Tolna Megyei Népújság, 1980. július (30. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-11 / 161. szám
1980. július 11. rtÉPÜJSÁG 3 CSISZOLOK A csiszolóknál nagy a por. Fehér János, a Fővárosi Óra- és Ékszeripari Vállalat szekszárdi gyáregységének betanított munkása, a csiszolók csoportvezetője: — Tizenhárom éve, hogy itt vagyok, Faddról járok be, naponta. A csiszolók egymás mellett, előre dőlve, fémlemezeket szorítanak a filckorongokhoz, a korongok fölött lemez tereli a lepattanó szikrákat. — Tizenhat csiszoló betanított munkás van a vállalatnál — mondja Bagosi Károly művezetőhelyettes. — Egy műszakban dolgoznak, retikülkeretek, -díszek, táskacsatok felületét csiszolják fényesre. A csiszolók előtt a retikül- kereteket, vagy más tárgyakat vasszalagból szabják méretre — ezt a folyamatot le- babázásnak hívják a szakmában — alakítják, utána hegesztik, s csak ezután csiszolják. Bagosi Károly színházi- retikül-keretet mutat. — Osztrák cégnek dolgozunk bérmunkában. A sárgaréz Ausztriából érkezik. Ezt a retikülkeretet lakkozzák, majd ráégetik a lakkot. ■*— A csiszolás a legnehezebb munka — jegyzi meg Zámbó János csiszolómunkás. Egyért egy forintot kapunk. A másik retikülkeretlecekért kilencven fillért. A'csiszolók panaszkodnak; meg lehet fulladni a csarnokban. Fehér János mon’dja: — Az elszívó berendezés szív, de nem úgy, ahogy kellene. Zámbó János két és fél éve Van a cégnél, a tetí^sítmény- ről beszél: — Az emberek különböznek. Itt a csiszológépek mellett is. Éveket kell eltölteni, hogy gördülékeny, gyors legyen a munka, A csarnokban jó a hangulat, igyekszik mindenki egyformán dolgozni. Rongypihék szállnak a gépek fölött,, a csoportvezető visszaül a korong elé. Leemel egy fémlécet, nekifeszi- ti a korongnak. Belekap a filckorong a fémbe, marja, hull róla a szikraeső. — Brigádunk szocialista brigád — mondja Zámbó János. — Én írom a brigádA tölcsér előtt alig érezni, hogy mozog a levegő Az emberek különböznek — mondja Zámbó János. Szikraesö naplót. Vállaltunk kongresz- szusi műszakot és egy teljes műszakot a testi fogyatékos gyerekekért. Bagosi Károly kikísér a csarnokból. A terem sarkában parányi ládában, homokba ültetve kiszáradt faág, előtte tábla: „Természetvédelmi terület”. Sárközi Fotó: Bakó Munkás- és lakóhelyi szövetkezetek parlagföldeken A termőföld mással nem pótollbiaitó termelőeszíköz, gazdasági fejlődésünk egyik záloga, s értéke eléri nemzeti vágyó lurik 22 százalékát. Ezért is tűzte két év ültéin ismét napirendjére a héten a parlagföldek hasznosítását a Hazafias Népfront Országos Tanácsának .titkársága. Mi. ként a testület ülésén elhangzott, a nagyon kedvező eredmények mellett, tavaly ősszel még mindig 10 508 hektárnyi terület maradt műveletlenül. Figyelemre méltó az is, hogy az elmúlt két évben mintegy 42 ezer hektáron nagyüzemi táblákba vonták össze az elaprózott, szétszórt földeket, s a földcserék is a nagyobb hozamú művelést szolgálták. Tavaly 2916 elhagyott, romos tanyát takarítottak él, ezzel is valaimlicskét nőtt a termőterület. A népfrontbizottsáigok széles körű munkájának gyümölcsékéit' is növékvő az érdeklődés a tartós földhaszná_ lat iránt. Az igényibe vehető 3477 hektárnyi területből az eLmúlt év végéiig 1585 hektáron kezdték meg a művelést, tehát a központi intézkedések és a hélyi erőfeszítéseik kamatozni látszanak. Gyarapodott a lákosság soraiból kollektiven, illetve egyénileg művelésbe vont, parlagból termőre . fordított földek nagysága is. ,E fejlődésben el_ ismerésre méltó szerepet játszottak a népfro.itbizottsá- gok támogatta kertbarát közösségek. Néhány helyen, többek között' Borsod-Abaúj- Zemplén, Komárom és Pest megyében gazdaságilag és társadalmilag egyaránt kedvező, előremutató tapasztalatokat hoztak a kerttársulások. Nagyüzemi munkások — elsősorban az ipari települések, mint például Tatabánya, Komárom, Esztergom, Nyer- gésújfialu környékén — öt-tíz éves időszákra, illetve tartós használatra már eddig is több tucat hektárnyi területet kap. tak. Gazdasági haszon, közösségteremtő erő működik együtt tehát a parlagföldek hasznosításában — szögezte le a népfront országos titkársága. A feladat: .továbbíáni a kerttérsulásök megszervezésének és működtetésének hasznos tapasztalatait. Csökkentek a fuvarozási igények A MÁV 64 millió, a Volán 88 millió tonna árut továbbított A téglagyáriak munkakörülményei Július 9-én ülést tartott Tamásiban a naigyközségi kö. zös tanács végréhajtó bizottsága. Elsőként Kertész Sándor, a tamási téglagyár igazgatója számolt be a ítéglagyár dolgozóinak élet- és muinkalkö- rülmiényeiirőll: majd Bácsné Csepregi Mária igazgatási csoportvezető a mezőgazda- sági;, kereskedelmi, éleilml- szergazdiasági, áirélilenőrzési és vadikárelháríitási feladatok ellátásáról adott jelentést. Végezetül dr. Reichert Ödön vb- titkár terjesztette elő a nagy- üzemilleg nem hasznosítható, tanácsi kezelésben lévő állami földek tartós használatba adásának tervezetét. Környezetvédelem Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium irányításával az ország húsz településének, illetve településcsoportjának Olyan új álltalános rendelési tervet készítenék, amelyben — kísérleti jelleggel — önálló fejezetben foglalják össze a környezetvédelmi tennivalókat is.. A településfejlesztések kidolgozásakor a jövőben gondosan mérlegelik az emberi környe. zetet rontó ártalmas hatások csökkentését, * megelőzését szolgáló tehetőségéket. Az elmúlt hónapban valamelyest élénkült a vasúti és a közúti áruforgalom, ennek ellenére az egész félévet tekintve a korábbiakhoz képest csökkent a szállítási igény. Ez állapítható meg a MÁV és a Volán hat hónapi teljesítményét értékelő adatokból. A vasút júniusban 10,8 millió tonna árut továbbított, kevesebbet, a tavalyinál, s főleg jóval kevesebbet a tervezettnél. Az okok közé tartozik: a fuvaroztatók hétközben, keddtől péntekig, a lehetőségeket meghaladó igényeket támasztottak a vasúttal szemben, a hétvégi forgalom viszont változatlanul tovább csökkent. Szombatonként például átlagosan 13 ezer tonnával, vasárnaponként 16 ezer tonnával kevesebb árut rakodtak, s a tele vagonok igen sokat álltak feleslegesen. Tetézték a gondokat a szomszédos vasutak változatlanul fennálló fogadási korlátozásai is. Nem volt ritka, hogy napi 40—50 vonat várt átlépésre a határállomásokon. A júniusi kisebb teljesítmény tovább tetézte az elmaradást a vasúton, amely fél év alatt 64 millió tonna árut továbbított, a tavalyinál, 1,2 millióval, a tervezettnél 3,7 millióval kevesebbet. Januártól június végéig egyedül a tranzitforgalom növekedett, az export és az import a tavalyi alatt maradt, akárcsak a belföldi forgalom, amelyben a legfontosabb tömegáruk közül — főleg az előszállítások eredményeként — csak műtrágyából vittek el a 60 ezer tonnával, cementből pedig 210 ezer tonnával többet a tavalyinál. A tapasztalatok, a jelzések alapján nem várható az áru- szállítás lényeges növekedése, mégis nehéz helyzetbe került a vasút a második félévre. Miután az őszi csúcs- forgalomra semmiféle előnyt nem sikerült szerezniük, nagy erőfeszítésekre lesz szükség a következő hónapokban a torlódó mezőgazdasági és ipari igények kielégítésére. Jóllehet a vasúti kapacitás ösz- szességében elegendő a várható nagyobb feladatokhoz, végrehajtásukra csak akkor nyílik lehetőség, ha a vasutasok és a fuvaroztatók fokozottabb együttműködésével jól kihasználják az eszköz- állományt. A Volán helyezete sem sokkal kedvezőbb, a vállalatok júniusban a tavalyinál alig valamivel több, összesen 16,5 millió tonna árut fuvaroztak, tervüktől azonban fél millió tonnával elmaradtak. Ez jellemezte egyébként hónapról hónapra az egész első félévet, amely idő alatt 88,1 millió tonna áru szállításával alig teljesítettek többet, mint a múlt év azonos időszakában, a tervükhöz viszont 2,7 millió tonna áru hiányzik. A Volánnál főleg azoknak a nagy teljesítményű billenős kocsiknak a .foglalkoztatása okozott gondot, amelyek korábban tömegesen dolgoztak a beruházások előkészítésén, évekig hiány volt belőlük. Most viszont egy részüket leállították. Csökkentek a Volán útépítési feladatai is. Azt is tapasztalták, hogy a közü- letek a korábbinál fokozottabban használják fel saját fuvareszközeiket. A Volán vállalatok a szállítási igények csökkenését felhasználták az elavult járművek 'selejtezésere. A meglévő eszközöket az adott feladatoknak megfelelően, észszerűen átcsoportosították, s elsősorban arra törekednek, hogy az szállításokat minél kevesebb energiával, kisebb ráfordításokkal, az eszközök jobb kihasználásával bonyolítsák le. Rugalmas üzletpolitikát alkalmazva mindenféle fuvart elvállalnak, s elsősorban a lakossági szolgáltatásokat igyekeznek bővíteni, s nagyüzemi módon megszervezni. Egy kormányhatározat nyomában Hol tart a munkástovábbképzés? Lassan tíz éve, hogy megjelent a munkások továbbképzésével foglalkozó kormányhatározat. Megtehet, furcsának tűnik, hogy ilyen magától értetődő feladatot külön kormányhatározattal kell hangsúlyozni, ám erre is csak azért volt szükség, mert e feladat a vállalatok, s munkáltatók számára mégsem volt olyan magától értetődő. A munkaerő-gazdálkodással összefüggő nagy gondjaink egyike ugyanis, hogy a foglalkoztatottak szakmai összetétele és képzettsége eltér a kívánatos munkaerő-szükséglet ugyancsak kívánatos szerkezetétől. A gond már az iskolákban is felfedezhető: egyre tágul az újonnan munkába lépők iskolai végzettsége és a meglévő munkakörök képzettségi igénye közötti szakadék. A munkahelyi képzés pedig csak lassan reagál az ebből adódó oktatási feladatokra. FÉLMILLIÓ EMBERT ÉRINT Igaz; napjainkra már kialakultak a munkás-továbbképzési rendszer szervezeti keretei, s megvannak a minimális — helyenként ennél kedvezőbb — személyi és tárgyi feltételek. S mégis: az egész rendszer megléhetősen döcögve, nehézkesen, s bizony eléggé alacsony hatékonysággal működik. Ha megpróbálkozunk valamiféle, rövidre fogott oknyomozással, akkor mindenekelőtt a jelenlegi rendszer alapelveit kell szemügyre vennünk. Ezek egyike: minden munkásnak öt-nyolc évenként el kell végeznie az éppen esedékes továbbképző tanfolyamot. E kötelezettség a jelzett időszakonként, legalább 3— 3,5 millió munkást érint, azaz évenként a munkásállomány 16—17 százalékát (körülbelül félmillió embert). Mi történik akkor — kormányhatározatról lévén szó! —, ha ezt az alapelvet végül is nem sikerül a gyakorlatban megvalósítani? Semmi nem történik! A határozat ugyanis nem fogalmazta meg az esetleges szankciókat. S feltehetően azért nem fogalmazta meg, mert a rendelet- alkotók is azon a- véleményen voltak, hogy ez csak afféle kívánatos, de nem feltétlenül szükségszerű tennivaló lenne. A rendeletalkotók ugyanis — feltehetően — azzal is tisztában voltak, hogy ha évente valóban félmillió munkást kellene 50— 150 órára a tantermekbe ültetni, s oktatásukhoz több tízezer — többnyire felsőfokú végzettséggel rendelkező szakembert biztosítani, akkor ez 30—90 millió órát venne igénybe, aminek nagy része a munkaidőből esne ki, s persze jócskán megrövidítené a továbbképzésre kötelezettek szabad idejét is. Mindez mégis jó lenne, és megérné, ha ily’ módon a munkások — úgymond: napra készen — követni tudnák a rohamosan változó technikai, műszaki ismereteket. Ám ha az iparunk technikai felszereltségének és műszaki kultúrájának változásait jelző adatokat vizsgáljuk, akkor — s tekintsünk most el a részletektől — gyorsan kiderül, hogy messze vagyunk mi még az új technikák és technológiák 5—8 évenkénti gyökeres változásától, megújulásától. Következésképpen: e továbbképzési követelmény megfogalmazói vagy abból indultak ki, hogy a mai munkásgárda általános műveltsége és szakmai képzettsége hihetetlenül alacsony — még a napjaink ipari struktúrája jellemző, meglehetősen közepes színvonalú műszaki kultúra esetében is —, vagy azt az illúziót kergetik, hogy nálunk a legfejlettebb ipari államokra jellemző rohamléptekkel halad előre a műszaki-technikai forradalom. ISMÉTLŐ ISKOLÁK Legyen szabad megkockáztatni: mindkét, esetleges fel- tételezés — tévedés. Az első feltételezés esetében ugyan miként igazolhatók, az immár harmincéves — és szüntelenül reformokkal formált — szocialista szakmunkás- képzés erőfeszítései? Ha pedig elfogadjuk — és mi mást tehetnénk —, hogy „közepes fejlettségünk” egyik meghatározója az a kérlelhetetlen tény, hogy iparunk műszaki és technikai kultúrájára korántsem a robbanásszerű változások a jellemzőek, akkor e hatalmas munkástömeg viszonylag rövid időszakonkénti továbbképzése alig jelenthet többet, mint amit egy intézményesített „ismétlő iskola” nyújthat. Csoda-e, ha a tisztázatlan alapelvek meglehetősen fura gyakorlathoz vezetnek? A vállalatok egy része egyszerűen mellőzi a továbbképzéssel kapcsolatos kormányhatározat végrehajtását. Másutt — ahol már komolyabban veszik e határozat előírásait — különböző formai megoldásokkal próbálják „letudni” a továbbképzésből adódó feladatokat. (Továbbképzésnek számít például az egyszerű biztonságtechnikai tanfolyam is...) megint másutt azokat irányítják továbbképzésre, akiknek munkája átmenetileg nélkülözhető, s persze vannak — szép számmal — olyan vállalatok is, ahol minden lehető és tehetetlennek látszó feltételt biztosítanak, hogy megoldhassák a valóban szükséges, és valóban hasznos továbbképzést. De ők sem a segéd- és betanított munkásokra koncentrálnak elsősorban — már csak azért sem, mert e munkás- kategória továbbképzési tartalma tisztázatlan —, hanem a szakmunkásokra. S e gyakorlat — jellemző módon — a dinamikusan fejlődő, vagy a dinamikus fejlődés lehetősége előtt álló iparágakra jellemző (például: vegyipar, híradástechnika, méginkább a műszeripar, stb.) A GAZDÁLKODÁS FÜGGVÉNYE Kutathatnánk más okok után is, de tán ennyi is elegendő annak feltételezéséhez, hogy a már munkaviszonyban lévő munkások szakmai továbbképzése nem annyira a központi rendeletek, határozatok és előírások függvénye, mint inkább a gazdálkodás valóságos körülményeiből adódó szükségszerűség. S témánk e ponton kapcsolódik a gazdaságfejlesztés általánosabb kérdéseihez. Ha nincs — és valóban nincs! — akadálya a szelektív iparfejlesztésnek, ha megteremtődnek az intenzív műszaki fejlesztés lehetőségei, ha megszűnik a vállalatok közötti — és napjainkra már tökéletes simaságára csiszolódott — nivellálódás, ha a munkásoknak sem mindegy, hogy hol, melyik vállalatnál dolgoznak, akkor a munkáltatók majd arra is ügyelnek, hogy gazdálkodási stratégiájuknak megfelelő képzettségű munkavállalókat alkalmazzanak. Másként ugyanis nem boldogulhatnak. S persze: e kívánatos állapot esetén, nem lesz szükség központi, s meglehetősen adminisztratív színezetű határozatokra. Továbbképzési határozatra sem, ami racionális megfontolás sokból kiindulva ugyan, de végül is nem sok sikerrel próbálkozott annak előírásával, hogy a munkahelyeken műveltebb és szakmailag képzettebb munkásoknak kell dolgozniuk. VÉRTES CSABA
