Tolna Megyei Népújság, 1980. június (30. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-08 / 133. szám

Ö rtriÉPÜJSÁG

1980. június 8.

Patkó Sándorral, a Bonyhádit Pannónia Mgtsz hatatl ellenőrével

— Bemutatkozna?

— Harminonyolc éves vagyok, nős, van egy első gimnazista 'kislányunk, a fiunk az általános iskola második osztályába jár. Tíz évvel ezelőtt költöztünk be Kakasd- ról Bonylhádra. Akkor készült el a házunk, amelynek felépülésébe i a rokonok, barátok sóik kalákba adott segítsége is benne van. A városnak ezt a fertályát újtelepnek nevezzük, pedig nem ez a legmegfelelőbb név, hiszen Bonyhádnak sok olyan új és telepszerű családi házas1 negyede van, ami az elmúlt 10 —15 évben épült ki. Magamról -még annyit, ihogy tizennégy éves korom óta dolgozom, eredeti szakmám kéményseprő.

— Akkor én most megfogok gyorsan egy gombot, hátha hozzájutok egy kis szerencséhez is... Vagy éppen az a szerencse, hogy én mutathatom be olvasóinknak, akik ugyanúgy nem tudják, mint ahogy én sem tudtam eddig, hogy 1975

' óta tagja a Hazafias Népfront Országos Tanácsának?

— Ha csak tréfál, babonás- kodhatunk kicsikét, de nem kockázatmentesen, h isizen mindössze nyolc évig voltam kéményseprő. Többek között Dombóváron is, persze a tetőiket járva nem olyan kép tárult elém, mint amilyen most tárulhatna.

— Ügy tudom, nemcsak a tetőket járta, hanem a dolgozók gimnáziumát is elvégezte sikeresen.

— Tényleg így volt. A Gőgösben érettségiztem, s elég sokféle munkába kaptám bele mígnem kikötöttem iBony- hádon, az Ezüstkalász Tsz- ben, az egyesülés után pedig a Pannóniában, ahol most belső ellenőr vagyok.

— Hálás ez a munkakör?

— Nem nevezném annak, de ezt senki se könyvelje el panaszkodásnak, mert szeretem csinálni. Szóval, nincs okom zokszavakra.

— Kívánom, hogy ne is legyen! De most arról beszéljünk, hogyan lett a Hazafias Népfront országos és helyi munkása?

— Mondhatom úgy, ahogy volt? Ügy mondom... Még az Ezüsitkalászban dolgoztam, amikor jöttek az elvtársak, hogy engem ajánlottak nép- frontaktívénak. Azt gondolom, azért, mert minden érdekel, amiből valami jó dolog jöhet ki. Legyék aktíva? Na jól van, leszek, de csak úgy van értelme, ha rögtön van mit csinálni. Létrehoztuk gyorsan a környezetvédelmi bizottságot, aminek én lettem az elnöke. Ez volt az országban az első olyan bizottság, ami mindjárt megszervezte a környezetvédelmi őrséget is. Amint ez beindult, meghívtak a népfront megyei bizottságának környezetvédelmi bizottságába. Ezután meg küldött voltam a népfrontkongresszuson. Hát így kezdődött. Ezzel együtt

niég mindig csak tanulónak tartom magamat, ami a szervezet összmunkáját illeti.

— A szerénység rokonszenves tulajdonság, érdemes lesz megtartania.

— Szeretném is. De nem arról volt szó, hogy rólam beszélgetünk.

— Kezdettől fogva a tárgynál vagyunk, hiszen az érdekel, hogy pártonkívüliként miért kötelezte magát közéleti tevékenységre.

— Nézze, akárhogy fogalmazok, föltehetően vonalasán fogok fogalmazni. Azért érzem, hogy a napi munkámon felül is sok dolgom van, mert a mi társadalmi rendünk a nép hatalma és ennek a hatalomnak a gyakorlása elkötelezettségre ösztönöz. Ez a lényeg: a társadalom elkötelezett emberéket követel, olyanokat, akik szolgálják a népet, mindazt, ami az életet tartalmassá, kiegyensúlyozottá teszi.

— Gratulálok! Az iménti szerénykedés ellenére a népfrontpolitika lényegét surrynázta és tulajdonképpen készületlenül, mert elkövettem azt az udvariatlanságot, hogy nem jelentettem be előre a látogatásunkat.

— Nincs igaza egészen, mert nem értek váratlanul a kérdései. A tanácstagi és országgyűlési képviselőválasztásokat előkészítő hetekben sok olyan beszélgetésen vettem részt, ahol közdolgaink- ról volt szó, s persze arról is egynémely helyen, hogy kinek, miként alakulták -a személyes dolgai. Szóval még javában benne vagyok a beszélgetéslékben, és készséggel mondóm el akárhányszor, hogy, örömeim és gondjaiim megegyezőek az átlagember örömeivel és gondjaival.

— Ezt boncolgassuk kicsit.

— Rendben van. Azzal folytatnám, ami különösen megragadott. Azt tapasztaltam és tapasztalom, hogy tovább szaporodott a felelősséggel, belső igényből fakadóan megszólaló emberek száma. Gondolom, nemcsak az én munkahelyi és lakóhelyi környezetemre áll ez az észrevétel, hanem országos viszonylatban is ez a helyzet. Az külön öröm, hogy részt vehetek a népfront országos vezetőségének munkájában. Miért az? Mert elég girbegurba volt az életutam.

I

— Ügy érti, hogy mire felnőtt, történt egy és más?

— Pontosan. Nézze, az én családom a Bukovinából idetelepült székelységhez tartozik. Igen mélyről, nagyon nagy szegénységből jöttünk, és akármennyire más volt 1945 után a történelmi talaj, sok búval és bajjal járt Itteni meggyökeresedésünk. Édesanyám, akiből a II. világháború csinált özvegyet, igei egyszerű és vallásos asz- szony mia is. Ez utóbbi miatt,

csak vágyódtam általános is_ kolás gyerekként az úttörők közé. KISZ-es is akkor lehettem, amikor már kenyérkeresőt tiszteltek bennem. Felnőtten döbbentem rá, hogy mát kell érteni azon, hogy „a munkásosztály hatalma”, „a szocializmus alapjainak a lerakása”, meg az, hogy „a társadalmi rend továbbfejlesztése”. Kinek-ki- nek más starthelyzet 1 jutott az él korosztályombeliek kö- züL Nekem az, hogy még a családi asztal mellé ültem, sok szavam nem volt. Szeretném gyorsan kimondani, hogy ezért se a tiszteletem, se a szeretetem nem lett kisebb szívemben a szüleim iránt Borzalmas dolgokat éL tek át, iskolázatlanok is voltak, mellette gondoskodók, jók és kedvesek, de irányt mutatni nemigen tudhattak. Ma ők is mások, mint 15—20 évvel ezelőtt voltak. így, ha most lennék gyerek — ahogy az enyémek, amolyan igazi mai gyerekek —, több útra- valót kaphatnék tőlük készen, vagy majdnem készen. Például azt is, hogy mindennapi életünk attól is függ, hogy mit csinálunk és' hogyan, meg azt, hagy az egyél boldogulása a közösség boL dugulásával összefüggő dolog.

— Milyen érzés tudni, hogy cselekvő része volt a ma megválasztandó ta_ nácstagok és országgyűlési képviselők személyének kiválasztásában, ajánlásában?

— Jó, mondja. De ha már kikötöttünk az angyalföldi beszéd mellett, hadd emlékeztessem, hogy szó volt abban a közös boldogulás ellenségeiről, a potyautasokról, ügyeskedőkről és társaikról is. Mi a véleménye a dolgozni nem szerető eltartottjainkról?

— Ugyanaz, ami még sokmillió honfitársamnak. De én azokat is potyautasoknak nevezném ám, akik dolgoznak ugyan, de a különféle, közös ügyeinkről tárgyaló fórumainkon úgy hallgatnak, mint a csuka. Néma gyereknek ugye az anyja se érti a szavát?! Én haragszom a hallgatagokra, mert ott nem beszélnek, ahol kelle le, de mondják ám ott, ahol a dumának csak az idegek meg- borzolása a célja. Azok se a kedvemre valóak, akikre ráillik az a halászhajós anekdota. Nem is tudom mit kellene csinálni, hogy megszűnjenek a fölösleges értekezletek, bizottságosdik, mert ezöknék a többségén — sajnos — nem életbevágó dolgokról forgatják a szót a jelenlévők. Ahogy én látom, van egy olyan rossz gyümölcse is az értekazlétesdiiknek, hogy sok arra hajlamos ember tanult meg általánosságokat szövegelni.

— Egyszóval, magát mindaz bántja, aminek társadalmi, gazdasági hasznossága megkérdőjelezhető?

— Nagyon jó érzés, 'mert az kapott igazolást ebben a szép munkában is, hogy megtanultunk a párttagok mellett mi pártonkívüliek, materialisták és hívők, a legkülönfélébb emberek, úgy hűségesek lenni magunkhoz, hogy közben a néphez való hűségünk erősödött.

— Mondja, szándékos vagy véletlen műve, hogy amit kérdéseimre válaszol, azzal kötetlen formában Ugyan és más szavakkal, de azt ismétli, amit a párt első titkára, Kádár János Angyalföldön elmondott?

— Szerintem ez magától értetődő, mivel a tévé közvetítésébe! milliók figyelhettek erre a beszédre és most is azért, amiért már annyiszor. Ha Kádár elvtárs beszél, mindig azt mondja el, amiit én is érzek és gondolok. Tudja, mi tetszik nekem leginkább a beszédeiben? Hogy nem szépít, nem csórna, goi, mégis, amikor kimondja, hogy milyen gondunkra, bajunkra mit határozott el a párt, a legnehezebb feladatokról hallva se fogja el az embert a pesszimizmus. Talán mert mindig az egész nép művéről beszél. Nekem nagyon a szívem szerint. Akarunk jól élni? Nincs akadálya, de jobban kell dolgozni. Ez világos beszéd, bárki megértheti belőle, hogy senki se lesz szíves helyettünk megteremteni a jobb élet anyagi föltételeit.

— De még mennyire! Az a hibánk se tetszik, hogy a jogok ismerete és a kötelességek tudata között — esetenként — biceg az egyensúly.

— Maga szerint mi ennek az orvossága?

— Az, hogy aki tisztességesen dolgozik, ne féljen jobbító szándékát szavaikba önteni, mondjá el, ha közösséget érintő a mondanivalója! Ez több okból is fontos. Most nálunk a minőségi munka korszaka kell, hogy következzék és az eddigieknél szigorúbb feltételek között. Együttcselekvés nélkül elképzelhetetlen az előrehaladás. De megválasztott tanácstagjaink és országgyűlési képviselőink is csak akkor tudnak majd bennünket megfelelően képviselni, ha segítjük őket a munkájukban.

— Mi a véleménye a városi tanácsról?

— Ami az apparátusát illeti, jól felkészült, alkalmas a bonyhádi és város környéki feladatok ellátására. A most megújuló, összetételében meg is fiatalodó tanácstestülettől pedig azt várom, hogy munkával feleljen meg a jelölőgyűlléseken megfogalmazott igényeknek: szolgálja a választók érdekeit eredményesen és közmegelégedésre.

— Köszönöm a beszélgetést!

LÁSZLÓ IBOLYA

Fotó:

KAPFINGER ANDRÁS

Múltunkból

Tombolt a gazdasági világválság. Egyre másra jelentették be a csődöket, a fizetés- képtelenséget üzemek, vállalatok, bankok, egyéb pénzintézeteik. A tömegek szerte a tőkés világon érdekeik védelmében szervezkedtek, sztrájkot tartottak, forradalmi megmozdulásokat rendezték. A tőkés világ egy része a fasizmusban keresett kivezető utat.

1930. április 13-án nagy esemény színhelye volt Szék. szárd. A rendkívül fontosnak tartott politikai rendezvényen megjelent az MTI, Az Est, az Űj Barázda, A Reggel és A Föld című lap tudósítója, továbbá fotóriporter is érkezett a városba. Megjelent Örffy Imre, Dencz Ákos képv.iséfő, Szabó Sándor nyugalmazott főispán, a Magyarországi Kisbirtokosok Szövetségének elnöke, a főispán, Perczel Béla felsőházi tag, Kiss Lajos felsőházi póttag, az alispán, a vármegyei jegyző, a polgármester, a főszolgabíró — és sokain mások.

Az eseményről szólva a megyei lap, a Tolmamegyei Újság így írt: „Az ország gazdáinak ez volt eddig a lleg- hatalmas'abb megmozdulása”. S valóban, vonatok hozták északról és délről a Tolna megyei birtokosokat Szekszárdira, s tömegesen jöttek szekerekkel is a megyeszékhelyre.

A gazdasági válság pusztító hatása nemcsak a munkásokat, az agrárproletárbkat sújtotta, hanem a birtokos parasztságot is. Az elégedetlenség napról napra nőtt soraikban. Arra nem vállalkozhatott a Szekszárdi Kisbirtokosok Egyesülete és a megye vezetése, hogy az üzemekből kiszorult munkanélkülieket vagy a mérhetetlen nyomorban lévő gazdasági cselédeket, .napszámosokat hívják össze nagygyűlésre. Túl forradálminak tartották őket.

De a társadalmi feszültség realitás vollt, tenni kellett valamit. Ezért a birtokos parasztság képviselőit hívták meg a szekszárdi nagygyűlésre. A korabeli tudósítások szerint mintegy 4000 gazda gyűlt össze, hogy hangot adjon gondjainák. A rendezők mindent megtettek, hogy „megfelelő” keretek között tartsák a gyűlést. ‘De ennek ellenére olyan események is történtek, amiről- a konzervatív megyei lap sem hallgathatott.

„Szenvedélyes köZbeszólá. soktól többször megszakított” „izgalmas közbekiáltásokkal” összezavart felszólalásokról tudósított — ami arra enged következtetni, hogy a 4000 gazda elégedetlen volt a hivatásos szőnókok által kifejtettekkel. Pedig válogatott „gazdíatársadalom” jelent meg. örffy Imre, Csizmadia András (orosházi képviselő) és Zlinsaky István- paksi kerületi képviselő beszédét szakították meg a közbeszólások.

De vegyük sorba az eseményeket.

Április 13-án, délután 3 órakor a megyeszékhelyre ér. kezett birtokos parasztság a vasútállomástól ünnepélyes felvonulással a Béla térre ment. A menet élén a városi levente egyesület zenekara haladt. A városháza előtt a megye és a Város vezetői (a fentebb felsoroltak) köszöntötték az odaérkezőket.

Az élső szónok, Taksonyi János (Heimann) mint házigazda arra kérte a megjelenteket, hogy „méltóságteljes komolysággal” adjanak hangot a mezőgazdaság bajainak, a gazdák sérelmeinek, kívánságainak. (A „követelés” szót kínos precizitással kerülték.) A szónok véleménye szerint a bajok „olyan nagyok, hogy magukkal rántják a bukásba ennek az országnak az elgyengült iparát és kereskedelmét is”.

Az alsónyékiek nevében a község bírája, Papp János birtokos szólalt fel. Megállapította, hogy „Panasztól, elégedetlenségtől hangos az ország... Nem bújtogatni és nem tüntetni akarnak... a gazdák maí gyűléséből üzenetet

akarnak küldeni az ország vezetőinek, hogy ne késlekedjenek a komoily segítséggel”. A gyűlés helyeselt, amikor gabonaraktárak létesítését és Szekszárdnak szeszgyárat szorgalmazóit, valamint az állati termékeknek és a mezőgazdasági termékeknek jobb értékesítési lehetőséget igényéit a kormánytól.

