Tolna Megyei Népújság, 1980. március (30. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-09 / 58. szám

1980. március 9. NÉPÚJSÁG 3 Megyénket képviselik (3) Sarlós Istifön Sarlós István, a Hazafias Népfront Országos Taná­csának főtitkára is Tolna megye képviseletében vesz részt az MSZMP XII. kongresszusán. Budapesten született 1921-ben. A mun­kásmozgalomba 1939-ben kapcsolódott be, először a szakszervezetben tevékeny­kedett, majd még abban az évben tagja lesz az illegá­lis kommunista pártnak. A felszabadulás után az SZDP budapesti II. kerüle­ti titkára, majd különböző beosztásokban a pártappa­rátusban, később a Magyar Szovjet Baráti Társaság­ban és Magyar Önkéntes Honvédelmi Szövetségben dolgozott. 1952. és 1956. kö­zött végezte el az Eötvös Loránd Tudományegyete­met, az ellenforradalom le­verése után az MSZMP budapesti bizottságának munkatársa, aztán megvá­lasztják a VI. kerületi pártbizottság titkárának. 1963-tól a fővárosi tanács elnöke volt, és mint ilyen kapta meg munkája elis­meréséül a Pro Űrbe ér­met. Az urbanizáció és Budapest fejlődését mindig figyelemmel kísérte, de környezetvédelem sem esik ki a látóköréből, ma az MSZMP Központi Bizottsá­ga és Politikai Bizottsága tagjaként is elnöke a Hor­tobágyi Intézőbizottságnak. Országgyűlési képviselő. Felesége is a munkásmoz­galom nagy tapasztalatok­kal rendelkező harcosa volt, ma nyugdíjas. Egy lá­nyuk van, középiskolai ta­nár. Munkatársai a minden újra fogékony előítéletek, sablonok nélküli gondolko­zó vezetőt tisztelik és sze­retik személyében, aki mindenkire rábízza, hogy önállóan lássa el saját fel­adatát, de megköveteli, hogy a döntést meghozó vezetők aztán vállalják is a teljes felelősséget mun­kájukért. „Másképpen nemtudokélni...” Amikor Frezik Istvánná — néháijy nap múlva éppen ötven éve lesz ennek — megszületett, senki sem sejt­hette még, hogy életét nem lehet majd csak a tűzhely mellé szorítani úgy, mint asz- szonyi elődeinek, anyjának, nagyanyjának az életét. Hon­nan is sejthették volna, ami­kor minden úgy indult, ahogy egy lány — amely „nem gyerek” — születése­kor indulni szokott. „Majd csak felcseperedik, dolog­ra fogható lesz, utána pedig bizonyosan kerül neki egy jó férj, kinek révén helyére kerül,” — gondolták a család­jában, környezetében. Mert mi mást is gondolhattak volna? Felcseperedett, korán kezdte kenyérkereső életét és találta meg Kiskonda­pusztán a párját, de már 18 évesen szakított azzal a sze­reppel, mely csak bezárhat­ta volna a családba. Ma semmi meglepő nincs ab­ban, ha egy lány vagy asz- szony a mezőgazdaság háza- táján az állattenyésztésben dolgozik és képzett szakmun­kásként. Harminckét évvel ezelőtt még férfilelkűnek mondatott az a fehérnép, aki nem maradt meg a baromfi- udvar apró jószágai mellett. A kék szemű, szőke hajú asszony brigádvezetője a dombóvári Alkotmány Tsz országos hírű és nevű szo­cialista brigádjának, a Ga­garin brigádnak, tagja a TOT-nak és a TOT nőbizott­ságának, valamint a terme­lőszövetkezet nőbizottságá­nak és egy éve vezetőhelyet­tese a sertéstenyésztési te­lepnek. Egyébként, mint azt annak idején megírtuk, a Gagarin brigád 1975-ben nyerte el a Magyar Népköz- társaság Kiváló Szocialista Brigádja címet. — Gondolta volna lány­korában, hogy így alakul majd az élete? — Hogy így alakul, azt nem. De én már nem tudnék másként élni, mint ahogyan most élek. A telepvezetői iroda, — ahol ülünk — zsúfolt, és nagy forgalma a déltől két óráig tartó ebédszünetben sem csillapodik. Az intézni­valók nem tartanak pihenőt, pedig kell a napi kilenc órás munkát végzőknek a szussza- násnyi megállás. Éva asszony 18 évvel ez­előtt, 1962-ben került a ser­téstenyésztési telepre elle­tősnek. Azt mondja, hogy életének az sokkal gondta­lanabb időszaka volt, mert végezte azt a napi munkát, ami rá hárulf. Most több okból is nehezebb. Az egyik, hogy a 17 tagú brigádnak — úgy tűnik — könnyebb volt elnyernie a szocialista címet és az