Tolna Megyei Népújság, 1980. augusztus (30. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-28 / 201. szám

1980. augusztus 28. Képújság Húskombinát-építkezés Határidare elkészült a komplex vízmű Energia (3.) Újra itt a szén A héten két jelentős ese­mény volt a Szekszárdi Hús­kombinát építkezésén. A ked­di vezetői megbeszélésen je­len volt Mátyás István, az MSZMP megyei bizottságának osztályvezetője, Császár Jó­zsef, a megyei tanács elnöké­inek helyettese, dr. Nedók Pál városi tanácselnök, vala­mint az ÉVM és a KGM kép­viselői. Egy fontos időszakot zártak le. A most egy éve elhatáro­zott szervezési változások eredményeit értékelték, s megállapították, hogy az ak­kori terveknek megfelelően folyik idén a munka. A ge­nerálkivitelező vállalat — a TÁÉV —, valamint a beruhá­zó szorosan együttműködik. Sikerült úgy összehangolni a nagy erőfeszítéseket kívánó munkát, hogy a jelentős le­maradást pótolják. A TÁÉV más munkahelyeiről ide összpontosította az erőt. A segítés, együttműködés volt a jellemző erre az időszakra. Az ORSZAK-nak például a TÁÉV segített az üvegezés­ben, míg a monon MEZŐ­GÉP szerelőinek is nyújtottak segítő kezet a TÁÉV szerelői, főleg a vezetékek kiépítésé­ben. A vezetői megbeszélést havonta tartják, itt egyeztetik a további programot. Most elhatározták, hogy az év hát­ralévő részében kéthetes ter­minusokra bontott munkaren­det vezetnek be, azaz „szét­szedték” a nagy tervet, így könnyebben tudják áttekin­teni az egyre sűrűsödő fel­adatokat, jobban lehet telje­síteni a jó szervezési tervet, amelynek eredményeként meggyorsult a munka, s szer­dán az első jelentős átadásra is sor került. Rápolti Árpád, a beruházó létesítményi főmérnöke, mintegy negyven hatósági szerv, és vállalat képviselői előtt kijelentette, hogy a komplex vízmű átvételét semmi sem akadályozza, s szeptember elsejétől megkez­dik a próbaüzemet. „Javaslom, hogy a végre­hajtó bizottság részesítse jegyzőkönyvi dicséretben az elvtársakat” — ezzel zárta összefoglalóját Lóth György, a községi pártbizottság tit­kára. A dicséret elsősorban a két körzeti megbízottra vonatkozott. A dicséret alap­ja pedig az, hogy az utóbbi időben megszilárdult a köz­rend és a közbiztonság Hő- gyészen és társközségeiben. Általában kétévenként tű­zi napirendre a községi párt-végrehajtó bizottság a közrend és közbiztonság helyzetét. Ezúttal is erről, valamint az önkéntes rend­őri csoportok működésének tapasztalatairól szólt a tá­jékoztató. A tájékoztatóban, a vitában is szó esett ar­ról, hogy Hőgyész és három társközsége, helyzeténél fog­va, bűncselekmények tekin­tetében erősen veszélyezte­tett. Nagy az átmenőforgal­ma, van jó néhány többmű­szakos munkahely, magas a cigánylakosság aránya. En­nek ellenére az utóbbi évek­ben kirívóan súlyos — élet elleni, vagy nagyobb kárt okozó, tulajdon elleni — bűncselekmény nem fordult elő. A közbiztonság és a köz­rend szilárd. A javulásról tanúskodik a statisztika. 1979-ben emelke­dett a bűncselekmények szá­ma, jóval meghaladta a já­rási átlagot, ebben az évben azonban — januártól július végéig — kereken negyed­annyi bűncselekmény tör­tént, mint tavaly egész év­ben. A statisztikában ter­mészetesen csak a felderített esetek szerepelhetnek, ám itt nem arról van szó, mintha lazult volna az ellenőrzés. Ellenkezőleg: a közvéle­mény is úgy ítéli meg, hogy ritkábbak a társadal­A vízmű a húskombinát egyik legfontosabb része, hi­szen köztudottan sok víz szükséges ilyen élelmiszer- ipari üzemben, sőt, nem mindegy, milyen a víz minő­sége. A vízmű öt sakélyfura- tú kúton és három mélyfura- tú kúton alapul. Az öt kút a Duna4íavicságyr;a települt, harminc méter mély egy-egy, és hatvan centi átmérőjű, a víz hőfoka 15 Celsius, a 30 német keménységi fok és a nagy vastartalom indokolja, hogy az üzem a legkorsze­rűbb tisztító berendezésekkel legyen ellátva. A három mélyfuratú kút mészkőtalpon van, több mint 370 méter mélységben. E kutak vizének minősége jobb, mint a harminc métereseké, sőt hőfoka meghaladja a har­mincat. De ezt a vizet is át­vezetik az üzemen, s tisztít­ják. A vastalanítás, a ke­mi vagy személyi tulajdon ellen elkövetett bűncselek­mények, kevesebb a garázda­ság, nyilvános botrány, mint tavaly. A szabálysértések statisztikája emelkedett, itt kimutatható az előbbinek az ellenkezője: nem a szabály- sértés több, hanem gyako­ribb a tettenérés, az intéz­kedés. A körzeti megbízot­tak, az önkéntes rendőrök éj­szakai szolgálata megduplá­zódott és mint az egyik vb- tag megjegyezte, a járási kapitányság járőrkocsiját sem csak a 65-ös úton lehet látni, hanem bemegy a mel- lékutakra, mellékutcákba is. Az idén júliusig több sza­bálysértőre szabtak ki hely­színi bírságot, mint tavaly egész évben. A közrend, a közbiztonság megszilárdítása nemcsak rendőri feladat, szükség van az üzemek, intézmények, tár­sadalmi szervek szoros együttműködésére is. A tár­sadalmi tulajdont egymagá­ban a két kmb-s és a két tu­catnyi önkéntes rendőr nem tudja megvédeni. Amint az a tájékoztatóból kitűnt, a tavaly elkövetett, társadalmi tulajdon elleni bűncselek­mények — lopás, betöréses lopás, sikkasztás, stb. —, amelyek a legnagyobb súly- lyal szerepelnek a statiszti­kában, egytől egyig megelőz­hetők lettek volna, ha az üzemben, intézményben be­tartják az előírásokat. A rendőrség valamennyi eset­ben kiderítette az okokat és szignalizációt vagy figyel­meztető levelet intézett a károsultnak. A tapasztalt hiányosságokat jó néhány esetben nem szüntették meg. Az alkalom szüli a tolvajt; a bekerítetlen üzem — mint például az állami gazdaság takarmánykeverője —, vagy mónység csökkentése, gázta- lainítás és egyéb szennyező anyagok eltávolítása a fel­adata az automatikusan mű­ködő üzemnek, amely tíz részegységből áll. Ezek közé tartozik például a 3800 köb­méteres víztározó, a szivaty- tyúház, a vezetékrendszer, amely háromféle minőségű vizet továbbít a kívánt he­lyekre. Ugyanakkor a komp­lex vízmű ellátja majd a tej­üzemet is, ugyancsak három­féle minőségű vízzel. A tej­üzem naponta több mint ezer köbméter vizet fogyaszt, míg a húskombinát több mint hat és félezer köbmétert. Kaveczki László volt a mű­szaki ellenőr a vízmű építé­sénél, s az átadás után ő lesz a vezetője is. Elmondta, hogy egy hónapig tart a próba­üzem, a mintegy 200 millió forint értékű vízműben. Ki­próbálják az összes csőrend­ahol rendszeresen alszik az éjjeliőr, a portás nem nézi meg, mi van a degeszre tö­mött táskában, ilyen alka­lom. Hasonló a helyzet a fe­ketefuvaroknál. A Vegyes­ipari Szövetkezet elnöke el­mondta, hogy amióta gya­koribb a közúti ellenőrzés, évi 50—60 ezer forinttal nőtt az árbevételük, pusztán az­által, hogy ezek a szállítások most már szabályosan, me­netlevéllel történnek. Négy önkéntes rendőri cso­port működik — egy-egy Hőgyészen, Duzson, Mucsi- ban és Kalaznón. Rendben elvégzik feladatukat: előállí­táshoz nyújtanak segítséget, jelzik, ha bűncselekményt, szabálysértést tapasztalnak, feljelentést kezdeményez­nek. Megbecsülés övezi mun­kájukat, ám előfordult olyan eset is, hogy az önkéntes rendőr szabálytalanságot, törvénysértést tapasztal munkahelyén, ezt jelenti a körzeti megbizottnak, intéz­kedés történik, és mivel a közvetlen munkahelyi veze­tő sérelmesnek tartja az in­tézkedést, valamilyen for­mában ezt érezteti vele. Az ilyen jelenségekkel szemben az üzemi pártszervezetek­nek fel kell lépni. Tovább kell javítani az együttműködést a rendőri szervek és az üzemek, in­tézmények vezetői, a társa­dalmi szervek között, meg­erősíteni a vagyonvédelmet — felszámolni azt az állapo­tot, hogy a technika, a technológia gyorsan fejlődik, közben egyik-másik üzem­nek még kerítése sincs —, össztársadalmi üggyé tenni a közrend és közbiztonság további szilárdítását. E kon­zekvenciákat vonta le a vég­rehajtó bizottság. tJ) szert, a szennyvízvezetést, és az automatika működtetését, különböző körülmények kö­zött. Októbertől már úgy üzemeltetik a vízmüvet, mintha már vágnák az álla­tokat — de a vizet ekkor még csak takarításra, és a gépek vizes járatásához használják fel. A vízmű az ÉLTERV és a Földmérő és Tialáj vizsgáló Vállalat tervei alapján ké­szült, generálkivitelező a TÁÉV. Mint alvállalkozó, igen jó munkát végzett a Tatabá­nyai Széntröszt kollektívája. A Szekszárdi Húskombinát első üzeme határidőre el­készült, sőt, a vízműhöz kap­csolódó egyéb beruházások jelentős része is a tervezett idő előtt készült el, illetve állítják üzembe a próba so- 'unj PÄLKOVÄCS JENŐ Fotó: VENDEL-MOHAY LAJOS A hárommilliomodik Moszkvics Elkészült a hárommillio­modik Moszkvics típusú sze­mélygépkocsi a lenini kom- szomolról elnevezett moszk­vai autógyárban. A gyár ter­melése jelenleg napi 650 Moszkvics, s termékeit 70 országba exportálja. A világ széntermelése az ezredfordulóra előreláthatóan megkétszereződik, s megköze­líti az 5,6 milliárd tonnát. Ezt állapítja meg a Nemzet­közi Munkaügyi Szervezet jelentése, mely szerint erre az időre a Szovjetunió ter­melése eléri az 1100 millió tonnát, az Egyesült Államo­ké 1349, Kínáé pedig 1200 millió tonna lesz az előre­jelzések szerint. Különféle becslések szerint Földünk jelenleg ismert és kitermelhető szénkészletei körülbelül 230—250 évre ele­gendőek. Ez némiképp meg­nyugtató energiagondoktól terhes világunkban: különö­sen az 1973—74-es olajár- robbanás óta csak úgy zúdúl- nak a gyanútlan olvasóra a híradások, olvashatjuk a leg­különfélébb szempont szerint összeállított statisztikákat, melyek egyben mégis csak hasonlítanak: mindegyik megállapítja, hogy a világ energiafogyasztása rohamo­san nő, s a termelés alig győz lépést tartani az igények­kel, stb. Ebben a helyzetben vilá­gos, hogy új és újfajta ener­giaforrásokra van szükség. Ez az egyik út, míg a másik, az egyszer már „eltemetett” szén újraélesztése. A lelő­helyekkel rendelkező orszá­gokban az utóbbi időkben új­ra megnőtt az érdeklődés a