Tolna Megyei Népújság, 1980. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-27 / 98. szám
1980. április 27. NTEPÜJSÄG 11 Az év legszebb plakátjai kiállításról Az utcáról ismerős E kiállítás anyagát még a megnyitó előtt tízmillió ember láthatta áz utcán. A tavalyi év plakáttermésének javát mutatták be az Év legszebb plakátjai című, huszonkét éve hagyományos kiállításon a Magyar Nemzeti Galériában. A díjakat kiosztó zsűri a színvonalat jobbnak ítélte az előző évinél, de ítél a nagyközönség is. Ebben a műfajban nemcsak bevallott cél, de mérce a közönség, az utca emberének figyelme; a jó reklám nyelvén mindenki ért. A környezetünket díszítő plakátok esztétikája, ízlésalakító lehetőségei sem elhanyagolhatók, hiszen ekkora közönségre más művészet nemhogy hétköznap az utcán, de a legsikeresebb tárlaton sem számíthat. A tavalyi négyszáznegyven munkából 127 jutott az elő- zsürizés után a kiállítási tablókra. A politikai plakátok közt Balogh István 1919 című munkája emelkedett ki a mezőnyből. A kulturális témakörben nyertes Schmall Károly egy kiállításra invitál. Indiát a kultúrák bölcsőjeként, finom jel- képrendszerrel, egyszerű eszközökkel állítja elénk, sokat sejtetve az ajánlott kiállítás különlegességéből. Nívódíjat kapott Bállá Margitnak az utcákon még látható Hair című filmplakátja. Napjaink divatja a lakásokat díszítő plakát. E divat elterjedését gátolja, hogy a választékba nem sorolhatók be a Magyar Hirdető által gyártott plakátok, hiszen ez a cég árusítással, forgalmazással nem foglalkozhat. A példányszápiok ugyanakkor gazdaságtalanul alacsonyak, hiszen plakáthelyekből kevés van. A plakátok e sorok megjelenésekor a Galériában már nem láthatók, de az újabbakat — következő évi kiállítás anyagát — már kiragasztották az utcákra. K. T. Balogh István plakátja Bakos István és Finta Jó' zsef plakátja Finta József plakátja Művészet és társadalom Kiállítás a Műcsarnokban Különös kiállítás fogadja a hagyományos tárlatokhoz szokott látogatót a Műcsar* nokban. Különös a bemutató címe is: „Művészet és társadalom 1945—1980”. Nem kevesebbet, mint társadalmunk utóbbi harmincöt évének változásait, s művészeti ‘ — nevezetesen a képző- és ipar- művészeti — vetületeit próbálja feltárni. Ezért szokatlan azután a kiállítás installációja is. A termek egyik oldalán a politikai, társadalmi jellemzők, a másik oldalon három vonulatban ezek művészi megnyilvánulása. Fölül a plakátok, középen a képek és grafikák, majd az iparművészeti és ipari, művészeti tárgyak. A történelmi-társadalmi témákat, eseményeket bemutató dokumentáció egyrészt korabeli fotó-, szöveg- és egyéb dokumentum, másrészt az időszak életformáját bemutató fotó- és tárgyi anyag. Az egyes korszakokhoz kötött (kissé önkényesen) képző- és iparművészeti alkotásokat, mint a kor művészeti dokumentumait mutatják be. Aki a termeibe lép — írja Horváth György, a kiállítás anyagának egyik összeállítója —, tán szokatlannak fogja érezni az első percben a látványt, s a tényt, hogy a Műcsarnok máshoz szokott falai közt egymás mellett lát történelmi ereklyét, közönséges, mindennapi használatra szánt tárgyakat, múltunkat idéző dokumentumot, fotográfiát, ötvösmunkát, művész tervezte és készítette textíliát, formatervezett gépet, szerszámot, ruhát, cipőt. S mindezt két párhuzamos vonulatban, ahol a termek bal pldalán mindig az élettények — a politikai dokumentumok és az adott korszakra jellemző életmódot bemutató példák: számok, tárgyak, adatok — lelhetők, jobb oldalán pedig, mintegy nekik felelve, a képző- és iparművészet alkotásai. Ha tetszik: a művészet válaszai a velük most tételesen is szembesített eseményekre. De inkább: részvételük a korban. Hiszen a két vonulat nem attól tartozik össze, hogy ezen a tárlaton párhuzamba állította őket a rendezés, hanem attól, hogy — elvileg is, gyakorlatilag is — a két oldal tárgyai felcserélhetők, egymáshoz illeszthetők, egymásnak felelők: a jobb oldal képei, grafikái „beille- nek” a bal teremfél enteriőrjeibe, s az is könnyedén elképzelhető, hogy a jobb oldalra helyezett iparművészeti munkák és ipari formatervek a másik oldalon is felbukkannak, vagy a fotódokumentumok valamelyikén az utcán találkozunk egy — a túloldalon műként Napjaink képzőművészete. Előtérben Szöllőssy Enikő plasztikái Anna Margit: Madárdal (1948) Orosz János: Nap, Hold, állatok (1968) interpretált, eredeti alkotásként bemutatott — plakáttal, az üzemben a formatervezett géppel, szerszámmal, máshol a háztartási tárggyal, járművel. A termek meghatározott időszakokat tárgyalnak. Az első teremben történelmünk képekkel, dokumentumokkal, becses ereklyékkel és köznapi tárgyakkal írt vázlatán át jutunk el a felszabadulás napjaitól 1948-49- ig. A második korszakot 1948-tól 1962-ig terjedően jelölték ki a kiállítás rendezői. A harmadik teremben 1962-től 1975-ig szólóan kapunk tájékoztatást. Majd napjaink krónikája következik 1975-től 80-ig terjedően, a képzőművészeti műfajok mai állapotára, s a művészeteknek mindennapi életünkben játszott szerepére utalva. Ország Lili: Labirintus (1978) A 80-as évek bútorai Szobabelső a 60-es évek elején Kurucz D. István: Halászok (1947) Eskulits Endre plakátja Vertest Beatrix plakátja
