Tolna Megyei Népújság, 1980. július (30. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-06 / 157. szám
1980. július 6. Képújság 7 Igazgatóportré Felmegyek a... Horváth-hoz! Az irodában úgy véltem, túl határozott, fogalmazása pontos, helyenként nyers. Az üzemcsarnokban változott a kép. Az emberek nem ugráltak fel a kispadról, ha meglátták. Ha észrevett egy szabálytalanságot és szólt, kijavították a hibát fintor nélkül. Amikor Ács Béla bácsi megállította újítás ügyben, elnézést kért, s megszűntünk létezni számára. Leguggolt a kézi prés mellé az „öreggel”, elfogadta az ötletet, kiegészítette saját javaslatával, s mosolygós, megelégedett arccal jött utánunk. Horváth István, a VEGY- ÉPS2ER tamási gyáregységének igazgatója, 1979. februárjában érkezett a nagyközségbe. * Salgótarjáni munkáscsaládból származik. Munkásnak szánták, ő tanulni akart. Két évig középiskolába járt, de végül lakatos lett. Az üzemben érlelődött meg ismét, hogy továbblépnie csak tanulással lehet. Ezután érettségizett és közgazdász mérnöki diplomát szerzett. Hosszasan gondolkodik egy elhatározás előtt, de utána nincs pardon, nincs megtorpanás, fújhat a szél jobbról, vagy balról, az út csak előre vezeft... Szavaiból megállapítható: mindezek ellenére nem aszkéta, szeret szórakozni, nem veti meg a baráti összejöveteleket, egy dologban könyörtelen: a gyárkapuin belüli viselkedésben. Ott nincs ímmel-ámmal végzett munka, nem kell a langyos duma. Első teendője volt bevezetni Tamásiban a munkakezdés előtt a szondázást. — Nem titkolom, hogy egy év alatt ötvenegyen mentek el, köztük két mérnök képzettségű osztályvezető is. Ez a 230-as átlaglétszámnál jelentős, de csak fegyelmezett munkával lehet várat építeni — mondja az irodában. Két hete beszámoltunk a VEGYÉPSZER tamási gyárában történt változásokról. Rendezett üzem, korszerű témák címmel. — Feltétlenül fontos, hogy gyarapodott az üzem. De nem ez a mérvadó. — Nem voltak szakemberek? — kérdezem. — De. Ugyanazok az emberek dolgoznak ma is az üzemben, csak el kellett hitetni velük: ennél többet tudnak. Az első hetekben, miikor ismertettük a terveket, sorra jöttek: ezt mi nem tudjuk megcsinálni. Pedig egyszerű munkákról volt szó. A legtöbbet azt hallottam: „Hiszen szénacélt sem tudunk hegeszteni, akkor hogy akarunk savállóacélt...” — Mi volt a legnehezebb? Horváth István igazgató — A műszaki irányító szervezet kialakítása olyan szinten, hogy mindenki tudomásul vegye: a .termelő embert kiszolgálni nem lealacsonyító dolog. — Erről az utóbbi időben mintha elfelejtkeztünk volna? — Nem is olyan régen országosan is fél kaptunk egy szót: sikerélmény. Aztán úgy jártunk vele, mint egynémely táncdalénekessel, elfelejtettük. Pedig sikerélményre van szüksége minden embernek. Ezt csak akkor kaphatja meg, ha megbízzuk egy munkával, s minden feltétéit biztosítunk számára. Semmilyen munkát nem szabad elkezdeni, míg nincs meg a megfelelő anyag, minőségben és mennyiségben: ez a termelés alapfeltétele. — Mindennek az alapja? — Természetesen. A tamási üzem tavalyi munkájából induljunk ki. Az első félévben fettmértük a helyzetet és sok nem megfelelő terméket találtunk, azok egy részét felszámoltuk, vagy a megrendelőnek a kért minőségben jót mutattunk be. A harmadik negyedévben a több éve torlódó határidős munkákat vettük sorra. Ugyanebben az időben fokozott figyelmet szenteltünk a minőségre, és év végére megszűntek a