Tolna Megyei Népújság, 1980. szeptember (30. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-04 / 207. szám
2 IvEPÜJSÄG 1980. szeptember 4. Muskie-levéí atúszügyben Közel-Kelet Szíria elfogadta Líbia egyesülési ajánlatát Szíria kedden hivatalosan elfogadta a Líbiával való azonnali és teljes egyesülésre tett javaslatot, amelyet Moa- mer El-Kadhafi, a líbiai forradalom vezetője terjesztett elő hétfői beszédében. Abdel Rauf Al-Kaszm szíriai kormányfő Tripoliból visszaérkezve közölte, hogy a „már igen közeli jövőben” lépéseket tesznek az ügyben. A szíriai Baath Párt vezetőségének kedd esti ülése után kiadott közlemény pneg- állapítja, hogy a párt tanulmányozta a javaslatot, támogatja a két ország egyesülésének gondolatát, és kész azonnal érdemi lépéseket tenni annak érdekében. Jasszer Arafat, a PFSZ végrehajtó bizottságának elnöke kedden üzenetet küldött Hafez Asszad szíriai államfőnek és Kadhafinak, s ebben üdvözölte a tervezett egyesülést. A bejrúti An-Nahar című lap jól tájékozott forrásból úgy értesült, hogy a szíriai és a líbiai vezetők rövid időn belül Damaszkuszban találkoznak az egyesülési tervek kidolgozása végett. Lehetséges, hogy az eszmecserére csúcstalálkozó formájában kerül sor. * A damaszkuszi sajtó a tá- gabb értelemben vett arab egységtörekvések keretébe illesztve méltatja a szíriai—líbiai unió tervét. A Tisrin című lap a korábbi egyesülési kísérletekre utalva megjegyzi, hogy Szíriát sohasem terhelte felelősség ezeknek a próbálkozásoknak a kudarcáért. * Nem várható a palesztinoknak szánt „önkormányzattal” kapcsolatos tárgyalások fölújítása az amerikai elnökválasztások előtt — jelentette ki kedden Londonban Osszama el-Baz egyiptomi külügyi államtitkár, aki Hosz- ni Mubarak alelnök kíséretében tartózkodik a brit fővárosban. Mint mondotta, a brit vezetők „tisztában vannak Izrael negatív álláspontjával, és osztják az egyiptomi aggodalmakat”. Mubarak kedden tárgyalt Francis Pym brit hadügyminiszterrel, s az egyiptomi politikust fogadta Margaret Thatcher kormányfő is. * Sedli Klibi, az Arab Liga főtitkára ugyancsak Londonba utazott kétnapos hivatalos látogatásra — közölték a szervezet tuniszi székhelyén. Klibi útjának célját nem közölték, csak azt, hogy Margaret Thatcher miniszterelnökkel tárgyal majd. Faruk Kaddumi, a PFSZ politikai osztályának vezetője Romániában tárgyal. Kedden este tartotta első megbeszélését Stefan Andrei román külügyminiszterrel. Abdel Halim Khaddam szíriai miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter befejezte hivatalos romániai látogatását, és elutazott Bukarestből. Kedden fogadta őt Nicolae Ceau- sescu köztársasági elnök. A hétfői és keddi napp eseményeiből világos, hogy az Egyesült Államok újabb kísérletet tett az Iránnal való kapcsolatainak és ennek keretében a túszügynek a rendezésére. Amerikai külügymi- nisztériumi forrásokból kedden ismeretessé vált, hogy Edmund Muskie külügyminiszter a múlt hét végén Rad- zsai iráni kormányfőnek küldött levelében nem kevesebbet javasolt: akár Teheránba is hajlandó elutazni a két ország elhúzódó viszályának megoldása érdekében. Edmund Muskie külügyminiszter vasárnap juttatta el levelét Mohammad Ali Rad- zsai kormányfőnek és egyebek között sürgette az amerikai túszok szabadon bocsátását. A külügyi szóvivő azonban — bár az értesülést nem cáfolta — nem volt hajlandó Muskie levele tartalmának részleteibe bocsátkozni. Kijelentette: az Egyesült Államok kész megvitatni az Irán által ellene felhozott panaszokat, de nem szolgáltatja vissza a néhai sah vagyonát és nem hajlandó megkövetni Iránt. * Lengyelország Párt- és állami állásfoglalás Edward Giereknek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt KB első titkárának elnökletével — a LEMP Politikai Bizottsága és a KB titkársága tagjainak részvételével — a pártmunka időszerű feladatairól tanácskoztak Varsóban a vajdasági pártbizottságok első titkárai és a központi bizottság osztályvezetői — jelentette a PAP lengyel hír- ügynökség. A tanácskozás végén felszólalt Edward Gierek, a LEMP KB első titkára. Mint a PAP hírügynökség közölte, a lengyel kormány a szakszervezetek központi tanácsával egyetértésben intézkedéseket hozott a lakosság reáljövedelmének védelmére és a megélhetési költségek túlzott növekedésének megakadályozására. Folynak a munkálatok az árellenőrzés és az árfegyelem megerősítését célzó törvénytervezeten. Ennek értelmében kidolgozzák azon termékek és szolgáltatások listáját, amelyeknek árait az állami árbizottság elnöke határozza meg. A törvény kötelezni fogja a bizottság elnökét a listán nem szereplő árak ellenőrzésére és az árfegyelmet megsértők elleni szankciók erőteljes alkalmazására. Az árbizottság rendszeresen tájékoztatja a kormányt az árellenőrzés eredményeiről és az árfegyelem erősítésére irányuló intézkedések tapasztalatairól. Ugyancsak a PAP hírügynökség közlése szerint várhatóan hamarosan összeül a szejm, a lengyel parlament, amelynek tanácskozásán a kormány akcióprogramot terjeszt elő. Ez a program a szakszervezetek központi tanácsának részvételével készült azoknak a megállapodásoknak és kívánságoknak a végrehajtásáról, amelyekben a kormánybizottságok az üzemközi sztrájkbizottságokkal megállapodtak. A lengyel rádió szerda reggeli híradása szerint a sziléziai Jastrzebia Gora bányász- városban az éjszakai órákba nyúló tárgyalások után szerdán reggel hat órakor megállapodás jött létre a sztrájkoló bányászok képviselőivel a munka felvételéről. A bányászokkal tárgyaló kormánybizottságot Aleksander Kopec miniszterelnök-helyettes vezette, s a kormány részéről ő látta el kézjegyével a megállapodást. Utak es „utasok" „A hold alacsonyan lebeg a Föld felett, karnyújtásnyira. Közel van. Nem több, mint száz méterre tőlem. Magamon érzem hűvös villogását. Megvilágít. Fénye foszforeszkáló, lágy. Mintha élne; lüktető.” (Jerzy S. Sito: LSD) Az okokat többször felsorolták, ismerjük őket. Az ötvenes évek végén a nemzetközi politikai élet viszonylagos stabilizálódása következtében a jólétbe született, s a „fogyasztói társadalom” minden vívmányát élvező amerikai és nyugat-európai fiatalok nem kis részén a kiúttalanság érzése vett erőt. Világos életcél nélkül egyre többen fordultak el a társadalomtól, s az „utazás” — a kábítószeres állapot — eiinek egy lehetséges módozata volt. Az Egyesült Államokban elsősorban a nagyvárosok nyomornegyedeiben „'ringatták el„ magukat az emberek, de a különféle szerek hamarosan Nyugat-Európa ■— gyakran munkanélküli — fiataljai között is mindennapossá váltak. A kábítószer — ha csak ide- ig-óráig is —, de boldog lebegést, a mindennapok szürkeségéből való kiemelkedést jelentette. Az „elveszett illúziók”, a társadalomból való menekülés érzése önmagában még nem magyarázza meg a kábítószerek rohamos terjedését; mindehhez hozzájárul az is, hogy a kábítószer-kereskedelem rendkívül nyereséges — bár egyáltalán nem veszélytelen — üzlet. (Pontos adatok nincsenek, de becslések szerint ezer tonna nyersópiumból mintegy száz tonna heroint lehet előállítani. Egy Különlegesen képzett kutyák segítik a vámosokat a kábítószer-csempészek elleni küzdelemben. Képünk a hannoveri repülőtéren készült. gramm heroin ára pedig az NSZK-ban 100—200 márka között van.) Hogyan, s honnan kerül a „fehér por” a felhasználókhoz? Az Interpool kábítószer- osztályának munkatársai az utóbbi években több nagy ópium- és heroinszállítmányt foglaltak le Nyugat-Európá- ban. A sok millió dollár értékű csomagókat általában európai turisták szállították — legtöbbször Amszterdamba. (Korábban főként kínaiak foglalkoztak a szerek szállításával, de a fokozódó ellenőrzés következtében szerepüket „fehérek” vették át.) A célállomás tehát Amszterdam, s ahól a megbízást feladták: Bangkok. A thaiföldi főváros ma is a nemzetközi kábítószer-'kereskedelem legfontosabb központja, többnyire kínai származású kereskedők bonyolítják és szervezik a forgalmat Ázsia, Nyugat- Európa és Észak-Amerika között.' Az Arany Háromszög — Thaiföld, Laosz és Burma közötti hegyvidék ■— az ötvenes évek vége óta hatalmas mákültetvénnyé és heroinlaboratóriummá változott. Az itt élő hegyi törzsek már évszázadok óta kábítószerélvezők voltak, de a „modern” ipari termelés megszervezése és forgalmazása csak az utóbbi két évtized „civilizációs vívmánya”. A kábítószer nagy, de nem veszélytelen üzlet. Egyrészt a hatóságok — nemzetközi ösz- szefogás'sal — mind sikeresebben veszik fel a küzdelmet a kábítószer-kereskedők ellen, másfelől a különböző bandák, érdekszövetségek tagjai a legváltozatosabb eszközökkel irtják egymást. A hetvenes évek közepén Amszterdamban nem volt ritka eset, hogy — főként kíJanis Joplin énekesnő is a kábítószer áldozata lett. nai — férfiakat holtan talál-- tak, majd válaszul néhány nap múlva egy másik banda vesztette el néhány emberét. Az amszterdami gengszter- háború jelentősen rontotta a kikötőváros ázsióját az alvilágban —, egyre több csoport tette át székhelyét Genfbe, a konferenciák városába. (Az ügy pikantériája, hogy itt tartja üléseit az ENSZ kábítószerügyékkel foglalkozó különbizottsága.) S ha már szó esett e bizottságról: az utóbbi időben több nyilatkozatukban szóltak arról, hogy a világszervezet elsősorban a mákültetvényeket szeretné visszaszorítani Délkelet-Ázsi- ában. Thaiföldén például 8 millió dollárt osztottak szét a parasztok között, hogy inkább kávét, babot vagy dohányt termesszenek. Az eredmények azonban nem túl jelentősek: a kábítószerszi'ndi- kátusok gyakran az állam- hatalom védőbástyái mögött találnak menedéket. NATO-tanácskozások Brezsnyev javaslatáról Brüsszel, Polgár Dénes, az M'jT tudósítója jelenti: A NATO úgynevezett politikai bizottsága az elmúlt napokban nagyköveti szinten több értekezleten foglalkozott azdkkal a javaslatokkal, amelyeket Leonyid Brezsnyevnek Carter elnökhöz és Schmidt kancellárhoz intézett levelei tartalmaznak. Ezekben a levelekben a szovjet államfő emlékeztetett azokra a korábbi javaslataira, hogy kezdjenek előzetes tárgyalásokat a nukleáris fegyverzet csökkentéséről. A NATO-értekezleteken — mint az MTI tudósítója erről értesült — az Egyesült Államok képviselője cáfolni igyekezett azokat a sajtójelenté- séket, amelyek szerint Washington halogatná a tárgyalások megkezdését. Kijelentette, hogy „az amerikai kormányzat a Szovjetunió válaszát nagy érdeklődéssel fogadta”. „Konzultáltunk szövetségeseinkkel — mondotta az Egyesült Államok képviselője — és szeptember közepén a NATO különleges tanácskozó csoportja kialakítja az Észak-atlanti Szövetség tárgyalási pozícióját.” PANORÁMA BUDAPEST Baráti találkozón emlékeztek meg szerdán a chilei Népi Egység győzelmének 10. évfordulójáról a Magyar Nők Országos Tanácsának székházában. A találkozón részt vettek a chilei antifasiszta nőmozgalom hazánkban élő képviselői, és a Magyar Nők Országos Tanácsának több tagja. Az Országos Nőtanács a magyar nők nevében táviratot küldött Hortensia Allen- de-nek, a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség alel- nökének, amelyben szolidaritásáról biztosította a szabadságukért harcoló chilei lányokat és asszonyokat. * Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke levélben' fejezte ki jókívánságait Urho Kekko- mennek a Finn Köztársaság elnökének 80. születésnapja alkalmából. RÓMA Rómában két újfasiszta terrorista kedden' agyonlőtte az II Messaggero című független napilap egyik nyomdászát. A merénylet után öt perccel a „fegyveres forradalmi sejtek” nevű újfasiszta szervezet telefonon közölte az olasz hír- ügynökséggel, hogy „kivégezte Michele Concina újságírót”. Valójában azonban egy nyomdászt öltek meg, aki abban az időpontban távozott a lap épületéből, amikor az újságíró szokott. Concina — a kiszemelt áldozat — a terrorizmusra szakosodott riporter. A „fegyveres forradalmi sejtek” tagjai