Tolna Megyei Népújság, 1980. augusztus (30. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-08 / 185. szám
a Képújság 1980. augusztus 8. Az engedelmes gyermek Az engedelmesség a kisgyerek legalapvetőbb erkölcsi tulajdonsága. A pedagógia nagy fontosságot tulajdonít a gyerekek engedelmességre nevelésének. Ha csemeténk szót fogadó, köny- nyebb otthon rendet tartani, megtanítani az életkorához mért feladatokra, s kialakítani benne a társadalmilag elfogadott magatartás alapvető vonásait. Amint a kisgyerek kezdi megérteni a szülök kívánságát, természetes számára, hogy engedelmeskedik azoknak, akik gondját viselik. Az értelmi és a fizikai fejlődés korai szakaszában, amíg nem keriitt a kicsi bonyolult kapcsolatokba az öt körülvevő emberekkel, az engedelmesség a személyiség alapvető erkölcsi tulajdonsága. Ezért is fontos erre ránevelni már az elő életévekben. Az engedelmességet sokszor szembeállítják az önállósággal, s benne az akaraterő fejlődésének akadályát látják. A gyereknek lehetőséget kell adni — mondják sokan —, hogy kipróbálhassa erejét, hogy megtanuljon a maga feje szerint cselekedni, önállóan, nem ahogy mások megszabják. Ez helytelen vélekedés. A kisgyerek a legtöbb erkölcsi követelményt nem érti, ezért ha nem kap megfelelő felnőtt vezetést, akkor nem magabiztos, hanem önfejű lesz magaviseletében. Az engedelmesség egyébként az akarat nevelésében is alapvetően fontos. Hisz ebben kifejeződik a készség és megértés a szükséges magatartásbeli elvárások iránt. A kisgyerek nem is érti sokszor, hogy miért azt kell tennie, amit kérünk tőle, csak azt tudja, hogy a saját kívánságainál fontosabb, amit mi kérünk tőle. Az engedelmes gyerek természetesen fegyelmezett is. Hisz a nevelés során azok a tulajdonságok is kifejlődtek benne, amelyek szükségesek az öntudatos fegyelemhez. Az ilyen gyerek könnyen igazítja magatartását a társadalmi normákhoz és a közösség elvárásaihoz. A gyerek szívesen engedelmeskedik azoknak az embereknek, akikben bízik, akik cselekedeteikkel nem okoztak csalódást neki. Az engedelmesség a szereteten és a tiszteleten, a szívélyes, meghitt kapcsolaton alapszik. Hogyan is neveljük engedelmességre? Nagyon fontos, hogy csak olyat kérjünk, amit a gyerek életkoránál fogva megért, és meg is tud tenni. így szívesen mozgósítja erejét, legyőzve saját kívánságait, míg végre nem hajtja a feladatot. Fokozatosan válik erős akaratává, öntudatossá, magabiztossá. Hisz az engedelmesség az önállósággal, a tevékenységgel, az életörömmel harmonikusan fejlődik. Megtanulva az engedel- ' mességet a hozzá közelállókhoz, a gyerek könnyebben sajátítja el a közösségben való viselkedés szabályait. Természetesen ettől az öntudatos, fegyelmezett magatartás még messze van, még sok mindent meg kell értenie, amíg a kollektíva cselekvő és öntudatos tagja lesz. De ez már a közös cselekvés folyamatában alakul ki. Ma- karenkö írja ezzel kapcsolatban, hogy a fegyelem nem a nevelés feltétele, hanem az eredménye. ÁTÁNYl LÁSZLÓ Fegyelem és figyelem Az otthon etikettje Illedelmes viselkedés otthon? Bizonyára akadnak, akik talán a szó», hallatán is elszörnyednek. Hol bújhatnánk végre papucsba, pongyolába, hol ereszthetnénk el magunkat, ha nem otthon? Sok házasság áldozatul esett már • ennek a. felfogás-. nak, és mennyi csalódás, kir ábrándulás fakadt belőle! A fiatal lány hozzászokott, hogy udvarlója csinos, rendes, tiszta, borostásan sosem jött- randevúra, hozott virágot, édességet, ha netán ásított, szája elé kapta a kezét, köhögéskor zsebkendőbe temette arcát, s a zsebkendő is mindig frissen, keményen, fehéren villogott; mindig kért és sosem utasított; nem mulasztott el semmit megköszönni, és tudott tisztességesen köszönni. Fordítva is behelyettesíthető mindez: a lány is tündérnek mutatkozott. Aztán megérkeznek a pa- pucsos-pongyolás otthonba és levetik a szép maszkokat. A feleség megdöbben, hogy a férje morog, böfög, elalszik beszélgetés közben, köszönni pedig csak jókedvében szokott; a férj pedig hiába keresi otthonában a tündért, akiért egykor az ég csillagait lehozta volna, mert akivel esténként összetalálkozik, elhanyagolt, mogorva boszorka és 'még a húst is kanállal eszi. Pedig az illemszabályok nem kényelmetlen álruhák, amiket otthon le lehet vetni. Szabály és forma olyan szerepet tölt be az ember életében, mint hordón az abroncs, nélküle minden szétesik, rendetlenné, zavarossá válik, végül elviselhetetlenné. De hát sehol sem eresztheti el magát az ember? — ezt csak' az - kérdezi, akinek a. szabály valóban álruhája, szerelmi szédítéshez, főnök és protektorbűvöléshez felvett tollazat. Idegen holmi. Otthon, a családban illedelmesen, vagyis humánusan _ és mások számára kelleme-* sen viselkedni csak az képes, akinek egész lényéhez hozzátartozik a fegyelem és a figyelem. A belső fegyelem lehet önnevelés, vagy gyermekkori nevelés eredménye, de nélkülözhetetlen, ha hiányzik, a jó modor csak külső máz marad, egykönnyen leolvadó. Mert a jó modor nem más, mint önmagunk kézben tartásának képessége. Saját lényünk póráza, melynek kézben tartói is magunk vagyunk. Ezzel lehet féken tartani a hangulati ingadozást, a rosszkedvet, a lustaságot, a kényelemvágyat. És mi kell a fegyelemhez? öntudatos, korrekt, emberséges ember, olyan, aki tudván tudja: amit mástól vár, azt elsősorban saját magának kell megtennie. A modortalanság erkölcsi csőd is, antiszociális hajlandóságról vall, akár a külvilágban, akár otthon nyilvánul meg. A családban pedig kétszeresen veszélyes. Nemcsak a szerelem sírásója, de a gyerekeknek adott rossz példával az ő későbbi sorsukra is árnyékot vet. A gyermek a szülői mintát viszi tovább. A rossz példa kiváltképp ragadós, de a vonzó, szép szokások is sajátjaivá leszenek, s nem is hagyja el őket soha. A családtagok egymás iránti érzelmeinek fokmérője az is, mennyire igyekeznek szépnek, csinosnak mutatkozni egymás előtt. Nem hiúság ez, de ha’ az volna is: a hiúságban mindig akad egy kis emberszeretet, elvégre nem mi nézzük magunkat, hanem mások kénytelenek bennüket szemlélni. Aki azzal kérkedik, hogy mentes minden hiúságtól, az alighanem közömbös a környezete iránt, de legalábbis lusta. (Mint ahogy a kíméletlen őszinteség sem erény: gyakorta tapintatlanság, mely az önfegyelem hiányából fakad.) Az élet hétköznapjai apróságok homokszemeiből épülnek. Egymásra figyelni: megannyi jelentéktelennek látszó dolog számon tartását is jelenti. A cselekedetek pedig mindig túlmutatnak önma- gukon. Jelképrendszerük van, kifejeznek valamit, ami sokkal több a látszatnál. A férj, aki a vasárnapi ebéd után aludni tér, vagy meccsre rohan, miközben felesége órákat tölt el az ebéd romjainak eltakarításával, nem csak lustaságát árulja el, de azt is, hogy kevés benne a szeretet, hasonlóképpen a feleség is, aki sohasem főzi férje kedvenc ételeit. Fegyelem és figyelem: ez a kettő a családon belüli jd modor titka. Csak ahol ez a kettő megnyilvánul, ott alakul ki az önzetlenségnek és a bizalomnak az a légköre, ami minden összetartozás előfeltétele. Ha pedig a gyermekek ilyen légkörben nőnek fel, nem lesznek sem számítók, sem követelők, de bárdolatlan könyöklők és önző törtetők sem. BOZÓKY ÉVA Napozókabátka Vékony, magas növésű lányok részére divatos a derékban megkötött, ujjatlan kabátka. De a csinos, áthajtá- sos megoldást minden kedves olvasónknak, kézimunkázni szerető asszonynak ajánljuk, mert ha a kabátszárnyat az oldalrészeken 1— 1 gombbal rögzítjük és a derékrészünkön vékony övvel összefogjuk, kortalan és divatos nyári ingkabátot köthetünk. A fonalvásárlásnál a jól mosható Vénusz fonalat ajánljuk: 15 dkg piros (alsó rész), 5 dkg fehér (felső, vállrész), 2,5-es kötőtűvel kötve. Munkamenet: A szabásmintát azonosítjuk a szükséges méreteinkkel. A munkát derékrészen 6 sor lustakötéssel kezdjük, majd a munka színén sima, a bal oldalon fordított szemeket kötünk. A vállrészen, az ujjakivágás után, a szélrészeken fehér fonallal, soronként 1 szemmel a középrész felé haladva, vállrészt kezdünk. Az elkészült munkadarabokat a fehér részen piros, a piros részen fehér fonallal virágmotívumokkal kihímezzük, összeállítás után a szabadon maradó széleket piros fonallal, 2 rövidpálca- sorral körbéhorgoljuk. Egy szabásminta alapján három variációban készíthetünk olyan blúzpótló felsőrészt, amely nyáron kellemes viselet, s ha hűvösebb van. blúz fölé is felvehető. Készülhet maradék kelméből, vagy régi szétfejtett nyári ruhából. Még csinosabb, ha elütő színű paszpóllal szegélyezzük, vagy farkasfoggal, hímzett, keskeny pánttal díszítjük, esetleg színes motívumokkal kihímezzük. Az első rajzon ovális kivágású, elöl két helyen keskeny szalaggal megkötött mellénykét mutatunk. Ha egyszínű anyagból készül, telehímezhetjük színes, lánc- öltéses nagy virágokkal. Fiataloknak kiszabható a régi farmernadrág szárából is, de akkor kissé svejfóljuk be, és elöl varrjunk bele cipzárat. A következő kihajtott gal- lérú, két lapból álló felsőrész. Oldalt egészen nyitott, ugyancsak masnival záródik, érdekes megoldású, rátéte- sen csíkozott díszítéssel készül. Ha kissé vastagabb kelméből szabjuk (jersey, kordbársony), akkor hűvösebb estéken blúz, pulóver fölé is felvehetjük. A harmadik mélyen kivágott, rövid kánikulablúz. Díszítése az elütő színű, keskeny paszpolozás és a kivágás bal sarkától lefelé a befűzött zsinórozás. BK. Alapanyagul kenyértészta szolgál. Sodróval és kézzel nyújtsuk el a tésztát, és tegyük olajjal jól kikent, alacsony peremű tepsibe, vagy sütőlapra. A tészta vastagsága fél ujjnyi legyen. SPENÓTOS ÉS TÚRÓS PIZZA Hozzávalók: 400 gr kenyértészta, 1 kg spenót, 150 gr túró, 2 evőkanál reszelt sajt, olaj, só, fűszerek. Szocialista társadalmunkban mindenkinek lehetősége van arra, hogy egészsége megóvására, betegsége gyógyítására, csekély hozzájárulás fejében (vagy ingyen) kitűnő gyógyszerekhez jusson. Ezt a kedvező helyzetet ki is használjuk, a gyógyszer- fogyasztásból készült statisztikák bizonyítják. De a statisztikai adatok azt is tükrözik, hogy sokszor nem járunk el kellő körültekintéssel, és túlzott fogyasztással, a gyógyszerek otthoni tárolásával veszélyeztetjük egészségünket. A gyógyszerek pazarlása nagy kárt jelent az államnak, hiszen a gyógyszerek térítési díja nem azonos a készítmény értékével, hanem sokkal több. A gyógyszerek felhalmozása azért is káros, mert szavatossági idejük időközben lejárhat, az összetételük megváltozhat és enNyújtsuk el a tésztát és tegyük olajjal jól kikent tepsibe. Gyúrjuk össze a sós vízben főtt, bárddal apróra vágott spenótot a túróval és a reszelt sajttal. Fedjük be vele a pizzát, locsoljuk meg bőven vajjal és kb. 15 percig süssük forró, 220 fokos sütőben. PIZZA GOMBASZELETEKKEL Hozzávalók: 400 gr kenyértészta, 300 gr gomba, 30 gr nek következtében az egészségre ártalmasak lehetnek. Nem helyes a gyógyszerek felhalmozása azért sem, mert átmeneti hiányt okozhat a gyógyszerpiacon és gátolja az arra rászoruló betegek ellátását. Helytelen a gyógyszerek felhalmozása azért is, mert egy idő után elfelejtjük, hogy melyik gyógyszert mire és hogyan kell használni. Ebből is bőven adódhatnak egészségügyi problémák. Az is előfordul, hogy valamelyik orvosságot más feliratú dobozba tesszük, aztán kimegy a fejünkből. A végén van egy halom (sok esetben lejárt) gyógyszerünk, melynek használatával esetleg többet árthatunk, mint használunk. Nem egyszer előfordul, hogy csak azért használunk bizonyos gyógyszert, mert megszoktuk. Meg sem próbáltuk, hogyan éreznénk magunkat, ha nem szednénk vaj, 1 kanál darált petrezselyem, 1 gerezd darált fokhagyma, 4 tojás, 40 gr margarin, olaj, őrölt bors, só, fűszerek. Nyújtsuk el a tésztát, és tegyük olajjal jól kikent tepsibe. Szórjuk a tetejére a következőképpen előkészített gombát: a szeletekre vágott gombát erős tűzön, lefedve gyakran kevergetve, vajban megpároljuk. Szükség szerint kevés vizet adunk hozzá. Pár perccel, mielőtt a tűzről levennénk, keverjük bele a darált petrezselymet és fokhagymát, sót, őrölt borsot. Párolási idő kb. 20 perc. A tojásból sóval, borssal rántottát készítünk, mindkét oldalon megsütjük. A rántottét a tésztára helyezzük és a gombával megszórjuk. Olajjal bőven meglocsoljuk, 200 fokos sütőben 10 percig sütjük. (pl. nyugtató, altató tablettát.) Arra is szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy — a gyógyszerek beszerzésének megkönnyítése ellenére — a betegségre utaló panaszok orvoslása céljából az orvost kell felkeresni! Ne akarja magát senki gyógyítani, sem a saját elképzelése, sem mások tanácsa alapján! Az öngyógyításra már nagyon sokan ráfizettek, ne tegyük. A helyes szemlélet kialakítása érdekében jó tudni, hogy államunk a gyógyszert nem tekinti árunak, hanem szociálpolitikai juttatásként biztosítja minden magyar állampolgárnak. Viszonozzuk ezt a gesztust azzal, hogy ne pazaroljuk a gyógyszereket, csak azért, mert könnyen, olcsón juthatunk hozzá, hanem a szükségletnek megfelelő mennyiséget vásároljunk belőle. Saját érdekünkben... Az aranygyöker Az ősi altáji monda azt tartja, hogy 200 évig boldogságban, szerencsésen és egészségesen él az, aki megleli az „aranygyökeret”. A népi hiedelem szerint ez az orvosság több baj ellen is — kimerülés, vérszegénység, gyomor- bántalmak, idegbetegségek — sikerrel alkalmazható. E legendás növény nem más, mint a rodiola fű, amely 70 centiméteresre is megnő. Virága aranysárga, gyökere erős bronzszínű. A Tomszk- ban működő orvosi intézet tudósai megállapították, hogy a gyógyfűbő) készült preparátum jelentősen javítja a közérzetet, s elősegíti a munkaképesség fokozását. Biológiai hatóanyagai egyaránt serkentik a szellemi és a fizikai munkavégző-képességet. Felhalmozott gyógyszerek Nyári felsőrészek Pizza receptek