Tolna Megyei Népújság, 1980. március (30. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-09 / 58. szám
A NÉPÚJSÁG 1980. március 9. Állatorvos keresletet« ÁLLAS \x Egyetértés Mgtsz, Iregszemcsí '0W5 Tolna megye, Siófoktól 28 km-re) Pályázatot hírűét üzemi állatorvosi műn. kakor betéltesere. Gazdaságunk ,.B” ka tegonafea tartozik, bérezés a 19 1977- >IEM sz. rendelet - szerint. Jelentkezés * tsz elnökénél vagy személyzeti vezetőnél. A fenti hirdetést a Magyar Mezőgazdaság című hetilapból ollóztuk ki. Aztán elmentünk Igreszemcsére megtudni, sikerült-e állatorvost találniuk. Sikerült, dr. Tóth László személyében. Az Egyetértés szövetkezetben több mint egy éven át nem volt főállású üzemi állatorvos, a teendőket a már nyugdíjas dr. Gerencsér Ferenc látta el. A három községben — I regszemcsén, Nagyszokolyban és Ujiregen a hatósági állatorvos dr. Tihanyi János volt: a háztáji állatok gyógyítása és a hatósági jogkör gyakorlása volt a dolga. A két állatorvos csupán a sürgős eseteket tudta ellátni. Pedig csak a szövetkezetben 1100 szarvasmarha, 1500 anyajuh és szaporulata, 50 ló és 7500 sertés van melyeket nemcsak gondozni, hanem esetenként gyógyítani kell, megelőzni a járványokat, felügyelni az állathigiéniára, ellenőrizni az állattartó-telepek makro- és mikroklímáját, s. figyelni a szaporodási mutatókat. Dr. Tóth László a Nógrád megyei Örhalomban dolgozott. Az egyetemet 1975-ben végezte, majd Fejér megyében, Enyingen gyakornokos- kodott. Az őrhalmi tsz-ben mérfél évet töltött, s minthogy vágyódott vissza a Dunántúlra, a hirdetés olvastán azonnal telefonált Iregszem- csére, majd személyesen is eljött. A szövetkezetben két alkalommal is járt. Alaposan megnézte az állatállományt, s tisztának, gondozottnak látta. — Javítanivaló persze még akad bőven — mondja. —• A sertéstelep épületei elavultak, a szokatlanul nagy ser- tésállomnáyban fokozott gon- dott kell fordítani az állathigiéniára, s csökkenteni kell az elhullást. Ha mindez sikerül, igen szép eredményeket érhet el az állattenyésztési ágazat. A legizgalmasabb feladat; az állathigiénia pontos, az előírásoknak megfelelő betartása és betartatása. Szükség van még szociális létesítményekre, a trágyakezelést is meg kell oldani. Az ellető és utánnevelő istálló rekonstrukciója már megkezdődött, tavaly 600 férőhelyes battériás malacnevelőt adtak át. Van hát tennivalóm bőven. Az állatorvosnak két beosztottja van: a felcser, és az inszeminátor. Minden tennivalót a főállattenyésztővel megbeszélnek. — Jók az első beonyomá- saim: fiatal gárda dolgozik itt a tsz-ben, megy a munka zökkenő nélkül. A légkör nagyszerű, igen jól tudunk együtt dolgozni a szövetkezet tagjaival és vezetőivel. Számomra ez mindennél fontosabb — mondja az állatorvos. Dr. Tóth László ez év január 1-től dolgozik Ireg- szemcsén. Munkába állásának első napján, az éjszakai órákban már felzörgették: Nagyszokolyban, az egyik háztáji gazda tehene ikerborjakat ellett. d— Fotó: bj Dr. Tóth iLászló: — Tennivaló bőven akad Jó hangulat, kedv kell a modellépítéshez A nagy figyelmet és erőfeszítést igénylő munkát időnként dobozok faragásával oldja fel az ügyes kezű szakember (TUDÓSÍTÓNKTÓL.) A szabad idő felhasználásának szeles skálája ismert mindannytánk előtt.' Ki így, ki ú|gy tölti el a munkaidőn túli perceket, órákat. Hasznos tanácsok bőven akadnak, s mindenki azt szívleli meg és azt hasznosítja belőlük, ami éppen neki szimpatikus. Nemrég Kajdacson jártam. Hivatalos elfoglaltságom mellett szakítottam rá időt, hogy körülnézzek Parraighy Zoltán tanító lakásán, s annak egyik barka c&műhel 1 yé alakított szobájában. Néhány Kérdés után lekerültek a szekrény tetejéről a kész ha. jómodellek, s valóságos kis rögtönzött kiállításon éreztem magam. — Ez itt dunai ágyúnaszád, az ott római gabonaszállító, emitt holland jacht. Ott egy normann vitorlást láthat, emitt egy angol vitorlást. Kellemes emlékeim fűződnek az egyiptomi úszóalkalmatossághoz is. Míg válaszol kérdéseimre, a vitrinekből is előkerül néhány, sok-sok óra alatt elkészült kis remek modell. — Nem értek a hajómo- dellekhez. Csak gyönyörködni tudok bennük, s csodálattal gondolok arra, hogyan lesz valaki modellkészítő. — A modellkészítés szeretőiét a tanítóképzőből hoztam. A szakkörben készített csónakok, kajakok voltak első munkadarabjaim. A sikerek úljabibak " készítésére serkentettek. 1955-től rendszeresen hóidolok szenvedélyemnek. A Népújság hírt adott modellező munkámról, tevékenységemről. A cikk megjelenése után röviddel megkeresett a Közlekedési Múzeum illetékese, s felkért hajómodelilek készítésére. A zsűri elfogadta és díjazíta munkámat. Azóta mindez többször megismétlődött. . — Gondolom, sok türelem keld ahhoz, hogy apró kis pálcikákból, lemezkékből összeálljon a modell. — Aki egyszer megpróbálta engedelmességre bírni, darabolni, hajlítani, illeszteni, ragasztani, csiszolni a fát, az tudjla, hogy mennyi precizitást, odafigyelést igényel az effajta munka. Nyugodt lelkiállapot, jó közérzet, biztos kéz kell az ilyen tevéken ységhez. — Mennyi idő kell: ah. hoz, hogy egy modell elkészül jön? Egy-lkét hónap is talán? — Valamivel több is, mivel munkaidőn túl dolgozom csak: Eddigi (legértékesebb madeliemet egy évig ,jbüty_ költőm”. Tizenhatezer forintért vették meg. — Készülő modelljei egyre tökéletesebbnek látszanak. Az egyik mellett egy fényképeket látok. Erről kell megmintázni, elkészítem a miniatűr másolatot? — Igen. A Közlekedési Múzeum csak ezt a képet küldte. Ezen 6—8 ember és egy lovas kocsifogat látható. Nekem kell az arányokat felállítanom, a méreteket idlkö. vetkeztetnem. Hogy hány. szorosan kicsinyítek, az rám van bízva. Az a lényeg, hogy hiteles legyen a modell. — Az ágyúnaszádon fém- lövegeket látok. Ezt is ön készíti? — Dió, körte, hárs a kedvelt fafajtám. Mindennemű famegmunkálást én végzek. A 'beépítésre kerülő fém- alkatrészeket szakemberrel esZterg áltatom. — Nem győzöm csodálni az ilyen 'maga fabrikálta, szellemi erőfeszítést is igénylő babramunkát, s annak az eredményét. Különösen a kész termék ámít színeivel. Öifcletszerűek a színek vagy azok is rendelésre készülnek? — Elég sok gondot okoz nekem is a színezés. Történelmi és technikai ismeretek — szakkönyrvek, saját gyakorlatom és fantáziám —segítségével .kapják meg a modellek a végső, remélhetően az eredetihez közel álló színeiket. A már csak képek, rajzok formájában létező vízi járművek új testet, formát öltenek. Szép és hasznos, gyönyörködtető a modellezők munkája, tevékenysége. NAGYFALUSI ALBERT MBSMa* Mottó: „Vorietas delec- tat^A változatosság gyönyörködtet.” Párizsban van állattemető, ahol szebbnél-szebb márvány emlékművek alatt kutyák, macskák, kanárik alusszák örök álmukat, továbbá egy csirke is. Szek- szárdon ilyesmi nincs, de azért egy állatsírról tudok. Az Sz. utca egyik házának udvarán van, minden különösebb jelzés nélkül, gyönyörű páfrány (Dryopteris filix Mas.) levelei alatt szerényen meghúzódva. Az elhunyt MODIANO-cigaretta- hüvelyek volt dobozában pihen. Évtizedekre visszamenően ez volt az utolsó MODI- ANO-s skatulya, amit láttam. A megboldogult szaporán verő szíve nem bírta ki az operáció megpróbáltatásait. Ugyanis ilyesmitől se kímélte meg a sors, mely nem tesz megkülönböztetést ember és aranyhörcsög között. Utóbbiról van szó. Vigasztalhatatlan gazdája olykor eljön a távoli városból, ahová időközben a fent említett sors vetette. Megáll a páfrány felett és mert buddhista hajlandóságok is élnek abban a mérhetetlen nagy szívében, Buddhára gondol és Hörcsire. Aztán elmorzsol szeme sarkában egy könnycseppet és emelt fővel távozik. e Volt egy időszaka az életemnek, amikor a társadalom úgy vélte, leghasznosabb, ha a Kőbányai Gyógyszer- gyár Kémia III. számú üzemében mint segédmunkás szolgálom az érdekeit. Negyed évig tartót, nagyon kellemes időszak volt és utólag se állíthatom, hogy meg kellett szakadnom a műn-1 kában. Társammal minden negyed órában felváltva felmásztunk egy toronnyi tartály tetejére, leolvastuk a hőmérőt, majd ha az elérte a kívánt hőfokot, megnyitottuk a tartályt és leeresztettük az izonicid nevű gyógyszer egyik alapanyagát. Ezt a tevékenységet szaknyelven úgy hívták, hogy frakcionálás. (Ami nem azonos a frakciózással!) Szépszámú szabad óráinkban pedig politizáltunk. Nem kettesben, hanem mert a mi üzemrészünkben szabad volt dohányozni, legalább féltucatnyi- an, de olykor többen is. Többségünk katonaviselt lévén, híven követtük azt a régi férfiszokást, hogy felelevenítettük egyenruhás időnk emlékeit. Ezek — emléknek — mindig szépek. Ismertem egy öreg Vas megyei parasztembert, aki elandalo- dó gyönyörűséggel tudott mesélni a „gyönyörű isonzói szuronyrohamokról.” Folyt a szó és rövidesen, világossá vált előttem, hogy Zsukov, Montgomery, Rommel, továbbá Clausewitz legnagyobb magyar tanítványainak társaságában ülök. (A legmagasabb rangú tartalékos tizedes volt közöttünk.) Éppen a debreceni páncélos csata egyes részleteit taglaltuk, amikor szerényen megszólalt a mindig borostás B. bácsi, az öreg éjjeliőr. Kijavított valamilyen apróságot, gondolom azt, hogy a Zrínyi-rohamlövegek tűz- gyorsasága mekkora volt. A többiek undorral nézték az okvetetlenkedőt. — Volt maga egyáltalán katona, papa? — kérdezte egy valamikori élhonvéd. — Igen! — Netán kutyamosó valamelyik tiszt úrnál, nem? — Nem egészen... — Aztán mi volt a rangja? — Altábornagy. Abban a csatában történetesen a hadosztályom maradványait vezettem. A többit szétverték a szovjetek... o Egyik ismerősöm láthatólag szívrohammal kínlódó, jól öltözött, idős embert talált a házuk előtti pádon. Betámogatta a lakásba, vizet adott neki és kérdezte, hogy kihívja-e a mentőt. — Hagyja csak, kisasszony! — intett fáradtan az illető. — Most jövök a kórházból. Tizenöt hétig feküdtem odabenn. Csak még egyszer hazajussak, nincs más kívánságom... — Hová? Kiderült, hogy Székes- fehérvárra. Továbbá az is kiderült, hogy a szánni való lábadozónak kevés a pénze. Megmutatta a személyi igazolványát, benne a pontos fehérvári cím. Kapott 200 forintot. A lábadozó jobbra el, a 200 forint viszont nem jött hetek múlva sem — ezt úgyis sejti az olvasó. Telefon egy székesfehérvári ismerősnek, aki el is ment a megadott címre. A szívbeteg valóban ott lakott. Tizenöt évvel ezelőtt. A közbenső időt nem fekve, hanem ülve töltötte, feleségének arzénnal történt megmérgezése okából. Aznap szabadult a börtönből. Ha van ilyen, bizonyára kitűnő szerepeket alakíthatót az elítéltek műkedvelő színjátszó-csoportjában. Állok az egyik budapesti útkereszteződésnél és várom, hogy a lámpa zöldre váltson. Ekkor irgalmatlanul hátba vágnak, majdnem az úttest közepére repülök. — Jónapot kívánok, őrmester úr! — harsogja a képembe egy ismeretlen, miután segített visszanyerni az egyensúlyomat. — Sose voltam őrmester! — mondom cseppet se barátságosan. — Hát nem maga a Z-i önkéntes tűzoltók .őrmestere? — És ha az lennék, akkor is így hátba vágott volna? A kérdés meglepi, elgondolkodik, végigmér, aztán eldönti. — Ahogy így elnézem magát, azt hiszem még jobban! ORDAS IVÁN Hajómodell
