Tolna Megyei Népújság, 1980. június (30. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-29 / 151. szám
AtfÉPÜJSÁG 1980. június 29. Vértele« hóbort - erkölcsi károk Színhely: a dunaföldvári gimnázium. A langaléta diákot a tanári kar és a fiatal tanár házaspár — Kovácsék — hosz- szan tartó vitájáról kérdem. — Tessék mondani, mit akar hallani? Ki ellen, ki mellett szóljak? Aztán mondom mint a karikacsapás — A fiú cinikusan mosolyog. * A dunaföldvári Magyar László Gimnázium éveken át beiskolázási gondokkal küzdött. A megye vezetői pedig már az iskola megszüntetésének gondolatával foglalkoztak. A különféle szempontok és felmérések mégis a gimnázium léte mellett „döntöttek”, sőt, 1978 óta stabilizálódott a helyzet. Sajnos, úgy, hogy a környező megyékből olyan tanulókat is felvettek, akik gyenge tanulmányi eredményük miatt másutt nem folytathatták tanulmányaikat. A megyei tanács művelődésügyi osztálya így foglalja össze a dunaföldvári gimnázium tantestületének pedagógiai törekvéseit : — Mindannyiukat áthatotta az a szándék, hogy megtartsák a gyenge képességű tanulókat, azokat is, akik csak a tantervi minimumot teljesítik, és az, hogy minél kevesebb tanulót buktassanak. Az 1979—80-as tanév elején Dunaföldvárra került két pályakezdő tanár: Kovácsné Ábrahám Marianna és Kovács Ferenc, akiket a továbbiakban Kovács házaspárként említünk. Mindketten az ELTÉ-n szereztek középiskolai tanári oklevelet: Kovácsné matematika-fizika, férje pedig kémia-biológia szakon. Mindketten Tolna megyei ösztöndíjasokként kerültek a megyébe, s vallják, hogy „nem jobb híján, kényszeredetten, hanem hivatás- tudatból jöttek vidékre”. A tantestület és a Kovács házaspár között már szeptemberben megkezdődnek az „ütközetek”. A fiatalok pedagógiai és ifjúságnevelési szándékaikat a pedagógiai önállóság jegyében kívánták érvényesíteni. Kollégáik felkínálták segítségüket, de elvárták, hogy a két fiatal azonosuljon a tantestület eddigi pedagógiai nézeteivel és gyakorlatával. Kovácsék nem akarnak „kopírozni”, saját véleményt formálnak, s kijelentik, hogy a tanári kar liberális. A fiatalok szerint az elégtelen osztályzatok tanulásra birják a diákokat, s ez színvonal-emelkedéshez vezet. Ezzel szemben a tantestület egyhangúan vallja, hogy a sorozatos tanulói kudarcok demoralizáló hatással vannak a diákokra. Elébe vágva az eseményeknek, az első összeütközéseket nem követte a tisztázás, a gimnázium vezetése, úgymond nem ültette le a Kovács házaspárt, hogy a pedagógiai nézetkülönbségeket megvitassák. A fiatalok óráit csak egy-két alkalommal látogatják főnökeik. Viszont sértő megjegyzések tömkelegé hangzik el: tanáriban, folyosón, egymás háta mögött... Sajnos, a folyosói vitáknak fültanúi is vannak, mégpedig a tanulók. Deák Árpád igazgató kérésére tavaly október 22-én pártcsoportülés foglalkozik a pályakezdők beilleszkedésével. A Kovács házaspár nincs jelen, pedig munkájukról, magatartásukról számos kritikai észrevétel hangzik el. A nyílt vita, a dolgok tisztázása, egymás szándékainak, jó (!) szándékainak megismerése, meghallgatása még mindig várat magára. A pártcsoport ülését követően — október 24-én — Kovács Ferenc megkapja az első számú írott figyelmeztetését. Rövidesen Kovácsnét is „megintik”. * Kovács Ferenc a tanévkezdés óta KISZ-tanácsadó tanár is (volt) a gimnáziumban. Hogy miért esett pályakezdőre a választás? — Elődje már korábban bejelentette lemondási szándékát — mondja az igazgató. — Az egyetemről olyan javaslatot kaptunk, hogy Kovács Ferenc igen agilisán dolgozott. Ezért előlegeztük a bizalmat. — De nem ismerték Kovácsot, aki az egyetemi évei alatt nem is volt KISZ-tag... — Nem ismertük, így igaz. — Ügy tudom, a fiatal tanár télen jól sikerült sítúrára vitte a gyerekeket. — Sőt! Tudtom, azaz határozott felszólításom ellenére a tavaszi szünetben a Vértesbe kirándult tizenegynehány. gyerekkel. Veisz János tanár pedig így: — Tanulóinktól megtudtuk, hogy ezen a kiránduláson is tett degradáló megjegyzéseket ránk, kollégáira. A KISZ-megyebizottság illetékes munkatársa így fogalmaz : — Kovács Ferenc KISZ- tanácsadó tanárként jó ötletek megvalósításáért ambiciózusan kezdett dolgozni. Hibája, hogy maximalista. * Kiss Árpádné, a 3/a osztályfőnöke, a pedagógusszakszervezet nagyközségi bizottságának titkára: — A gyerekek már szeptemberben panaszkodtak, hogy Kovácsné sokat követel, nem értik a magyarázatát amire csupán néhány percet szán, s rendre „bezúgatja” őket. Könyörögtek, hogy beszéljek a tanárnővel, hiszen ennyi elégtelen osztályzattal oda lesz a továbbtanulásuk. Később pedig visszavonták kérésüket, mert akinek a neve szóba került Kovács tanárnő előtt, másnap elégtelenre felelt... — Nem próbálta mégis tisztázni kolléganőjével a problémát? — Hiába lett volna minden. Ezért november végén jeleztük gondjainkat a pedagógus-szakszervezet megyei bizottságának. Segítségre csak ígéretet kaptunk. Ugyanígy volt ez májusban is... * A Kovács házaspár első figyelmeztetését még számtalan másik követte. A legapróbb mulasztásért is megrovást kaptak, de a vádak kiterjedtek öltözködésükre, s arra, hogy a fiatal tanár fiú tanítványaival együtt zuhanyozott. Kovácsék szinte minden esetben a munkaügyi döntő- bizottsághoz fellebbeznek. Az esetektől függően a döntő- bizottság vagy enyhíti, vagy hatálytalanítja, illetve helyben hagyja a fegyelmi büntetéseket. Március 27-én Kovácsék panaszlevelet írnak a megyei művelődésügyi osztályra. Április 10-én az igazgató mindkettőjüknek felmond. (Az indokok között a panaszlevélben foglaltak is szerepelnek.) A döntőbizottság egyébként hatálytalanítja mindkét felmondást. A fiatal házaspár a felmentési időt az iskolában kívánja eltölteni. Megtagadják a leltárt, s nem távoznak. Ekkor az igazgató dönt: a rendőrséget hívja segítségül. A botrány megelőzésére a megyei művelődésügyi osztály vezetője felfüggeszti állásából az igazgatót, s megindítja a vizsgálatot. Az intézkedés hallatán a nagyközség közvéleménye felhördül. Felháborodottan védik a jól ismert igazgatót, elítélik a „jött-ment” Ková- csékat. A gyerekek is fei- bolydulnak. Száz aláírással küldenek leveleket minisztériumba, újságokhoz, rádióhoz. A ballagási ünnepség után a negyedikesek felfüggesztett igazgatójuk lakására mennek — búcsúzni. (Az ötven diák közül harmincán elégtelenre írják meg a matematika érettségi dolgozatot.) A helyzetet — a lehetőségekhez mérten — megpróbálják normalizálni: Kovács Ferencet a megyei művelődésügyi osztály az MDB döntése ellenére rábírja, hogy adja át a leltározó bizottságnak a szertárkulcsokat, s vegye át a munkakönyvét. Kovácsné — aki egyébként terhes, harmadik gyermekét várja — a tanév végéig fizetéses szabadságra megy. Deák Árpád igazgató felfüggesztési határozatát a megyei művelődésügyi osztály június 2-án hatályon kívül helyezi. * Délután 3-at mutat az óra. Kovácséknál kopogtatok. Viharvert, kívülről szinte roskadozónak tűnő házban laknak, ami hivatalosan is szanálásra ítéltetett, csupán lebontásáig lelhettek benne ideiglenes otthonra. Az eredeti megállapodás szerint ősszel, a megüresedő pedagógus szolgálati lakásba költözhet a család. Egy nagy, konyhának berendezett előszobán át jutok a szobába. A házaspár maga készítette priccs-szerű fekvőalkalmatosságon kiterített anyagból látom, az ifjú tanárnő kismamaruhát szab. — Minden vágyunk az volt, hogy jól tanítsunk, és a diákoknak ennél is valamivel többet nyújtsunk. Ezért szerveztünk túrákat, vittük a gyerekeket Dunaújvárosba uszodába, Paksra színházba... — mondja az asszony. — Nagyon összejött minden — s felém nyújt egy hivatalos levelet, amit a nagyközségi tanács vb-titkára írt alá. Az áll benne, hogy július 31-ig hagyják el a lakást, mert a házat lebontják. A nagyközségi vb-titkár arra hivatkozik, hogy a tanács nem Kovácséknak, hanem a gimnáziumnak adta a lakást, mégpedig raktározási célra. Arról tudtak, hogy a család beköltözik a házba. Viszont mint megtudjuk, lakásról gondoskodni nem az ő feladatuk, hanem a gimnáziumé. A gimnázium igazgatója viszont honnan vegyen lakást. Azt mondja, mások is laktak albérletben... Majd a télen megüresedik az a bizonyos szolgálati lakás. Közben felébrednek a gyerekek Bence és Lencsi. Én pedig búcsúzom. Tekintetem az utcai ablakra téved. Számtalan lyuk „ékíti”. — Becsúzllzták... * Mint hasonló esetekben annyiszor, most sem tudni, honnan indult a pletyka. De Dunaföldváron sokan beszélik: Kovácsné kolbászt lopott a boltban, hogy legyen ennivalójuk a gyerekeknek („akikkel egyébként nem törődik a házaspár” — zúgja a közvélemény). Színhely: 32. számú ABC. Csiszár Mátyás az üzletvezető-helyettes mondja: — Ha lopott volna, arról jegyzőkönyv vallana. Kovács tanárnő nálunk nem lopott. Más. Felháborodott községi vezető szavaiból: — Megvan Kovácsról a véleményem, noha velem szemben mindig tisztelettudóan viselkedett. Viszont nem átallott magyar nemzeti színű lobogóból dzsekit csináltatni magának. __ 9 Ez zel kapcsolatban csak annyit: Kovács Ferenc részt vett az Aranyérmesek az olimpiára mozgalomban. Megcsinálta a próbákat, így megkapta a Váci Kötöttáru- gyár termékét, a sokak által ismert tréningruhát, aminek eleje piros-fehér-zöld! * Az igazgatóhelyettes, Götzinger Károlyné — aki az igazgató felfüggesztési ideje alatt vállalta a gimnázium vezetését — így nyilatkozik: — Most is vallom, hogy Kovácsék rettegésben tartották a gyerekeket, akikről többek füle hallatára megengedhetetlen hangnemben beszélt Kovács. Velünk szemben pedig — enyhe kifejezés —, modortalan volt. Szécsi Andrásné tanárnő, szakszervezeti bizalmi: — Mi vártuk Kovácsékat. Szüksége volt rájuk a gimnáziumnak. De lassanként betelt a pohár: viselkedésük és modoruk miatt. Odáig fajult a dolog, hogy segítségünket „nepofázzal” utasították vissza. * A megyei művelődésügyi osztály véleménye az, hogy az igazgató és a tanári kar nem segítette a pályakezdők beilleszkedését. Részbeni megoldást jelentene, ha Kovácsék munkahelyet változtatnának. ök azonban a felajánlott tanári állásokat visz- szautasítják. — Miért? — kérdem Kovács Ferenctől. — Szerettünk volna beilleszkedni. Nem akarunk oldalba rúgott ebként elolda- logni. És Kovácsné? — Odavan a hitünk, odavan a becsületünk... Itt akarjuk visszaszerezni Dunaföldváron. V. HORVATH MARIA szemközti lakásba egy fiatalember költözött. Jóképű, szőke, olyan harminc év körüli. Elvált ember. Az értesüléseit a házmesternétől szerezte az öregasszony, aki részletesen beszámolt mindenről a férjének. Felőlem a perzsa császár is odaköltözhet — nézett fel a rejtvényből az öregember. — Mi dolgod vele? — Csak úgy mondtam — felelte az öregasszony —, hiszen sokáig állt üresen az a lakás, amióta szegény Regina... Az öreg legyintett. Nem szerette a megboldogultat, pletykás, nak. hazudósnak tartotta, tudta ezt az öregasszony is, ezért inkább elhallgatott. Csak sóhajtott néhányat a barátnője emlékezetére. Egyik este a fiatalember csöngetett be hozzájuk. Tiszteletét kívánta tenni, mondta, hiszen így illendő az új szomszédtól, még ha szemközti is, azonkívül meg akadna egy dolog, amiről szeretne szót váltani. Az öregek leültették, likőrrel, aprósüteménnyel kínálták, majd kis idő múltán megkérdezte a házigazda: — Aztán miről szeretne szót váltani, öcsém uram? — Tetszenek tudni — kezdte a fiatalember —, én egy szabadabb erkölcsű családban nőttem fel. Ne tessék félreérteni, egészen egyszerű dologban nyilvánult ez meg. Nyitott ablaknál tornáztunk reggelenként. — Hiszen ebben nincsen semmi — szólt közbe az öregember —, ez nagyon egészséges cselekedet. — Igen, de mi meztelenül tornáztunk. — Jézus Mária! — lebbent ki a fohász az öregasszonyból, de a férje nyugalomra intette, akár egy gyereket, aki valami szörnyűségről hallott. — Ez a szokásom — folytatta a fiatalember — a mai napig megmaradt, viszont jól tudom, hogy közösségben élünk, és a közösségnek megvannak a maga szabályai. — Bizony, ez szent igaz — helyeselt az öregember, és várta, hová csavarintja a szót a látogatójuk. — Arra kérném önöket — tért a lényegre az ifjú —, hogyha lehetséges, nézzék el nekem ezt a szokásomat. Ezt a tízperces meztelen testgyakorlást nyitott ablaknál. Cserébe az elnézésért felajánlanám, hogy fölhordom a pincéből a fát, és segítenék a bevásárlásban is. — Szénnel fűtünk — szólalt meg hirtelen az öregasszony, de az ura pillantására másfelé fordította a fejét. Mintha azt kutatná: ki szólalt meg az ő hangján? — Hát kérem — mondta aztán az öregember —, ez fölöttébb furcsa kívánság... Már közeledek a nyolcvanhoz, de ilyen kéréssel még senki sem állított be hozzánk ... Éppen ezért ezt alaposan át kell gondolni, és meghányni, vetni az asszonnyal. — Ez természetes — bólintott a fiatalember —, magam is így gondoltam. Holnap este ismét átjönnék a válaszért. A vendég távozása után az öregember ráripakodott a nejére. — Te már mindjárt belementéi volna! Azért kottyantottad el, hogy szénnel fűtünk. — Csak helyesbítettem — védekezett az öregasszony —, eszem ágában se lenne nélküled dönteni... De kérlek, gondolj a szívedre meg a derekadra ... Mindig panaszkodsz a szénhordás miatt. — Igaz — sóhajtott megadóan az öregember —, nagyon sok már nekem ez a két emelet... Kiszáll belőlem az erő, amire felérek... Másnap a pincekulcsot szorongatva várta a fiatalembert. Ezzel kívánta jelezni, hogy egyetértésre jutottak az asszonnyal, amit aztán szóban is közölt, mielőtt átadta a kulcsot. Tóth-Máthé Miklós: Hz alku — Azt a ládát hordja tele — mutatta meg a konyhában —, az kitart egy hétig, így elegendő lesz hetente egyszer ... — És nem fog tornázás közben fázni? — kérdezte kíváncsian az öregasszony, aki kijött a beszélgetésre. — Ilyenkor télen könnyen meghűlhet az ember... Az ifjú megnyugtatta, hogy nem szokott fázni, de különben is hozzáedződött a dologhoz. Ebben segíti a sportolás is, hiszen röplabdázik a vállalati csapatban. Azonkívül ha alkalma adódik rá, akkor szaunázik, mit még egy finnországi útja során szeretett meg. így ez a kis meztelenkedés igazán csak a legnagyobb felfrissülést jelenti neki. Hetek teltek el, és a fiatalemberre nem lehetett panaszuk az öregeknek. Szorgalmasan telehordta a szenesládát, és segített a bevásárlásban is. — Muszáj állandóan az ablaknál ülnöd? — támadt egyszer ingerülten a feleségére az öregember. — Azelőtt sose húztad oda a széket, most meg alig mozdulsz el onnan. — Jobban látok így kötni — mutatta a félig kész pulóvert az öregasszony. — Neked csinálom karácsonyra, — Közben meg kukucskálsz! Nem szégyelled magad? — Még ilyet... ! Fel sem emelem a fejem a kötésből. — Azt nem! Csak éppen a kötést tartod föl, és kikandikálsz a lyukacsokon. Azt hiszed, nem vettem észre? Szerencsére még nem vagyok vak! Vagy azt szeretnéd, ha vak is lennék? Az öregasszony szipogott, és tüntetőén elvonult az ablaktól. Aznap keveset szóltak egymáshoz, és ami nem történt meg évek óta: elmaradt a hitvesi puszi elalvás előtt. Három napig kerülte az ablakot az öregasszony, de a negyediken, a postáról visszaérkezve, megint ott lepte meg az ura. — Szóval így állunk? Akkor jobb, ha az ablakkal kötsz házasságot! — Már azt is megtiltanád, hogy lemossam az üveget? Nem szórakozásból csutakolom! Nézd meg, csupa kosz, alig lehet kilátni rajta. Erre csak legyintett az öregember, és átment a másik szobába. Este ott ágyazott meg magának a kanapén. Az öregasz- szony egyedül sírdogált a családi nyoszolyán. Negyven évig hűséges volt — forgolódott az öregember —, és most bolondult meg vénségére. Ketrecbe kéne engem zárni, amiért ráálltam erre az alkura. Kellett ez nekem? Reggel odaállt a felesége elé és megkérdezte: — Mondd meg igaz lelkedre: mi a fészkes fenéért bámulod azt a fiút? — Nem bámulom. — Ne hazudj, mert bámulod. De miért? Az öregasszony hallgatott egy keveset, majd csöndes piron- kodással ezt mondta: — Csak összehasonlításból... — Kivel akarod összepászítani? — Hát, veled... Hogy ifjúkorodban volt-e ilyen jó az alakod. — És mire jutottál ebben a mustrában? — Mire? Még kérdezed, te bolond? Hát persze, hogy neked volt jobb az alakod, de még mennyire... ! Akár rólad is mintázhatta volna Michelangelo a Dávidot. Nézték egymást. Az öregember kicsit kihúzta magát, így nem tűnt annyira hajlottnak. És az öregasszony szeme is tisztábbra fényesedéit mintha az ifjúsága kíváncsiskodna elő onnan. Mint amikor a hamut megkotorják, és egy régen eltemetett parázs újra felszikrázik. Másnap az öregember átment a fiatalemberhez és felbontotta a megállapodásukat. udja, kérem — mondta — én férfiember vagyok, megértem ezt az egészet... de a feleségem nehezen bír ebbe belenyugodni... Ö még az apácáknál tanult, és nagyon ___j szigorú erkölcsű. Ezentúl hát ne pucérkodjon előtte... A s zénhordást meg köszönjük, majd csak elboldogulok azzal magam is. És aznap már ismét ő cipelte fel a szenet, többszöri megállással ugyan, fújtatva, zihálva, de önmagával igen elégedetten.
