Tolna Megyei Népújság, 1980. augusztus (30. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-02 / 180. szám
2 ^PÜJSÁG 1980. augusztus 2. PANORÁMA Angolai nyilatkozat a dél-afrikai támadásokról A dél-afrikai fajüldöző rezsim az Angola elleni, szűnni nem akaró provokációival rendszeresen megsérti a nemzetközi jogot, a függetlenség és szuverenitás .nemzetközileg elismert elveit — állapítja meg az Angolai Munkapárt — MPLA KB Politikai Bizottságának csütörtökön este nyilvánosságra hozott nyilatkozata. A dokumentum a nyugati hatalmakat teszi felelőssé, amiért a dél-afrikai rezsim továbbra is törvénytelenül megszállva tarthatja Namíbiát és folytathatja az AnNSZK Képviselői levél A kormányzó nyugatnémet szociáldemokrata párt egyik parlamenti képviselője nyílt levélben követelte a középhatótávolságú rakétákkal kapcsolatos nyugati álláspont felülvizsgálását. * Karsten Vo.igit, az SPD bal- szárnyának egyik vezetője, a Frankfurter Rundschau által pénteken közzétett levelében arra utalt: maga Brown amerikai hadügyminiszter is beismerte, hogy a Szovjetunió 1969 és 1979 között csökkentette középhatótávolságú rakétáinak számát. Ha ez így van — hangsúlyozza a nyugatnémet képviselő —, akkor lelepleződtek, hamisnak bizonyultak mindazok a nyugati követelések és elemzések, amelyek a szovjet rakétaerő egyre nagyobb arányú növekedéséből indultak ki. gola területe elleni agressziós támadásait. Ezzel kapcsolatban felhívja a figyelmet arra, hogy a washingtoni kongresszus határozatot hozott az UNIT-A katonai terrorszervezet fokozott támogatásáról. A nyilatkozat leszögezi, hogy az angolai nép nem tér le a népi demokratikus forradalom útjáról. Követeli, hogy az ENSZ-határozatok értelmében haladéktalanul valósuljon meg Namíbia függetlensége, s hangoztatja, hogy Angola szolidáris a Namíbia függetlenségéért küzdő SW'APO harcával. Tizenhárom tagú. diver- záns bandát tettek ártalmatlanná az angolai állambizton- sági szervek Hu&mbo tartományban. A diverzánsök robbantásokat készültek végrehajtani közterületeken és fontos gazdasági létesítményeken. Tavaly november óta az angolai állambiztonsági szervek összesen mintegy száznegyven banditát tartóztattok le, huszonnyolcnak közülük már megvolt a bírósági tárgyalása, a többieket a közeljövőben állítják bíróság elé. BUDAPEST Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára megkezdte rendes, évi szabadságát, * Auguste Geiser, a Svájci Államszövetség budapesti nagykövete hazája nemzeti ünnepe alkalmából pénteken fogadást adott a nagykövetségen. A fogadáson megjelent H-etényi István pénzügyminiszter, Uirbán Lajos közlekedés- és postaügyi államtitkár, ‘Szarka Károly külügyminiszter-helyettes, Török István külkereskedelmi miniszterhelyettes, valamint a politikai, a gazdasági és a társadalmi élet sok más képviselője. Ott volt a diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja is. BRASILIA A brazil fővárosban tartózkodó Lord Carrington brit külügyminiszter csütörtökön az EGK és Latim-Amerika, főként Brazília szorosabb kapcsolatait sürgette. Brazil kollégája, Ramiro Sáráivá Guerreiro válaszában kijelentette, hogy Nyu-gat-Euró- pának új koncepciót kell elfogadnia a harmadik világhoz, főként Latin-Ameriká- hoz fűződő kapcsolataiban. Carrington tíznapos latin- amerikai kőrútjának további állomásai Barbados, Venezuela és Mexikó. TEL AVIV Lemond Samuel T-amir izraeli igazságügy-miniszter. Rövid időn belül ő a harmadik „fontos ember” — és izraeli