Tolna Megyei Népújság, 1980. augusztus (30. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-31 / 204. szám
1980. augusztus 31. Képújság 3 Több segítséget! lszomorító képet adott g-V a Tolna megyei Taná- •: esi Építő- és Szerelő- fc" ipari Vállalat műszaki igazgatóhelyettesének beszámoló jelentése a vállalatnál folyó újítómozgalom 1980. első félévi helyzetéről, amit az üzemi pártvezetőség szerdai ülésén terjesztett elő. Kiderült, hogy ennél a — megyei viszonylatban a nagyok közé tartozó — vállalatnál az első félévben mindössze tizenhat újítási javaslatot nyújtottak be. Ezek közül hat más vállalattól érkezett, a saját dolgozóktól befutott újítás mindössze tíz. — Magam sem vagyok megelégedve — mondta Kuk- lis Lajos —, szembetűnő a visszaesés. Az elmúlt években fellendült az újítómozgalom a vállalatnál, évente 30—40 újítás volt, van számos kitüntetett újítónk ... A statisztikát tovább rontja, hogy a «tíz újítási javaslat közt mindössze hármat nyújtottak be fizikai dolgozók. A visszaesés okait elemezte a pártvezetőség. Mint kiderült, nem a gazdasági szabályozókban rejlenek az okok. Ha egy évben akár száz- százötvenezer forintot is kifizetnének újítási díjként, ez csák tizedszázalékokban kifejezhető része a béralapnak. Az okok szervezeti és szubjektív tényezőkre vezethetők vissza. Elhangzottak olyan vélemények, hogy az újítások „átfutási ideje” nem túl hosszú, ám ezt cáfolják a tények: Az első félévben benyújtott javaslatok közül mindössze hármat bíráltak el a félév végéig, többről még csak most készül a szakvélemény. Viszonylag egyszerű a helyzet a beruházási újításoknál. A hozzáértő szakemberek átnézik a költségvetést, megvizsgálják pontról pontra, hol lehet gazdaságosabb megoldást találni, ezt egyeztetik a beruházóval, és máris elbírálható az újítás. A vállalatnak is gazdaságos — a megtakarítás 60 százaléka a kivitelezőé, 40 százaléka a beruházóé —, és megállapítható az újítási díj. Évente egykét millió forint megtakarítás származik a vállalatnál beruházási újításból. Bonyolultabb a helyzet a vállalat belső gazdálkodását javító ötleteknél, újításoknál. Márpedig ezekre is nagy szükség van, és még rengeteg a tartalék az anyag- és energiatakarékosságban, a hatékonyságnál. Évente elkészül a vállalat újítási feladatterve, pontról pontra felsorolva, milyen területen várja a vállalati vezetés az újítók segítségét. Egyes jelentősebb feladatok megoldására pályázatot hirdetnek, díjat tűznek ki. Előrehaladás, hogy az első félévben a tíz közül négy javaslat kapcsolódott a feladatterv egy-egy pontjához. Nem az arány a rossz, a tíz újítási javaslat a kevés. A vállalat ellenőrzési osztálya időnként megvizsgálja a korábban elfogadott, bevezetett újítások helyzetét. Ez az ellenőrzés azonban nem elég átfogó és nem elég mély. Elsiklik az olyan jelenségek fölött, hogy egy-egy újítást elfogadtak, bevezettek, egy hónapig „futott”, aztán már nem alkalmazták. Nincs válasz arra, hogy miért. Lenne helye olyan megállapításnak is — egy-egy konkrét újításnál —, hogy az előzetesen kalkuláltnál magasabb eredményt hozott, kaphatna még valamit az újító. („Még ez is elképzelhető, majd megnézzük” — mondta a műszaki igazgató.) Itt nemcsak kedvcsinálásról van szó, hiszen ami jár, az jár. A legtöbb újítás az elősze- relőkfől, a gépészet dolgozóitól fut be. Ök rendszerint nemcsak „kitalálják” egy- egy munka ésszerűbb elvégzését, hanem elkészítik a hozzávaló eszközöket is. Nem volt nehéz elbírálni az elő- szerelőknek az egyik újítását: elkészítették a munkát egyszerűbbé, termelékenyebbé tevő szerszámfejet, használatba vették, lerajzolták, lefényképezték, és így adták be a javaslatot. Ám ha egy munkás fejében csak az ötlet születik meg, arra már nem futja képességeiből, hogy szabályszerű rajzot (a kivitelezéshez műhelyrajz kell) készítsen, máris elakad az ügy. És ha mindez mégis megvan, jön — vagy inkább-jönne — a kivitelezés, a bevezetés. „Nincs hozzá anyag és nem tudunk beszerezni” — mondják az anyagosztá- lyon. „El vagyunk halmozva munkával, nem érünk erre rá” — rázzák le az újítót, vagy az újítási előadót a téemkások, vagy a gépészetiek. — Sokat kell lótni-futni annak a munkásnak, aki nálunk újítani akar — mondta az egyik felszólaló. Itt van szükség változásra, ez a vélemény alakult ki a pártvezetőség ülésén. Nincs akadálya annak sem, hogy az újító társuljon valakivel, aki szakszerűen el tudja készíteni a rajzot, esetleg finomítani az ötletet, és ebben nem feltétlenül neki kell a kezdeményezőnek lenni. És abban sem, hogy a vállalati vezetés jutalmazza azokat, akik egy- egy sokat ígérő, sok hasznot hozó újítás bevezetésében*se- gítenek. Ám — esete válogatja — utasítani is lehet minden külön prémiumígérés nélkül — a bevezetésre az illetékeseket. Hagyományai vannak a vállalatnál az ötletnapoknak. Most szeptember első felében tervezik ötletnap rendezését. Arra számítva, hogy az ötletek azonnali díjazása is sok tartalék feltárását segíti, de felkészülnek arra is, hogy egyes, jónak ígérkező, de újítássá is fejleszthető ötletek felszínre kerülnek. (J) Lengyelen ez az újság... Csodálatos parikon át, évszázados fák között vezet az út a lengyeli kastélyhoz, ahol évek óta tanulnak, szereznek szakimunikás-itoizonyít- Ványt növénytermesztőik, állattenyésztők, öt év óta pedig húsipari szakmunkástanulók is. Ez a nyár is a tanévre való készülődés jegyében telt Lengyelen. Csakhogy iezen a nyáron nemcsak a szokásos nagytakarítást, termek festését végezték el, hanem tatarozták az 1820-ias években épült kastélyt, mázolták az ajtókat, ablakokat. — A kollégium is bővül, a TOTÉV új épületiszárnyat épít — mondja az intézet igazgatója, Fodor János, aki augusztus 20-án kapta meg a Tolna megyei Tanács által alapított Alkotói díjat. — Igaz, a szerződés szerint október 15-re készül el az új épület, de így is nagy örömünkre szolgál. A tanulólát- szám évről évre növekszik, kollégiumunk pedig zsúfolt. Átsétálunk az út túloldalán lévő építkezésihez^ közben megcsodáljuk, hogy idén milyen gazdag toboztermést adtak a fenyők. — Az elmúlt tanévben 410 tanulónk lakott a kollégiumban — mondja az igazgató. — Októberben, az új szárny átadása után még negyvennyolcán költözhetnek a korszerű épület négyágyas szobáiba. A Lengyelen tanuló szakmunkásjelöltek mindannyian kollégiumban élnek, hiszen a különböző időpontokban kezdődő gyakorlatuk miatt nem lehet — s nem is lenne jó — megoldani bejáratásukat. Az építkezésen reményt keltő szorgossággal dolgoznak a munkások, tehát miniden valószínűsége megvan az októberi beköltözésnek. Az 1980—81-es tanítási évre az igazgató és a tanári kar egyaránt felkészült. — Minden indulás örömöt és gondot jelenít egyszerre — szól Fodor János. — Örömünkre szolgál, hogy végre elérkezett az első olyan esztendő, ami meghozta beiskolázási elképzeléseinket. Vagyis külön osztályt indíthatunk a kertészeti, illetve állat- tenyésztési szakon. Ebiben az évben megnövekedett az érdeklődés intézetünk iránit. Huszonöt jelentkezőt utasítottunk el. Erre, az intézet fennállása óta nem volt példa. Elmondom a gondunkat is, csupán néhány szó „előzetest” fűzök ihozzá — mondja gondolatait rendezgetve. — Megyénkben nincs hagyománya a húsipari szakma oktatásának. Amikor intézetünkben megkezdődött a hús- feldolgozó szakmunkások képzése, természetesen a kezdet kezdetén komoly érdeklődést váltott kd. Ez természetes volt, hiszen a fiatalok orientációja mindig nagyobb az ipar, mint a mezőgazdaság felé. Hiszen az iparban csoportosan dolgoznak, s az együtt tanuló, összékovácsoló- dott kis kollektívák együtt dolgozhatnak az üzemben, gyárban. Intézetünk tanulóinak negyven százaléka a „húsos” szakmát tanulja. Gondot jelent a gyakorlati oktatásuk, mivel még nem üzemel a szekszárdi húsüzem. Ezért diákjainkat több helyre — Kaposvár, Dalmand, Mözs, Hőgyész — kell szállítani gyakorlatra. — Ismeretes, hogy igen jó kapcsolatot alakítottak ki a tanulók gyakorlati oktatásába bevont termelő üzemeikkel... — Évek hosszú .sora alatt valóban jó kapcsolatra tettünk szert a mezőgazdasági üzemekkel és .az élelmiszer- iparral. Egyébként