országos rangot is ki­fejező nagy kitüntetést, mint tartani azt a szintet, ami fo­lyamatosan méltóvá teszi a kollektívát a kitüntetés bir­toklására. Aztán itt van a te- lepvezetői-helyettesi megbíza­tás, amitől félt, s amit végül azért vállalt el, mert a csa­ládja is biztatta. Elsősorban a férje, aki a termelőszövet­kezet mezőőre, aztán a gye­rekek, Dalmandon lakó asz- szonylánya és a fia, aki még velük él. — Tudja^ nagyon sokszor fáj a fejem, amikor haza­megyek este, pedig soha nem féltem a munkától, se a fe­lelősségtől. — Rosszul mennek talán a dolgok? — Azt nem mondanám. A munkával kapcsolatos köve­telmények nőttek meg, mi­közben a brigád tagsága ki­cserélődött. Sok gondot okoz nekem, hogy az újak akár­mennyire igyekvőek is, nem mindig érzik át, hogy mit kellett azért munkában adni, hogy a munkacsapatunk el­érje a legmagasabb kitünte­tése egyikét. Azt se értik, miért ültettünk annyi ró­zsát, neveltünk pázsitot a telepen. — Megfiatalodott legalább a brigád a nyugdíjazás mi­atti személycserékkel? — Sajnos, nem. Negyven év az átlagéletkor nálunk. Hozzánk nem jönnek szíve­sen a fiatalok, és ennek nem anyagi oka van, hiszen a te­lepieknek megvan a havi 4400—4500 forintjuk. A lekö­töttség akadályozza a fiata- lodást. Az, hogy a nyári munkarendben reggel öttől 11-ig, majd délután háromtól este 6-ig dolgozni kell. Té­len pedig kétórás ebédidő mellett reggel hattól délután ötig van munkánk. — Maga, hogyan bírja az otthoni tennivalókat e mel­lett a lekötöttség mellett? — Nagyon jóit mert nekem rengeteget segít a férjem is, aiki mezőőrként kötetlen munkaidőben dolgozik és nyáridőben olyan a szoligála, ta, hogy kora hajnalban reg­gel és este kell mennie. A nyarat szeretem jobban, mert A naplónkban minden ben­ne van... akkor otthon többet tudok dolgozni. Szóba került, hát ’■ersze, hogy szóba került a pihenés is. Éveken át az olvasás, a televízió és a család urálija a szabad időt. Minden hét vé­gén megjönnek Dalmandról a gyerekek két unokával. Az_ tán futja azért másra is. Jár­tak az NiDK-ban, az NSZK. ban, Romániáiban és Jugo­szláviában, és ha minden igaz, akkor az idén nyáron Harkányban töltenek két he­tet. A TOT nőbizottsóga két havonta ülésezik, a TOT ne­gyedévenként. Jók ezek a ki. mozdulások is, mert nem­csak a szorosan vett felada­tok tisztázására alkalmasak, hanem arra is, hogy táguljon a látókör. Most például már­cius 11-től 15-ig Hajdúszo­boszlón rendez továbbképzést a TOT nőbizottsága. — El fogja rnájd mondani Szoboszlón a gondjait is? — Persze, hogy elmondom. De azért azzal a jóérzéssel ám, hogy viszek én mindig ezekre a tapasztalatcserékre dicsekednivalókat is bőven. — Például? — Például azt, hogy a ter­melőszövetkezetünk igen jó gazdaság és azt is, hogy a 4080 darab hízósertés kibo­csátására alkalmas sertés- tenyésztési telep az elmúlt évben csaknem 6000 sertést adott. El őker ül a bri gádn apló, mely híven tükrözi a Gaga­rin brigád megfeszített mun­káját. Két szó, a „fegyelem” és az „összefogás” különösen sokszor szerepel a kollektíva krónikájában. Ez szükség­képpen Van így. Ha a brigád meg akar maradni elsők kö­zött elsőnek — és nyilván­valóan ezt akarja —, az újaknak nemcsak elf o gadni - ok kell, folytatni is a készen kapott hagyományt — a munkában való élenjárást. LÁSZLÓ IBOLYA “—”1 zéles körű eszmecsere ijK zajlott le a pártszerve- jJL zetekben az elmúlt hó- "' napokban. A párt- csoport-értekezleteken, a tag­gyűléseken a párttagok mintegy kétharmada fejtette ki véleményét a kongresszu­si irányelvek vitája során a párt politikájának különféle kérdéseiről, a további cse­lekvés tennivalóiról. Ez a méreteiben rendkívül széles és átfogó eszmecsere újból szemléletesen tanúsította, milyen lényeges és nélkülöz­hetetlen szerepet tölt be a pártélet vérkeringésében, a pártdemokrácia érvényesülé­sében az alkotó szellemű, pártszerű vita. A párton belüli vélemény- csere a mostani alkalommal is alapvető fontosságú esz­köze volt