mértékkel mérve mérsékelt politikus —, áki elhagyja a kormányt. Döntésével Dajan külügyminisztert és Weizmam hadügyminisztert követi. Husszein Bécsben Husszein jordán uralkodó NSZK-beli munkalátogatása után Ausztriába érkezett, ahol megkezdte tárgyalásait Kreisky osztrák kancellárral. (Képtávirónkon érkezett.) Ordasok farkasbőrben Péntek esti kommentárunk. Meglepetés? Aligha. Aki látta a hátborzongató fotókat a kvangzsui fölkelés leveréséről, aki olvasott a világsajtóban szép számmal megjelent helyszíni riportok közül akár csak egyet, aki valamennyire is jártas a dél-koreai diktatúra természetrajzában, a biztosra vehette, hogy előbb-utóbb az új rezsim leszámol ellenfeléivel. Szöul szemében pedig az első számú közellenség Kim De Dzsung, az új demokrata párt vezére, a demokratizálódási folyamat lelkes és már eddig is sokat szenvedett híve. Most arról érkezett hír, hogy az ellenzéki politikus és Kim Jung Szám, a demokraták másik vezető egyénisége ellen hivatalosan is vádat emeltek. Egy olyan rendszerben, amilyen most Dél-Koreát rettegésben tartja, már a vádiratból is kiolvasható az ítélet. A két politikus éllen „államcsíny végrehajtására szőtt összeesküvés” címén emeltek vádat, s ez Szöulban egyenlő a halálos ítélettel. Különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy az országban máig is statárium van érvényben, s az ügyet hadbíróság tárgyalja, húsz napon belül. Kim De Dzsung ellen a legfőbb vád az, hogy ő szította a legalább kétezer halálos áldozatot követelt kvangzsui zavargásokat. Valójában a városban — és Dél-Korea sok más településén — tavasszal az- újabb diktatúra túlkapásai, a demokratikus jogok eltiprása miatt tüntettek a diákok. Megmozdulásaikhoz — mint Kvangzsuban — csatlakoztak munkások és értelmiségiek is. Igaz, a békésen induló, majd a katonák brutális beavatkozása nyomán véres incidensekbe és összecsapásokba torkolló tüntetéseknek akkor az volt egyik legfőbb követelése, hogy Oson Tu Hvant, Szöul „erős emberét” váltsák le és végezzék ki. Csőn azóta alaposan megszilárdította pozícióját: a titkos- szolgálat ügyvezető igazgatói székét az elnöki tanácsadó csoport vezetői tisztségével, valamint a 25 tagú nemzetbiztonsági tanács irányítói posztjával cserélte föl. Lényegében tehát ő áll az ország élén — bár formailag Csoj Kju Ha az államfő —, s mindenben „méltó” utóda a meggyilkolt Pák Csöng Hi diktátornak. A világ aggódik Kim De Dzsung sorsáért. Joggal. A Cson-klikk — csupa hatalomtól megittasult tábornok és főtiszt — aligha gyakorol irgalmat a diktatúra ellenfeleivel szemben. Eldőlt a kérdés, amelyet a Reuter jelentése szerint Washingtonban fogalmazott meg egy politikus: „A kérdés az, vajon Dél-Koreában farkasok lesznek-e farkasbőrben, vagy farkasok báránybőrben?” A jelekből ítélve Csőn és társai még a látszatra sem adnak: igazi ordasok, farkasbőrben. GYAPAY DÉNES Tolnai vizesek a Körös-parton A Carter-embargo kudarca Az amerikai republikánus szélsőjobb képviselője, Ronald Reagan lándzsát tört a Carter elnök általi 1980 elején bevezetett szovjetéi len es gabonaszállítási bojkott megszüntetése mellett. Ezt az amerikai sajtó általában egyszerű választási fogásnak minősíti és a írepublikánus elnökjelöltet következetlenséggel vádolja. csökkenő Arak A kétségtelenül választási ízű és Reagan általában szovjetéi lenes magatartásának meg nem felelő állásfoglalás valójában komoly belső gazdasági feszültségek következménye. Az Egyesült Államokban a