Tolna Megyei Népújság, 1980. április (30. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-13 / 86. szám

io Képújság

1980. április 13.

Zenés történetek József Attiláról

B

öbb mint fél évszázaddal ezelőtt, a húszas évek derekán egy akkor népszerű hetilap, a Ma Este, riportot közölt József Attiláról, aki a Baross kávéház előtt, a József körúton, mint rikkancs, újságot árult. Márer György, a cikk szerzője meghívta a szerkesztőségbe az ifjú poétát, bemutatta a főnöknek, Várnai Istvánnak, valamint a munkatársaknak, köztük e sorok írójának. A vitatkozó kedvű József Attila egy témán nyomban összeveszett a nálunk jóval idősebb dr. Weigl Géza tanárral és kritikussal. Alig lehetett kibékíteni őket. A szerkesztőség tagjai főként a szemben lévő Simplon kávéházban tanyáztak. Ez a kávéház a Népszínház utca és a József körút sarkán volt. Jómagam, aki a lapnál zenei dolgokról írtam, a hangversenyek után szintén felbukkantam ott. A Simplon ugyanis a fiatal avantgar- de-ok, irodalmárok, színháziak, muzsikusok találkozó- helye volt. Oda jártak a Népszava emberei is. Kik voltak a vendégek? József Attila akkor ismerkedett meg Kelen Hugóval, Szelé- nyi Istvánnal, Kozma Józseffel, Keleti Mártonnal, a későbbi filmrendezővel. A Ma Este asztalánál sokszor ott ült dr. Bánóczi László,

Szebeni Sándor, Byssz Róbert rajzolórflűvész, Varró István, Madzsar József, és Németh Andor, aki nem sokkal később írta a költőről, hogy József Attila pályafutása így festett: „Volt kanász, szárazdajka, fahordó, kenyeres, cukrászfiú, hajósinas, kukoricacsősz, mezei napszámos, bankhivatalnok, könyvügynök, egyleti szolga, házitanító és rikkancs. Próbált meghalni lúgkővel, gázzal, kötéllel, bicskával, méreggel és vo- natelgázolással”. Pedig akkor József Attila mindössze 23 éves lett.

Az ifjú „modernek” már jól ismerték abban az időben József Attilának első nyomtatásban megjelent versét. A „Távol, zongora mellett” című költeményben szinte egy életre szólóan hangzanak ezek a sorok: „A hangok ömlenek a zongorából, / mint illatos teából száll a gőz...” Korán megragadta őt a muzsika varázsa.

■« zabadjeggyel jártam Sjjjjfc koncertekre. Többször :2p felajánlottam a köl- iääi tőnek, kísérjen el a Zeneakadémiára vagy a Vigadóba. Néha kapott az alkalmon. Egy napon megkérdeztem, volna-e kedve eljönni Bartók Béla zongoraestjére. Rajongott a nagy zeneszerzőért, mint a legtöbb fiatal. (A mestert már előzőleg ismertem: engedélyt kértem tőle, hogy lefordíthassam önéletrajzát, mely a bécsi Musikblätter des Anbruchban jelent meg.) Raith Tivadar Magyar írás című folyóirata közre is adta Bartók beleegyezésével. A hangverseny szünetében be akartam kísérni a költőt a művészszobába, de megtorpant :

— Nem, nem megyek be. Biztosan zavarnám.

Elsietett és belevegyült a cigarettázó közönségbe. Úgy tudom, néhány évvel később Kelen Hugó vitte el Bartókhoz, szintén egy hangversenyén.

Ma már a helyére tette a magyar zenetudomány Bartók Béla és József Attila szellemi kapcsolatát. A témát igen alaposan Bodnár György fejtette ki Törvénykeresők című kötetében. „A sokirányú vizsgálódás után most itt áll előttünk a két nagy rokon, kik hasonlóan vagy ugyanúgy érzik és érzékeltetik az ember helyét a mindenségben, a nagy pokoljárók, kiknek diszharmóniái a felbomlást és a két- séggbeesést, a betegségnek és a magánynak, a barbárságnak, és a züllésnek deformáló hatását ábrázolják... József Attila költészetében mindvégig ott vannak a népi dallamok, ritmusformák, képek, műfajok, de beolvasztva és egyre magasabb szintre emelve. S itt áll előttünk a két művész, kik megjárták az izmusok útját, s akik életük végén megteremtették a maguk új klasszicizmusát”.