annak, hogy a párttagok élhessenek egyik leglényegesebb jogukkal, részt vehessenek a párt po­litikájának alakításában. Ez a jog természetesen nem korlátozódik csupán megha­tározott időszakokra, hanem jelen van, érvényre jut a pártélet mindennapi meneté­ben. Éppen ezért a viták, a véleménycserék sem csupán a kongresszusokat megelőző időben jellemzik az MSZMP belső életét. Az átfogó, „nagy” politikai kérdések azonban mégsem válhatnak állandóan viták tárgyává, hiszen ez megbénítaná a cselekvést, le­hetetlenné tenné a vitákban kikristályosodott álláspon­tok gyakorlati valóra váltá­sát. Ám a modern politikai élet természetes rendjében kialakult gyakorlat, hogy időközönként indokolt a po­litika átfogóbb vizsgálata, az irányvonal mérlegre tétele és az új feladatok komplex meghatározása. Ilyen idősza­kot élünk most, s ebben az időszakban a vita — mint a pártpolitika meghatározásá­ban való részvétel eszköze, módja, kerete — különösen érdemleges szerepet tölt be. A párton belül a dolgok ter­mészetes menetéből adódóan léteznek viták, különféle vé­lemények, nézetek, gondola­tok hangzanak el és ütköz­nek meg bennük. Azonos esz­me és politikai meggyőződés vezérli a párt tagjait, néze­teik mégsem lehetnek min­den kérdésben eleve azono­sak. Ez csak akkor lenne el­képzelhető, ha társadalmunk semmilyen értelemben nem lenne strukturált, illetve a párt tagjai valamennyien azonos helyet foglalnának el a társadalom szerkezetében. közti levéltárának állami tu­lajdonba kerülése. De kérült elő Rákóczi-levél éppúgy, mint Vedres Márk-hagya- ték Firenzéből. Eredménye­sek voltak a különböző víz­műveknél végzett leletmentő ásatások is. A Petőfi Irodal­mi Múzeumba került Móricz Zsigmond hatalmas terjedel­mű és felbecsülhetetlen' ér­tékű kézirat- és levélhagya­téka. A közgyűjtemények a köz- művelődés kútfejei. A köz- művelődési tevékenység so­rán egyre változatosabb mód­szereket dolgoznak ki a mú­zeumok, de elsősorban a könyvtárak. Utóbbiak a nem­zetközi gyermekév alkalmá­val 20 ezerrel gyarapították ifjú olvasóik számát és ön­állóan vagy más intézmé­nyekkel közösen 55 ezer ren­dezvényt tartottak. Befejezésül a főosztályve­zető röviden ismertette az idei terveket, melyek jelen­tős része évfordulókhoz kap­csolódik. Uj múzeum épült és nyílik Salgótarjánban. A tájékoztató után a meg­hívottak megtekintették a legújabb szerzeményekből a Néprajzi Múzeum egyik emeleti folyosóján összeállí­tott kamarakiállítást. Oí. Érdekes sajtótájékoztatóra került sor az elmúlt napok­ban Budapesten, amelyen, dr. Villangó István, a Kultu­rális Minisztérium közgyűjte­ményi főosztályának vezetője — mint mondotta — e fon­tos gyűjtemények' tavalyi munkájáról mintegy „zár­számadás” formájában tájé­koztatta a megjelenteket. Ta­nulságos és joggal optimista beszámoló volt, melynek ada­tai arról tanúskodtak, hogy a takarékosság nem veszélyez­tette az itt folyó munkát. Tavaly az országban 14 ezer 514 könyvtár működött, közel 110 millió kötettel. Az ország lakosságának több, mint egyharmada beiratko­zott olvasó volt. A könyvtá­rak alapterülete mintegy 7000 négyzetméterrel bővült. A 464 múzeumot és múzeumi kiállítóhelyet majdnem 17 millióan keresték fel. Ezen a téren kis megyénk különö­sen jól szerepelt, a kiállítá­sok látogatottságában meg­előzte Bács, Nógrád, Somogy és Szolnok megyét. Az év so­rán 15 új kiállítóhely jött létre. A jövőben a tájházak száma gyarapodik, amiben mi Szakályban vagyunk ér­dekeltek. A 66 levéltár 175 „folyókilométer” anyagában 3795 kutató búvárkodott. I. Sztrelbickij nyugalma­zott szovjet tüzér altábor­nagy a Hadtörténeti Mú­zeumnak adományozott szablyával, melyet 1920- ban, a Déli (Front lovas­dandár ütegparancsnoka­ként a front politikai he­lyettesétől, Kun Bélától ka­pott. Részben ásatások, gyűjtő­munka, részben vásárlások révén tovább gazdagodtak a hazai közgyűjtemények. Pá­ratlan értékű a báró Hor­váth család 1340—1964 (!) Tudjuk azonban, hogy ez nem így van: az egyes párt­tagok eltérő körülmények között élnek és dolgoznak, s létviszonyaik eltéréseiből adódóan másfélék közvetlen társadalmi tapasztalataik is. Ezért természetes, hogy az azonos eszmei alapállás elle­nére bizonyos kérdések meg­ítélésében nem mindig jut­nak egyforma következtetés­re. Nemcsak a munkások, il­letve a parasztok életviszo­nyainak kölcsönösen eltérő megítélésére gondolunk (ez a mondhatni több évtizedes vi­tatéma a jelek szerint még mindig nem jutott teljesen nyugvópontra), hanem pél­dául olyasmire is, hogy más­ként ítéli meg gazdasági helyzetünket és teendőinket egy jól boldoguló, illetve egy nehéz helyzetbe került vál­lalat kommunistája. Vagy némiképp másként látja az iskolai nevelőmunka problé­máit az ezzel naponta küsz- ködő-bírkózó pedagógus, s másként az, aki a munka­helyi pályakezdők gondolko­dásmódja, magatartása, illú­zió és elvárásai alapján érté­keli e munka eredményessé­gét. Ám nagyon is leegysze­rűsítenénk a dolgot, ha akár egy adott közösségen belül is feltétlenül azonosnak ítél­nénk a nézőpontot, hiszen' egyrészt ott sem teljesen egy­forma a kommunisták helye a munkahelyi struktúrában, másrészt pedig a gondolko­dás nem vezethető le mecha- -nikusan pusztán a létkörül- . ményekből. így érthető, hogy egy-egy pártcsoporton vagy alapszervezeten belül is csaptak össze nézetek, adód­tak véleménykülönbségek. Amikor egy pártszerveze­ten vagy magán az egész párton belül kibontakoznak a viták, szinte elkerülhetet­lenül felmerül a kérdés, hogy vajon ezek nincsenek-e ká­rára a párt egységének. A most lezajlott időszak ilyen szempontból is megerősítet­te a korábbi tapasztalatokat, nevezetesen azt, hogy az egység és a vita nem feltét­lenül gyengítik egymást, sőt, a lenini normák szellemé­ben folyó viták valójában erősítői az egységnek. Ha el­fogadjuk ugyanis, hogy a vé­leménykülönbségek elkerül­hetetlen velejárói a párt éle­tének, akkor könnyű belát­ni, hogy a különbözőképpen megítélt kérdések nyílt megvitatása sokkal célra­vezetőbb módja az eszmei­politikai egység kialakításá­nak, mint az eltérő vélemé­nyek elfojtása, elhallgattatá­sa. Pártunk történetében elő­fordult — az ötvenes évek­ben —, hogy a felszínen ab­szolútnak tűnt az egység, ám a mélybe szorított nézetelté­rések nem is olyan hosszú idő elteltével robbanássze­rűen vetették szét ezt a lát­szólagos egységet. A jelenle­gi helyzetről viszont meg­győződéssel állíthatjuk, ho®y a különböző véleményeknek teret adó nyílt vita valóban erősítette a párttagság esz­mei és cselekvési egységét. Ezt a meggyőződést arra alapozhatjuk, hogy a vita ez alkalommal is megfelelt az MSZMP életében méghono­sodott követelményeknek. Vagyis nem volt öncélú, ha­nem a cselekvést szolgálta, annak legcélravezetőbb mód­jait keresték résztvevői. Nem volt parttalan, hanem az irányelvekben megfogalma­zott, a mai időkben tényle­gesen aktuális és megérett kérdések köré összpontosult, azok megoldását kutatta. Messzemenően érvényesült benne a kommunista fele­lősségérzet, a résztvevők nem kívülállóként, hanem a kö­zös felelősség részvállalói­ként fogalmazták meg véle­ményüket. ...... ami talán a leglénye­g esebb: az egyes kér- désekben különböző állásfoglalások is azo­nos talajban gyökereztek, a párt jelenlegi fő irányvona­lának helyesléséből indultak ki. Ennek az irányvonalnak a támogatásából változatla­nul teljes az egység, mert a párttagok saját tapasztalataik alapján újból és újból meg­győződhetnek arról, hogy ez az irányvonal jól szolgálja a dolgozó tömegek alapvető létérdekeit. Ilyen értelem­ben a párt egysége töretlen: a viták sehol nem kérdője­lezték meg a politika irány­vonalát, hanem azt elemez­ték, milyen módon juttatha­tó ez a legjobban érvényre. S ezért mondhatjuk meg­győződéssel: a párton belüli vitáink ez alkalommal is egységünk kovácsolói voltak. LÁSZLÓ TAMÄS A hazai közgyűjtemények „zárszámadása”

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents