Tolna Megyei Népújság, 1980. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-26 / 97. szám
1980. április 26. i^ÉPÜJSÁG 3- <*» Éljen pártunk és népünk megbonthatatlan egységei Sárköz v Alagcsövezés, lézerirányítással ! I A lerakás mélysége közei két méterig változtatható A mélységtartást biztosító lézerberendezés, előtte a műanyag dréncsövek A Sárköz vízrendezése minden évben szóba kerül különféle szakmai fórumokon, hol nagyobb, hol kisebb hangsúllyal, attól füg-, gően, hogy a terület mélyebb fekvésű tábláit menynyire károsítja a belvíz. A regionális tervek és hozzávetőleges becslések szerint a tájegység vízrendezése any- nyiba kerülne, amennyi erre a célra rendelkezésre áll egy évben — országosan. Marad tehát a fokozatos megvalósítás — ennek mikéntjéről tanácskoztak tegnapelőtt a Szekszárdi Állami Gazdaságban. Jelenleg ebben a nagyüzemben háromszáz hektár mély fekvésű terület — a sárközi kerületben — vízrendezése folyik. A tanácskozás után itt mutatták be a szakembereknek a speciális alagcsövező berendezést. Leegyszerűsítve az eljárást, tulajdonképpen arról van szó, hogy a talajba fektetett csövekkel — megfelelő mélységben — a felesleges és káros talajvizet elvezetik a tábláról a csatornákba. Eddig a drénezésre — alagcsövezésre — égetett agyagcsöveket használtak. A 60-as években megjelentek a műanyag csövek, ezeket 1977-től a BVK szekszárdi gyáregysége is gyártja. A műanyag cső előnye a lényegesen kisebb súlya, könnyebb kezelhetősége, gépesíthető a lerakása, kisebb az elmozdulás veszélye és még sorolhatnánk. A perforált műnyag csöveket egy nyugatnémet alagcsövező gép rakja le. Maximálisan 180 centiméter mélységben. A berendezéshez tartozik egy lézerirányítású vezérlés, melynek alkalmazásával a gép a kívánt mélységet automatikusan tartja — a felszíni talajegyenetlenségektől függetlenül. A gép egy műszakban négy kilométernyi csövet tud lerakni. A megkezdett munkával az állami gazdaságban hatvanezer méternyi csövet fektetnek le — a talaj vízháztartását rendezendő. A munkálatokat a Déldunántúli Meliorációs Vállalat utódjaként ez év elején létrehozott Dél-Dunántúli Meliorációs Társaság végzi. A Szigetvári Állami Gazdaság gesztorságával működő egyszerű társulásnak a termelőszövetkezetek is tagjai lehetnek, anyagi eszközökkel, gépekkel vagy tevékenységgel is részt vehetnek a munkában. A jelenleg is folyó alagcsövezés költsége egy hektárra 16 000-től 26 000 forintig terjed. Ezek a költségek a számítások szerint — a talaj fekvésétől függően — kilenc év alatt megtérülnek, az eljárás alkalmazásával kiküszöbölt belvízkárokat alapul véve. A kísérletek szerint az alagcsöve- zett táblákon, a vízrendezés megoldása után, a termésnövekedés — kukorica esetében — negyven-ötven százalékos lehet. Munkahelyi könyvterjesztők „Ezt nem lehet pénzért csinálni” Két laborasszisztens, Csirzó Antalné és Molnár Mihályné vagy nyolc esztendeje nyitották meg „könyvesboltjukat” a Tolna megyei KÖJÁL-nál, Szek- szárdon. Ebédszünetben és munkaidő után tartanak nyitva. Furcsának tűnő nyitva tartási idejükre az a magyarázat, hogy ők nem igazi könyvesboltot vezetnek, hanem a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat könyvbizományosai az intézményben. Forgalmuk viszont megközelíti egy falusi bolt könyv- forgalmát. Tavaly közel 65 ezer forint értékű könyvet adtak el, de volt már 80 ezer forintos esztendejük is. E számok szépségét újabb számok teszik még szebbé: a KÖJÁL-ban mindösze ki- lencvenen dolgoznak, s közülük hatvanan számítanak a „szekrénybolt’ ’törzsvásárlóinak. Tavaly a Kulturális Minisztérium kiadói főigazgatósága és a SZOT propagandaosztálya oklevelét és könyvvásárlási utalványt kaptak jutalmul könyvterjesztői munkájukért. — Nagyon büszkék vagyunk erre a kitüntetésre — mutatja az oklevelet Csirzó Antalné. — A jutalom váratlanul ért bennünket. Hiszen nem érezzük, hogy a könyvárusítás plusz munkát jelentene. A könyv szerete- te miatt van ez. — Szóval ezt nem lehet pénzért csinálni — szögezi le Molnár Mihályné. — Egyszerűen úgy kell kínálni és hozni a könyveket másoknak, mint saját magunknak. Ennyi év alatt pontosan megismertük kollégáink érdeklődési körét, tudjuk, kinek milyen könyvei vannak otthon a polcon. Kinek kell szakkönyv, kinek verseskötet. — Vagy ifjúsági — szól közbe Csirzóné. — Több munkatársunk nálunk járatja gyermekének a Búvársorozatot, a képes földrajzot és történelmet. — Dossziénkban mindenkinek van egy „füle” — nevet Molnár Mihályné s máris magyarázatot fűz hozzá. — Ezekben a sorozatokban található egy fül, melyen a megjelent kötetek vannak felsorolva. A sorozat járatóinak ráírtuk a nevét, s mi kísérjük figyelemmel, hogy kinek melyik kötete van már meg. A KÖJÁL laboratóriuma az emeleten van. A könyvtár, ileltve könyvszekrény a földszinten. — Egy tízforintos könyvért is szívesen lemegyünk. Nem sajnáljuk a néhány percet az ebédszünetből. Per- szé, azt kedveljük igazán, ha sok jó könyvünk van, s azokat szépen tudjuk „szervírozni”. Ilyenkor szabályos vásárlási láz van nálunk. Rendszeresen tartunk úgynevezett „könyvórát”. Munkád iő után kiállítjuk a könyveket, néhány szál virággal, egy-két plakáttal és ismertetővel dekorálunk. Molnárné könyvkiállításról szóló beszámolóját így szakítja félbe Csirzóné: — Ha ugyan sikerül dekorálnunk.., mert gyakran előfordul, hogy az újonnan érkezett könyveink még dobozokban vannak, de kollé- gánik alig várják a csomagbontást... — A nyári hónapokban — mondja Molnárné — rengeteg a munkánk, s kevesebb idő jut a könyvekkel való foglalkozásra. Persze, akkor is van árusítás, s könyvajánlás. Ha kapunk egy-egy jobb regényt, telefonálunk minden irodába, hogy olyan könyvet kaptunk, ami egyetlen háztartásból sem hiányozhat. Meg már ilyenkor hívjuk fel kollégáink figyelmét, hogy gondoljanak a karácsonyra, szép és értékes knöyvet lehet nálunk vásárolni. — Melyek a legkedveltebb könyvek a KÖJÁL-ban? — Nagyon nehéz lenne ezt felsorolni. A sztárkönyveken kívül szívesen vásárolják Benedek István műveit, művészeti albumokat, a Gondolat zsebkönyveket, sok fogyott a Genetikai ABC-ből, az ínyencek pedig Csányi László Szekszárdi paplójáért lelkesedtek. —vhm A tanácsok szociálpolitikai munkája • • Öregek és elesettek istápolói Alig múlik el hét, hogy ne érkeznék híradás öregek napközi otthonának megnyitásáról. Hovatovább a legtöbb faluban is lesznek ilyen intézmények — mert emelkedik az átlagos életkor, s mert mind több társ- talan, idős ember keresi a hozzá hasonlók körében magányának feloldását. Közel nyolcszáz ilyen otthon működik már országszerte, s a lakosság, az üzemek, vállalatok, szövetkezetek is mind több segítséget adnak továbbiak létrehozásához. Gazdáik azonban a tanácsok. Ez is része annak a kiterjedt szociálpolitikai gondoskodásnak, amiről — általában nem beszélünk. Valamiféle álszeméremből inkább hallgatunk arról, hogy vannak emberek az országban, akik szociális gondozásra szorulnak. Pedig elhallgatni ezt már csak azért sem kell — mert a gondozást is megkapják. 51 EZER SZOCIÁLIS SEGÉLY Viszonylag ugyan nem sok emberről van szó, de alapelv, hogy senki sem maradhat támasz nélkül. S ahol nincs eltartásra kötelezhető hozzátartozó — a támasz: a tanács. Rendszeres szociális segélyben — hosz- szú évek óta szinte változatlanul — mintegy 51 ezer ember részesül. S bár a rászorulók száma alig pár száz fővel emelkedett, az ilyen célra kifizetett összeg 1970-ben 131 millió, 1978-ban pedig csaknem 400 millió forint volt. Még nagyobb mértékben emelkedett azok száma, akik szociális étkeztetésben részesülnek. A leggyakoribb: idős házastárs halála után a másik nagyon sok esetben kénytelen igénybe venni ezt a szolgálatot. S ha magától nem jelentkezik — a helyi tanács szociális előadója jár utána: van-e, aki az öregembernek, -asszonynak enni adjon? Mégpedig nem népkonyhái színvonalon: általában mindenütt kulturált körülmények között, télen jól fűtött helyiségben, tiszta asztaloknál ülve fogyaszthatják el az idős emberek a meleg ételt. Elsősorban a tanácsok körültekintő, humánus tevékenységét dicséri, hogy a szociális étkeztetést igénybe vevők száma nyolc év alatt ötszörösére nőtt. De figyelmeztet is ez a szám: mind nagyobb probléma az elmagányosodás. Magyarán szólva: sok család esetében igaz az a régi mondás, hogy két szülő el tud tartani akár nyolc-tíz gyereked is, de megannyi gyerek sem tart el egy szülőt... Sokan azok közül, akik így teljesen magukra maradtak, szociális otthonba kérik felvételüket. Igaz, hogy az otthonok befogadóképességének növekedése a tanácsok és az otthonokat fenntartó többi testület minden erőfeszítése ellenére sem tud lépést tartani az egyedül maradt öregek számának emelkedésével. Az is tény viszont, hogy akadnak öregek, akik semmiképpen sem akarnak szociális otthonba menni, bár elerőtle- nedve már nem képesek magukat ellátni. Több mint 30 ezer idős férfi és nő él jelenleg szociális otthonban, s ezeknek az intézményeknek döntő többségét a tanácsok tartják fenn. HÁZRÓL HÁZRA JÁRNAK Más, idős emberekről otthonukban gondoskodnak a tanácsok. A fővárosban éppúgy, mint nagyobb és kisebb városokban, sőt falvakban is házról házra járnak a szociális gondozónők, ennivalót visznek, elvégzik az idős ember körüli teendőket. Olyan ellátást természetesen nem nyújthatnak nekik, mint a szociális otthon, de szinte minden szociális nővér tapasztalja, hogy szeretetteljes türelmetlenséggel várják érkezésüket a magukra maradt öregek. Számuk 1970 óta a kétszeresére növekedett... A tanácsok szociális tevékenységei körébe tartoznak azok is, akik megsérültek vagy megrokkantak munka közben, s ezért nem tölthetik £>e korábbi munkakörüket. A „megváltozott munkaképességűek munka- viszonnyal összefüggő segélye” évente több mint százmillió forintra rúg. További 250 millió forintot kapnak a vakok, akik számára 1976-ban vezették be a személyi járadék fizetését. A tanácsok gondoskodnak azokról is, akik életük végéig szenvedik a háborúban szerzett betegségüket, a világégés tette őket munkaképtelen rokkanttá. Harmincöt év telt el a második világháború befejezése óta, a természet törvénye szerint egyre csökken a számuk — de még mindig évi 90 millió forint körül jár az az összeg, amit kifizetnek nekik. ÜGYINTÉZŐK KÉNYSZERHELYZETBEN Aligha lehet pontosan körülhatárolni,. mi minden tartozik a tanácsok szociálpolitikájához. Elsőrendű feladatuk, hogy szemmel tartsák a „veszélyeztetett” családokat, vagyis azokat, ahol a család valamelyik tagjának alkoholizmusa vagy bűnözése miatt veszélybe kerül a többi családtag, főleg a gyerekek. De szociálpolitikai tevékenység az is, hogy minél több gyereket tudjanak a bölcsődében, óvodában fogadni, noha ez már a tanácsok más-más osztályaira tartozik. Még az is a szociálpolitika körébe tartozik, hogy minden iskolás korú gyereket beírassanak szüleik — és megtörténik, hogy az ennek elmulasztásáért felelős apa a tanácstól kapott egyszeri szociális segélyből fizeti ki a büntetést. Ezt ugyan nem lehet helyeselni — de a helyi viszonyok, az adott család helyzetének ismeretében olykor kényszerhelyzetbe kerülnek a jó szándékú tanácsi ügyintézők. A családpolitikai, szociálpolitikai tevékenységet választási ciklusonként legalább egyszer — az ide vonat- » kozó rendelkezések értelmében — megtárgyalja a tanács végrehajtó bizottsága. S ha csak az öt év előttivel veti össze mindazt, amit e téren tett — lesz miről beszámolnia az ülésén éppúgy, mint a választóknak. VÄRKONYI ENDRE )