rendkívül befolyásos (és politikailag egyértelműen jobboldali) farmerszervezetek már az embargó bevezetése, január 4-e után azt hangoztatták, hogy \z nem érheti el célját — viszont súlyos károkat okozhat az amerikai mezőgaizdasági termelőknek. Oarter a tiltakozás ellenére fenntartotta az embargót, amely hivatalosan 17 millió tonna gabonára vonatkozott és az 1981 szeptemberéig tartó ötéves, hosz- szú lejáratú megállapodás keretében csak a korábban aláírt 8 millió tonnás szállításokat engedélyezte. . Ezt követően az amerikai gabonatőzsdéken a búza exportára 13 százalékkal, a kukoricáé 15 százalékkal esett az előző esztendő szintjéhez viszonyítva. Ennek következtében az amerikai farmerek fokozták kampányukat az embargó ellen és a komgresz- szusban két törvényjavaslatot is benyújtottak. Ezek különböző formában a szovjet- el-lienes. -embargó felfüggesztését követelik. KÉT TANULSÁG, S A HARMADIK A Canter-kormányra nehezedő nyomást növelte, hogy a január óta eltelt időszakban bebizonyosodott: nemcsak a Szovjetunió általános gabanahelyzetében nem okozott érezhető negativ változást a bojkott, de az is kiderült, hogy az Egyesült Államok legfontosabb gabonaexportőr-szövetségesei nem hajlandók követni Washingtont az embargó ösvényein. Argentína kezdettől fogva megtagadta a gabonaeladások korlátozását -a szovjet vevőknek. Ausztrália', amely hivatalos nyilatkozataiban támogatta Cant ért, ebben az esztendőben valójában -rekordmennyiségű gabonát adott el a Szovjetuniónak. A minap Kanada is bejelentette, hogy -kiilép a szovjet-ellenes -ga b on a embargót támogató országok sorából. A bojkotthoz való csatlakozás eleve hiba volt — mondotta a kanadai búza-bizottság vezetője. Ezen a ponton — július utolsó napjaiban — a nyomás súlya alatt már a Car- tér-kormány is -kénytelen volt módosítani magatartását. Eredetileg Washington arra kérte az Amerikában működő nagy gabonaexportőr- cégeket, hogy harmadik állam területén lévő készle- téi-kből se szállítsanak a Szovjetuniónak. Az egyik legnagyobb amerikai gabona- kereskedelmi vállalat, a Cargill Corporation azonban e hivatalos kór-elem ellenére -a külföldi készletekből megindította szállításait. Az amerikai földművelésügyi minisztérium, amely a ,,-fir.ont átszakadásától” félt, ezt követően úgy fogalmazott, hogy az exportőr cégek ezentúl szabadon szállíth'artnak a szovjet -piacra harmadik országban lévő készleteikből, „ha ez megfelel az adott ország kiviteli politikájának”. AZ UTOLSÓ CSEPP Ez voltaképpen a kudarc bevallásának kezdete volt. Bergland amerikai földművelésügyi miniszter kétségbeesett nyilatkozatot tett. Ebben azt hangoztatta, hogy az embargó kikényszerített lazítása még nem jelenti az amerikai k ormány poli-t ik-a megváltozását. Ha a kongresszus elfogadná a gabona- bojkott elvetését követelő javaslatokat, az „külpolitikai katasztrófát” jelentene az Egyesült Államok számára — mondta. A következő szakaszt az a bejelentés vezette be, hogy őszi búzából ebben az esztendőben az Egyesült Államokban -rekordtermés várható: csaknem 10 százalékkal több, mint tavialy. Ennek következtében a földművelés- ügyi minisztérium kénytelen volt széles körű kampányt kezdeményezni nagy földterületek parlagon hagyására, amit a mezőgazdasági termelőknek adandó kártalanítással kell kiegészíteni. Ez volt az a csepp, amelytől még Reagan pohara is kicsordult. A köztársaság- párti jelölt, aki természetesen aiz eredendően republikánus és egyébként is a konzervatív fairmerek szavazatainak megnyerésére törekszik, kénytelen volt felismerni: esetleg elnökségébe kerülhet, ha nem áll ki a szovjetellenes g'abonaböjkott megszüntetése mellett. Ez a- követelés — -az egyébként mereven szovjet-ellenes köztársaságpárti külpolitikai programba ágyazva — beszédes vallomás a január óta tartó Carter-embargó gazdasági é politikai kudarcáról. <-i-e) A hazai vízügyi igazgatóságok jól megszervezett hálózata, technikai apparátusa és emberei egy-egy jelentősebb árvízi eseménynél példásan együttműködnek. Szerencsénkre, a Duna Tolna megyei szakaszán és védvonalain a korábbi években megerősítették a gátakat, a hullámterek és védművek olyan jó állapotban vannak, hogy az árt megfogják a partok között. így a most levonuló dunai áradás nem okoz gondot. Ám a Körösök mentén nagy elöntések vannak. Ennek megfelelő -erőket összpontosítanak a védekezésre és a mentésre is. Csütörtökön este, a védekezési terveknek megfelelően riadóztatták a Tolna megyei vízügyiek egyik munkacsapatát. Mint Rideg Mátyás, a szekszárdi szakaszmérnökség vezetője elmondta, harminc- nyolc kubikos, két műszaki vezető és két gépkocsivezető kapott értesítést az indulásra. Nulla óra harminc perckor indult el az alakulat, _ s valószínű, pénteken megérkeztek. Űiticéljuk -Békéscsaba, s innen a védekezés vezérkara irányítja a Tolna megyei munkacsapatot valahova a Körösök mentére dolgozni. Bizonyára földmunka vár az emberekre. Ásót, lapátot vittek magukkal, s természetesen vitték az ellátásukhoz szükséges felszereléseket is. Az elmúlt héten, öt nagy teljesítményű szivattyút küldtek a veszélyeztetett vidékre, azokat már munkába állították, illetve készenlétbe helyezték. Tekintettel a körösi és a dunai árvízre, a szekszárdi központban ügyeletet tartanak, s ha szükséges, a központi irányitó szervek parancsait azonnal végrehajtják, újabb munkacsapatot küldenek. Emberáldozatai is voltak a romániai felhőszakadásoknak és árvizeknek. Temes megyében Ferde, Facsad és Nadrag körzetében mindössze 15 perc alatt 80 liter csapadék hullott négyzetméterenként. A nagy mennyiségű víz több mint 3 méter magas árhullámot okozott és emberáldozatokat követelt. Az áradás ezen a részen 23 lakóházat elsodort, 165-öt pedig megrongált. Az Arad megyei Kladova faluban az árvíz következtében egy ember életét vesztette. Ebben a községben a felhő- szakadás 120 lakóházat rongált meg és hat hidat tett tönkre. A romániai árvíz elsősor ban az ország nyugati részét sújtotta, főképpen az erdélyi megyéket. Egyes helyeken több tízezer ember védte a gátakat, de még így is jelentős károk keletkeztek, mert termőterületek kerültek víz alá. A Maros megyei Batos község határában az áradás négyszer öntött el közel 700 hektáros termőföldet. Kolozs megyében az árvíz tönkretett hidakat, károkat okozott az úthálózatban. Máramaros- sziget környékén földcsuszamlás következtében 24 lakóház ment tönkre. Az árvíz sújtotta körzetekben mozgósították az összes erőket, a lakosság és a katonaság széles körű támogatásával dolgoznak a károk helyreállításán. * Derecske községi tanácsa elrendelte a belvízvédekezést helyi erők segítségével, mert a község területén egyre nőtt a lefolyástalan, vízzel borított terület nagysága. A község három termelőszövetkezete — a Petőfi, a Vörös Csillag és az Aranykalász — szivattyúk telepítésével, gépi és emberi erővel segíti a belvizek lecsapolását. Nagy teljesítményű szivattyúval emelik át a belvizet a folyómederbe