Tolna Megyei Népújság, 1980. szeptember (30. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-17 / 218. szám

1980. szeptember 17. KÉPÚJSÁG 3 Tanácskozás Szekszárd kenyérellátásáról Tegnap a szekszárdi ke­nyérgyárban tanácskozást szervezett a megyei tanács kereskedelmi osztálya és a Tolna megyei Sütőipari Vál­lalat a következő témában: „A szekszárdi kenyérgyár re­konstrukciójának hatása a termelés mennyiségére _ és minőségére, valamint az el­látásra vonatkozóan.” Meg­hívták a sütőiparral kapcso­latban álló vállalatok, intéz­mények vezetőit, a legna­gyobb szekszárdi boltok ve­zetőit. Részt vett a tanácsko­zás munkájában Nagy Fe­renc, a megyei pártbizottság osztályvezető-helyettese és Antus Antal, a városi párt- bizottság titkára is. Sólyom Zoltán, a megyei tanács kereskedelmi osztályá­nak vezetője mondott meg­nyitót, amelyben hangsúlyoz­ta a jó partneri viszony ki­alakításának szükségességét a kenyérgyár és a kereskede­lem között. Részletesen fog­lalkozott Szekszárd kenyér­ellátási gondjaival. Ezután Varsányi Ottó, a sütőipari vállalat igazgatója adott tá­jékoztatást a kenyérgyár re­konstrukciójáról, ismertette az üzem lehetőségeit <a lakos­ság ellátásában. Utalt az idő­beli 'kielégítés fontosságára, s szólt a gyakori gépi meghibá­sodásokról. Az elmúlt hét vé­gi szekszárdi kenyérhiány okának a gépsor meghibáso­dását és egy autó elromlását jelölte meg. Megemlítette, hogy új műszakrendszer be­vezetését határozták el a ke­nyérgyárban, amely — sze­rinte elősegíti az időbeni szállítás és a mennyiségi igény kielégítésének javítását. A vita résztvevői egyként hangsúlyozták, hogy a ke­nyérellátás elsősorban nem gazdasági kérdés, hanem po­litikai kérdés és minden ér­dekeltnek így kell foglalkoz­nia a jelenlegi helyzettel. A hangulat a lakosság körében — nem alaptalanul — fel- borzolódott, a gyors intézke­dés elkerülhetetlen. Az értekezlet abban sum­mázta a teendőket, hogy a szervezettség, a tervszerűség javítása az egyetlen célra­vezető megoldás. Végül is döntés nem született, legfel­jebb annyi, hogy jövő hétfőn egy szűk körű értekezleten határoznak az élintett szer­vek vezetői a legfontosabb teendőkről. A tanácskozás keretében a sütőipari vállalat termékbe­mutatót rendezett. Jó lenne a bemutatott termékeknek leg­alább töredékével — ha más­hogy nem, kenyér formájá­ban — nap mint nap talál­kozni a szekszárdi üzletek­ben. L. Gy. Munkásőrök kiképzése Dr. Gyugyi János előadása Az idei kiképzési feladatok magas követelményt állítot­tak a munkásőrök elé, hogy mestereivé váljanak a fegy­verforgatásnak, pontosan lás­sák el szolgálati feladataikat. Ennek előfeltétele a hivatá­sos és a társadalmi parancs­noki állomány jó felkészült­sége, politikai és szakmai te­kintetben egyaránt. Az 1980-ra előírt, eddigi kiképzési feladatokat a mun­kásőrök, jó eredménnyel haj­tották végre. A további fel­adatok teljesítését szolgálja a rajparancsnoki állomány egy- egy hetes alapképzése, amely hétfőn kezdődött meg Tenge- licen, a megyei tanács okta­tási központjában. A rajparancsnoki állomány részére dr. Gyugyi János, a megyei pártbizottság titkára tartott tájékoztatót a külpoli­tikai helyzet alakulásáról és a belpolitikai élet lényege­sebb eseményeiről. A tájékoztató előadás után a hallgatóság számos kérdést tett fel dr. Gyugyi Jánosnak, amelyekre külön-külön, rész­letesen válaszolt. Magyarország, Hegyeshalom Attól félek, hogy Hegyes­halommal igazságtalan va­gyok. Első külföldi utam — 1934 — óta nem tudom, hogy hányszor vonatoztam erre, de egyre nem gondoltam: Ar­ra, hogy létezik. Pedig szép anyanyelvűnk makulát­lan logikáját követve, erre bajos volt nem rádöbbennem. Ha ezen az eredendően sík vi­déken valamit „halom”-riak kereszteltek, méghozzá