Tolna Megyei Népújság, 1980. június (30. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-13 / 137. szám

A^PÜJSÄG 1980. június 13. Hogyan együnk? Igen fontos szervezetünk számára, hogy mit eszünk. De nem kevésbé fontos a ho­gyan sem. Hiszen az ételek hasznosításában nagy szere­pe van az elfogyasztás körül, ményeinék. Azt szánté már említeni sem keltene, hogy mennyivel jobban esik a gusztusosán tálalt ennivaló, mint ha pa­pírból, jártunkban^kelünk- ben lennénk kénytelenek enni. A szépen megterített asztal látványa, az ízlésesen szervírozott falatok kelleme­sebb hatósít keltenék, mintha az odaégett lábosból kellene falatoznunk. Helytelen és ugyancsak sok családban szokás a reggeli összecsapása. Siet a háziasz- szony, siet a férj, sietnek a gyerekek. S a reggeliről vagy megfeledkeznék, vagy sebti­ben, kapkodva hajtják fel az üres feketét. A gyorsan bekapkodott ételt nem rágjuk meg alapo­san. Csak annyira aprítjuk meg a falatokat, hogy éppen le tudjuk nyelni Így az étel tápértékéből is veszít és gyakran gyomor- és bélpana­szokat is okozhat a hevenyén megrágott étel. Az sem ismeretlen szokás, hogy a családi asztalnál, a ritkán együtt fogyasztott ebédnél, vacsoránál kerül sor a „'gyerek nevelés re”, a mun­kahelyi gondok, bosszúságok ecsetelésére. Az izgató, in­gerlő témák nem a terített Asztalhoz valók. De kerüljük a kellemes vagy a közömbös tennivalókat is étkezés köz­bén. Ha egymagunk eszünk, ak­kor se sajnáljuk a fáradságot és terítsünk szépen, használ­junk gusztusos edényeket, evőeszközt, terítéket. A leg­egyszerűbb étel is jobban íz­lik, h'a kellemes környezet­ben fogyasztjuk. A családi ebéd, vácsora is gusztuso­sabb, ha néhány szál virág­gal, gyertyával ünnepivé va­rázsoltuk az asztalt. Idős korúak a családban Együttélés - ellentmondásokkal „A pórt változatlanul fontos feladatának tekinti a nyugdí­jasok, s általában az idős korúak helyzetének javítását. Álla­munk, társadalmunk sokoldalúan gondoskodik róluk. A velük való törődésben nagy szerepük és felelősségük van a csalá­doknak." (XII. pártkongresszus irányelvei.) — Csak árva lányt veszek feleségül, hogy anyós- és apósmentes legyen az életem — halljuk nem egyszer a nőtlen férfiak vaskos tréfál­kozását, akik szívesen han­goztatják . előítéletüket az együttélésről. A fiatal háza­sok és szülők közül is sokan a „jobb távolról szeretni...” elvet vallják, s ha csak te­hetik — ha lakáshelyzetük engedi — úgy rendezik az életükét,' hogy ne egy fedél alatt, ne közös háztartásban kelljen élniük. Valóban, a családon belül meglazultak volna a generá­ciós kapcsolatok, gyengülnek az érzelrpi kötelékek? Kétségtelen, az utóbbi év­tizedekben társadalmunkkal együtt változott, átalakult a család, de ez nem idézhetett elő alapvető feszültségeket. Sőt, megszűntek bizonyos függőségi viszonyok, például háttérbe szorult a vagyon sze­repe. Ugyanis régen az volt az öregek családi presztízsé­nek alapja: akinek a nevén van a vagyon, az dirigál. Szociológusok is állítják, hogy társadalmunkban sem­mi jel se figyelmeztet arra, hogy elszakadnának a roko­ni szálak, csak éppen más formában jelentkeznek, de ezek már nem gazdasági kö­telezettségek. Hanem: a köl­csönös segítség, támogatás jellemzi a családtagok együtt­élését. A Központi Statiszti­kai Hivatal öregek helyzeté­ről készített legutóbbi felmé­rése is azt bizonyítja, hogy Magyarországon ma is erős az öregek és felnőtt gyerme­keik közötti kapcsolat. A nyugdíjasok három­negyed része él családi kör­nyezetben, 19—22 százalékuk az unokák nevelését is el­látja. Nagyanyám mindig sajnál­kozott a gyermektelen házas­párok sorsán: — Nem lesz, aki eltartsa őket — mondta ilyenkor. Neki négy fia és két lánya jelentette aggkori megélhetésének forrását. Jól számítottak az öregek: a csa­ládtagok közül mindig akadt egy háztartásbeli, aki otthon, reggeltől estig gondjukat vi­selhette. De mi van ma? Más lett az idős korúak családi stá­tusa: a közös háztartásban élőknek csak kis részét tart­ják el — teljes ellátással — a fiatalok, mert saját vagy özvegyi nyugdíjukból futja a megélhetésre. Az se ritka, hogy az idősek támogatják a fiatalokat. Anyagi érdekről tehát szó sem lehet. Nyug­állományba vonulásuk után inkább az érzelmi-lelki kap­csolat, egyensúly után vágy­nak, miután a munkahelyi emberi kapcsolatokat elveszí­tik. Vannak, akik a megszo­kott pozíciójuknál fogva, ott­hon is úgy gondolják, hogy beavatkozhatnak a családi életbe, s ilyenkor jönnek elő az együttélés konfliktusaiba fiatalok legtöbbször nem haj­landók. elfogadni őket, mint irányítókat. Az idős emberek még ha a segítő szándék is vezérli őket, gyakran esnek abba a hibába, hogy állandó fontoskodásukkal, leckéztető tanácsaikkal időnként meg­bontják a család harmonikus légkörét. Erről Roszkowska lengyel pszichológusnő meg­látásai nagyon találóak: „Éld a magad életét, foglalkozzál a saját dolgaiddal és csak akkor segíts, ha látod, hogy ezt valóban igénylik” — ta­nácsolja az öregeknek köny­vében. Persze a másik vég­letre is jócskán akad példa, amikor háztartási robotgép­nek, gyermekgondozónak né­zik a „drága nagymamit”," s amikor már munkaképtelen lesz, beteszik a szociális ott­honba. A családnak, mint az em­beri közösség alapsejtjének stabilitása rendkívül fontos, a több generációs családok­ban jelentkező ellentmondá­sok kihatnak az egész tár­sadalomra. Az elmúlt tíz év­ben, s majd a nyolcvanas években mindinkább meg­változott, megváltozik az idős korúak életfelfogása: a népességnek az a része, ame­lyik a felszabadulás utáni években kezdett dolgozni, s napjainkban lesz nyugdíjas­sá, ilyen hosszú munkában- állás után nehezen válik „htb”-vé, mert egyrészt kép­zettebb annál, hogy kielégít­se a főzőkanál forgatása, másrészt megszokta, hogy év­tizedeken át kereső volt a családban. Ezért inkább vál­lal hivatali vagy más elfog­laltságot, minthogy otthon maradjon a család szolgálá­sára. Nem vitatott, hogy a társadalom szívesen venné, ha a nagyszülők átvállalnák a bölcsőde, az óvoda szere­pét. Csakhogy azt — szubjek­tív és objektív ókok miatt — nem teszik. A háztartási munka és gyermeknevelés sok időt, áldozatot követel, ezért legfeljebb csak alkal­manként adja be a derekát a nagyszülő. A másik ok: megfiatalodtak a nagyanyák és nagyapák, nem ritka, hogy a 40—43 éves nő, férfi már unokával dicsekedhet. Ebben a korban pedig még messze a nyugdíjkorhatár, így a fiatal házasok nem is számíthat­nak állandó segítségre. Az együttélés ellentmon­dásai később más formában jelentkeznek: a mágatehetet- len, megrokkant öreg, nagy teher a családnak, hisz álta­lában mindenki dolgozik. Nincs ki felügyeljen rá. S emellett a mai idős korúak nem is szeretik, ha elesett­ként ápolják őket, mondván: dolgoztak ők egész életükben, megkívánhatják a társada­lomtól, hogy ilyen esetekben melléjük álljon. Egyedül nem maradhatnak otthon -a lakás­ban, így kerülnek a kórház­ba, ahol a belgyógyászati ágyak mintegy 35—40- száza­lékát lefoglalják. Nem kívá­nom bővebben kifejteni, hogy a kórházi fekvőbeteg-ellátást ez mennyire nehezíti. Több utókezelő osztályra, szanató­riumi helyre lenne szükség: ez az egészségügyben bizo­nyos mértékig átszervezéssel is megoldható. A családi együttélés ellent­mondásai csak erősödnek, ha az intézmények nem képesek megoldani feladataikat, s a családra hárítják. Törődjön a család az idős korúakkal, de erejéhez mérten. Nem vita­tott, hogy az elmúlt évtize­dekben számos olyan szociál­politikai intézkedés született, amely kedvezően alakította az idős korúak életét. S az is igaz, hogy a jövőben még jobban figyelembe kell ven­nünk a népgazdaság teher­bíró képességét és csak az ésszerűség elvén javasolha­tunk indokolt fejlesztést az öregek ellátásában. Az intéz­ményeket illetően nem biz­tos, hogy mindenütt csak a szociális