Tolna Megyei Népújság, 1980. július (30. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-11 / 161. szám
Mai számunkból XXX. évfolyam, 161. szám. ARA: 1,20 Ft 1980. július 11., péntek HAZÁNK, KELET-EURÓPA, 4. (2. old.) HOL TART A MUNKÄStovAbbképzés? (3. old.) JENŐ BÁCSI (4. old.) HÁROM SZEKSZÁRDI SPORTOLÓ MOSZKVÁBA INDUL (6. old.) CSISZOLÓK (3. old.) Aratunk Illata van a mezőnek, jó búzaillata, amely nem hasonlítható semmihez, Életnek mondjuk a búzát néha, az is, ez egyik éltető elemünk. Most a búzáról 'beszélünk sokat. Aggódva, eget kémlelve lessük a híreket időjárásról és aratási-betakarítási eredményekről. Több mint hatvanezer hektár kalászos vár betakarításra. Szerdán az attalai határban járván a gépek után, és hallgatva a beszámolót a magtárostól, eszembe jutottak azok a régi idők, amikor az aratás a paraszt legnagyobb erőpróbája volt. Most is az, ám más módon nehéz, mint volt húsz éve is, amikor a mezőgazdaság átszervezése megtörtént. Manapság példának okáért nem szükséges hajnalok •hajnalán fölugrani a kepelyukból, hanem a kombáj- nos hat órakor bemegy a gépműhelybe, feltölti a gépet üzemanyaggal, lezsírozza ahol kell, ellenőrzi az ékszíjakat. A tehergépkocsi-vezető is ugyanígy készül, a magtáros lasöpri a mérleget, s mire elérkezik a hét óra, felszárad a harmat, máris beindul a gépezet. Nem az egész közösséget, nem az egész falut mozgatja meg az aratás, hanem csak néhány tucat embert. Attala községben például alig negyven ember foglalkozik az aratási munkával, benne e létszámban a magtáros, a főmérnök, a kombájnos meg a szalmalehúzó brigád. És kezük munkájuk nyomán naponta húsz-harminc hektár föld szabadul meg drága terhétől Sokat beszélgettem az elmúlt hetekben gazdászok- kal, akik a két-háromhetes késés okozta gondokból kilábalandó intézkedési terveket készítettek, s aggódva néztek a jövőbe, a mába — amikor már azt mondhatom, hogy jól halad a gabona betakarítása. Dalmandon járva, az ember akkor lepődne meg, ha valami hiba lenne a nagy- nagy gépezetben. Ügy járnak le, s föl a gépek a hatalmas táblákban, száguldanak a gabonával teli tehergépkocsik a magtár felé, mint a dombóvári Alkotmány szövetkezetben. E közös gazdaság is jó földeken, kiváló minőségű búzát termeszt, mint a hét elején bevitt termés is bizonyította, s azt bizonyítja, a hét második felében is. Aratunk Tolna megyében. Az aratás nehéz. Sokfelé megdőlt a gabona, nehezebben boldogulnak a nagy és korszerű gépek a kuszáit táblákon, nagyobb gonddal kell vezetni a masinákat. Az a cél, hogy minél kisebb legyen a szemveszteség. Ezért szinte minden gazdaságban külön prémiumfeltételeket is kidolgoztak erre. Érdekeltté teszik a kom'bájnost, a szállítómunkást, a magtárost, hogy ami megtermett a földön, ne kallódjon el... És ne csak a szemet mentsék, hanem a szalmát is. Tízcentis tarlóért már prémium jár. A szalma is értékes melléktermék. A gabona méginkább az, ezért is folyik napjainkban olyan nagy figyelemmel, szakértelemmel a betakarítás Tolna megyében. — Pj — Tanácsi delegáció Tambovbó! Testvérmegyénk küldöttsége Szabópál Antalnál illési tartott a Minisztertanács Július 10-:ón dr. Kálmán Gyű ka, a megyei tanács el- nökhelydttese fogadta Budapesten, a Ferihegyi repülőtéren azt a Tambov megyei tanácsa delegációt, amely a testvérmegyei kapcsólatok keretében öt napig tartózkodik megyénkben. A Szovjetunióból érkezett delegáció vezetője: Jevgenyij Mihlajilo- vilcs PodoisZkij, a Tambov megyei tanács vb-elnöke. A delegációvá! érkezett Jurij Nyikolajevliics Blohin, a tam- bovi városi tanács vb-elnöke és Viktor Vasziljevics Mag- nyev, a kocsetovi mezőgazda, sági terület tanácsának vfo- élnöíke'. A tanácsi delegáció itt-tar. tózködásia során megismerkedik megyénk politikai, gaz, dlaságii, társadalmi, kulturális életévéi, tanulmányozza a tanácsok munkáját és ellátogat ipiari és mezőgazdasági üzemekbe. Testvérmegyénk küldöttségét tegnap fogadta dr. Szabópál Antal, a megyéi tanács elnöke. Ezt kölvetlően vendégeink látogatást tettek Deesen. Felkeresték a községi tanácsot, a mezőgazdasági termelőszövetkezetet, megtekintették a tájházati és a padlásmúzeum ot. Ma délelőtt a megyei tanács épületében dr. Kálmán Gyula, a megyei tanács elnökhelyettese tájékoztatja tambovi toaráflalinkat • Tolna megye életéről és mindazokról a kérdésekről, amelyékre vendégeink választ szeretnének kapni. Délután a delegáció tagjai a bonyhádi városi tanácson folytatják tapasataüatszerző felkeresik a Bonyhádi Cipőgyárat, a ruházati szövetkéz zetet, majd megtekintik a vá. rost. Mai programjuk a váraljai parkerdőben, az úttörőtábor megtekintésével ér véget. A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszter- tanács csütörtökön ülést tartott. Marjai József, a Miniszter- tanács elnökhelyettese beszámolt a magyar—szovjet gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság XXV. ülésszakáról. A kormány a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette és meghatározta az ülésszakon született megállapodásokból adódó feladatokat. A Minisztertanács az Állami Tervbizottság feladatkörét és hatáskörét érintetlenül hagyva a népgazdasági tervek végrehajtásával összefüggő kormányzati feladatok koordinálása, valamint a nemzetközi gazdasági kapcsolatok irányítása céljából gazdasági bizottságot hozott létre, ezzel egyidejűleg a nemzetközi gazdasági kapcsolatok bizottságát, valamint a tárcaközi ár- és termékforgalmazási bizottságot megszüntette. A kormány határozott a művelődési miniszter feladatköréről. Eszerint a művelődési miniszter feladata az óvodák, a közoktatás, a szakmunkásképzés, a felső- oktatás, az iskolarendszerű felnőttoktatás, a szakmai továbbképzés, a vezetőképzés, a közművelődés, s a művészetek fejlesztésével összefüggő állami feladatok; a kulturális és az oktatási intézményekben folyó, illetőleg a kulturális és az oktatási tevékenységre vonatkozó tudományos kutatás irányítása, valamint részvétel a nemzetközi kulturális és oktatási kapcsolatok irányításában. A kormány jóváhagyta a fővárosi és a megyei tanácselnökök és tanácselnökhelyettesek megválasztását. A kormány — az Országos Találmányi Hivatal elnökének jelentése alapján — áttekintette az újítómozgalom helyzetét. Megállapította, hogy az újítómozgalom állami irányításának fejlesztésében az elmúlt időszakban számos területen történt előrelépés. Az irányítás színvonalának javításával egyidejűleg szükségesnek tartja a dolgozók újító aktivitásának fokozott erkölcsi és anyagi ösztönzését. Kötelezte az illetékeseket, hogy gondoskodjanak az eredményes újítások hasznosításáról. A Minisztertanács megtárgyalta és elfogadta a saját, 1980. II. félévre szóló munkatervét, s jóváhagyta a kormánybizottságok, valamint a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság munkatervét. Testvérmegyénk tanácsi küldöttségét a megyei tanács épületében fogadta dr. Szabópál Antal, a Tolna megyei Tanács elnöke látogatásukat. Ezt követően Kibővített ülést tartott a megyei pártbizottság Ünnepi állománygyűlés Jubilált a Tolna megyei Hadkiegészítési és Területvédelmi Parancsnokság Tegnap délelőtt, a megyei pártbizottság épületében kibővített ülést tartott az MSZMP Tolnia megyei Bizottsága. A kibővített pártbizottsági ülésen, első napirendi pontként K. Papp József, a megyei pártbizottság első titkára tájékoztatta a megjelenteket a Miagyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1980. június 24-i ülé. séröl. A Mágyiar Honvédelmi Szövetség Országos Központja a közelimúltbain átfogó ellenőrzést tartott megyénkben, s erről tartott kibővített apparátusi értekezletet tegnap Székszándon az MHSZ Tolna megyéi Vezetősége. Az értekezleten Kiss Lajos vezérőrnagy, az MiHSZ főtitkára foglalta össze aiz ellenőrzés legfontosabb megállapításait, s a honvédelmi szövetség vezetőségeinek és klúbjlalínlak ezekből adódó további teendőit. Az MHSZ főtitkára megállapította, hogy a vizsgált területeken az elmúlt öt évben jelentős fejlődésre került sor. Beszélt arról, hagy elismerésre méltó eredmények születtek a hazafias és honvédelmi nevelő munkában, a Ezt követően a megyei pártbizottság és a végrehajtó bizottság második félévi tervét tárgyalták meg és fogadták el. A megyei pártbizottság személyt ügyben is döntött. Kovács Jámosnét, a megyei pártbizottság gazdaságpolitikai osztályának munkatársát, a megyei pártbizottság pártgazdasági és ügykezelési osztályé iák vezetőjévé nevezte ki. sorkötelesek felkészítésében, s külön kiemelte a gépjárművezető-képző iskolát, amely az ország egyik legjobbja. Hasonlóan elismerést érdemel a repülök llub is. Az értekezleten részt vett és felszólalt K. Papp József, az MSZMP Tolna megyei Bizottságának első titkára, aki szintén elismerően' szólt az MHSZ megyénkbelli tevékenységéről, s tájékoztatást adott megyénk általános fejlődéséről'. Ezt követően Négyest József alezredes, az MHSZ megyei vezetőségének titkára szólt a jelenlévőkhöz, kiemelve az ellenőrzés tapasz- toaMialiból fakadó feladatok következetes végrehajtásának fontosságát. A Tolna megyei Hadkiegészítési és Területvédelmi Parancsnokság létrejöttének 25. évfordulóját tegnap délután állománygyűlésen ünnepelte a szekszárdi BM-klubban. Délután három órakor Bujdos István alezredes tett jelentést Patai Endre vezérőrnagy, csoportfőnöknek. A Himnusz elhangzása után Csurgó Sándor alezredes nyitotta meg az ünnepséget, üdvözölte a vendégek közt megjelent dr. Király Ernőt, a megyei pártbizottság titkárát, Patai Endre vezérőrnagyot, dr. Adrián Zsigmond rendőr ezredest, megyei főkapitányt, dr. Polgár Ferencet, a megyei tanács vb-titkárát, Kamarás Györgynét, a KISZ- mb titkárát, Lénáit Ferenc megyei munkásőrparancsnok- helyettest, valamint a fegyveres testületek képviselőit. A vezérkari főnök ünnepi parancsának, majd a felsőbb szerv pártbizottsága levelének ismertetése után Maller Béla alezredes, megyei hadkiegészítési és területvédelmi parancsnok mondott ünnepi beszédet. Megemlékezett az alakulás utáni kezdeti évek nehézségeiről, majd arról, hogy a párt következetes honvédelmi politikája révén hogyan korszerűsödött a katonai igazgatás, a honvédelmi törvény adta lehetőségekkel élve hogyan végezte sokirányú munkáját a megyei parancsnokság hivatásos és kinevezett polgári állománya. Patai Endre vezérőrnagy, csoportfőnök a honvédelmi miniszter, a minisztérium katonai tanácsa, az MSZMP néphadseregi bizottsága üdvözletét tolmácsolta az ünnepi állománygyűlés résztvevőinek. Felvázolta azokat a feladatokat is, amelyek az ünnep múltával a hadkiegészítés és a területvédelem előtt állnak. Dr. Király Ernő, a megyei pártbizottság üdvözletét tolmácsolta. A 25. évforduló — mondotta — alkalmat ad a számadásra, a felszabadulás óta a magyar nép életében bekövetkezett változások felmérésére. Szilárd társadalmi rendszerünk, szilárd munkáshatalmunk van, van tehát mit megvédenünk. Az ünnepségen Patai vezérőrnagy a Haza Szolgálatáért Érdemérem ezüst fokozatát adta át Fejes Gyulánénak és Rizner Sándoménak, azonkívül többen kaptak díszoklevelet, dicséretet és elismerést. Az ünnepség az Internacio- náléval fejeződött be. Eredményes munkát végez megyénkben az MHSZ Maller Béla alezredes ünnepi megemlékezése