íreklamációk, sőt négy olajállomást előbb elkészítettünk. Ezzél megteremtettük a feltételét a kiegyensúlyozott munkának. Mindezek után tudtunk csak nekiállini az 1980-as tervek előkészítésének. Ehhez már magasabb termelési inteli- gencia alakult ki, így duplájára emelhettük a mennyiséget is. — Tehát többet dolgoznak a munkásak? — Nem. Szervezettebb lett a munka. Az üzem követelményei szerint alakítottuk ki a műszakokat. Ott, ahol egy nagy értékű hegesztőgép van, három műszakot, vagy folyamatos munkarendet vezettünk be. Növeltük a teljesítménybéres munkahelyek számát. 1978-ban az éves átlagbér 36 ezer forint volt nálunk, az elmúlt évben a munkások 42 ezer, a teljesítménybérben dolgozók pedig 46 ezer forintot vittek haza. Az 1980-as béremelésen túlvagyunk: 5,1 százalék az emelkedés. Differenciáltunk: a kiemdlt és fontos munkahelyeken, a hiányszakmákban és természetesen a gyáregység igénye szerinti munkahelyeken vastagabb a boríték. Ez ösztönző a tanulásra: 1978-ban egyetlen első osztályú minősített hegesztőnk volt, ma 28-an rendelkeznek minősítéssel és ebből nyolcnak valamilyen első osztályú bizonyítványa van. — Elégedett? — Vannak még szervezetien folyamatok, vagy tovább szervezendő tevékenységek. Tavialy az alapvető minőségi és termelési feladatokat megoldottuk, 80-ban ezt feltétlenül tovább kell folytatni. .Horváth István magas, szikár, szúrós szemű ember. Alig több, mint egy éve ddlgaziik Tamásiban. Nem a legnépszerűbb ember a környéken. önmagát „nagypofá- júnak” mondja, többen elmentek ebben az időben panaszkodni módszerei ellen a pártbizottságra, aki nem tudta „felpörgetni munka- ritmusát”, más helyet keresett magának, voltak olyanok, akik fegyelmivel távoztak. Horváth Istvánnak két gyermeke van,«-a gyár szolgálati lakásában lakik, kevesebb a fizetése, mint egy jó hegesztőé... „Ez így van rendjén” — mondja. * A portréhoz az is hozzátartozik, mit mondanak rólá munkatársai. Többször feltettem a kérdést az üzemben: — Milyen ember az igazgató? — .^Határozott!”, „Kemény !”, „Szakmailag képzett !”, „Könyörtelen...!” Ács Béla bácsi egyszerűen csák ennyit mondott, mikor befejezték az újítási javaslat megbeszélését: — „Látta! Ilyen!” — Az igazgatónak mi jelenti a legnagyobb elismerést? — kérdeztem Horváth Istvántól. — Ha az emberek nem boldogulnák és azt mondják: akkor felmegyek a Horváth-hoz... Ennél nagyobb csak az lesz, ha nem kell nekik ezt mondaniuk. HAZAFI JÓZSEF Délután Apa Kerekes Ferenc, az apar- hanti Búzavirág, Termelőszövetkezet elnöke nem új fiú a szakmában, nem mosit kezdte az elnökséget. Délután öt is elmúlt, amikor kopogtattam irodája ajtaján. Hivatta Füle Józsefet, a halászati ágazatvezetőt, még váltottunk néhány mondatot, aztán elindultunk bejárni a területet. Hegyről ereszkedett a Moszkvics, hatalmas port kavart maga mögött. A völgyben rendületlenül dolgoztak a vízágyúk, öntözték a legelőt. — Állandóan öntözünk, műtrágyázunk. Azt hiszem, megéri mindent megadni a legelőknek — mondja az elnök. — Ugyanez a helyzet a kétszáz hektáros lucernával ;is. Első kaszálásra a szövetkezet hatszáz tonna lucernát szállított a Vámosi-féle kazlakba. A telepített legelőkről bekerült a megöregedett, de jó minőségű fű. A látvány megkapó. A völgy „jószagú” és csendes. Az elnök panaszkodik: — Annyi itt a tavaknál a gém, mint a szemét. Vatóbap, a gémek szinte pimaszul, ránk sem hederítve vadásszák a halat. — A gém vadászható, rendkívül falánk madár. Naponta nyolc-tíz halat lenyel, s ezenkívül vagy húszat megcsap a csőrével. Persze, azok a halak el is pusztulnak. Nincs tovább út, kiszállunk a kocsiból, kukoricászsákra ülünk. Végighordom a völgyön a látcsövet. A túloldalon telttőgyű marhákat hajtanak a kutyák. Félmeztelenre vetkőzött férfi rikon- gat, lejjebb feketególya kelepéi. — Nézze meg azokat a teheneket! Szép példányok. Mind háztáji marha —mondja az elnök. Aparhanton nincs olyan ház, ahol ne tartanának jószágot. Megéri mindenkinek, csak tejből hozott a tavalyi évben másfél milliót a háztáji. Csónak közeledik, markáns férfi húzza a vizet. Befejezték a műtrágyázást, a tó végéről érkezik. Néhány évvel ezelőtt több mázsa hal dobta fel magát, megfulladtak. Annyira elszaporodtak az algák, hogy a vízben nem volt oxigén. — Vigyáznunk kell a biológiai egyensúlyra — magyarázza a halászati ágazatvezető —, ezért kellett busát telepítenünk. Ha sok az alga, elpusztulnak a halak, ha kevés, nem él meg a busa. Márciusban száznyolcvan- hét mázsa ivadék került ki a szövetkezet halastavaiba. Ebből úgy tervezik negyven tonna ponty és tizenöt tonna busa került a piacra. Jövőre húsz hektárral bővítik a tavakat és felépítenek hatvan tonna hal tárolására alkalmas tavat is. Az egész ötmillió forintba fog kerülni. Megindulnák a tehenek, a félmeztelen férfi a csorda végén vezényel kutyáinak. A Moszkvics újra falja a métereket. Néhány perc alatt Ismét a faluban vagyunk, bekanyarodunk az állattenyésztési telepre, ahol az elnök örömmel mutatja a nemrég felépült tizenkét férőhelyes nyári szarvasmarha éltetőt. A gondozó éppen „fröccstejet” fej, ujjúval a legfiatalabb borjú felé bök; alig néhány órája van a világon. A nyári ellető közel félmillió forintba került, a technológiával együtt. Havonta negyven-negyvenöt tehén ellethető itt le. * Hazafelé minden háznál tárva a kapu. Mindenütt hazavárják a legelőről a teheneket. sárközi Fotó: Bakó H karokat kétszer fizetjük meg Rossz géppel nem lehet dolgozni ! Helyesebben: rossz géppel nem lehet pontos munkát végezni. Mindegyik mezőgazdasági gépre érvényes ez a tétel, de különösen a növényvédelmi gépekre mondható. Ugyanis a kiszórt vegyszermennyiségtől függ jórészt az egész növénytermesztés sikere, a betakarított termés mennyisége. Sőt, miután a növényvédő szerek árai alaposan megemelSed- tek, a jó vagy rossz növény- védelem meghatározza a termelés gazdaságosságát is. A növényvédelem csak akkor lehet gazdaságos, ha az alkalmazott szerek termésnövelő hatása meghaladja a költségeket. A költségek szempontjából lényeges, hogy a vegyszer a megfelelő időpontban s megfelelő összetételben jusson a védendő felületre. A környezetvédelem és a gazdaságosságra való törekvés megköveteli, hogy a vegyszereket csak a szükséges dózisban juttassuk ki. Környezetszennyezőnek lehet tekinteni mindazt a vegyszer- mennyiséget, amely nem az adott célfelületre jut, vagy nem megfelelően hasznosul. A svájci CIBA—GEIGY cég szakemberei mérésekkel bizonyították, hogy ha a megfelelően porlasztóit vegyszerből csupán az eredeti mennyiség egytizedét juttatják a védendő növényre, a védekezés hatásfoka az eredeti száz százalékról mindössze 99-re csökken. A kísérletek kimutatták: a kisebb vegyszer- cseppek gyorsabban' jutnak be a növényi szövetekbe mint a nagyobbak, és az eső is nehezebben mossa le őket. A megfelelő cseppméret kialakítása a növényvédőgépek feladata. Ehhez megfelelő nyomást előállító szivattyúkra, és jól porlasztó szórófejekre van szükség. Noha ma még nincsenek a növényvédő- gép-gyártásban nemzetközi előírások, mégis kimondható: a nálunk jelenleg forgalomban levő növényvédőgépek alkalmasak a növényvédelmi technológia végrehajtására. A gödöllői MÉM Műszaki Intézet elmúlt évi vizsgálata azonban meglepetéssel is szolgál. Tizenkét Pest megyei gyümölcstermelő gazdaságban összesen 75 permetezőgépet vizsgáltak meg. A gépek 25 százaléka növényvédelmi munkára alkalmatlan volt; ezeknek a munkára való felkészítése nem történt meg. így a gépekkel a szükségesnél több vegyszer került a védendő felületre, ez pedig környezetszennyezésnek tekinthető. Gyanítható, hogy az országban máshol sem jobb a helyzet, különösen nem a szántóföldi növényvédelemben. A gépek karbantartását nem végzik el az előírásoknak megfelelően, a szűrőket, a szórófejeket nem tisztítják ki és nem szabályozzák be a kívánt értékre. A szórófejek érzékeny, pici „műszerek”. A szerelők, a traktorosok mégis gyakorta avatatlan kézzel, kombinált fogóval és bicskával nyúlnak hozzájuk. így megnövelik a szórófejek réseit, ezáltal pedig megnő a cseppek mérete s a gép többet szór a szükségesnél. Érdemes kiszámítani, hogy milyen mértékben szennyezzük környezetünket (mégpedig: drágán!) ha — mondjuk — a hektáronkénti szükséges 300 liter helyett 500—600 liter vegyszert használunk. A növénytermelési rendszerek tanácsadó szolgálatai már ma is sokat tesznek a helyesen végzett növényvédelem érdekében. A szekszárdi Kukoricatermelési Szocialista Együttműködés (KSZE) például több mozgó vizsgáló állomást is létesített az elmúlt esztendőben. A hordozható mérőberendezésekkel felszerelt Barkas gépkocsik járják a gazdaságokat és a földeken, munka közben ellenőrzik a növényvédőgépeket. A mérés után elvégzik a beszabályozást, s ha kell javítanak is. A kezdeti sikerek hatására — ugyancsak a KSZE-nél — úgynevezett növényvédőgép bemérőtáskát konstruáltak, amelyeket nemsokára sorozatban is gyártanak majd. Ez már az üzemi szakemberek mindennapos munkaeszköze lesz. Segítségével percek alatt elvégezhetők a szükséges mérések, akár a reggeli induláskor, a gépudvaron, akár menet közben a szántóföldön. A mérőeszközök persze csak annyit érnek, amennyit használják őket. Mert ma is előfordul, hogy a mérőkocsi távoztával az üzemben többé nem nyúlnak a gépekhez és meglehet, hogy az ötezer forintért megvásárolt mérőtáska is valahol a műhelysarokban porosodik majd. Az emberi értelem a legfőbb érzékelő műszer — mondjuk. Ezért szükséges gondoskodni a növényvédőgépekkel dolgozók megfelelő ösztönzéséről. De nem úgy, mint ahogyan ma történik: a traktorvezetőt területteljesítményre vagy a kiszórt lémennyiségre fizetik holott a vegyszerezés minőségi munkát követel. Következésképpen, a traktorost nem érdekli a minőség, a szórásegyenletesség, csak a kiszórt mennyiség. Ilyenkor még az is előfordul, hogy a tábla szélén valahol az árok mélyére jut a vegyszer egy része. Vagy ami még ennél is rosszabb: egyik hektárra túl sokat permetez ki, míg a másikra keveset. Mind a két „módszer” nagy károkat okoz. A károkat pedig kétszer fizetjük meg. Először a vegyszerekért fizetett összeggel, másodszor a kevesebb terméssel. Mindamellett: környezetünket is szennyezzük a saját pénzünkön. ZALA SIMON TIBOR A nyári ellető Érdemes a legelőt öntözni