támogatás lepne az egyetlen megoldás, hiszen adódnak problémák az erők szétforgácsoltságából, a szer­vezetlenségből is. Az idős korúak helyzetében tényleges javulást az hozna, ha sikerülne összhangot teremteni a család és az intézmények kö­zött, figyelembe véve mindenekelőtt, hogy a mai öregek élet- felfogása, életvitele más, mint elődeiké: ne akarjuk rájuk eről­tetni a tőlük már idegen életmódot, amit magunk sem vál-. ialnank. HORVÁTH ANITA Divatos Merilzsek A lemberdzsek kedvelt és praktikus viselete a fiataloknak. Blúzként is hordhajtó, de blúzok, vékonyabb kötésű pulóverek fölött jól biztosítja az egészséges, réteges öltözködést. Nadrág­hoz, szoknyához egyaránt viselhető. A bemutatott szabásminta alapján kétféle fazonban is megvarrható. A szabásmintát 10x10 centis, bekockázott csoma­golópapírra rajzoljuk elő. Bármilyen jó tartású anyag — kordbársony, jersey, szö­vet, flanell — megfelelő hozzá. Előnye, hogy kétféle — akár maradék — anyagból is csinosan kombinálható. Aki ügyes, az első modell alapján még régi kardigánból, kötött kabátból is készíthet hasonlót, elütő színű szövet vagy vékonyabb műljőr variációjával; ez utóbbiból készül a nyak­kivágás, gomboláspánt, öv- és kézelőrész. A második modell arra is alkalmas, hogy „téliesítsük” a lemberdzseket. Ez esetben vatelin vagy habszivacs, valamint bélésanyag is szükséges hozzá. A külső kelme és a bélés közé fogott meleg betétet célszerű átlósan vagy kockásán letűzni. Aki az ilyen meleg felsőrész alá vastag pulóvert vesz fel, a téli sportolás — korcsolyázás, síelés — közben sem fázik meg. Mirelit - házilag Asztalunkra korán kerül és sajnos, hamar el is tűnik a finom eper, málna. Pedig szívesen fogyasztanánk belőle ké­sőbb is. Akinek jégszekrénye van, vagy még inkább mélyhűtő­gépe, az könnyen tud házi mirelitet készíteni a következő módon. Az egészséges, ép, kemény húsú gyümölcsöt folyó vízben jól megmossuk, majd hagyjuk lecsurgatni. Utána vagy mű­anyag tálcára rakjuk, vagy pvc-zacskóba helyezzük (óvatosan, ne törjön nagyon össze), vagy műanyag dobozba rakjuk, cu­korral megszórjuk és lezárva a mélyhűtő-rekeszbe tesszük. Fogyasztás előtti napon a csomagot tegyük a hűtőszekrény alsó polcára és lassan hagyjuk felengedni. Ezt a módszert más gyümölcsöknél is alkalmazhatjuk. Unalmas felnőtt - unatkozó gyerek .Nyaralás közben mindenki közelebb kerül a természet­hez, nem csoda, ha a gyer- mekével üdülő szülő is a ma­dárhoz érzi hasonlónak ma­gát, miként az a fészek fölött körözve repülni tanítja fiát, úgy vezeti be az ember is az étet számtalan csodája közé a maga ivadékát. Beszélgetni mikor is tud­nánk annyit, mint amikor miénk az egész nap? És miénk az egész természet megannyi izgalmas rezdülé­sével, mérhetetlen gazdagsá­gával? Alkár falun, akár üdü_ lóiban, ország- vagy világjáró turistaútoa tölti szabadságát a család, legfontosabb, hogy a felnőttek megtanítsák látni, megfigyelni a gyerekeket. Rohanáshoz szökött ember­nek talán ez a legnehezebb. Elcsendesedni és figyelni. Észrevenni a nádasból „ki­hajózó” Vadikiacsákat, a vízre lecsapó sirályt. És észrevétel •ni a gyermekkel is a termé­szet életét. Aztán hagyni őt kérdezni, beszélni. Felelni az egymásból fakadó kérdések özönére — és máris ott tar­tunk a beszélgetés témagaz- dags ágánál, mely nem isme­reteket ad csupán, de fejlesz­ti a gondolkodást, gazdagítja a szókincset, csiszolja a ki­fejezést. „Csak az a miénk a világiból, amit meg tudunk nevezni.” Mondja Sütő And­rás példamutató, szép köny­vében, az „Eigedjóték hoz­zám jönni a szavakat!” című. ben, arról szólva, miként ve­zeti Végig unokáját szülő­földjén, s mint veszi birtok­ba vele a táj, természet, tör­ténelem feltáruló ajándékait, s velük együtt az anyanyelv kimeríthetetlen kincsestárát is. Igen, a nyár nagy alkalom, hogy kilépjünk a „szóínség sújtotta házakból”, elindul­junk a szabad ég alatt a vi­lág meghódítására, és névvel illessük mindazt, ami elénk foerüL. A tájnak története is van, mesék és mondák szegé­lyezik utunkat, dalokat is te­rem minden Vidék: a szelle­mi gazdagodáshoz maga a hely ad indítást. Az esős na- pök pedig az alkalmat arra, hogy könyvekből bővítsük is­mereteinket. Aki gyermekkel nyaral, ne hagyja a véletlen­re (meg az üdülökönyvtárra), hogy „majd csak akad vala­mi olvasnivaló”, hanem gyűjtse össze tervszerűen, előre az adott táj nép- és műköltészetét, történeti-tu­risztikai ismeretterjesztő iro­dalmát. . A nyaralás azonban nem­csak a szellemi felfedezések ideje, hanem a sporté, a test­edzésé is. Kétségtelen, az is kell a gyerekeknek, hogy mint a kicsapott csikók, sza­badon nyargaljanak, csopor­tokba verődve játsszanak. De ne maradjon ki a szülőikkel közösen űzött sport sem. Minden, amit velük együtt művel, édesebb ízeket kap, s élethosszig megőrzi vonzását. A hegymászó túra, az úszás úgy igazi, ha a szívének ked­ves felnőttet követi hegyre föl, völgybe le, és bele a hul­lámokba. Így bátorodik neki a talán még félelmes vállal- kozásoikmak, magasság nak, mélységnek. Tudja, hogy nincs mitől1 tartania, biztos kéz nyúl utána, ha elfárad. Megdöbbentő, hogy még napjainkban is mennyi a gyengén, vagy sehogy.sem úszó fiatal Holott az úszás a természettől kapott ösztö­nös képességünk, a víz pedig otthonos elem számunkra — hacsak nem maradt túl ké­sőire az ismerkedés. Olyan távoli időre, amikorra a ter­mészetes ösztön visszafejlődik. A fizikai munkával is úgy van az ember, mint az úszással. Ricsilkorában gyö­nyörűségét leli benne, de ha sorozatosan elriasztják tőle, örökre kocsit mosó, kertet locsoló, peoabötoit fabrikáló felnőttek körül mindig ked­vét veszti. Gyerékkél nyaral ni nagy lehetőség De csak az vállal­kozzék rá, aki örömét leli benne. Unottan, egykedvűen, bosszankodva, idegeskedve nincs értelme. Ám a vidám felnőtték boldogsága is ne­velő erő. A gyermek fantá­ziája, tettereje szárnyakat kap az ötletes, játékos kedvű szülő mellett. Aki úgy kering körülötte, mint a madá'r, amely röpülni tanítja fiát. Gondosan, vissza-vissza nézve, erőteljes szárny csapás okkal bátorítva, hogy feliíveljen. Mire megjön az ősz, ottho­nossá legyen a levegőégben. Miire elmúlik a nyár, egyik után a másik, és ki-ikii elér­kezik ahová indult, ki az ősz_ be, ki a felnőttkorba, érezze a mai gyermek, a majdani felnőtt a nyár felejthetetlen friss ízét, a soha nem múló életörömét. Amelyre szülők, nagyszülők tanították, gon­dos vezetéssel. Mint a ma­darak. — bé — TAVASZI HÜSROLÁD Hozzávíailtók 4 személynek: 1 zöldpaprika, 10 dtog ementáli sajt, fél kg darált marhahús, 1 tojás, 2 evőkanál zsemlemorzsa. 2 hagyma, 3 kávéskanál mustár, só, bors, paprika, 3 evőkanál olaj. A megtistatított paprikát és a sajtot kis kockákra vágjuk. A húst tojással, zsemlemorzsával, apróra vágott hagymával, mus­tárral és a paprika- és sajtda- raiökiáklkal összedolgozzuk. Só­val1, borssal, paprikával fűsze­rezzük. A húsmasszából 8 ru­dacskát formázunk. Az olajat felforrósítjiuk és a húsrudacská- kat mindkét oldalén ló—10 per­edig sütjük. Sósburgonyát adunk meMé körítésnek. TOLTOTT UBORKA Hozzávalók 6 személynek: t hosszú uborka (körülbelül 30 om), 20 dkg sonka, 10 dkg túró, 1 közepes paradicsom, 2 evőka­nálnyi citromlé, őrölt fekete bors. Mossuk meg és hámozzuk meg az uborkát. Vágjuk 3 részre, és felezzük el mind a három dara­bot. Szedjük ki a magos köze­pét, óvatosain Idskamállal. Vág­juk apróra, a sonkaszel eteket, keverjük hozzá a túrót és önt­sük hozzá a ritromlevet. Fűsze­rezzük. Vágjuk 4 felé a paradi­csomot, szedjük ki a magos bel­sejét és vágjuk apróra a húsát. Keverjük a túrós keverékhez. Majd ezit a tölteléket töltsük be­le az uborka „hajócskákba”. Sa- látalieviélien tálailjUk, tetejére pet­rezselymet teszünk díszítésnek. Ízletes előétel.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents