Tolna Megyei Népújság, 1980. május (30. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-04 / 102. szám

Névnap: Mónika, Flórián A Nap kél 5.23 — nyugszik 20.00 órakor A Hold kél 23.58 — nyugszik 8.23 órakor Huszonöt évvel ezelőtt, 1955. május 4-én halt meg — 74 éves korában — Gheorghe Enescu világhírű, román legedűművész, zeneszerző, karmester és zenepedagó­gus. MÁJUS 4 VASÁRNAP — ZÁTONYRA FUTOTT egy brazil teherhajó a hel­sinki kikötő öblében. A sze­rencsétlenség következtében 10 kilométeres körzetben olaj fedi a tenger felszínét. A ki­kötő történetében idáig ez a legnagyobb szennyeződés. A hatóságok minden erejükkel igyekeznek a szennyeződés partra jutását megakadályoz­ni. + ELHUNYT Pál György. Pénteken, 72 éves korában, szívszélhűdés következtében elhunyt a nyolcszoros Oscar- díjas Pál György, a sci-fi fil­mek egyik magyar származá­sú úttörője — jelentették be a californiai Beverley Hills- ben. Oscar-díjat kapott a Hü­velyk Matyi, A Grimm test­vérek csodálatos világa című alkotásaiért és egy animá­ciós bábfilmjéért is. Különö­sen nagyra tartották különle­ges filmtrükkjeit, olyanokat, mint például New York szö­kőár általi pusztulása vagy Los Angeles porig rombolá­sa. Halálának időpontjában egy kalandfilmen dolgozott. A SZAKSZERVEZETI tag­gyűlésükön tegnap megvá­lasztották tisztségviselőiket a 11. sz. Volán dombóvári üzemegységének dolgozói. 'X, TÖBB KÖNYV, több ol­vasó. A dombóvári könyv­tárban egy év alatt csaknem 8 ezerrel növekedett a ren­delkezésre álló kötetek szá­ma, amely jelenleg mintegy 58 ezer. Ezzel egyidőben 838-cal nőtt az olvasói létszám is: 3651-re emelkedett. + KODÁLY Háry János daljátékának keresztmetsze­tét mutatja be május 5-én a Pécsi Filharmonikus Zenekar Tamásiban, a tamási, a gyön- ki, a simontornyai általános iskolás bérleteseknek. A debreceni botanikus kertben tizenötezer darab kaktuszt gondoznak és nevelnek. Itt található az ország legnagyobb kak­tuszgyűjteménye. A tava­szi napsütés hatására megkezdődött a kaktu­szok virágzása. Egészségünkért! a cime az Or­szágos Egészségnevelési Intézet műsorának, amely a terhesség és a szoptatás alatti dohányzás ve­szélyeiről szól. Elhangzik a Pe­tőfi rádióban is óra 40 perckor. Szintén a Petőfi rádió sugá­rozza a Nem mondhatom el sen­kinek című műsort, amely a Fia­tal felnőtteknek — önmagukról alcímet viseli. A közkedvelt mű­sor ma a hűségről beszél, ami nemcsak a partnerkapcsolat fo­galmával társítható, hanem éle­tünk számos más területén is: hűek vagyunk-e önmagunkhoz, barátainkhoz, ideáljainkhoz, cél­jainkhoz? A műsor kezdési idő­pontja 19.35. A Felügyelő életveszélyben cí­mű angol bűnügyi filmvígjáté­kot 20 óra 5 perces kezdettel tűz­te műsorára a televízió 1-es prog­ramja. Amikor Clouseau felügye­lő színre lép, nyomában csak úgy hullanak az újabb áldozatok... Jelenet az 1964-ben készült bűnügyi filmből — VESZÉLYT JELZŐ vil­logó lámpák sorozatgyártását kezdték meg a Kőszegi Mű­szaki és Villamossági Szövet­kezetben. Az új fajta ve­szélyjelzők rövid időközök­ben felvillannak, s ezzel fi­gyelmeztetik a közlekedőket. A kisméretű villogó lámpák akkumulátorral működnek, útjavításoknál, különböző szerelési munkáknál könnyen kihelyezhetők. Üzemelésük gazdaságos: automatikus be­rendezésük sötétedéskor be­kapcsol, bizonyos fényerős­ségnél pedig kikapcsol. A közutak biztonságát növelő, narancssárgán villogó lám­pákat elsősorban a közúti igazgatóságok, a posta, a csatornázási vállalatok tud­ják jól hasznosítani. Az ed­digi szerződések alapján a szövetkezet az idén hatmillió forint értékben készít villo­gó lámpákat. A AZ AKKUMULATOR sokszor hosszú időre eltűnik a boltokból, illetve ha kapni, akkor is inkább a drágább külföldiek között válogatha­tunk. Az esztendő végére már némi javulás ígérkezik, mert a Villamosszigetelő és Mű­anyaggyár hőre lágyuló mű­anyag akkumulátor edények gyártását kezdte meg, ame­lyek a hagyomással szemben gazdaságosabban, termeléke­nyebben készíthetők, gyártá­suk és későbbi szerelésük pe­dig jól gépesíthető, automa­tizálható. Változóan felhős idő Várható