Tolna Megyei Népújság, 1980. április (30. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-04 / 80. szám

ivÉPÜJSÁG 1980. április 4. Felszabadulás némáét jövőjét hordo- ]itm zó ifjúság nagy nészé- (jHti 'ben még mindig nem tudatosodott igazán hazánk felszabadulásának, s az április negyediké ünnepé­nek valóságos-tartalma, je­lentése. (Részben azért, mert vália- mlilyen nélíkfülünk, mii felet­tünk végbement hadi ese- . mlényeknek tulajdonítják, amihez- nekünk magúnknak vájjlmi kevés kfözünk volt. Pedig kétségtelen, hogy — a konkrét történelmi körül­mények által meghatározott mértékben — nekünk is megvolt a magunk része a második világháborúban a jó oldalon is. Másrészt a nemzetek története és meg­ítélése nem pillanatnyi szi­tuációk kérdése. Mindig mér­legelni kell az összes ténye­zőket, történelmi összefüggé­seket: a percnyi hangulatok- befolyásolta vélekedések lep­le alól ki -kell szabadítanunk a valóságot, hogy az igazság­hoz eljuthassunk. Nem tudatosítottuk, nem tanítottuk eddig a magyarok részvételét, adatszerűén ki­mutatható jelenlétét az anti­fasiszta küzdelmekben Euró­pában. Remélem, valamit se­gíteni fog ezen a Kossuth Könyvkiadó hamarosan meg­jelenő Fegyverrel a hazáért című kötete. Miit tudnak a felnövekvő nemzedékek arról, hogyan és hányán vettek részt magyar szabadságharcosok a spanyol polgárháborúban, az európai fasizmus első háborújában. Hogy " hány elesett magyar hős nyugszik a spanyol he­gyek és városok véráztatta földjében? (De a Hortíhyék Magyaror­szágáról a világba, szerte-' menekült tudatos hazafiak és nyomor üldözte menekültek mindenütt fegyvert fogtak, ahol erre módjuk volt, hogy kivegyék a részüket az em­beriség első számú ellenség-e elleni küzdelemből. Ideje megírni és megtanulni — a francia, a belga, a csehszlo­vák, a lengyel, a jugoszláv ellenállásiban részt vett ma­gyarok, de legalább a szerve­zett magyar zászlóaljak, szá­zadok nevét, akik sokszor messze, idegen földön hullaj­tottak vérüket a miagyar sza­badságért is. De ide kell szá­mítani az ezerkilencszázti­zenhetes magyar internacio­nalisták maradványaiból és az átszökött vagy fogságba esiett Harth'y-katonákból par­tizánnak állt magyarokat, Kovpakot, Fjodorovot és a többi nagy nevet szerzett, le­gendás partizán-parancsnokot. Sajnos, hogy sók fiatal — és öreg — akivel beszélgettem, még a repülőgéppel Magyar- országra ledobott ejtőernyős allakullatökról. Úszta Gyula Rákóczi-egységéről és a t-öb- biielkről, sem hallott. Volta­képpen. -az itthon szervezett, elsősorban kommunista par­tizáncsoportok, az újpesti, erzsébeti, csepeli, a miskolci MOKÁN-komitén, a sárisápi bányászok stb. csoportjai tet­ték ki a magyar részvétel szám szerint legkisebb töme­gét.- Ez a hegyek-erdök nél­küli kicsiny és megszállt or­szág körülményeivel magya­rázható. De még így is vol­tak, akik a lehetetlent koc­káztatták. Mégis azt mondom, egy nemzet szerepe a történe­lemben elsősorban történel­mi mértékkel mérhető. S ne­künk a történelem — ha tisz­tességesen olvassuk — nem azt tanítja, hogy „Hitler utolsó csatlósa” voltunk, (kü­lönben is az antanthatal­mak által a nyakunkba ül­tetett Horthy, de még nem is ő, hanem Szálasi bandája volt az utolsó csatlós), ha­nem egészen mást. A magyar nép a szabadságharcok, a forradalmak népe a történe­lemben. Számítsa ki, ajánlom, egy -miaí fiatal, akit érdekel né­pe sorsa a történelemben, hogy Budai-Nagy Antaltól és Dózsától kezdve hány százan, hány ezren, hány százezren áldozták fegyverrel a kezük­ben életűiket, a szabad Ságért. Ide számíthatjuk nyugodt lélekkel a török elleni vé­delmi harcok elesettjeit a végvári századokban Nán­dorfehérvártól Buda Vissza­vételéiig,' Ide számíthatjuk Bocskai hajdúit, Thököly és Rákóczi kurucait, negyven- nyolc honvédéit, a tizenkilen- ces magyar vörös hadsereg katonáit, de imég előbb azt a százezervalaimennyiit is, aki részt vett a nagy októberi forradalom védelmében, s majd- cslak ezután jönnek a „spanyolosok” és a többiek. És még nem is szóltam az amerikai szabads.ágkü zdel ­mekben harcolókról, Kovács Mihály lovasairól, és még nem is szóltam... mennyiről és mennyiről... Csak ha ezt valaki összeszámolja... ne is számolja a tudósokat, a szel­lem embereit, akik találmá- nyaliikkial az emberiség job­bik felének a győzelmét se­gítették... mondom, sok min­d-ént -nem számolva, csak és pusztán a fegyverrel, a ke­zükben ' életűiket áldozókat... 'és ezt összehasonlítja a vi­lág bártnel-yiik . népének hasonló áldozataival,. igazol­va látja majd-, hogy „egyet­len népnél sem vagyunk á-l-ábbvalóak”, hogy igazán megérdemeljük a felsza­badulást. A szabad, szocialista világ felépítése, azt lehet mondani, nekünk .történelmünkből- ele­ve és törvényszerűen követ­kező és kötelező nemzeti ügyünk is. Ha a helyére tesz- szük ezt a történelmet a mi felnövekvő új nemzedékeink tudatában, akkor tudjuk iga­zán eljegyezni őket a min­denkori haladással, szabad­sággal, .demokráciával, szo­cializmussal. Ide kívánkozik, hogy el­mondjam: évekkel ezelőtt egy öreg bolsevik társaságá­ban álldógáltam az irkutszki utcán. A polgárháború ide­jén még tizenhét éves kom- szomolist-a volt. Elmondta, hogy amikor a japán impe- ri-allisitáik zsoldj-ában álló Szeim-jonov a tárnán hatalmas sereggel- vonult a fiatal szov- jethatalom ellen, ő itt ezen . a sarkon nézte végig, hogyan vonult egy a hadifogolytá­borból szabadult magyarok­ból szervezett lovascsapat a Szemjonov fehérgárdistái el­len.. Nem volt ott akkor a forradalomnak más fegyve­res ereje. Ezek a magyar hu­szárok — mondta, én ma­gáim azt hiszem, hogy sok -ló­ra ült (gyalogos) baka volt azok közt — szóval ez a né­hány száz ma-gyar itt kopo­gott- el ezeken a köveken. Felvették a harcot a százszo­ros túlerővel. De csak lé­pésről lépésre, heteken át vonultak fel az Angara fo­lyam mentén a taj.gába. Mi­kor mieg-ették a lovaikat, el­fogyott a lőszerük, egy utol­só gázlót védtek. Azt a gáz­lót a szibériai emberek ma is magyar gázlónak nevezik. Mert nem adták meg magu­kat. Hogy időt szerezzenek a Vörös Hadsereg felvonulásá­hoz, az utolsó emberig véd­ték a forradalmat. Az öreg erről évtizedek múlva is csak könnyes szemmel tudott be­szélni. Emlékmű áll azon a helyen. A szovjet emberek emelték. Ugyanúgy, ahogy mi -is emlékművet emeltünk negy­venöt április negyediké utáin a hazánk felszabadításáért elesett szovjet harcosoknak. Akik közül sokan hasonló emlékeket őriztek a magya­rokról. A mi népünk sohasem tu­dott szabadság nélkül élni. De soha nem bírta elviselni más népek szenvedését sem. És ebben van az igazi inter­nacionalizmus és az igazi ha- zafiság., MOLNÁR ZOLTÁN Harmincöt év után Lev Szolomonov, aki a II., majd a III. Ukrán Front szovjet csapatainak őrnagyaként vett részt a felszabadító harcokban, 35 ,év után először jár Budapesten. Családi kap­csolatok fűzik ide, ugyanis unokája Magyarországra jött férjhez. A -képen [Lev Szolo­monov és dédunokája. Emlékmű a búzatáblán Az elesett hős tüzérek tiszteletére a kurszki csatamezőn 1943-ban emelt emlékmű, ahogyan Nyikolaj Buianov festő­művész „Történelmi emlék” című képén megörökítette. A búzamezőn álló emlék­mű alakja felfelé mutató fe­hér nyíl, amely magasan az égre emeli az ötágú csillagot. Az obeliszk talapzatán a hó­fehér nyíl mellett ágyú áll. Valóságos, csatában sebzett fegyver, amely egykor itt, e földön harcolt és az ellen­séges fegyverek tüze találta el. Körben a gabonaföldön mindenütt kilőtt ellenséges tankok, oldalukon a gyűlölt horogkereszttel... A kurszki csata hőseinek nagy tettét örökíti meg Nyi­kolaj Bulanov festőművész „Történelmi emlék” című képén. A kurszki csata (1943) a második világháború egyik döntő ütközete volt. Nagy létszámú összevont fasiszta csapatok támadtak a több­sávos szovjet védelemre. Az ellenség úgy számított, hogy az északi és déli irányból a közép-oroszországi Kurszk városára mért csapásokkal elvágja egymástól és meg­semmisíti a szovjet csapato­kat. A fasisztákat azonban mindkét irányban megállí­tották és az ezután kibonta­kozó ellentámadás során a szovjet csapatok szétzúzták az összevont ellenséges erő­ket és több várost felsza­badítottak. A szovjet csapa­tok ellentámadásával indult meg az őszi—téli hadjárat általános offenzívája ... ... Nyikolaj Bulanov sok alkotása szól a Nagy Hon­védő Háborúról. A művész végigharcolta azt az első naptól az utolsóig. S Bula­nov tábornok hivatásos mű­vészként rajzain és festmé­nyein az ütközetek színhe­lyeit, háborús emlékeit és emlékműveket örökíti meg. Munkássága felhívás: emlé­kezzünk a hősökre és tet­teikre, védjük meg a békét. A magyar gazdaság a világgazdasági :8f korszakváltás áramában 1945 ÜJ REMÉNYEK!. I nyitó tavasza óta nem volt olyan időszaka a világpolitikának és a világgazdaságnak, amely ennyire terhes lett volna korszakos jelentőségű változásokkal. Az a tavasz nemzeti történelmünk és az európai történelem egyik nagy fordulópontját jelentette. Mit tartogat azonban számunkra és a világ számára a jelenlegi alapvető változások időszaka, midőn annyi remény, és előremutató törekvés mel­lett bizonytalanság és félelem is él a népekben. Méltó lenne a mai évfordulóhoz, hogy megkíséreljünk választ adni ezekre a fontos kérdésekre. E feladat azonban túlhaladná erőinket és lehetőségeinket; ezért az előttünk álló nagy változások közül csupán a gazdaságiakkal kívánunk fog­lalkozni. A hetvenes évek elején kezdődött világgazdasági változások a népességrobbanással, (6 milliárd ember 2000- ben) az ember és a természet új viszonyával, a természeti erőforrások korlátáival, a gazdasági fejlődés feltételrendsze­rének átalakulásával és a nemzetközi gazdasági és politikai kapcsolatok kialakult rendszerével függenek össze. E viszonyok és fblyamatok erőteljesen befolyásolják a világgazdaság konkrét helyzetét és a nemzeti gazdaságok nö­vekedésének külső (a világgazdasági viszonyokban rejlő) fel­tételrendszerét. Ezért gyökeresen átalakultak a világpiaci ár- és értékviszonyok, lényeges változást mutat a gazdasági ha­talom eloszlása, új régiókban jelent meg a gazdasági fejlődés dinamikája (Közel-Kelet és a csendes-óceáni térség), növek­vő verseny alakult ki a késztermékek piacán, lelassult a gazdasági fejlődés a korábban iparosodott térségekben és ál­landóan erősödik a nemzetgazdaságok és a világgazdasági folyamatok kölcsönös függősége. Ezek a korszakos tenden­ciák és a konkrét világgazdasági viszonyok hatással vannak minden nemzeti gazdaságra és azokat az új helyzet elfoga­dására kényszerítik. A helyzethez gyorsabban és körültekin­tőbben alkalmazkodó gazdaságok megerősödhetnek és új po­zíciókat nyerhetnek, míg a változásokat elutasítók, vagy nem alkalmazkodók zsákutcába kerülnek. A változásokhoz történő alkalmazkodás nemcsak szüksé­ges, hanem ésszerű és előnyös