1 ok zenei kapcsolat

S volt Bartók és József i Attila között. Erről __J Szabolcsi Bence, Szabolcsi Miklós és mások írásai tanúskodnak. Közismert a költő Bartókról írt tanulmányvázlata, valamint egy 1936-ból Bartók Bélához intézett levele.

Az első dizőzök egyike, aki József Attila-sanzont énekelt, Sólyom Janka volt. A költő többször meglátogatta Klotild utcai lakásán, ahol Buday Dénes zeneszerző1 elzongorázta az elkészült dalokat. A harmincas években Sólyom Janka a Bristol Szálló haljában lépett fel. A Duna-parti hotel terme minden este megtelt. Az énekesnő számai alatt pisszenés sem hallatszhatott, a pincérek nem tálalhattak az ének alatt, mert ebben az esetben a művésznő félbeszakította volna az előadást. Az első dal, amit József Attilától a műsorára tűzött, a Mama című verse volt, Buday Dénes zenéjével. Sólyom Janka meghívta József Attilát, jöjjön el a Bristolba és hall-’ gassa meg a sanzont. A költő csakugyan felbukkant a szállodában, de nem foglalt helyet egyik asztalnál sem. Az üvegajtó függönye mögül lesett a terembe. (Sólyom Jankának egyébként több más József Attila-vers miatt meggyűlt a baja a rendőrséggel. A hatóság nem engedélyezte némelyiknek az előadását.)

A Mama bemutatója után a költő szépen dedikált verseskötetével hálálta meg az előadóművésznő munkáját. Tudomásom szerint a dalért járó tiszteletdíjat nem fogadta el, hanem átengedte Buday Dénesnek.

KRISTÓF KÁROLY

József Attila szülőháza

Gát utca 3.

Ferencvárosi bérház. Körfolyosó, sok lakásos. Olyan, mint a többi jobbról-balról körűié. Csak ez, a Gát utcai most újra festett, frissen mosdatott.

Egyik földszinti lakásába tömegesen jönnek a látogatók, az ünneplők. Csodálkozva, vagy meghatottam kíváncsian és tisztelettel, nézik, olvassák, tanulmányozzák a kisméretű szoba-konyha berendezési tárgyait, a falra, vitrinbe rakott iratokat, fényképeket, könyveket.

József Attila szülőháza az elmúlt 75 évben nem sokat változott. Emléktábla jelzi a kapu mellett, hogy itt született a legnagyobb proletárköltő, a lakást emlékmúzeumnak rendezték be még 1964-ben.

A konyha alacsony, rozsdás tűzhellyel, petróleum lámpával, ütött-kopott asztalával, szénvasalóval, az egyszerű faládával, tálassal, oíyan, mint amikor Pőcze Borbála gyerekeivel itt lakott. A konyha köve eredeti, a szobában akkor hajópadló volt.

Attila volt a hatodik gyerek, de három testvére még az ő születése előtt meghalt Két nővére — Jolán és Etus — mellettük Attila, s a szülők fényképe mintha családi idillt sejtetne. Pedig alig volt három éves József Attila, amikor apja, a jó eszű, de nyugtalan természetű szappanfőző munkás elhagyja családját, hogy Amerikába vándoroljon.

A három gyerek ellátása, eltartásának gondja a gyenge testalkatú anyára maradt. Két kisebb gyerekét Öcsödre, paraszti nevelőszülőkhöz

kénytelen adni.

„Öcsödön rossz volt...” — írta József Attila.

Amikor három év múlva visszakészülnek a Mamához a gyerekek, már a Páva utca 11-ben laknak. Hasonló bérházak, hasonló nyomorúságos proletárlakások. A Ferencvárosban 15 helyen laktak, gyakran költöztek tovább a kilakoltatások után.

Később az anya hiánya az alig eszmélő gyerekben mély nyomokat hagyott. Verseiben sokszor feltűnik ez az élmény. Az egyik tárlóban, a Mama alakját idéző verseket gyűjtötték össze. S a szoba egyik falán Ócsai Károly reliefje a Mama című vers illusztrációjaként.

Versek, kéziratok, a 16 éves József Attila első verseskötete, a „Szépség koldusa”.

Fényképek József Attiláról, környezetéről, testvéreiről Iskolai bizonyítványa, könyvei, iratai.

Az asztalon egy szál tulipán.

A gyerek József Attila

A szomszédban, a múzeum melletti lakásokban ma is munkáscsaládok élnek. A ház legrégibb lakója, a múzeum gondnoka, Zsíros Jánosné azt mondja: ismerte Etust és Jolánt, beszélt Szántó Judittal, s mindent elolvasott a költőről, amit csak talált. S szeretettel, sok ismerettel mesél az emlékmúzeumba betérő iskolásoknak, felnőtteknek József Attiláról, „aki máig a legnagyobb...”

KÁDÁR MÁRTA

A három gyerek és a Mama

A Gát utcai bérház udvara

Rózsa Endre:

Hetvenöt éve született József Attila

„Vagytok a ma, vagytok a holnap” — írta Ady Endre a Csák Máté földjén című költeményében; alig néhány évvel azután, hogy József Attila megszületett.

A jóslat nem egyetlen személyre, hanem egy egész osztályra vonatkozott. Mégis érdemes elidőzni annál a lénynél, hogy még Ady életében — József Áron szappanfőző és Pőcze Borbála mosónő gyermekeként — megszületett az a proletár- fiú, aki méltán lépett Ady örökébe. Aki emberként, forradalmárként, költőként és gondolkodóként, mindig a teljességet ostromolva, az „emberi felszabadulás” egyik legjelentősebb szószólója lett.

József Attilában a kivételes érzékenység és a rendkívüli okosság olyan történelmi időszakban forrt össze egyetlen megváltó indulattá, amikor már — visszafelé nyomozva az időben — természetesnek hat, hogy valaki egymás mellé írja ezt a két mondatot a külvárosokról szólva: „Az egész emberi világ itt készül. Itt minden csupa rom”.

Abban az Ady-megírta környezetben született, ahol „álmodott a nyomor”. Ha már ennyi a kín, világot vált valóra — hirdette osztálya történelmi küldetéséről József Attila. Gyermekkori hányattatása, félárvasága, nélkülözései — nem pusztán egyéni sorsának mozzanatai. „Szerte nézett s nem leié honját a hazában:” Kölcsey sorai a Himnuszból — aktualizálva — a dolgozó többség életérzését fejezik ki a két világháború közti Magyarországon. József Attila életét önmagában is egyetlen hatalmas metaforának, egyetlen végsőkig sűrített jelképnek érzi a mai utód.

Iskolai és költői eszmél- kedése természetszerűleg a baloldali mozgalmak és a háború utáni európai művészeti avantgárd vonzásában történik. Húszéves korára már érett, saját hangú költő, aki a folklórból, a világköltészeti hagyományból, a kortárs modern törekvésekből és a Nyugat vívmányaiból egyaránt merített.

Szinte már indulásakor tudatosan vallja magát az „utca és a föld fiának”. Fölvállalt és elkerülhetetlen harcai közepette korán felismeri a küzdelmeibe zárt ember esendőségét is: „A legutolsó harcos én legyek” — írja tizennyolc évesen.

József Attila a haladó polgári eszmék és a marxizmus tanulmányozásával, kortársai között kiemelkedő gondolkodói teljesítményével és szintézisteremtésével, költészeti gyakorlatában is kamatoztatta fölismeréseit. Költészetének történelmi mélységlátása — a maga élességében és következetességében — legnagyobb hazai és világirodalmi kortársaihoz viszonyítva is páratlan, ö mutatja ki a legnagyobb meggyőző erővel, versei sokaságában — a „Retteg a szegénytől a gazdag, s a gazdagtól fél a szegény” alapállásából —, hogy a kizsákmányolás ténye milyen szükségszerűen eltorzítja a személyiséget, a kizsákmányolásnak még a haszon- élvezői körében is. Ezért kell szerinte a munkásosztálynak „az egész emberiségért helytállni az örök talajon”, vállalni nem csupán a külső, hanem az ember belső felszabadításának hosszú folyamatát. Érett fővel megértette, hogy az emberben a történelem fejlődésével is csupán „finomul a kín”. De az „aljas, nyomorító hatalmak” megdöntését — épp ennek a felismerésnek a távlatában sürgette.

A forradalom várása és jövetelének késése mellett, a fasizmus világméretű előretörését tapasztalhatta. „Az elnyomás csapatban károg, élő szívre, mint dögre száll” — adja meg a félelmetesen pontos képletet koráról. Elméletileg is szembenéz a

legkihívóbb kérdésekkel: a történelem törvényszerűségei, nemzet és osztályharc viszonya, az esztétikum és a politikum kapcsolódásának lehetőségei egyaránt mélyen foglalkoztatták. A nemzetet „közös ihlet”-nek nevezte. Szembeszállt a művészeti hatékonyság kérdésének minden szűkkeblű, lefokozógyakorlatias értelmezésével ugyanúgy, mint az öncélúság elvével.

„Csak ami nincs, annak van bokra, csak ami lesz, az a virág, ami van, széthull darabokra” — fogalmazza meg a természet és a történelem a társadalmi fejlődés nagy törvényszerűségét a maga módján, egyetlen metaforasor láttató és átgondolásra kényszerítő erejével.

A munkásosztály költője — egyúttal a magyar nemzet költője is volt. „Édes hazám, fogadj szívedbe!” — szól fellebbezése az igazi nemzeti lelkiismerethez, a politikai szorongatottság és a belső számkivetettség idején. Uj, szocialista internacionalizmust hirdet meg a Duna táján, a nagy előd, Ady Endre szavaival is egybehangzóan.

S a harcos forradalmár, kora és kortársai kíméletlen bírálója, szenvedve panaszkodik: „Miért is kell fegyvert veretni belőled, arany öntudat!” De bízik harcának értelmében, s abban is, hogy az emberiség előtörténete véget ér egyszer, eljő a „szabadság békessége”, s „minket is elfelednek lassan lugasok csendes árnyain” — írja megnyugvást, feloldást keresve a jövőben a jelen harcosa.

„A világ vagyok: minden, ami volt, van”. József Attila költészete intenzív foglalata nem csupán a megtörtént, de minden megtörténhető vagy eljöhető időnek is. Jövőidézésének türelmetlensége egyéni életsorsának tragikussá válásával, szerencsétlen szerelmeivel, betegsége előrehaladásával is nyomatékot kap. „És testem végül megbetegedett, mert férfi vagyok és nem tudja senki, még magam sem, hogy mennyit szenvedek” — írja önvallomásként egyik töredékében.

József Attiláról szólva különösen érvényes az a megfogalmazás, hogy az igaz, nagy költészet soha nem a kitalálás, hanem a megtalálás művészete. Az ő soraiban a tapasztalat törvényerejűvé emelkedik; számtalan élethelyzetünkben idézzük őt, hogy önmagunkat is jobban megértsük. A boldog és a boldogtalan szerelmes az élettel most ismerkedő kamasz vagy a komoly felnőtt egyaránt meríthet költészetéből segítséget, bátorítást, tanulhat önérzetet, önbecsülést. Fölényes poétikai eszköztára lehetővé tette számára, hogy gazdag egyénisége minden élményét és tartalmi közlendőjét — a szó legnemesebb értelmében — formává alakítsa. Kéjjei, összevont hasonlatai, váratlan gondolati fordulatai ma már köznyelvünkben is elevenen hatnak, s minden újabb magyar nemzedék újat keresve és újat találva fedezi fel őt magának.

Volt idő, amikor József Attilát csak a forradalmi, vagy éppenséggel a szűkebben vett mozgalmi versei alapján tartották elsősorban nagy költőnek. Minden kisajátító elfogultsággal szemben, ma is csak azt vallhatjuk: a teljes József Attila a miénk!

Több mint négy évtizede bekövetkezett halála után, képletes értelemben, öleljük őt vissza újra és újra a sínektől. Ne feledjük ma sem, hogy még életében, kulcsmondatként hagyta ránk költészetéhez: „Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret”.

Becsüljük meg és szeressük őt a hozzá egyedül méltó, végletes és gyermeki őszinteséggel!