Tolna Megyei Népújság, 1980. március (30. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-30 / 76. szám
IO NÉPÚJSÁG 1980. március 30. . IRODAI OM Bici SZABÓ LŐRINC: A földvári mólón Partra dong a tó: nagyítóüveghúsa alatt ingó terméskövek dagadnak-fogynak, ahogy éleik szöge a híg kristályban megtörik, szűkül vagy tágul: a dirib-darab roncsok együtt emelik hátukat, torz teknősbékák, a vízzel, amely szabályosan lüktetve futja el mohos lapjukat, aztán lecsorog a fél vagy negyed ütemkésés konok játékával kontrázgatja saját lélegzetének nyugodt ritmusát. Nyíló récék kereszthálózata borzong egymáson át ide-oda, s lent, a napsütötte leheletfinom hol halak húznak, leheletfinom árnyuk együtt fut s együtt tűnik el a fénytörés színörvényeivel, mert máris új hullám nő és üveghúsa alatt a torz terméskövek megint dagadnak-fogynak: tizenöt másodperc telt el, s két hullám között, mely jött s elomlott, most megint csorog a sok kis csurgó, fecseg, és locsog, s megint árnyat húz a fenékre a felszín futó recehálózata, — s mindez folyton így ismétli magát, így, e játék, az örökléten át, így, e léhaság, s túlél minket is, és túléli ellenségünket is, túl, ez a semmi, ez a tünde kép, túl a királyok, hősök és a nép minden jövőjét: jelentéktelen, mégis másod, rettentő Végtelen! REICHELD ILONA: Otthon Kihűlt szobámban fagyos árnyék motoz éjfekete csöndben. Párnám, takaróm didereg, gyertyaláng, kis fény, húzza az árnyék, zúzmara hajam bogasodik, fagypont alatt réveteg tekintet egy pontra feszül, megfagyott szó levegőben lóg... ■.. hópelyhek tánca sodor más világba! Lovas szán jön értem, Hótündér csilingel, szárnya alatt család-meleg, szívem dobban: Veled megyek! Valerij Popov: A Lejkin nevű férfi Az egyik vasútállomáson éldegélt egy férfi; Lejkinnek hívták. Rakodómunkás volt. Ha fát hoztak — fát rakodott, ha ala- bástromot — akkor alabástromot. Egy alkalommal még vad kutyákat is rakodott; a városi park védelmére hozták őket. Egyszer aztán az egyik üres vagonban egy geometriai tankönyvet talált az emberünk. A könyv a közepén volt kinyitva. Lejkin fölvette és olvasni kezdte. — Te aztán tudod: a közepétől! — mondta a brigádvezető. — Az elején kezdd! — Ugyan miért, hisz így is értem — mondta Lejkin. Aztán hátulról kezdte olvasni. Ügy is értette. Ettől kezdve nem vált volna meg a könyvétől. Egy hónap múlva fizetétlen;szabadságot vett ki, és elment a városba. — Hol van az akadémia? — kérdezte, ahogy kilépett a pályaudvarról. — Először jobbra, aztán balra — válaszolták neki. Eljutott az akadémiához, fölment az első emeletre. A-z egyik kivilágított előadóteremben egy képletekkel teleírt táblát látott meg. Rövid ideig nézegette a képleteket, aztán fogta a krétát és folytatta a levezetésit. Ekkor lépett be a professzor. — Hagyja békén a tételemet! — kiáltott Lejkinre. — Kérem — mondta Lejkin, és elment a táblától. A professzor fölvette a krétát, és ekkor rádöbbent, hogy képtelen folytatni a levezetést. — Próbálja csak meg! — mondta Lejkinnek. Lejkin fogta a krétát és tíz perc alatt levezette a tételt. A professzor kiperdült az előadóteremből és elrohant az akadémiai újság szerkesztőségébe. A szerkesztőnek nagyon megtetszett ez az eset a tétellel. Elhatározta, hogy cikket jelentet meg róla az újságban, a „Nálunk történt” című rovatban. Térjünk vissza a professzorhoz, aki köz-- ben visszament az előadóterembe. Lejkinnek már híre-hamva sem volt; a profesz- szor megdöbbenve látta, hogy az analfabéta takarítónő nagy igyekezettel már a képlet utolját törli a tábláról. A professzor egy hétig nem ipozdult ki az előadóból, megpróbálta felidézni magában, hogy is volt a tétel bizonyítása, de semmire sem jutott. Akkor fizetetlen szabadságot vett ki, és elindult, hogy megkeresse Lejkint. És íme, körülbelül egy hét múlva az egyik kis állomáson meglátta a restiben. Lejkin valami levezetést ismertetett az asztalszomszédjával. Rögtön a professzor elé indult, ahogy meglátta. — Mondja csak — kezdte a professzor —, nem emlékszik a tételre, amelyet az akadémián vezetett le? — Hogyne emlékeznék. Kimentek a váróteremből, Lejkin az egyik útjukba kerülő mozdony hajtórúdján kezdte levezetni a tételt. — Hé! — mondta a professzor —, valami másra írjon; elmegy a mozdony. — Én már csak így szoktam — mondta Lejkin. — Tegnap látom, hogy karikázik egy gyerek. Noszia, gyorsan levezettem egy tételt a karikán. — Melyik tételt? — kérdezte a profesz- szor. — A tizenhat egyenlő szelet tételét — válaszolta Lejkin. — Óh — kiáltott fel a professzor —, a tizenhat egyenlő szeletet! Hiszen ötezer éve szenved az emberiség ezzel a tétellel. Hallgattak. — .Tudja, jobb lenne, ha hagyná ezt az egészet — mondta a professzor. — (Nehéz dolga lenne rmegelőzte a korát. — Igen — mondta Lejkin —, igen. Megelőztem. — Isten áldja! — mondta a professzor. — Isten vele! — mondta Lejkin.- A professzor vonatra szállt. Ismerős táj suhant el az ablak mögött. A professzor kapva rajta, hogy ismerős a táj, bebeszélte magának, hogy a nyaralójából megy vissza a városba. Lejkinről meg csak álmodott. Fordította: Bratka László Szép magyar nyelv Rakodunk vagy rakódunk? Közismert tény, hogy a magyarban a beszédhangok időtartamának jelentésmegkülönböztető szerepe van. Mást jelent a por, mást a pór, egészen más a kor, mint a kór, a lakos sem azonos a lakossal. A figyelmetlen, gondatlan beszédben sokszor elmosódik a határ a rövid és a hosszú hangok között. Vagy az egyik vagy a másik alak válik uralkodóvá. Az óvoda csaknem általánosan rövid o'-val hangzik, ovoda lett belőle, pedig nyilvánvaló, hogy az óv szavunkból fejlődött. A bölcsőde szavunk kiejtése is csak ritkán tükrözi az elnevezés alapjául szolgáló bölcső szóalakot. Az egykor közismert induló szövegének egy sorát sokan így énékelték: „Hullt a por, hullt a gyereke. Dologtalané volt az ország”. — Az első részén fönn sem akadunk, főként ha nem ügyelünk a szövegösszefüggésre. A por hullása igen gyakran tapasztalt jelenség. Legfeljebb azon csodálkozunk el, hogy kerülhetett bele egy ünnepi induló szövegébe. Az azonban már valóban nehezen érthető, hogy nemcsak a por hullt, hanem a gyereke is. így válik nyilvánvalóvá, hogy az induló szövegének szenvedő hőse nem a por, hanem a pór, más szóval: paraszt. A köznapi társalgásban sokkal gyakoribb a rövid o- val ejtett korház, mint a helyes, szabályos kórház. Egy kissé erőltetett humorral a kórház alakot összetett szónak foghatjuk fel, s így értelmezhetnénk: öregek otthona. Szójátéknak alkalmasabb a kortárs és a kórtárs egymás mellé állítása. Kortársam a velem egy időszakban élő ember, kórtársam pedig az, akivel együtt betegeskedem, akit ugyanaz a nyavalya gyötör, mint engem. A rövid és hosszú magánhangzóval egyaránt ejthető, de össze nem cserélhető szó- párok közé tartozik a rakodik — rakódik is. Megfigyelésünk szerint sokan csak a rakódik alakot ismerik, s a rakodik helyett is ezt használják. Jelentésük — alaki rokonságuk ellenére — meglehetősen távol van egymástól. A rakodik ún. cselekvő ige, amely azt jelenti, hogy valaki — rendszerint közlekedési vagy szállító eszközre egymás után több vagy nagyobb tömegű árut, holmit rárak: Csillére, kocsira, szekérre, vagonba rakodik. (Ezzel szemben a rakódik ún. visszaható ige, s azt jelenti, hogy az apró részecskékből álló anyag lassanként felhalmozódva réteget alkot valamin: ráülepedik valamire: Vastag porréteg rakódott a könyvekre — Fogainkra fogkő rakódik. — Nagyobb üzletek előtt a gépjárművezetők tájékoztatására gyakran ilyen feliratú táblát helyeznék el: RAKÓDUNK. — Mivel a hosz- szú ó-val ejtett és írt változat csak 3. személyű lehet, tehát valami rakódik, ez a felirat nyelvtani és egyben tartalmi képtelenség. Ha szó, helyesebben betű szerint vesszük, akkor egy ritka jelenségre, tüneményre hívják föl vele a járókelők figyelmét. Arra, hogy az áru ki- és berakásával foglalatoskodók jókora porszemként ott lebegnek a levegőben, s ha az erős légáram meg nem zavarja őket, ákkor egy bizonyos idő múlva leszállnak, ráülepednek. — Mire is? Talán az ott álló teherautóra. Nyilván eszük ágában sincs ilyesmi. Csupán az anyagmozgatás irányítója, aki a tájékoztató (feliratot, táblát kitette, nem volt tisztában vele, hogy egészen mást jelent a RAKODUNK, mint a RAKÓDUNK. DR. RÓNAI BÉLA LEV MALINSZKIJ: Reggel Nyolc harminc. A munkaidő kezdete. Megérkezik Pavel Grigorjevics, a közgazdász. Jó kedve van. Bélyegeket gyűjt, és most rakja be az albumba. Berepül Nyinocska, a titkárnő. Tizennyolc éves. • Egy angyal. Az angyalnak új importszárnyacskái vannak. Jó kedve van. Megmutatja szárnyacskáit. Megérkezik Marfa Kuzminyicsna, a pénztárosnő. Jó kedve van. Megöntözi a kaktuszokat. Bejön Szigyako, egy fiatalember, hősszerelmes. Ö a főnökhelyettesünk. Jó kedve van. Felhívja barátnőit. A mai napra négy randevút beszél meg. Szép teljesítmény. Mindenkinek jó kedve van. Mindenkinek van elfoglaltsága. Csak nekem nincs. A falra tudnék mászni! Nincs mit tenni, dolgoznom kell... (Fordította: Juhász László) A Dunatáj új száma A Szekszárdon megjelenő Dunatáj harmadik évfolyamába lépett. A negyedévenként megjelenő tudományos és művészeti folyóirat új számának élén Bertók László verseit találjuk. Sz. Bányai Irén két kiáltványt közöl: az egyiket Gőgös Ignác adta ki, s valószínűleg ő is írta, a másik a Magyar Kommunista Párt kiáltványa Szekszárd dolgozóihoz, 1944. decemberéből. Gaál István Babits három miniatűrjét közli, (Bárdosi Németh János Szirmai Károlyról emlékezik. Laczkó András pedig egy Illyés-ver- set elemez. Bencze László festőművész feljegyzéseiből közöl a folyóirat. Balázs Kovács Sándor pedig egy sárközi presbitérium jegyzőkönyvéből közöl érdekes adatokat a hajdani sárközi erkölcsről. Tóth Tibor Föld és termelés, Takács Lajos a Szikes tavak hajdani haszna címen írt tanulmányt, Tüskés Tibor pedig Csányi László Szekszárdi napló című könyvét elemzi. Kerék Imre, Bebesi Károly, Voigt Vilmos, Zentai László, Szilágyi Miklós, Gaál Attila könyvkritikával szerepei. A Dunatáj új száma Wo- sinsky Mór ázsiai expedícióján készített fényképfelvételeiből közöl többet, amelyek eredetijét a szekszárdi múzeum őrzi. Gyurkó Géza: LICIT Anniikor Povázsai büszikén mutatta élete álmának megvalósulását, a kék Skodát, Csemcsegi jóindulatúan veregette meg a vállát: — Gratulálok, öregem, gratulálok... Csinos kocsi ez a Skoda. Nem mondom, az én Fiat 1500-asomhoz képest játékszer, bankács dolog az egész, de azért autó... Léhet vele menni. Nem gyorsan, nem sokat. De autó. Nem Fiat, nem Volvo, nem Merci, de azért autó... Igen — tette hozzá mély meggyőződéssel — mindenek ellenére autónak mondható... — Hát ez ért hozzá... — Mihez? — kérdezte letörten a férjétől Csemcsegi távozásával Povázsainé... — Ahhoz, hogy kedvet csináljon az embernek... — legyintett rezignálitan Povázsai és úgy nézett az ártatlan, kék Skodára, mint púpos törpére egy nudista strandon. Amikor Povázsai büszkén mutatta Csemcseginek élete másik álmát, a Philips sztereó rádió-magnót, a teljes és csodás felszerelésével együtt, s még egy Boney M. lemezt is leforgatott a vendégnek, Csemcsegi jóindulatúan veregette meg Povázsai vállát, mondván: — Gratulálok öregem... Igazán kellemes hatás. Csinos a sztereód. Nem mondom, ezek az izék... ezek a skatulyák valóban nem hangfalak, aztán hiányzik a keverőasztal is, emiatt bizony amatőr dolog az egész, de azért kétségtelen, hogy lehet hallgatni... Ha egyszer eljöttök hozzám és meghallgatjátok ugyanezt a lemezt az én NBC hangfalaimon, akkor majd látjátok, hogy ... no, de mit is beszélek annyit... Van azért hang. Hang az van. Olyan, amilyen. Kezdőknek ez is jó... Végeredményben azért leforgatja ez is a lemezt — tette hozzá vigasztalásul Csemcsegi, hogy Povázsai úgy érezte, azonnal ki kell vág nia az egész sztereó-kacatot, úgy ahogyan van, az OTP-hitellevéllel együtt, ki az ablakon, bele egyenesen a kukába... — Mert ez aztán valóban ért ahhoz, hogy kedvet csináljon az embernek — sírta el magát Povázsainé, és csak az vigasztalta, hogy jövőre juszt is megmutatják a víkendházukait' Csemcseginék. Nem Is akartak egyébként víkendházat. Nem volt rá pénzük se. De ez a Csemcsegi — mondta volt Povázsai a feleségének — ez aztán ért ahhoz, hogy elrontsa az ember kedvét. Most aztán majd mi rontjuk el kedvrontó kedvét a víkend- házzal — álmodozott Povázsai és álmodozott Povázsai- né, lelki szemeikkel már előre látván, mint nyeli kedvrontó kedvét a gyomorfekélyig Csemcsegi, a szép, új, modern víkendház láttán... — Gratulálok, gyerekek... gratulálok, ezt szépen ösz- szehoztátok... Van egy barátom Svájcban, annak a házát másoltam le. Alpesi stílusú az enyém... Tiszta kő, nem faváz, tiszta kő... Négy szóba, két fürdőszoba... Nektek egy van csak, ugye? Szóval, az enyém svájci mintájú, nem típusterv... De azért fel. a fejjel, gyerekek, \tt is lehet víkendezni... Sőt talán még lakni is... Fel a fejjél, utóvégre azért csak ház ez is — veregette meg (Povázsaiék vállát Csemcsegi és távozott. Ügy hírlik, hogy Povázsaiék most egy Kozmosz típusút műholdra gyűjtenek, amely pont a víkendházuk felett lebeg majd 100 ezer kilométer magasan, és csakis nekik sugározza a ‘ világ összes televízióállomásainak adásait... Már előre arról álmodoznak, hogyan nyeli majd kedvrontó kedvét Csemcsegi a Povázsai-féle Kozmosz 100 000 miatt. Micsoda beteljesülés is lesz az, uram ég... Pavel Koichev szobra