nyomban „hegyesének is, akkor határ jelzésről lehetett szó. Arról bizony, azzal a különbséggel, hogy egykor lényegesen gorombább határ­őröket alkalmaztak a gyepü­kön, mint napjainkban. Elő­ször az íjat használták, az­után érdeklődtek. Ezzel kap­csolatban van egy sereg tör­ténelmi dokumentum, és mert szeretem a múltat mához fű­ző kapcsolatokat, ezekről majd a helyiek segítségével szót ejtek. Egyelőre valamit annak él­ményeiről, aki nem átmenni akar a határon (persze legá­lisan), hanem oda: — a határ­állomáshoz. Csornáról indulva ez csak a Hanságon keresztül lehetsé­ges. Hanyi Istók legendájá­nak nézzen utána, aki ilyés- mi iránt érdeklődik. Az egy­kor volt hansági csatornaásó fiatalok, meglehet, ma már nagyszülők. Mindig csodálko­zással töltött el, hogy a KISZ miért nem néz jobban utána az utolsó 35 év ifjúsá­gi hagyományainak. „Rákér­Napköziben Egyforma adagok, hamus asztalok Tízórai, ebéd, uszonna, já­ték, sport, kulturális foglal­kozások és természetesen sok­sok tanulás a nap-nap utáni program az általános iskolai napközikben. Nem szükséges magyarázni, hogy mindez hi­vatott pótolni a gyermekek­nek az otthont, s az idejének oroszlánrészét munkahelyén töltő szülőt, illetve szülői fel­ügyeletet. Érthető tehát, hogy az utóbbi esztendőkben jelen­tősen megnövekedett az igény az iskolai napközi ' otthonok iránt. Sajnos, ez esetben is túlszárnyalja az igény a le­hetőségeket. Mondani sem kell, hogy mindenütt nagy erőfeszítése­ket tesznek az iskolák bővíté­sére, korszerűsítésére, a nap- közisellátás jobbátételére. A XII. pártkongresszus így fo­galmaz: „A népesedés fontos társadalmi és nemzeti ügy, amelyre továbbra* is nagy fi­gyelmet kell fordítani... Gyors ütemben folytatódjék az ál­talános iskolai tantermek építése, a napközi otthonok, a gyermekétkeztetés bővítése.” Megyénkben 14 511 általá­nos iskolás korú gyerek nap­közis, a tanulók 51 százaléka, egy-egy csoportban átlag 33 tanulóval. Ezenkívül 1881 olyan gyermek van, akik csak ebédelésben részesülnek — vagy az iskolában, vagy pe­dig az iskola étkeztetését el­látó vendéglátó egységben. * Szekszárdon az I. számú Általános Iskola tanulói a Tolna megyei Vendéglátó Vállalat Garay-éttermében és az úgynevezett „táncosban” ebédelnek, a tízórait és az uzsonnát pedig az osztály­teremben fogyasztják el. Ne­kik sincsenek külön termeik a napközis foglalkozások megtartására, hanem az is a tantermekben folyik. Színhely a Garay-étterem, az óra fél egyet mutat. Első­sök ebédelnek... Pincérek hordják az ebédet. Tálakban a levest, tányérokban — ada­golva — a második fogást. Az utóbbi — rizses hús — bi­zony becsületes mennyiség, nem véletlen, hogy a kicsik megrémülnek még a látásá­tól is. Egy szőke leány sza­bályosan felvisít: — Nem kérem! Ennyit úgy­sem tudok megenni. — Sajnos, az elsősök ugyan­akkora adagot kapnak, mint a nyolcadikosok. Az alsósok gyakran a felénél többet is meghagynak, a nagyobbak vi­szont repetáznának. Tavaly folytatott vizsgálatot a népi ellenőrzési bizottság. Velük együtt kértük a vendéglátót, hogy módosítsanak az adago­kon — mondja Fadgyas Ist­vánná, az iskola igazgatója. — A módosítást úgy értet­tük, hgy az adagokat „szab­ják” a gyerekek méretére. A válasz egyértelmű „nem le­het” volt, mégpedig azzal az indokkal, hogy a vendéglátó nem térhet el a kiszabott mennyiségektől. — Más megoldás nincs? Hi­szen így rengeteg étel megy pocsékba. — Úgy látszik nincs. Ugyan­is, azt is kértük, hogy a má­sodik fogást is tálakba ad­ják, hogy a gyerekek annyit merjenek, amennyit meg tud­nak enni. Ilyen kérés teljesí­tésére nincs kellő felszerelé­se a vendéglátónak. Az iskolában tizenhét nap­közis csoport van, 30—40 kö­zötti létszámmal. Az alsósok­nak fél háromtól fél négyig van a tanórájuk, a felső ta­gozatosoknak fél órával to­vább.