Tolna Megyei Népújság, 1980. április (30. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-10 / 83. szám

Névnap: Zsolt A Nap kél 5.05 — nyugszik 18.27 órakor A Hold kél 2.33 — nyugszik 12.31 órakor Kétszázhuszonöt évvel ezelőtt, 1755. április 10-én született és 1843-ban halt meg Samuel Friedrich Hahne­mann német orvos, a homeopátia megalapítója. Április 10 cstmmTöK * AZ ELHANYAGOLT szőlőföldek művelésbe voná­sát befejezik az idén Német- kéren. Zártkertet alakított ki a Haladás Tsz 43 hektáron, a nagyüzemileg nem haszno­sítható területeken és tartós használatba adta tsz-tagok- nak és más igénylőknek. O SZEMÜVEGEK és fotó­cikkek árusítására rendezi be a paksi ÁFÉSZ az új város- központban megszüntetett korszerűtlen kis boltot, és ez­zel nagy hiányt pótol a vá­ros kereskedelmi ellátásában. ^ POLGÁRI védelmi napot rendeznek április 11-én Dombóváron. A nap prog­ramja a városi tanács tanács­termében kezdődik, ahol pol­gári védelmi értekezletet tar­tanak, majd a PV-tanterem- ben a témához illő kiállítás nyílik. Délután a polgári vé­delmi gyakorlópályán mód­szertani bemutatót tartanak. A KUTYAKIÄLLlTÄST és tenyészszemlét rendeznek április 13-án Dombóváron, a Gólyavárban. Ez alkalommal „B” törzskönyvezést végez­nek minden fajtára, a te- nyészszemlén pedig vadász- és pásztorkutyákat mutat­nak be. O A NÉPRAJZI MÜZE- UMBAN szerdán Hoffmann Tamás főigazgató bemutatta azt a Faddról származó szo­babelsőt, amelyet — magyar gyűjteményét gazdagítandó — a Finn Nemzeti Múzeumnak ajándékoztak. Az ünnepsé­gen jelen volt Rónai Rudolf, a Kulturális Kapcsolatok In­tézetének elnöke, Fadd köz­ség több képviselője, vala­mint Osmo Tapani Väinölä, a Finn Köztársaság nagykö­vete. A Szórakoztató Európa soro­zatban Zoltán Péter műsorát hallhatjuk a Petőfi rádióban 20 óra 33 perces kezdettel Zűriek­ről. A József Attila-emlékünnep­ségről, a József Attila Színház­ból, a költő születésének 75. év­fordulója alkalmából ad közve­títést a televízió 1-es műsora, 20 órai kezdettel. 21 óra 55-kor kezdődik a 2-esen a Mennyibe kerül a do­rogi erőmű? című dokumentum­film, melynek riportere Benedek István Gábor. + TAVASZI MUNKÁK. Szekszárdon tanácskozott a megyei mezőgazdasági bi­zottság. Az értekezleten a mezőgazdasági üzemek tava­szi felkészülését tárgyalták meg a szakemberek. Jónak mondható a műtrágya-, a növényvédőszer- és vetőmag­ellátás. A gépi kapacitás le­hetővé tenné, hogy gyorsabb ütemben haladjanak a mun­kákkal, ezt azonban akadá­lyozza a gyakori esőzés és a viszonylag alacsony hő­mérséklet. Ez utóbbi főként a kertészetekben folyó mun­kákat hátráltatja. 'v A KAZINCZY-DÍJ BI­ZOTTSÁG az idén Nagy At­tilának, a Thália Színház és Papp Jánosnak, a Veszprémi Petőfi Színház művészének ítélte oda a Péchy Blanka Érdemes művész alapította díjat. Április 13-án mutatkozik be Pakson a munkásművelődési központban az ötventagú Saratin táncegyüttes. A Szuhumi környékén élő fiatalokból álló táncegyüttes az abház tán­cokat, hagyományokat gyűjtötte csokorba. Repertoárjuk felöleli a Szovjetunió számos nemzetiségének táncait. Sz. B. V. Felhős idő Várható időjárás ma estig: Délen, délnyugaton időnként erősen meg­növekvő felhőzet, többfelé eső, má­sutt változóan felhős idő, szórvá­nyosan zápor. Megélénkülő, helyen­ként megerősödő északi, északkeleti szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 7—12 fok között. Ki tud többet a Szovjetunióról? Területi döntő Szekszárdon A csapatok versenylázban A Ki tud többet a Szovjet­unióról ? vetélkedősorozat eb­ben a tanévben 768 közép­fokú tanintézet ötvenötezer diákját mozgatta meg, kel­tette fel az érdeklődésüket a Szovjetunió fejlődése és né­peinek élete iránt. Tegnap délelőtt Szekszár­don, a megyei művelődési központban került sor a ve­télkedő egyik országos elő­döntőjére. A gimnazisták és szakközépiskolások versenyé­ben Baranya, Fejér, Somogy, Zala és Tolna megye két-két legjobb csapata mérte össze a tudását. Ezenkívül ebben a kategóriában még négy elő­döntőt rendeznek, a szak­munkásképzők versenyében a két Tolna megyei csapat a veszprémi elődöntőn szere­pel. k A tegnapi verseny zsűrijé­nek elnöki tisztét Bányász Béla, a Szovjetunió, a Lá- nyok-Asszonyok magyar szerkesztőségének főszerkesz­tője töltötte be. A zsűri tag­jai voltak Sztevanovity Mi- lutin, a magyar nyelvű szov­jet lapok olvasószolgálatá­nak vezetője és Végh Miklós, a televízió ifjúsági osztályá­nak szerkesztője. Mindhár­man az országos szervező bi­zottság tagjai. A játékos versenyt Vajek Róbert, a rádió munkatársa vezette. A 10 csapat hat for­dulóban mérkőzött meg egy­mással a továbbjutásért és a helyezésekért. A mezőny igen erős volt, mert ismét je­len volt az elődöntőn a pé­csi Zippernovszky Károly Szakközépiskola, az ő csapa­tai már több ízben nyerték meg a versenyt, és minden évben szerepeltek az orszá­gos döntőn. A Tolna megyei­eknek sem volt szégyenkezni­valójuk, mert a szekszárdi Garay és a tamási gimnázium csapatai is szerepeltek már országos döntőn és helyezé­seket is értek el. A szoros versenyben végül is a székesfehérvári Kállai Éva leánykollégium csapata lett az első, második helyen jutott tovább az országos döntőbe a pécsi Zippernovsz­ky Károly Szakközépiskola. Harmadik helyen a szekszár­di Garay-gimnazisták végez­tek. Nívódíjas a Szekszárdi Április 5-e és 7-e között tartották a IX. zalai kamara- tánc-fesztivált Zalaegersze­gen a megyei művelődési központban, melyen megyén­ket a Szekszárdi Néptánc­együttes képviselt. Az év leg­jelentősebb táncfesztiváljára olyan szerény reményekkel ment az együttes, hogy a ta­valyi, szolnoki díjat — ko­reográfiái díj és szóbeli di­cséret — próbálják megerő­síteni, hiszen a mostani fesz­tivál 17 részt vevő csoportja igen erős mezőnyt jelentett. A szekszárdiak két szám­mal versenyeztek: a paro- disztikus „hangvételű” Két út áll előttem cíművel, amit Szabadi Mihály koreografált és Farkas Zoltán Táncával, ami kalotaszegi anyagból ké­szült. Megyénk kitűnő, arany II. minősítésű együttese a legrangosabb díjat, a nívódí­jat nyerte el másik hat cso­porttal együtt. Ezen kívül a szakma és a közönség is el­ismerően nyilatkozott a szek­szárdiak produkcióiról, me­lyeket könnyed eleganciával és teljes népi hitelességgel adott elő az öt férfi táncos, illetve a három pár. A táncparódiával nehéz fába vágta fejszéjét az együt­tes, hisz félő volt, hogy a közönség „nem veszi a la­pot”. De már a bemutató is nagy közönségsikert hozott, s nem beszélve a gáláról, ahol a szekszárdiak bekonfe- rálásakor azonnal kiürült a büfé, s mindenki elfoglalta helyét a hétszáz személyes színházteremben. A Szek­szárdi Néptáncegyüttes tőle megszokott színvonalas be­mutatóval ismét öregbítette megyénk jó hírét, s remél­jük, hogy a holnapi keszt­helyi Művészet és ifjúság akció országos bemutatóján is hasonló sikerrel szerepel­nek. — h — OL VAST AM A diófák az „égig nőnek*’ Azt mondja a közmondás: a fák nem nőnek az égig. Pedig dehogy is nem, csak fája válogatja, meg a né­zőponté, és főleg a megítélésé. A szerdai számunkban idézett tsz-elnök diófái az égig érnek, igenis. Sőt annál is tovább, mert ostromol­ják a mi egeinket. Méreteikkel? Azok akaratával, hi­tével, akik elültették előszörre, másodjára, s ha kellett volna, ezredjére is. Mert nincs olyan, amit az ember meg ne tudna valósítani. • Nem akarok bántani senkit, de kimondom, a diófa nem tartozik a legmegvalósíthatatlanabbak közé. Az más kérdés, hogy sokan megtorpannak az első akadály előtt, amit a közhiedelem jelent. Mások várnak az el­ső kudarcig, aztán elkezdenek rohanni — visszafelé. A harmadik fiú — a népmesék legkedvesebbike — tesz egy utolsó próbát és uramisten sikerül neki. Nem azért, mert ő a legkisebb, hanem, mert ő o legbátrabb. Tegnapi tv-naplónk erről beszélt. Meg arról: „a legkülönb ember, aki bátor, csak egy különb van, aki bátrabb!” — így — Rendőrlámpa kellene Tamási szilárd burkolatú úthálózata hamarosan eléri a hatvan százalékot. Uj, korszerű főútvonalain egyre na­gyobb a forgalom. A 61-es és 65-ös út képen is látható ke­reszteződésében sok a baleset. A tamásiak, még ha ez sokba is kerül, sürgetik egy rendőrlámpa elhelyezését itt, mert úgy vélik: az emberi élet mindennél többet ér. Megyei borverseny Májusban rendezik meg a 17. országos borversenyt. En­nek jegyében került sor teg­nap Szekszárdon a megyei borversenyre, amelyen a szekszárdi történelmi borvi­dék . és a megye más bor­termő” területeinek legjobb borai vettek részt. A verseny elnökségében foglalt helyet, többek között, Katona József, az Országos Szőlészeti és Borászati Kuta­tóintézet tudományos szak- tanácsadója, Szabó György, a MÉM szőlészeti főágazat- vezetője, Bakonyi József, Kossuth-díjas, nyugalmazott szaktanácsadó és dr. Diófási Lajos, a szőlészeti és borá­szati kutatóintézet pécsi ku­tatóállomásának igazgatója. A megyei borversenyt Me­cseki János megyei főkertész nyitotta meg. Elmondta, hogy a megyei versenyre 138 bort neveztek a termelők, köztük hetven vörös és 68 fehér bort. A beküldött minták 55 4 termelőtől érkeztek. Legna­gyobb számban egyéni ter­melői borok ítéltettek meg, utánuk következtek a ter­melőszövetkezetek, amelye­ket az állami gazdaságok kö­vettek, majd a borkombiná­tok borai és szerepelt egy szakiskolai bor is, Palánkról. Kilenc vörös és 15 fehér borfajtát vonultattak föl a versenyen. A vörös borok között a legtöbb volt a bi­kavér, az oportó, a kékfran­kos és a cabernet, a fehérek között az illatosok vezettek az olaszrizling mellett, a tra­mini és a muskotály jellegű borok. Nem a verseny, hanem egyes termelők — kilétük előttünk ismeretlen — szép­séghibája, hogy hat bort ki kellett zárni a versenyből er­jedés, vagy nem megfelelő kezelés miatt. Ugyanis há­rom héttel a verseny előtt bekérték a mintákat, azokat nyitott edényben pincében tárolták a versenyig. Ame­lyik bor nem bírta ezt a „megterhelést”, az kiesett. A 17. országos borverse­nyen a Tolna megyei ver­seny legjobb húsz bora sze­repel majd — reméljük si­kerrel. A végeredmény alapján megyénkben 14 vörös és 16 fehér bor kapott aranyérmet, az ezüstérmek megoszlása: 30 vörös, 18 fehér, bronz­érem 21 vörös, 21 fehér. Az országos borversenyen húsz Tolna megyei bor vesz majd részt, köztük 14 vörös, 6 fe­hér bor. Növényvédelmi előrejelzés Az elmúlt hét időjárása rend­kívül kedvezett az őszibarack leviélifodrosodása kórokozójá­nak. Ezért a permetezés meg­ismétlése a hét végén fokozottan indokolt a már javasolt készít­mények (Orthocid, Z.i neb, ill. Cineb) egyikével. Az előző évi fertőzés, vala­mint a jelenlegi időjárási kilátá­sok indokolják, hogy a cseresz­nye- és meggyfákat monilia ellen a virágzásban is permetez­zük. Ilyenkor természetesen csak méhekre veszélytelen készítmé­nyek jöhetnek számításba. El­sősorban az Orthociriot javasol­juk. Belőle 2—3 dkg szükséges 10 liter permetllélhez. Orthocid hiá­nyában alkalmazható a Chinoin- Fundazol 50 WP 0.8—1,0 dkg/10 literes adagban. Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÄN, főszerkesztő-helyettes:. SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 11251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: BENIZS SÄNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépén a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlap- kézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 30,— Ft, negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551.

Next

/
Thumbnails
Contents