egy hónapja valószínűleg részt vettek a bolognai pályaudvar elleni merényletben, amelynek 84 halálos áldozata van. SAN SALVADOR A Salvadori Nemzeti Ellenállás Fegyveres Erői (FARM) elnevezésű baloldali csoport kedden közleményben jelentette be, hogy a junta csapataival való összetűzésben 10 személyt megöltek, köztük egy „amerikai tanácsadót”. Salvadorban, mint ismeretes, kétszáz amerikai „tanácsadó” tartózkodik és közreműködik a salvadori hazafiak ellen indított irtóhadjáratokban. MOSZKVA A szovjet kormány meghívására szeptember első felében hivatalos látogatásra a Szovjetunióba utazik Nguyen Co Thach, a Vietnami Kommunista Párt KB tagja, a Vietnami Szocialista Köztársaság külügyminisztere — jelentették be szerdán Moszkvában. PEKING Ito Maszajosi japán külügyminiszter szerdán Peking- ben találkozott Hua Kuo- feng kínai miniszterelnökkel, Csao Ce-jang és Ku Mu miniszterelnök-helyettesekkel. A megbeszélés után a japán diplomácia vezetője Huang Hua kínai külügyminiszterrel az afganisztáni és a kambodzsai helyzetről tárgyalt. GYORSLISTA az 1980. szeptember 2-án megtartott augusztus havi lottó-jutalomsorsolásról. melyen a 31. heti szelvények vettek részt. A gyorslis- táhan az alábbi rövidítéseket használtuk: a *= vásárlási utalv. (1000 Ft), b = Trabant Lim. 601 tip. személygépkocsira utalvány, c = Lada 1200 tip. személygépkocsira utalvány, d = Minimat 65 tip. automata mosógép (13 700 Ft), e = színes tv (21 900 Ft), f = szerencse-utalvány (30 000 Ft), g = otthon lakberendezesi utalvány (25 000 Ft), h = iparcikk-utalv. (25 000 Ft), i = zenesarok-utalvány (20 000 Ft), j = televízió (10 000- Ft), k = vásárlási utalvány (10 000 Ft), 1 = vásárlási utalvány (9000 Ft), m = vásárlási utalvány (7000 Ft), n = vásárlási utalvány (5000 Ft), o = vásárlási utalvány (4000 Ft), p = vásárlási utalvány (3000 Ft), r = vásárlási utalvány (2000 Ft). A nyertes szelvényeket 1980. szeptember 25-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok. vagy posta útján a Sportfogadási és Lottóigazgatóság címére (1875 Budapest. V., Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk. Alább a pécsi körzetben vásárolt nyertes szelvények számát közöljük. 2 428 561 r, 2 443 810 n, 2 469 075 1, 2 524 658 k, 2 529 711 1, 2 534 764 m, 2 539 817 m, 2 544 870 o, 2 560 029 e, 2 565 082 1, 2 570 135 m, 2 595 400 O, 2 600 453 o, 2 605 506 p, 2 615 612 i, 2 620 665 i, 2 630 771 o, 2 635 824 r, 2 676 248 f, 2 686 354 m, 2 691 407 h, 2 696 460 n, 2 736 884 j, 2 741 937 r, 2 746 990 p, 2 757 096 p, 2 762 149 f, 2 772 255 p, 2 777 308 p, 2 782 361 f, 2 787 414 m, 2 979 520 j, 2 802 573 r, 2 807 626 r, 2 812 679 i, 2 817 732 j, 2 822 785 n, 2 832 891 p, 2 848 050 e, 2 853 103 g. 2 858 156 j, 2 893 527 o, 2 913 739 o, 2 928 898 k, 2 974 375 k, 2 979 428 n, 2 994 587 k, 44 873 851 o, 44 883 957 o, 44 889 010 g, 44 636 360 m, 44 641 413 n, 44 646 466 n, 55 636 741 o 55 641 794 n, 55 646 847 0, 55 651 900* p, 55 879 285 r, 5 889 391 1, 64 004 509 m, 64 014 615 n, 64 019 668 p, 64 024 721 g, 64 029 774 j, 64 034 827 j, 64 039 880 n, 64 044 933 j, 64 055 039 n, 64 060 092 k, 64 065 145 o, 64 070 198 p, 64 080 304 i, 64 085 357 1, 64 100 516 f, 64 110 622 g. 64 120 728 1, 64 125 781 I, 64 135 887 f, 64 140 940 k, 64 156 099 m, 64 161 152 n, 64 166 205 h, 64 171 258 j, 64 176 311 k, 64 186 417 k, 64 196 523 j, 64 106 629 k, 64 211 682 l, 64 216 735 m, 64 221 788 m, 64 231 894 o. 64 236 947 p, 64 242 000 r, 64 247 053 r. 64 262 212 e, 64 267 265 e, 64 272 318 r, 64 277 371 r, 64 282 424 1, 64 287 477 d, 64 292 530 g, 64 297 583 g, 64 312 742 i, 64 322 848 i, 64 327 901 k, 64 338 007 o, 64 343 060 k, 64 348 113 n, 64 353 166 m, 64 358 219 p, 64 363 272 r, 64 368 325 r, 64 373 378 r, 64 378 431 p. 64 388 537 k, 64 407 749 k, 64 413 802 k, 64 418 855 k. 64 423 908 r, 64 439 067 m, 64 449 173 j, 64 454 226 n, 64 459 279 f, 64 464 332 j, 64 469 385 m, 64 474 438 n.