Hosszabb volt a kívánság- lista Miohéllii Mihály bátaszé- ki gardánál. Olcsóbb szén, kéneget és rézgálicot, a bor fogyasztási adó csökkentését, a söradó emelését, a borkivitel növelését, mérsékelt vasúti szállítási díjakat és bosz- szú lejáratú kedvezményes hitelt kívánt a kormánytól1. Elutasította a kormány részéről igényelt takarékosságot, mert — mint mondotta „nincs miből takarékoskodni”. A tömeg lelkes hangú éljenzése mellett kijelentette: „...a magyar .mezőgazdákat bölcs szónoklatokkal, kecsegtető ígérgetésekkel tovább már kielégíteni nem lehet”.

Nem tudom, tudta-e, hogy őt hamarosan követi örffy Imre a szónoki emelvényen, aki a hosszantartó beszédében érdemben csupán any- nyit mondott, hogy teljesen átérzi azokat a jogos és komoly panaszokat, amelyek a gyűlésen elhangzottak. Ezt követően semmitmondó ígérgetések hangzottak el. Nem csoda, hogy többször is zajos ellenvéleményt fejezett ki a gyűlés.

Megjelent és felszólalt Csizmadia András orosházi képviselő is, aki, mint mondotta, vigasztalni jött Szek- szárdra, és önbizalmat akar önteni a Tolna megyei gazdák leikébe. Egyetlen említésre méltó mozzanat volt beszédében, ugyanis beismerte a Nagyatádi-féle földreform csődjét. Annyira nem volt szegény, hogy ne ígért volna valamit a megjelenteknek: jobb földreform

megjelenéséről szólt, amely majd megoldja a parasztság gondjait.

Nem váltott ki lelkesedést a szónok demagógiája.

Nem járt jobban Zlinszky István képviselő sem, aki igazán még ígérni sem tudott... Arról nem tudósítanak a korabeli iratok és a sajtó sem, miért akadt néhányszor a szó a szónok torkán, csak annyit jegyeznek meg, hogy „izgalmas közbekiáltások zavarták meg” a beszédet.

Következtetni azonban talán Szabó Sándor nyugalmazott főispánnak, a Magyar- országi Kisbirtokosok Szövetsége elnökének beszédéből lehet, aki kijelentette, mintegy reagálva az előtte szóló által kiváltott elégedetlenségre, hogy „...veszedelmesnek tartaná, ha a tőke elleni gyűlölet érvényesülhetne...”

A szónokok, mit tehettek egyebet, elismerték a magyar mezőgazdaság nehéz helyzetét. A gyűlésen a bajoknak két okát említették: az olcsó amerikai gabonának árlenyomó szerepét, továbbá a trianoni békeszerződést. A mérhetetlen gyűlölet hangján szóltak a szomszédos országokról (Ausztriát kivéve), s határrevíziót követeltek.

A gazdagyűlés nyolc pontból álló határozatot fogadott el, amelyben a fentebb említett kívánságokat fogalmazták meg.

A gyűlés szervezői nyilvánvalóan a belső társadalmi feszültség levezetését kívánták elérni azzal, hogy országos jelentőségűvé kikiáltott gyűlésen engedték kifejezni az elégedetlenséget. A bajok, a nehézségek felsorakoztatásával és ezek orvoslására tett ígérgetésekkel meg akarták akadályozni, hogy a birtokos parasztság szembe kerüljön a kormánnyal. Arra is számítottak, hogy a gyűlés fékezőleg hat az agrárproletárok és a kisparasztok szervezkedésére, elégedetlenségére.

Amint az 1930—32. évi paraszti megmozdulások tanúsítják, a szervezők nem érték el céljaikat.

K. BALOG JANOS