­— Ez az idő védettséget él­vez — mondja az igazgató­nő. — A gyerekek általában ennyi idő alatt elkészülnek a házi feladattal — legfeljebb a felsőbb osztályosoknak ma­rad még otthonra. Előtte és utána színes programokat szervezünk a tanulóknak, ami a napközis tanárok felügye­letével történik. Akikre igen fontos és nagy feladatok hárulnak, hiszen az ő munkájuk igen szerteága­zó, s rátermettséget igényel. Mégis több helyen — elsősor­ban városokban — a pedagó­gusok átmeneti időnek te­kintik a napközis nevelői be­osztást a- szakos tanári állás megszerzéséig. Zimmermann Mártonná, az iskola napközis munkaközös­ségének vezetője: — A napközis munka a tanulók előmenetelét, szemé­lyiségük kialakítását tekintve igen lényeges. Ezért zavaró, hogy az iskolákban nincs ál­landó „napközis gárda”. Ez nehezíti munkánkat, hiszen szinte minden esztendőben elölről kell kezdenünk a kö­telező foglalkozások, a segí­tés, az irányítás módszerta­nának „megtanulását”, hiszen a következő feladatok erre épülnek, s ezek ismerete után lehet tovább lépni. Sajnála­tos az a tény is, hogy a főis­kolákon — néhány tanítókép­ző egy-egy óráját leszámítva — nem oktatják a napközi­vel kapcsolatos teendőket. — Most első osztályosokkal dolgozik. Mi a legnehezebb feladat? — A gyerekek étkezési kul­túrájának fejlesztése, sőt so­kuknál az ezzel kapcsolatos legalapvetőbb dolgok megta­nítása. Gyerekeink nem tud­nak késsel-villával enni, vagy nyugodtan könyökölnek a fo­gások közti szünetben. Elő­fordult, hogy jött egy anyuka, s számonkérte tőlünk a kést- villát. Azt mondta, hogy ott­hon is kanállal esznek, itt az miért nem jó? * S mit mondanak a „táncos” kosztosai ? Dobai Tamás ötödik osztá­lyos: — Mi Bajáról költöz­tünk ide. Ott az iskolában ebédeltünk, ahol jobban főz­tek mint itt, az étteremben. Meg nem is lakunk jól. Egyéb­ként a napközit szeretem. Orbán Attila hatodik osz­tályos: — Sajnos, gusztusta­lan a táncos. Hamusak az asztalok, vizesek a térítők, ha ugyan van terítő... Repetát csak ritkán kapunk. Juhász Lajos ötödik osztá­lyos: — Hárman vagyunk testvérek. Úgy tudom, napon­ta 11 forintot kell fizetnünk. Ebből nem futja a tízóraira, ebédre és az uzsonnára. Sze­rintem a többi pénzt az ál­lam adja... Boros Attila hatodik osztá­lyos: — Mi is hárman va­gyunk testvérek, és nem kell fizetnünk napközit. — Mennyi családi pótlékot kaptok? — Fogalmam sincs. De ami­kor nemrég emelték, otthon nagyon örültek... V. HORVÁTH MÁRIA Fotó: Czakó Sándor deztem” — még Csornán, vagy épp a Hanság kellős kö­zepén lévő Jánossomorján se tudnak a gomolygó semminél sokkal többet e táj akkori változásairól. Ami azért ugye nem véletlenül ment végbe? Hegyeshalomhoz közeledve tavak fogadják az embert, mesterséges tavak. A Kavics­bánya Vállalat évi 1,1 millió köbméter sódert termel ki innen, az Ös-Duna jóvoltából. Az ember kiszáll egy teljesen jelentéktelen határállomáson. Amikor megtette, nyomban megérti, hogy a jelentékte­lenség így van rendjén. Az állomás funkciója ugyanis kettős. Aki nem száll ki, azt a méretek nem érdeklik. A nagyközség 3800 lakosa közül pedig ez az indóház minden­kinek megfelel, aki igénybe veszi. Az ország nagyrésze úgyis csak újságokból értesül Hegyeshalomról. X millió utas jött, Y távozott. Vagy esetleg ilyen apróságok: „Két. kanna karóra. A he­gyeshalmi közúti határátkelő­nél belépett Anean Dimitrov és Cistoc loan román állam­polgárok kamion gépkocsijuk rejtekhelyén két műanyag kannában 1699 darab ÁT­KON típusú női karórát csempésztek, melynek együt­tes értéke 1 665 020 forint. A román állampolgárok beje­lentés nélkül hozták az or­szág területére a dugárut, ezért a rendőrség őrizetbe vette őket. Eljárás indult el­lenük.” Vas Népe, 1980. aug. 19. Vagy: „Oracsempészeket ítélt el csütörtökön a Győri Megyei Bíróság. Egyikük Dragoljub Milankovics 44 éves jugoszláv állampolgár^ Bécsben dolgozó vendégmunkás, augusztus el­sején 1238 darab különböző márkájú kvarcórát akart He­gyeshalomnál az országba be­csempészni, 1,4 millió. forint értékben. A bíróság egy évi és két hónapi börtönre ítélte, s elrendelte a csempészholmi, valamint a csempészésre át­alakított gépkocsi elkobzását. A másik csempész Frejno Henry Pawel 22 éves NSZK állampolgár, aacheni egyete­mi hallgató augusztus elsején lépte át a magyar határt és 917 darab kvarcóra volt a ko­csijában elrejtve, 1 millió 28 ezer forint értékben. A bíró­ság a megbánó magatartást enyhítő körülményként érté­kelve, 8 hónapi börtönre ítél­te, az órák és a gépkocsi el­kobzása mellett.” Magyar Nemzet, 1980. szep­tember 5. A következő felvilágosítá­sok már Fütty József nagy­községi tanácselnöktől szár- moznak. Ö az a közigazgatási vezető, akitől idáig a legfur­csább kiáltást hallottam: — Hová lett a struccom? Az Anjou-kor címerállatát sejthetőleg a vb-tikár tulaj­donította el átmenetileg. A község történetét szerencsé­re nem, és ez a községtörté­net épp oly kevéssé épületes, mint a hazai településeké ál­talában. Valakik, valahogy, valamiért elpusztították, fel­égették, szétlőtték, felperzsel­ték, rabságba hurcolták, újra telepítették... A határban ta­láltak 54 bronzkori sírt. A bronzkort (elnézést kérek a régészektől!) napjaink polgá­ra nem érzi emberközelinek. Ha Bonfininak hinni lehet, I. István királyunk atyjafia, Or- seolo Péter Hegyeshalom ha­tárában vesztette szeme vilá­gát. Persze mesterséges úton. Batu kán — pontosabban alighanem Subutáj-bahadur — mindent elsöpört és a nagy király, IV. Béla németéi Sommerein névvel illették új otthonukat. Óriási ugrás: — 1784-ben 1185, 1944-ben 4153 lakosa volt a falunak. Utób­biak közt 30 nyilas és 300 volksbundista csalód és Zim­mermann Mátyás SS-had- nagy, aki a népek szomorú országútján fekvő saját fa­lujában 36 deportáltat löve­tett agyon. Korábban 3 ahgol- szász bombázás — 62 halott. Akkoriban működött itt va­tikáni, olasz, svájci, spanyol és svéd misszió. Napjainkban egyetlen szombaton 28 ezer külföldi ment át Hegyeshalmon. — Mi állandóan szem előtt vagyunk! — így a tanácsel­nök. — Itt minden utas „revi­zor”. Tény, hogy az utas bármi­kor a „kulisszák” mögé néz­het. Amelyek nincsenek. A helyi gyerekek valószínűleg boldogan körülvisonganának egy zebrafogatot, de egy Ja­guárból kínált csokoládé lát­tán a füleiket se billegetik. Ók vannak itthon, ha már eljött, nézzen körül a kül­földi. Akár röptében, autó­futtában is. Az új tanácshá­zát egyébként áprilisban, az itt kialakult tér ÁFÉSZ étter­mét tavaly adták át. Végre egy település, ahol nem a hagyományos faluközpontra bukkan a látogató. (Temp­lomtorony, posta, tanácsház, nagyvendéglő, hősi emlék­mű.) Itt valami egészen más van. Szépen parkosított tér, mely egyszer talán valami­lyen képzőművészeti alkotás­sal is gazdagabb lesz. A távo­labbi műemléktemplom a legkényesebb restaurátori igényeket is kielégíti. Van áruház, 2 orvos, 1 fogorvos, 2 védőnő, 1 körzeti betegápoló­nő. Csupa olyan természetes „ellátottság”, amire többnyi­re oda se figyelünk. Hegyes­halom az ország sok szép nagyközsége közül az egyik. Járási székhelye Mosonma­gyaróvár, melyet a halmiak mind közönségesen csak Mó- várnak hívnak. Csonkítjuk-e, netán kurtítjuk, vagy esetleg türelmetlenek vagyunk tisz­tességgel használni az anya­nyelvűnket? (Folytatjuk.) ORDAS IVÁN Fotó: REITER Az első osztályosok ebédmaradéka Társadalmi munka az új tanácsház építkezésénél

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents