Tolna Megyei Népújság, 1980. augusztus (30. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-06 / 183. szám

1980. augusztus 6.

Képújság 5

Hogyan lesz a betonból lakás?

Mi kell a házépítéshez? A legfontosabbak: tégla, homok, cement, mész. Hogyan változnak a követelmények, ha nem egy-egy családi ház felépítéséről, hanem évente ezer lakás elkészítéséről van szó? Bizony itt a gyártás technológiájának állandó változására, korszerűsödésére, újabb, nagyobb hatásfokkal üzemelő gépekre, jó munkaszervezésre van szükség.

A folyamatos munkához megbízható raktári munka szűk séges. Minden elemből, alkatrészből megfelelő mennyisé' get tartalékolnak Fürdőkádak beépítés előtt.

Mucska József a betonelemgyár, azaz a házgyár egyik „alapítója”

Megyénk legnagyobb építőipari vállalata, a TÁÉV a lakásépítésben jelentős jubileumhoz érkezett. Mint azt már hírül adtuk: panelüzemében elkészült az ötezredik lakás.

A vállalat 1971 óta gyárt lakáspanelokat. Az első év termelése mindössze 170 lakás volt, a következő évben már 294. 1977ig vázkerémia-betétes panelek készültek, viszonylag alacsony színvonalú gépesítéssel. A vállalattal szemben támasztott magasabb követelmények szükségessé tették a termékváltást. A kapacitásbővítést és termékkorszerűsítést egyszerre oldották meg. A szendvics- panelekre történő áttérésnél alapvetően módosult a technológia: a korábbi stend- rendszerről áttértek a kon-, vejor gyártási rendszerre. Ennek lényege, hogy itt már mozgó gyártósort szolgálnak ki az emberek és a gépek.

Nem volt könnyű az ott dolgozóknak, különösen télen. „Üzemcsarnokuk” fedele az égbolt volt, s az idő

A nehéz munkát a gép végzi el

viszontagságait saját bőrükön érzékelhették. 1978-ban került sor az üzemcsarnok lefedésére, ezzel lényegesen megváltoztak a panelgyártás körülményei. A fejlődés nem állt meg: a következő évben már a fogadószinti panelok előregyártását kezdték meg. A munka minőségi javítását tűzték ki további célul, mivel az ellenőrzések esetlegessége miatt sok volt a lazaság — szervezett és állandó meót vezettek be, így javult a panelok minősége.

Hogan lesz a betonból panelelem? Nagyon leegyszerűsítve így:

A betonüzemben elkészítik a megfelelő szemnagyságú „alapanyagot”. Közben a panelüzemben a sabloknokban elhelyezik a vasalásokat, a villányszerelés kellékeit, a különféle szerelvényeket. A sablon a betonterítő kocsi alá kerül a görgősoron, ahol megkötik az odaszállított betonnal, majd a rázóasztalon vibrálják, a szemcséket jobban egymáshoz tömörítik. A görgősoron tovább folytatja útját a leendő panel, belekerül a hatalmas gőzölőkádba (egyszerre 56 elemet tudnak gőzölni), s kilenc óra múltán kiemelhetik a szilárd panelt amelyet már csak vakolni kelL Utána a nyílászárók betétele következik. Térelemek, fürdőszobák, esetében a fürdőkádtól kezdve a törülközőtartóig, tükörig minden belekerül az előzőleg teljes oldalfal magasságban vízhatlan tapétával burkolt elembe.

Nagyon röviden „csupán” ennyiből áll egy panel elkészítése, amelyet a minőségellenőrzés után az építkezés színhelyére szállítanak.

Az üzem fejlődéséről szólva néhány önmagáért beszélő számszerű bizonyítékkal is szolgálhatunk: 1972-ben a termelés volumene 32 millió forint volt, ez 1979-re majdnem ötszörösére, 155 millió forintra emelkedett. Minden a termékváltásnak, a korszerű gépeknek, az új technológiának köszönhető. 1972-ben 294 lakást 120 dolgozó gyártott, 1979-ben pedig 913 lakást 130 dolgozó készített el. Ha több terméket gyártunk, óhatatlanul a selejt is több lesz — mondják sokan. Biztos ez? A TÁÉV panelüzemében az 1972. évi 1,2%-os

selejtmennyiség 1979-re 0,33 százalékra csökkent.

Hogyan látja a fejlődést egy „alapító tag”? Az ötezredik lakás elkészültekor tartott ünepség kitüntetettjei között volt Mucska József.

— Kezdetleges volt a gyártás, amikor idekerültem.

A fejlődést ott lehet lemérni legjobban, hogy ma már könnyebben keressük meg a „kenyerünket”, a sok-sok gép a fedett csarnok a segítségünkre van. Nem fáradunk el annyira, mint pár évvel ezelőtt.

Bizony csudamód megváltoztak ezek az elemek, amelyekből lakóépületek épülnek. Először egyhangú szürkeség fogadta a lakókat, azután jött az atomerőmű lakótelepe Pakson: az atommáglyát jelképező stilizált fehér díszítések egyedivé, hangulatossá teszik az „atomvárost”. S ekkor elkezdték még bátrabban használni a színeket (1977-et írtunk), s ma már elég csak megnézni a szekszárdi Baktában épülő házak színes, tájba illeszkedő „kompozícióját”, vagy a belváros tízemeletes óriásainak gazdag színválasztékát.

Szekszárdon 2013 lakás készült el eddig panelból, de gyarapítják a számot Paks, Komló és Dunaföldvár lakóépületei is. A közeli jövő megyénkben is újat hoz a társasházépítőknek. Sorház elrendezésben panelelemekből is lehet majd építkezni. A prototípust (nyolc lakóépületet) a TÁÉV saját dolgozói számára készíti el. Igaz, kicsit „borsos” még az ára, de a legkényesebb igényeket is kielégíti. HABERSCHUSZ ERZSÉBET Fotó: Bakó Jenő

Három és fél millió otthon

v

A népszámlálással egy időben végrehajtott lakásösszeírás szerint 1980. január elsején 3 537 000 otthon volt az országban, s ez 415 ezerrel több, mint tíz évvel korábban. A növekedés mértéke — a jelentős arányú szanálások, lakásmegszűnések ellenére is — a legnagyobb a felszabadulás óta. egy-egy évtizedet figyelembe véve. Egyik — de nem egyetlen — bizonyítéka ez a lakásgazdálkodás jelentőségének; tervszerűsége, távlati megalapozottsága fontosságának. Igazolja az előbbieket az is, hogy 1970 óta a lakásállomány gyarapodása jóval gyorsabb volt — 13,3 százalék —, mint a lakosságé (3,8 százalék). Így azután a korábbinál kedvezőbben alakult a száz lakásra jutó lakók száma a népszámlálás időpontjában, mivel 331-ről 303-ra csökkent.

Egy évtizede, 1970-ben hozott együttes határozatot a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a Minisztertanács a lakásépítés és lakásgazdálkodás helyzetéről és feladatairól. Az egy évtized igazolta az állásfoglalás, a feladatkijelölés helyességét, s ezért, azaz az eredmények adta alapra támaszkodva, valamint figyelemmel az eltelt időre, jogos társadalmi igény mutatkozik a lakásgazdálkodás továbbfejlesztésére. Indokolja ezt egyebek között, hogy a népességnél négyszer gyorsabban nőtt az úgynevezett családegységek , száma, s ezen belül az egyedülállók, a kétfős — idős —, illetve a részcsaládok — például elváltak, gyermekekkel — aránya az összes háztartáson belül a számítottnál sokkal nagyobb lett. Szintén sürgetője a lakásgazdálkodás fejlesztésének az a tény is, hogy gyorsan bővül a fölújításra, valamint a rendszeres karbantartásra váró otthonok köre. Kézenfekvő ugyanis: a ma már községekben sem ritka emeletes lakóházakat nem lehet tapasztással, meszeléssel rendben tartani; ilyen célra alakított szervezetek, ilyen feladatokra készített eszközök kellenek hozzá. S mert a lakások a nemzeti vagyon tekintélyes részét adják, a velük való gazdálkodás társadalmi méretű teendőknek, s egyéni tennivalóknak egyaránt hordozója.

Lakásgazdálkodásról szóltunk, egy olyan fogalomról, ami szorosan a szocialista társadalomhoz kötődik, hiszen más társadalmi berendezkedésű országokban az otthonok döntő része adás-vétel tárgya. A gazdálkodás részek összefüggő folyama; a lakásállományt bővíteni kell (építeni), megóvni (karbantartani, tatarozni stb.), újra és újra elosztani (az újonnan építetteket, s részben a régieket is). Ennek az összetett tevékenységnek a célja — mint minden gazdálkodásnak — szükségletek kielégítése. A szükséglet: a lakásviszonyok, s az életkörülmények folyamatos javítása. Amiben állami és egyéni teendők sokasága sűrűsödik, példával élve: a lakáscserék ösztönzése állami, tényleges lebonyolítása egyéni feladat.

Egy évtized alatt az új otthonok építése a városokban volt a legjelentősebb, ugyanakkor itt mutatkoznak a legégetőbb gondok mindenekelőtt az állami tulajdonban lévő lakások állománykarbantartásával, tatarozásával. Aminek pénzügyi, szervezeti stb. okai vannak, de oka az a szemlélet is, amely csakis az újat ítélte eredménynek, gyarapodásnak.

Most jutottunk el oda, hogy a lakásállományon belül az átlagot a kétszobás otthonok alkotják; száz lakásban 198 szoba van. így száz szobára átlagosan 153 lakó jut; 1960-ban ez a szám 245 volt. Nem lényegtelen változás az sem, hogy az egyhelyiséges lakások csoportja egy évtized alatt ötvenezerrel lett kisebb, s ma csupán 26 ezer.

Várható: az év végéig, azaz az ötödik ötéves tervben 450 ezer lakás épül fel; valamivel, 10—15 ezerrel több az eredetileg számítottnál. Az új törekvéseket, s egyben a gazdálkodás helyes, nemcsak az építésre szorítkozó értelmezését bizonyítja, hogy a középtávú program időszakában az állami tulajdonban levő otthonok közül 75 ezernek a felújítását, s húszezernek a korszerűsítését végzik el. Ezek az adatok annak józan fölismeréséről tanúskodnak, hogy az új lakások építésével azonos fontosságú a meglevő otthonok használati értékének megőrzése.

Sok minden kell ahhoz, hogy a lakásgazdálkodás valóban ésszerű lehessen: a változó család- nagyságot, a lakosságot, a lakosság részvételét az építésben, fenntartásban igazságosan figyelembe vegye. A sok mindenbe az építőanyagok éppúgy beletartoznak, mint a kisebb, rugalmas karbantartói szervezetek; s természetes, már a tervezés idején számolni kell azzal, hogy a családok szét- és összeköltöznek, azaz a változtatható lakásbelsőkkel, s a cserék anyagi érdekeltségével szükséges hatni erre. Jogos igény az is, hogy legyenek kiegyenlítettebbek a lakáshoz jutás esélyei, s mérséklődjenek a különböző lakáshoz jutási formákhoz, és a fenntartáshoz kapcsolódó anyagi terhek indokolatlan eltérései. VERESS TAMÁS

A szerelőszalag egyik része, háttérben a gőzölőkád