Tolna Megyei Népújság, 1980. május (30. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-05 / 103. szám
2 NÉPÚJSÁG 1980. május 5. Tito elnök meghalt (Folytatás az 1. oldalról.) Joszip Broz — aki később vette fej a Tito nevet — 1892. május 25-én született a horvátországi Kumrovec faluban, szegényparaszti családban. Elemi iskoláit szülőhelyén végezte. 1907-től 1910- ig Sisakon lakatosmesterséget tanult. 1910-ben a horvátországi és szlavóniai szociáldemokrata párt tagja lett. 1911-től három éven át előbb Zágrábban, majd Csehország, Ausztria—Magyarország és Németország nagy gépgyáraiban dolgozott, s került kapcsolatba a munkásság harcával. Az első világháború kitörése után háborúellenes propaganda terjesztése miatt letartóztatták és bebörtönözték. Szabadulását követően az orosz frontra került, ahol megsebesült és orosz fogságba esett. 1917- ben megszökött a fogolytáborból és bekapcsolódott az 1917 júliusi pétervári munkásmegmozdulásokba. Később az omszki internacionalisták soraiban fegyverrel harcolt a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelméért. 1920-ban hazatért és Zágrábban belépett a Jugoszláv Kommunista Pártba. 1927-től a fémmunkás szakszervezet zágrábi területi bizottságának titkáraként tevékenykedett. Forradalmi nézetei és tevékenysége miatt többször elbocsátották, le is tartóztatták és börtönbüntetésre ítélték. 1928-ban kommunista propaganda vádjával ötévi szigorított börtönt szabtak ki rá. Kiszabadulása után fölvette a Tito nevet és illegalitásba vonult. A Jugoszláv Kommunista Párt horvátországi területi bizottságának tagjaként részt vett a JKP Központi Bizottságának munkájában; 1934-ben beválasztották a párt politikai bizottságába. A jugoszláv küldöttség tagjaként 1935-ben Moszkvában részt vett a Komintern VII. kongresszusán, s tagja lett a Komintern balkáni titkárságának. Egy évvel később a JKP Központi Bizottsága szervező titkárává választották, s pártja döntésére hazatért Moszkvából. 1937-ben megválasztották a Jugoszláv Kommunista Párt főtitkárává. Vezefése alatt, 1941. július 4-én fogadta el a párt 'azt a határozatot, hogy a megszállók és a hazaárulók ellen fegyveres harcot kell kezdeni. A második világháború idején Tito a jugoszláv népfelszabadító hadsereg és a partizánalakulatok főparancsnoka. Ebben a tisztségében elévülhetetlen érdemeket szerzett Jugoszlávia népeinek a fasiszta megszállók ellen vívott önfeláldozó harcában, az ország felszabadításában, majd később — a felszabadító harc eredményeire támaszkodva — a sok nemzetiségű szocialista állam megteremtésében. Miként a fegyveres harcban, a háború utáni időszak szocialista építőmunkájában is kiemelkedő szerepet játszott. 1953-ig a kormány elnöke és honvédelmi miniszter, 1966-ig pedig a JKP, illetve a JKSZ Központi Bizottságának főtitkára. 1966- ban a KB elnökévé, az 1969. évi IX. kongresszuson pedig a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének elnökévé választották meg. 1945-től betöltötte a fegyveres erők fő- parancsnokának, 1953-tól pedig Jugoszlávia államelnökének (köztársasági elnökének) a. tisztségét; utóbbi posztra öt alkalommal újraválasztották. 1974-ben Tito Jugoszlávia örökös 'elnöke lett. Joszip Broz Tito fáradhatatlan tevékenységét .több magas kitüntetés is méltányolta: legutóbb 1977-ben nyolcvanötödik születésnapja alkalmából tüntették ki hazájában a Nép Hőse Érdemrenddel. Ugyanebből az alkalomból a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa az Októberi Forradalom Érdemrendet adományozta Tito elnöknek, a Szovjetunió nagy barátjának, a kimagasló internacionalistának. Tito egész életét a munkás- mozgalom, a proletárforradalom eszméinek szolgálata töltötte be, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom kiemelkedő egyéniségeként írta be nevét korszakunk történetébe. Az antiimperialista harc élvonalában küzdve, az el nem kötelezett országok mozgalmának egyik megalapítójaként és vezéregyéniségeként, óriási nemzetközi tekintélyét mindenkor a békés egymás mellett élés alapelveinek érvényesítéséért vetette latba. Azt vallotta, hogy Jugoszláviának szocialista úton, sok nemzetiségű egységes államként kell előrehaladnia, nemzetközileg az el nem kötelezett országok mozgalmának tagjaként, s hogy fejlesztenie kell a pártós államközi kapcsolatokat a szocialista országokkal. Gyászfelhívás A JKSZ Központi Bizottságának elnöksége, valamint a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság államelnöksége vasárnap este gyászfelhívásban tudatta- az ország munkásosztályával, a dolgozó néppel, az állampolgárokkal, a nemzetekkel és nemzetiségekkel, hogy Tito elnök elhunyt. A gyászfelhívás méltatja Titót, aki egész életében harcolt a munkásosztály, az egész dolgozó nép érdekeiért és történelmi céljaiért, a jugoszláv nemzetek és nemzetiségek legnemesebb eszméiért és törekvéseiért. A gyászjelentés hangsúlyozza, hogy Tito hat évtizeden át erősítette a jugoszláv kommunisták sorait és az utóbbi négy évtizedben a párt legmagasabb tisztségét viselte. A gyászfelhívás mélységes elismeréssel adózik az elhunyt elnöknek azért, hogy a szocialista Jugoszlávia élén állva nagymértékben hozzájárult az ország tekintélyének növeléséhez. A gyászfelhívás hangsúlyozza, hogy Tito elnök forradalmi munkássága örökre része lesz a jugoszláv nemzetek és nemzetiségek, valamint az egész szabadságszerető emberiség történelmének. Emlékeztet arra is, hogy Titónak sikerült újjászervezni, megerősíteni és mozgósítani egy kis létszámú pártot az előretörő fasizmussal szemben, bizonyítva, hogy csak olyan párt képes harcot vívni a szocialista eszmékért, amely mélyen gyökeredzik a tömegekben és azzal együtt küzd. A gyászjelentés különösen Titónak azt az érdemét hangsúlyozza, hogy állhatatosan irányította az antifasiszta küzdelmet a túlerőben lévő ellenség ellen. A gyász- jelentés emlékeztet arra, hogy amikor egész Európát megszállva, a fasizmus a hatalma teljében volt, a Tito vezette nemzeti felszabadító hadsereg egy szabad területet teremtett az elnyomott Európa szívében. A jugoszláv nemzeti felszabadító hadsereg és a partizánalakulatok harcukkal igen jelentős részévé váltak az antifasiszta szövetséges erők átfogó frontjának. A gyászfelhívás hangsúlyozza: a jelen és jövő nemzedékei nem fogják elfelejteni, hogy a jugoszláv nemzetek és nemzetiségek testvérisége és egysége „a jugoszláv forradalom és Tito által vállalt kötelezettség”. Tito mindenkor hangoztatta, hogy az egység megőrzése és megszilárdítása, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaságnak, mint az egyenjogú népek és nemzetiségek közösségének kiépítése létérdek. Tántoríthatatla- nul harcolt a nacionalizmus és a sovinizmus, egyik nemzetnek a másik nemzet feletti uralma és hegemóniája ellen. Tito elnök a hadsereg legfelsőbb parancsnoka és megteremtője. Ö indította el a népfelszabadító háborút. Tito volt a fegyveres felkelés stratégiájának és taktikájának megteremtője. A népfelszabadító háborúban ő teremtette meg az általános népi, forradalmi honvédő háború koncepcióját és doktrínáját, amelynek értelmében minden állampolgár katona és minden katona állampolgár. A jugoszláv fegyveres erők Tito közvetlen vezetésével a háború utáni időszakban a szocialista önigazgatás részévé és a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság szabadságának és integritásának megbízható és szilárd támaszává váltak. Tito hitt a munkásosztály és a dolgozók alkotóerejében. Meg volt győződve, hogy a szocializmusnak a dolgozó ember szolgálatában kell állnia .és hogy a munkásosztály államában magának a munkásosztálynak kell döntő szerepet betöltenie. Tito Jugoszláviájának külpolitikája — mutat rá a felhívás — megfelel a mai világ haladó politikai követelményeinek. Jugoszlávia mindig határozottan lepett fel az imperializmus ellen. Ö volt az el nem kötelezettség politikájának és mozgalmának egyik alapítója. Ö volt az, aki különös mértékben járult hozzá a szocialista Jugoszlávia nemzetközi tekintélyének megerősítéséhez. Fáradhatatlan harcosa volt a népek és államok közötti egyenjogú politikai és gazdasági kapcsolatok kialakításának. Az ő fáradozásainak köszönhető, hogy Jugoszlávia baráti kapcsolatot tart fenn és együttműködik a világ minden kontinensének országaival. Katonai diszpompával temették el dr. Sörfőző Istvánt A megyei pártbizottság titkárai — élükön K. Papp József első titkárral — leróják kegyeletüket \ A decsi temetőben tegnap délután katonai díszpompával helyezték örök nyugalomra dr. Sörfőző István munkásőr alezredest, a munkásőrség Tolna megyei parancsnokát. A vörös drapériával borított ravatal mellett, katonazenekar gyászzenéje kíséretében délután két órai kezdettel, egymást váltva rótták le kegyeletüket a megyei parancsnoktársak, az egység- parancsnokok, a megyei törzs szakcsoportvezetői, a megyei pártbizottság osztályvezetői, a járási, a városi pártbizottságok titkárai, Decs község állami, párt- és társadalmi vezetői, dr. Szabópál Antal, a megyei tanács elnöke, Péti Imre, a KISZ megyei bizottságának első titkára, a társfegyveres testületek parancsnokai, végezetül pedig K. Papp József, a megyei pártbizottság első titkára, dr. Gyugyi János, Horváth József és dr. Király Ernő, a megyei pártbizottság titkárai. A munkásőrség Vörös Csillag Érdemrenddel kitüntetett férfikarának éneke után Gáti József országos parancsnokhelyettes lépett a ravatalhoz: — Döbbenetes volt a hír, hogy dr. Sörfőző István elvtársunk 53 éves korában elhunyt. Halála pótolhatatlan veszteség azok számára, akik ismerték őt, a kommunistát, a parancsnokot — mondotta gyászbeszéde bevezetőjében, majd megemlékezett a munkásőrség megyei parancsnokának életútjáról, a mindig a közösség érdekében munkálkodó pártmunkásról, a kommunista parancsnokról. A megyei pártbizottság nevében Horváth József titkár mondott búcsúbeszédet. — Olyan embertől veszünk végső búcsút, aki nagyon szerette családját, aki sokat tett az emberekért. Igaz kommunista volt, akinek élete összefonódott a sárközi emberekével, aki a dolgozni, alkotni vágyó ember életútját járta végig. Megható szavakkal búcsúztatta dr. Sörfőző Istvánt a megyei pártbizottság titkára a családtól, a falubeliektől, adta meg a végtisztességet a megyei pártbizottság nevében. A Munkás gyászinduló hangjai mellett munkásőrök vitték a sírbolthoz a koporsót, Kovács Sándor, a községi tanács elnöke a sírboltnál vett végső búcsút a halottól: — Ide helyezünk a Sárköz földjébe, amelyet annyira szerettél, azok adják meg a végtisztességet, akikért any- nyit dolgoztál. A sírbolt lezárása után a család, a Munkásőrség Országos Parancsnoksága, a megyei pártbizottság, a megyei parancsnokság, a pa- Tancsnoktársak, a társfegyveres testületek, a községi tan les, a társadalmi szervezetek, rokonok, ismerősök koszorúinak erdeje borította el a sírboltot. A gyászszertartás befejezéseként a munkásőr kórus az Internacionálét énekelte el a katonazenekar kíséretében. Huszonöt éves a Fulton - Párizs — Varsó A legújabb kor történészei szerint Európa számára meghatározó jelentőségű volt az a nap, amikor kontinensünkön befejeződött a háború, a fasizmust leverték. A brit hadvezetés parancsa értelmében a fogságba esett német csapatok egy részét nem fegyverezték le. Együtt tartották őket (az SS-eket is), s parancsnokaik irányításával gyakorlatozhattak. A nyugati hatalmak vezetőit megdöbbentette, hogy szövetségesük, a Szovjetunió nem a végsőkig legyengülve, hanem éppenséggel megerősödve került ki a háborúból. A szocializmus első országának tekintélye óriásira nőtt — nagyhatalmi pozíciója elvitathatatlanná vált. Az amerikai vezetés — Roosevelt halála után Harry Truman lett az elnök — úgy vélte, hogy az atombomba monopóliumának birtokában, hatalmas gazdasági erejével az Egyesült Államok a világ uralkodó hatalmává válhat, s visszaszoríthatja a szocializmus erőit. A washingtoni politikusok nem titkolták: a hi- rosimai és % nagaszaki atombomba nem annyira a Japán elleni háború utolsó felvon í- sát jelentette, mint inkább az új szovjetellenes hadjárat kezdetét. Az események gyorsan követték egymást. A nyugati hatalmak lépései lehetetlenné tették a háború alatt megfogalmazott demokratikus elvek és tervek megvalósítását. Churchill, volt angol miniszterelnök 1946-ban az ameri • kai Fulton egyetemén elmondta emlékezetes beszéVarsói Szerződés dét, amelyet azóta is a hidegháború nyitányának neveznek. Az USA-ból támogatott politikai mesterkedésekkel kiszorították a kommunistákat Nyugat-Európa országainak kormányaiból, fegyveres erővel vérbe fojtották a görög szabadságharcot. 1949. április 4-én megalapították az Észak-atlanti Szerződés Szervezetét, a NATO-t Az ötvenes években, a koreai háború és a franciák által vezetett indokínai hadjárat ellenére a feszültség legveszedelmesebb forrása Európa szívében volt. A nyugati hatalmak minden erővel arra törekedtek, hogy az NSZK-t a szocializmus ellen tervezett támadásuk felvonulási területévé tegyék, s ismét német katonák tízezreit küldjék a „Kelet ellen”. Ennek a tervnek a jegyében előkészítették Nyugat-Német- ország újrafelfegyverzését. Először arra készültek, hogy a nyugatnémet hadosztályokat valamiféle „összeurópai haderő” részévé tegyék. Ez az elképzelés nem sikerült. így került sor 1954 őszén a „Párizsi szerződés” megkötésére. A megállapodás értelmében az NSZK-t felvették a NATO-ba, engedélyezték számára a félmilliós hadsereg, a Bundeswehr megalakítását. A NATO Tanács 1955. május 9. és 11. közötti ülésén Bonn már teljes jogú tagként vett részt. Ilyen előzmények után ültek össze Varsóban nyolc európai szocialista o«zág magas rangú képviselői: az 1955. május 11-e és 14-e kö(I) zött tartott értekezleten Albánia, Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyar- ország, az NDK, Románia és a Szovjetunió megbízottai (Albánia azóta kilépett a szövetségből) kollektív barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést írtak alá. Létrehozták a Varsói Szerződés Szervezetét. Megállapodtak a vezető testület és az egyesített fegyveres erők felállításáról. A szerződés hangsúlyozta, hogy a tagországok a közös védelem biztosítására szövetkeznek. A szocialista államok — az ENSZ alapokmányának szellemében — kötelezték magukat, hogy „nemzetközi kapcsolataikban tartózkodnak az erővel való fenyegetéstől és annak alkalmazásától, és nemzetközi vitáikat békés eszközökkel, oly módon oldják meg, hogy ne veszélyeztessék a nemzetközi békét és biztonságot”. A szerződés kinyilvánítja a szervezet nyílt jellegét, s 11. (záró) cikkelyében leszögezi: „Ha az európai kollektív biztonsági rendszer létrejön, és ebből a célból általános európai kollektív biztonsági szerződést kötnek — amire a szerződő felek állandóan törekedni fognak —, a jelen szerződés az általános európai szerződés hatályba lépésének napján érvényét veszti.” (Következik: Az enyhülésért, a leszerelésért.) MIKLÓS GÁBOR