időjárás ma estig: válto­zóan felhős idő, szórványosan eső­vel, záporral. Többfelé élénk északi északkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13, 18 fok kö­zött várható. Sió menti fiatalok találkozója Minden évben — 1974 óta — május elsején megrende­zik Simontornyán a Sió men­ti fiatalok találkozóját. A rendezvénysorozat fő szerve­zője a községi KlSZ-bizott- ság, segítőtársai a községi pártszervezet, a tanács, a vár és a művelődési ház dolgo­zói. A találkozó első nap­ján, április 30-án az'ünne­pélyes megnyitót követően Budapestről, Pécsről, Bony- hádról érkezett fiatalok is­merkedhettek a Simontornyai Bőr- és Szőrmefeldolgozó Vállalattal. A vármúzeumban megnyílt Ferenczy Noémi textilművész kiállítása, az esti órákban pe­dig a Budapestről érkezett Admirál együttes szolgáltatta a talp alá valót az ismerke­dési -bálon. A május elsejei program­ban először a község több mint háromezer dolgozója vonult fel a Gyár utcától egészen a Vár térig, majd az ifjúsági parkban zenés divat- bemutató következett a bőr­és szőrmefeldolgozó vállalat termékeiből. Árultak vatta­cukrot, pecsenyét, köcsögöt, és volt céllövölde is. A dél­utáni órákban a sporttelepen az öregfiúk mérkőztek meg egymással. A Sió menti fia­talok találkozója zenés, mű­soros tábortűz mellett ért véget. Pelé hazánkban filmez Pelé, a brazil csodacsatár és a közelmúlt sokszoros an­gol válogatott labdarúgója, Bobby Moore júniusban Bu­dapestre érkezik. Mindketten szerepelnek a Magyarorszá­gon forgatandó „Menekülés a győzelembe” című amerikai filmben, amelynek rendező­je a többszörös Oscar-díjas John Huston. A film többi szereplője: Sylvester Stallo­ne, Michael Caine és Max von Sydow. A második világháború éveiben játszódó történetben drámai funkciója lesz egy labdarúgó-mérkőzésnek is; a szövetséges hadifoglyok és német őrzőik küzdenek meg egymással. A május utolsó napjaiban kezdődő forgatás egyik szín­helye az MTK-VM Hungária körúti pályája lesz. A má­sik fő helyszínt a németor­szági hadifogolytábor mását már elkészítették a MAFILM nemzetközi stúdiójának mun­katársai a Magyar Lóverseny Vállalat alagi telepének gya­korlópályáján. (MTI) OL VAST AM KLUBOK Galeri helyett ifjúsági klub — vagy kilenc eszten­deje ezzel a címmel írtam riportot egy dombóvári kezdeményezésről. Arról volt benne szó, hogy a vá­rosi tanács által rendelkezésre bocsátott helyiség klubbá történő kialakítására szövetkezett egy csoport fiatal. Mégpedig olyan társaság, amely addig nem éppen jámbor klubépítő tevékenységről volt híres. A szervezést egy agilis fiatalember vállalta magára. (Legutóbb városi KISZ-titkárként találkoztam vele.) Hogy a klubból, a klubbal később mi lett, nem tudom. Abban viszont biztos vagyok, hogy a „klubozás” nem­csak a környék nyugalmára volt jótékony hatással, hanem az értelmesen, hasznosan és szórakoztatóan el­töltött szabad idő, a megfelelő programok révén va­lamennyi fiatal viselkedésére, jellemének alakulására. Mindez a május elsejei Népújság egyik tudósítását olvasva jutott eszembe. A rövid írás arról szól, hogy Szekszárdon a városi tanács végrehajtó bizottsága legutóbbi ülésén az ifjúsági klubokkal is foglalkozott. A megfelelő határozatok bizonyára jó hatással lesz­nek majd a megyeszékhely klubéletére. De azt talán felesleges is leírni, hogy a klubmozgalom, a klubok sorsa nemcsak a tanácson, hanem elsősorban a fiata­lokon, a tagokon múlik. Segíteni persze lehet és kell őket. Már csak azért is, hogy — utalva a bevezető mondatra — ne jelenhessen meg olyan újságcikk, amelynek ez lenne a címe: Ifjúsági klub helyett — galeri. — gy — Szakköri kiállítás Bölcskén Különlegesen szép kézi- munka-kiállítást rendeztek a bölcskei pártházban, május elsején nyitotta meg Józsa József, a községi pártvezető­ség titkára. A népi hagyo­mányőrzést méltatta, és ar­ról beszélt, hogy a megszo­kott, sokszor giccses kézi­munkák helyett eredeti népi hímzést valósítottak meg a szakkör tag’ai, s ezt akar­ják tovább terjeszteni a köz­ségben. A hímzőszakkör tavaly, október elsején alakult, Kiss Irén, solti népművész taní­totta a 32 asszonyt és lányt, igen sokféle hímzésre. A négynapos kiállítás rendkí­vüli ügyességet és tanulási kedvet mutat: valamennyi terítő, hímzett blúz és egyéb munka teljes szépségében mutatja, milyen hímzés a karádi, a torockói, a sárkö­zi, a kalocsai, a matyó, a kalotaszegi, a rábaközi, a sióagárdi, a túrái és bemu­tattak egy különleges szép­ségű debreceni szűrmintát is, terítő formájában. A szakkört a művelődési otthon és a helyi nőbizott­ság szervezte és mint Dér Józsefné, a nőbizottság el­nöke elmondta, az együtt­működés teljes sikerrel járt, a tanulástól a népművész szakkörvezető utaztatásáig, az érdeklődés felkeltéséig, mindenben. A jövőben is akarnak még kiállításokat rendezni, népszerűsíteni az igazi népi hímzést. G. J. Fotó: GOTTVALD Kisdobosok a rádiónál (TUDÓSÍTÓNKTÓL ) Kedves barátság alakult ki — már régebben — a ka- pospulai általános iskola ta­nulói és a Magyar Rádió gyermekosztálya között. A kapospulai iskola tanulói rendszeres kapcsolatot tarta­nak a rádió Nyitnikék mű­sora szerkesztőivel és a mű­sorban többször szerepeltek •is. A meghitt barátság és le­velezés kedves eseménye volt, amikor a Nyitnikék műsorszerkesztői meghívták a gyerekeket a rádióhoz. Gilicze Józsefné pedagógus vezetésével elindult a kis gyereksereg. A szerkesztők bemutatták a rádiót és kö­zös műsor készítésére is sor került. Sok ismert színész­szel is találkoztak. A találkozó közös kirán­dulással ért véget, együtt mentek el az állatkertbe és a vidámparkba. TÓTH JÁNOS Nem a macska a bűnös ítélet közlekedési bűnügyben (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Egy ismerőse rábízta az autóját Csutorás Ferenc 22 éves dunaföldvári autósze­relőre, hogy készítse fel mű­szaki vizsgára. Ezzel a gép­kocsival közlekedett Csuto­rás 1980. február 17-én Du- naföldvár területén. Nem törődött azzal, hogy vezet, különböző helyeken italozott. Sört ivott az ismerősénél, -konyakot a bátyjánál, ugyancsak sört az „Édesség” presszóban, konyakot és bort a „Vár” étteremben. Ennek ellenére négy utasával be­szállt a kocsiba és elindult. A Ságvári Endre utcában 80—90 km/óra sebességgel haladt, elvesztette az ural­mát a jármű felett és végül az úttól jobbra lévő beton villanyoszlopnak ütközött. A baleset következtében három utasa súlyosabban megsérült, Csutorás pedig 8 napon be­lül gyógyuló testi sérülést szenvedett. Csutorás beismerte bűnös­ségét, csak arra hivatkozott, hogy átszaladt előtte az úton egy macska, azt akar­ta kikerülni és azért csú­szott meg. A bíróság megállapította, hogy a baleset azért követ­kezett be, mert Csutorás közepes alkoholos befolyá­soltság állapotában volt, és elvesztette uralmát a jármű feleitt. A bíróság a vádlottat sú­lyos testi sértést okozó ittas járművezetés bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért 7 hónapi, börtönben végre­hajtandó szabadságvesztésre ítélte és 3 évre eltiltotta a j árművezetéstől. Az ítéletet az ügyész tu­domásul vette, a vádlott és védője fellebbezett a sza­badságvesztés felfüggeszté­séért. A baleset során a gépko­csiban több mint ötvenezer forint kár is keletkezett, úgyhogy a műszaki vizsgára egyelőre nem nagyon szá­mithatCsutorásismerőse^ A lottó nyerőszámai: A Sportfogadási és Lottóigaz- gaitJóság kiöaliése szerint a Sárvá­ron meg!tartótit 18. heti lottósor- s oltásom a következő számokat húzták ki: 19, 25, 33, 53, 59 A 18. játékhéten kettő da­rab öttaláiatos szelvény volt. A iotrtjányereméaiyek a. nyeremény- Jlltebék levonása után a követke­zők: 5 találatot 2 fogadó ért el: 1 080 339 Ft. 4 találatos szelvénye 168 fogaidénak volt: 30 066 Ft. 3 tjafflálato 10 220 fogadónak volt: 333 Ft. A kéttalálatos szelvények szá­ma 240 323 db, ezekre egyenként 19 Ft-ot fizetnek. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JANOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlap­kézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 30,— Ft, negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551. Az ifjúsági park bejáratánál Eredeti, népi minták a kiállításon

Next

/
Thumbnails
Contents