is. Társadalmi-politikai szem­pontból ez annyit jelent, hogy a kialakult élet- és fogyasztási színvonalak megvédése, majd továbbfejlesztése szintén a vál­tozásokhoz való alkalmazkodás folyamatában elérendő ered­ményektől függ. Az említett korszakos világgazdasági változások és ha­tások a magyar gazdaságot olyan időszakában érték el, ami­kor az a növekedés extenzív szakaszából az intenzív felé tar­tott. Az extenzív növekedés hajtóerői (gazdasági növekedés új munkahelyek létesítésével) kimerültek, hiszen nincsenek többé munkaerő-tartalékok. Az extenzív növekedési típus po­zitív és előrevivő szerepet játszik a fejlődés első periódusá­ban; nálunk azonban e típus tartozékát jelentő gazdasági és társadalmi struktúrák — különböző, itt nem' részletezhető okokból —, befagytak (megmerevedtek) és ezért az átállás késve történik. A késésben lévő átállás feltételrendszerét to­vább nehezítették, még bonyolultabbá tették az olyan világ­piaci változások, mint az értékesítési feltételek romlása a nem szocialista piacokon. Az extenzív növekedési szakaszról az intenzívre történő áttérést általában egyensúlyhiány jellemzi. Az átállásban be­következett késés, valamint a világpiaci átalakulások követ­keztében az egyensúlyhiány nálunk nagyobb lett, mint ked­vezőbb körülmények között lehetett volna. Az egyensúly­hiányt a gazdaságban kétféle módon kell megközelíteni: csök­kentésére vagy kiküszöbölésére sajátos azonnali (rövid távú) cselekvési programot kell megvalósítani (költségvetési kiadá­sok és a beruházások csökkentése, a fogyasztás növekedési dinamikájának lefékezése, az import csökkentése és az export növelése, stb.), másrészt mozgásba kell hozni az intenzív növekedési szakasz hajtóerőit; ami hosszabb távú és széle­sebb összefüggéseket felölelő cselekvési programot kíván. Az új hajtóerőket olyan tényezők jelentik, mint a racionalizálás, a kvalifikált munkaerő képességeinek kifejtésére biztosított kedvezőbb feltételek, struktúraváltás, a technikai fejlődés és innováció, a gyors termékváltás, az energia- és nyers­anyag-takarékos termelési szerkezet, külgazdasági és export- növekedés, a szolgáltatások fejlesztése, rugalmasság növelé­se, eladási képességek megjavítása és hasonlók. Természetesen az egyensúlyhiány megszüntetése és az interízív növekedési típusra történő áttérés nemcsak a ma­gyar gazdaság számára jelent bonyolult problémát, hanem a többi KGST-országok számára is. Ezért ezen országok a jövő­ben nemcsak kölcsönös anyag- és áruszállításokkal segíthetik egymást, hanem az intenzív növekedési szakaszra történő át­térés feltételrendszerének megteremtésében, valamint a kül­ső piacokon történő együttműködés megszervezésében is. Az együttműködésnek ilyen új területekre történő kiterjesztése és hatékony megvalósítása új lendületet adhat a szocialista országok közötti munkamegosztás elmélyülésének. A világgazdasági korszakváltás követelményrendszerével összhangban álló új növekedési-fejlődési típus kialakítása azonban nemcsak (a szó szűkebb értelmében vett) gazdasági probléma. Létrejöttének feltételei és működésének hatásai mélyen érintik a kialakult társadalmi struktúrát és gondol­kodási rendszert, a társadalom és a gazdaság működését, va­lamint a társadalom tagjainak kapcsolódását a gazdasági fel­adatokhoz. Kétségtelen, hogy fejlődésünk korábbi évtizedei­ben a mennyiségi növekedés és az egyenlőtlenségek felszá­molására irányuló törekvések biztosították a szocialista tár­sadalom előrehaladását. Hajtóerői kimerülése és az egyen-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents