Tolna Megyei Népújság, 1980. augusztus (30. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-31 / 204. szám
ANHPÜJSÄG 1980. augusztus 31. Tolnai puszták Hangos csendesedik Hangosról könnyű lenne térképet készíteni, mert csak egy utcából áll. A közepén S alakú görbülettel. Ezzel a töréssel szentben, fent a dombon van a templom és a temető. Utóbbi kettő közismert funkcióira nemigen tart már számot a települést lakó négy család, mert ők is el akarják ■ hagyni . Hangost. Meglehet, tavaszra már csak egy család fogja'lakni a pusztát. * A bontók jókedvűek és lendületesen dobálják a kocsi platójára a téglákat. Kávéval kihalnak és rövid fejszámoFerenczi bácsi lást végeznek: bizonyítandó, hogy mennyire megéri a bontás. Nincsenek kétségeim, különben mit keresnének ezen az eldugott, kihaló településen. Tekerek néhányat a kúton. (A B amert gépgyár Újpesten gyártotta). „Lassan hajtani!” — int a felirat a rozsdásodó kanalas kúton. A víz tiszta és szokatlanul hús. Ballagok az utcán, melyet már csak a bontók teherautóinak kereke tapos keményre. A házakat alig látni a növényzettől, a fák ága benyúlik a kitört ablakon. * Hogy mi nincs itt, azt sorolhatnánk a végtelenségig, egyszerűbb a dolog, ha a civilizáció áldásai közül a meglévőket vesszük számba. Van villany és egy telefon. Ez utóbbi a volt téesz-irodá- ban, ahol jelenleg Régi József és családja lakik. Ö maga 1947 óta. Rövid számolás és kiderül, hogy a valamikor százötven lakosú pusztán ma tizenöten laknak. Közülük a három osaládfő a kölesdi té- eszben dolgozik. Régi József itt a szomszéd házban, ami julhlhodály és tegyük hozzá, a település legjobb karban lévő épülete. — Nincs itt már semmi, uram, csak mi és amit mi teremtünk. Tévé, rádió, meg a telefon: ennyiből áll itt a világ. Járatok újságot is, hegyne. A gyerek mindennap elhozza, amikor hazajön az iskoláiból, odaadja neki a postás. Minek is jönne ki a postás ... — Most éppen nincs iskola. — Mégis van újság, mert a gyerek mindennap bemegy Borjáéra a boltba. A gyerek most éppen bennünket figyel. Meg az acsarkodó kutyákat csitítja, nem sok eredménnyel. — Valamikor volt iskola, bolt, heti egy moZivetités, könyvtár, minden, ami kell. Egyszer aztán elindultak a népek. Most már mindenkinek menni kell. Megyünk is. Tavaszra tán egy család ha marad. A templomot vagy két hónapja kipakolták, oltárt, padokat és a harangot is bevitték Kölesdre. Bezony, uram, így vagyunk, pedig valamikor harm inch áram házszám volt itt — int körbe. Mikor elindulok, a gyerekek többször is köszönnek. Láthatóén élvezik, hogy vendég van és valakinek köszönni lehet. * Benézek néhány udvarra, már ahova bozótvágó kés hiányában ezt meg lehet tenni. Sűrű, mintha vetették volna és kétméteres a csalán. Szenvedek a rövid ujjú ingben. A veranda 'betonlapjai között feltört a gyom. Málló vakolat, foszló kerítésdeszkák. A fészerben úgy áll a szekér, ahogy hagyták. Gazdálkodásihoz használatos szerszámok, üresen tátongó górék, pajták, gazdasági épüietek és emlberimagasságú gyom az udvarokon. így többes számban. Egymás mellett végig az utcán. * Valamikor német ajkú lakosság élt itt, akiknek zömét kitelepítették a háború után. Az épületék maradtak és persze a sírok. Aztán a csehszlovákiai Felsőszeliből jöttek betelepülők. — A szerszámok, gazdasági eszközök megmaradtak és mindenki kapott hét hold földet, valamint plusz két holdat családtagonként — meséli Szabados Ferenc, aki 1973-ig lakott Hangoson. 1940-ben vezették be a villanyt a településre. Az iskolában együtt tanult a nyolc osztály. Méha szidták a magas talajvizet — völgyben fekszik a puszta —, és örültek, mikor a háború után értékes cikk lett a tojás. A téesz már 1951-ben megalakult. Nem kell nagy üzemre gondolni — egy gépállomási traktor elvégezte a háromszáz hold földmunkáit. Kilenc évig volt itt elnök Szabados Ferenc, majd a kölesdi téesszel egyesítették a gazdaságot. Akkor főállattenyésztő lett. Most nyugdíjas, januáriig tanácselnöke volt Kölesdnek. * A templomkertben lévő temető sírjai közül néhányat ápolnak, a többit lassan benövi a gaz. A templomban, egy betévedt lepke csapong, nem tud mit kezdeni az üres térrel. Két művirág darvado- zik az oltár helyén. A betelepülők honvágyát panaszolja. az „Elhagytuk régi otthonunk, mennybe találtuk új honunk” és az „Itt nyugszik, hosszú küzdelem után távol a szülőföldtől” sírfelirat. * A házakat, ha nem is lakják, azért még visszajárnak a kertét, szőlőt művelni azok, akik már elköltöztek. Persze, csak néhányan, akik közelben laknak, a többi porté üres, a fák alatt enyészik a lehullott gyümölcs. Kakaskukorékolás, ugatás... itt emberek lesznek. Idős Fe- renczi József az udvaron, a fa árnyékában a vöröshagymát rendezd. — Negyvenegyben jöttünk ki ide Borjáéról, mert itt voltak a közelben a földjeink. Gazdálkodtunk, ahogy lehetett, most is van két tehénke meg a szaporulat, baromfi, miegymás, de nem megy már itt az élet. Kölesden vettünk házat és rövidesen beköltözünk, a fiam is itt lakik családostul. A szomszéd éppen most költözik. El kell innen menni, mert gazdátlanok lettünk, mindenki prédája a környék. A múltkor a harmadik szomszédba' másodszor is betörtek, jött át a tulaj, hogy adjunk néki egy kést, mert még enni sem tud, úgy kirámolták a házát. 'Erre már csak azok járnak, akik bontani akarnak. * öt éve gyorsult fel az elköltözés Hangosból. Ezen a földúton, amely csak száraz időben járható. Ilyenkor pedig hosszú porfelhő marad a távozó után. írta és fényképezte: STEINER ISTVÁN Asszony, parancsnoki szerepben Hogy ki milyen feladatra alkalmas, dőreség lenne aszerint eldönteni, hogy nő vagy férfi az illető. Pro és kontra rendelkezhet ugyanis olyan tulajdonságokkal egy-egy ember, amely tulajdonságok képessé teszik úgynevezett „nem neki való”, ha tetszik; ,,neméhez nem passzoló” feladatok ellátására is. Ez a fölfedezés nem új már, mégis meglepetést okozott nekem egy dombóvári asszony, aki a vasútnál szolgál és hibátlanul „fogadnak neki szót” a térség dízelmozdonyai. Magyarszéki Klára, Rajna József né mozdonyf elvigyázó vezénylőtiszti sarzsijáról akkor egy szintén a vasútnál dolgozó asszony mesélt, azt hangsúlyozva, hogy a dolgozó nők munkájúkkal sok idejét- múlta hiedelmet cáfolnak meg napjainkban. Lám, „a Klárának se okoz különösebb gondot, hogy a mozdonyszemélyzet diszponálásában felelős vezetőként olyan poszton áll, amibe istenkáromlásnak számított ezelőtt 15—20 évvel nőt még elképzelni is.” — A vasútnál valamikor a nőket csak takarítóiként vagy adminisztrációban foglalkoztatták — mondta, eszembe juttatva . Moldova György könyvét, ami megjelenésének évében ugyanúgy slágernek számított, mint ez év tavaszán az, amit a textiliparról írt. — A kal&üzkodás, az más. De nő és forgalom, azaz vontatás? Emlékezzen csak, a forgalmisták „palacsintasütője” se mindjárt a fölszabadulás után került a nők kezébe! Emlékeztem és megpróbáltam elképzelni a parancsnok- ló Rajna Józsefné, aki jövőre tölti be 55. évét, s olyan helyen- dolgozik, ami a férfi- üzemként ismert vasútnál is a legférfiasabb nak számít. Milyen lehet? — tűnődtem. — Marcona, barátságtalan, merev? Lehet egy ilyen beosztásban dolgozó nőnek Is humora? Egyáltalán-, hajlandó szóba ereszkedni olyan gyalogos honpolgárral, mint egy hivátásából fakadóan mindemre kíváncsi újságíró? N-em folytatom. Ennyiből is kitetszik, hogy a mozdonyfelvigyázó asszonytól annak rendje-módja szerint tartottam, de vele találkozva most azt kívánom, hogy a köznapok krónikásaként élvezhessek sók ehhez hasonlóan kellemes meglepetést, mint amilyet ő okozott. Klára asszony nem merev, nem marcona, híjával sincs a humornak, ezenkívül az égvilágon mindenről lehet vele beszélgetni, ha éppen van erre idő. Volt. Türelme is, hogy a számomra teljesen ismeretlen világba bevezessen, előbb a kicsire méretezett, mégis barátságos pártirodában, aztán meg kint a „garázsból” nyíló vezénylőállásban, ami nyitható üvegablakával a m o zdo nyszemél y z et pihenőjére néz. — Mióta vasutas? — Szeptemberben lesz 30 éve, hogy beléptem. — Miegszállott ? — Ne tréfáljon, már miért lennék az? — kérdezett visz- sza megütközve. S itt kitérő következett. Hivatkozás nem először és nem is utoljára Moldova könyvére. Mottóként ő használta egy vasúti vezető embernek azt a mondatát, hogy a hetvenes évekre mindenki megszökött a vasúttól, ahol csak a hülyék és megszállottak maradtak... Klára asszony úgy véli, hogy nem mentes a keserű túlzástól ez a citátum, mert van ember, aki a helyét keresgélve szereti váltogatni a munkahelyeit, van aztán olyan is, amelyik értékelni, becsülni tudja, hogy emberré válásához mit kapott attól a munkás kollektívától, amelyikbe fiaitalon került. Rajna Józsefné nem készült vasutasnak, de a vasutas sportkör tagjaként kosarazott sokáig. Ez volt a belépő. A sportolóknak akkor dolgozniok kellett. Bekerült hát a vasúthoz előbb normásnak; lett aztán vontatási számadó, később belső ellenőr. Két felnőtt lánya van, s 49 esztendős volt, -amikor elvégezte a vasútforgaltni technikumot. Akkor került mostani beosztásába, ahol kívüle még egy nő dolgozik a 15 fős csoportban, de az adminisztrátori munkakörben. Dehogy félt elfogadni a mostani beosztását! Pedig nem -egyértelmű lelkesedéssel fogadták az asszony parancsnokot a férfi munkatársak. Akadt közöttük, alki nyersen megkérdezte, hogy „mit alkar itt egy nő?!” Volt, aki kételkedett abban, hogy meg tudja tanulni azt a munkát, amit végeznie kell. Jöttek aztán az együtt töltött hónapok, évek és a közvetlen környezet már Rajna1 Józsefné 30 éve vasutas nemcsak, hogy elfogadta az asszony-parancsnokságot, hanem* eljutott oda, ahova nem remélte: büszkék is Klárikára. Egész országban nincs ugyanis összesen öt nő, aki vezénylőtiszti beosztásban dolgozik. Nekik pedig ott van Klára asszony, aki a párltit- káruk is, meg a vasutas sportkör elnöke is. Rajnáné — amikor először kerestem volna — éppen kint járt Moszkvában-, az olimpi- án. Nem sa'ját költségen, hanem jutalomból. Annak a szakszervezeti sportdelegációnak a tagjaiként mehetett ki, amelyben csupa olyan nő és férfi foglalt helyet, aki a vasutasság sportéletéért előbb aktív sportolóként, majd társadalmi sportvezetőként sokat tett. — Nem sok, amit napi munkája mellé vállal? — Eddig még mindig el tudtam végezni, amit vállaltam. Sok -vonatkozásban ösz- sze is függnek a feladataim. — De így kevés ideje jut saját örömökre, hobbikra. — Ne higgye. Amit az ember fontosnak talál, arra időt tud szakítani. Már régóta enyém például minden hétfő este. Van egy nagyjából Velem egykorú asszonyokból álló baráti köröm. Szerencsére ennek a körnek valahány tagja közéleti érdeklődésű. Hol itt, hol amott -ülünk ösz- sze, kézimunkázunk, varroga- tun-k, segítünk egymásnak és közben jóízűen elbeszélgetünk azokról a dolgokról, amelyek érdekelnék bennünket.— És mit szolimák a férjek a hétfői elkülönülésekhez? — Nagyon tiszteletben tartják. Hát persze, különleges alkalmakkor ők is eljöhetnek a programjainkra. Próbáltam kifaggatni Klárát, hogy milyen képességek szükségeltetnek ahhoz, hogy egy mozdonyfellvigyázó vezénylőtiszt sarzsi-ján folt ne essen, azaz kifogástalanul dolgozzék. Azt felélte, hogy olyan jó munkatársak, mint amilyen- jó munkatársai neki vannak. Ezenkívül ismerni és szeretni kell az embereket. Egyik se olyan követelmény, amely távol állna egy nőtől. — Ha éléri a bűvös nyugdíjkorhatárt, nyugalomba vonul? Erre a kérdésre az egyébként derűs szürke szempár felhősre váltott. -Nem szeret erre az időre gondolni még — mondta. Búcsúzáskor pedig megtudhattam tőle, hogy van más is, amit nem szeret, s ez a köntörfalazás. A nyílt, világos beszéd, az igen, mert nincs az a kellemetlen, kényelmetlen téma, amit nyíltan -meg ne lehetne beszélniük az egymást kölcsönösen tisztelő, szerető embereknek, így hát; ha találkoznának a „mozdonyoknak parancsoló”, erősen őszülő hajú asszonynyal, ne próbálkozzanak nála szófacsaró széptev-éssel. A szemtől szembe, nyílt dolgokat kedveli — és neki van igaza-, hiszen a vasútnál érett emberré. LÁSZLÓ IBOLYA Fotó: Dombai Régi József és családja Az emlékekkel nem tudnak mit kezdeni a bontók Templombelső Anyag nem vész el...