szén iránt: sorra nyitják az új bányákat, növelik a ki­termelést, további feldolgozó- kapacitásokat helyeznek üzembe, új technológiákat kí­sérleteznek ki. A Gagarin Hőerőmű és a Thorez Bányaüzem jövőjét hosszabb időre meghatározza az a „költözés”, amely szer­dán kezdődött az újabb vi- sontai szénmezőn. A birtok­bavétel első lépéseként egy föld'kotró gépórdás átlépte a jelenlegi bányát szegélyező vasútvonalai és az új terüle­ten megkezdte a nyitóárok mélyítését. A Mátraaljai Szénbányák Thorez Bányaüzemének átte­lepítését az indokolja, hogy a legújabb kutatások eredmé­nyei szerint Visontától délke­letre, Kápolna és Füzesabony térségében több mint egy- miilliárd tonna szénvagyon rejtőzik, amelynek minősége hasonló a visontaihoz, meny­nyi® égben pedig többszöröse annak. A már idézett munkaügyi szervezet adatai szerint je­lenleg 4,7 millió ember dol­gozik a szénbányászatban, ez a szám 1985-re 6 millióra emelkedik, s az ezredforduló­ra eléri a 8,4 milliót. Mind­ezek azrt mutatják, hogy — az előrelátható jövőben legalább­is — a szén marad a legfon­tosabb energiaforrás. Ezt tá­masztják alá a kitermelés, a szállítás és a felhasználás technikailag adott lehetősé­gei. Mégis, sok problémát kell még leküzdeni, míg a szén ismét elfoglalhatja he­lyét a világ energiafogyasztá­sában. Hogy csak egy példát említsünk a nehézségek ér­zékeltetésére: a föld alatti bányászatban a kitermelés át­lagos mélysége jelenleg 1200 méter. Európában évente át­lagosan 10—15 méterrel nő a művelési mélység. Mindez természetesen jelentősen megnöveli a kitermelés költ­ségeit, nem beszélve a tech­nikával szemben támasztott követelményekről, valamint a biztonság kérdéséről. Az olcsó energia korszaka egyszer s mindenkorra lezá­rult — állapítják meg a szak­emberek. A szénbányászai fejlesztése — talán a felso­roltakból is kitűnt — igen költségigényes. Ennek ellené­re a folyamatosan megújuló — s ezzel párhuzamosan drá­guló — módszerek alkalma­zása elől nem lehet kitérni. A szinte folyamatosan drá­guló energiahordozók kinye­réséhez a széntermelés maxi­mális biztosítása is feltétle­nül szükséges. Mindez lehetővé tette a mátraaljai széntermelési program előnyös módosítását, azaz a széntermelés nem ér véget a felépült iparvasútnál, hanem messze túlterjed azon, délkeleti irányiban. A vasúton túli új területen körülbelül három év múlva kezdődik meg a széntermelés, addig folyamatosan áttelepí­tik a Visontán dolgozó föld- kotró gépóriásokat. A szán- termelés zavartalan lesz. Amikorra ugyanis a jelenlegi bányagödörben a szénterme­lés kimerül, a vasúton túli bányagödör már teljes kapa­citással ontja majd a szenet. A bányaművelés áttelepítésé­vel egyidejűleg megerősítik a két ipari gépóriást kiszolgáló vasutat, szabályozzák és biz­tonságosabbá teszik a bánya­mezőn áthaladó patak med­A községi párt-vb tárgyalta rét. Új festőcsarnok Szombathelyen A MÁV szombathelyi Járműjavító üzemében hat hónappal a tervezett határidő előtt elkészült az ezerkétszáz négyzetméteres teherkocsifestő csarnok. A legmodernebb technológiával évente ötezer hatszáz fedett vasúti teherkocsi festését végzik el. „Költözik” a Thorez Bányaüzem Ezekben az épületekben helyezték el a víztisztító automata-üzemet Közrend és közbiztonság Hőgyészen

Next

/
Thumbnails
Contents