már beérkeztek a jelzések: az üzemek felkészültek a gyakorlatokra, várják a gyerekeket, akik heti váltásban tanulnak, illetve vesznek részt a munkában. Persze, az intézetnek hasonlóan jó a kapcsolata a külföldi .partneriskolákkal, hagyománya van a két-két hetes nyári összefüggő gyakorlatnak. A lengyeli diákok külföldre mennek, itthon pedig "hasonló időtartamra fogadják az ott tanulókat, azaz csehszlovák és lengyel tanulókat. — Az intézetből nyaranta hány diák vesz részt külföldi gyakorlaton? — Körülbelül százan. Persze, a kint töltött két hét a gyakorlaton kívül jutalmat is jelent tanulóinknak. Kiválasztásuk az egész évi összteljesítményük alapján történik, vagyis a tanulmányi munkán kívül figyelembe vesszük a mozgalmi és társadalmi munkát, magatartást, a kollégiumi kulturális és sporttevékenységüket. A külföldi út egész évben doppingolja a gyerekeket, igyekeznek minél jobb eredményt elérni, ezenkívül a kinttartózkodás, az ottani munkával való ismerkedés jól szolgálja tanulóink internacionalista nevelését is. — Amint hallom, a szakmunkások ballagása itt igen nagy ünnep. — Bizony az. Olyankor több száz vendég érkezik. Egyébként olyankor az ő ebédeltetésüket is igyekszünk megoldani. Először itt, az iskolában, majd a gazdaságban, később a 'kisvendéglőben szerveztük meg az létkezést. A gyerekek előre jelezték, hogy hány vendégük érkezik a ballagásra. Hihetetlenül nagy számok jöttek ki. Egykét éve viszont egyre kevesebben veszik igénybe a „szervezett ebédet”. — Miért? — Tavaly ballagáskor történt ... Az ünnepség hivatalos része lezajlott. Indultak a vendégek ebédelni. Odamegyek egy cigány családhoz, kérdem az apát — a fia is ballagott: — „Jogsi bácsi, maguk nem ebédelnek itt?” Azt feleli: „Dehogy, kérem! Fő otthon a finom ebéd. Huszonhármán ülünk az ünnepi asztalhoz. Ennyien nem mehetünk a vendéglőbe.” Tapasztalatom szerint egyre nagyobb ünnep, ha szakmunkás kerül ki egy-egy családból — mondja befejezésül 'Fodor János. — VHM — Fotó: K. A. A csarnok Bátaszék, Cserép- és 'Váz- kerámia Gyár. Kovács József gyárvezető Málinger Mihály adminisztrációs vezetőhöz kísér bennünket. — Sokáig beteg voltam, azt hiszem jobb, ha most Má- lipger elvtárs tájékoztatja önöket — mondja a gyárvezető. Az elmúlt fél év termelési eredményeiről érdeklődünk. * — Hatféle vázkerámiai terméket és kétféle cserepet gyártunk. Gyárunk vezérterméke az Alfa—1-es blokktégla. Az összes termelésnek mintegy hatvan százalékát teszi ki ez a termék. Emellett egyik legkorszerűbb a Poro- ton falazóelem, amelyre a rendkívül jó hőszigetelés a jellemző. Legkeresettebb termékünk a tízes falazóelem, ebből — sajnos — nem tudjuk kielégíteni az igényeket, kapacitásunk ezt nem teszi lehetővé. Ebben az esztendőben ösz- szesen 38,1 millió kisméretű téglaegységnek megfelelő vázkerámiát készítettek a gyárban. Ez ideig 5 millió 751 ezer cserepet sajtoltak és 200 ezer gerinccserép is lekerült a szalagról. — Sajnos, nem tudunk többet termelni, s így szaporodnak a ki nem elégített igények. Termelésünk nagy része a most épülő nagy beruházásokhoz, Paksra, az atomerőműhöz és Szekszárdra, a húskombináthoz k^rül. De emellett jut a családi házak építéséhez is — mondja Málinger Mihály. A gyár éves termelési terve, folyamatos üzemelés mellett — ami azt jelenti, hogy ünnepkor is dolgoznak — hetvennyolc és fél millió vázkerámiai termék, amelyből ötmillió-százezer a 10-es válaszfal. A tervet a jelenlegi állásunk szerint valószínűleg sikerül teljesíteni, talán még túlszárnyalni is. — Persze közrejátszhat az időjárás — magyarázza az adminisztrációs vezető. — A bányából érkező anyag minősége természetesen összefüggésben van termelésünkkel. Ha az anyagban magas a víztartalom, növekszik a selejt. Egyébként a bázishoz viszonyítva gyárunkban az elmúlt időszakban négy százalékos selejtcsökkenés volt, amit a technológiai fegyelem megszilárdításával és az azóta már népszerűvé vált egységcsomagolási móddal sikerült elérnünk. S. — B. Az ország minden részébe szállítanak Az épülő kollégium
