Tolna Megyei Népújság, 1980. március (30. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-30 / 76. szám

1980. március 30.

Képújság 3

Munka, család, közélet

Kompromisszumok nélkül nem megy?

Amikor a kevesebb — több

Szakcsi változások

Hármas szerepben

Mondjuk, írjuk és statisztikáikba foglaljuk, hogy a nők hány százaléka dolgozik, hányán vállalnak közéleti szerepet, vezető beosztást,, sőt a választott testületekbe már a jelölteket is úgy válogatják össze, hogy a gyengébb (vagy erősebb?) nem „megfelelő képviselete is biztosított legyen,”.

Párt-, szakszervezeti, állami határozatok, illetve döntések szabályozzák a női egyenjogúságot. Van haladás, nagy is, meg sok-sok apró is. De mi nem viszonyíthatunk a száz évvel ezelőtti állapotokhoz, a males sokszor a helyi viszonyokból kell kiindulni, azokon, kell — van áhol sokat, van ahol kevesebbet,, de mindenképpen

— javítani.

Sóik nő került mostanában vezető beosztásba, ez tény, Viszont nincs a megyében az adott területen első számú vezető. A második vonalban mér sokan állnak sorba, de valami csoda folytán mindig akad a női helyettes helyett egy alkalmasabb férfi. Hogy így van-e, azt ki tudná jobbam megítélni, mint éppen a kinevezésekben illetékesek! Hiszen ők isimerik a „káderlkészletet”.

Tény, hogy a pedagóguspálya elnőiesedett, és mellette a másik — ez viszont nemcsak ellenőrizhető, hanem irányítható is lenne —, hogy az igazgatód posztok még mindig keményen férfias pályának számítanak.

A KISZ-ben hemzsegnek a lányok, és fogynak a fiatalasszonyok.

Vannak munkahelyek, aho] teljesítménybérben sokkal többet keresnek a szakmunkásnők — már aiki szakmunkás közöttük —. mint a férfiak.

Mindebből nyilvánvalóan világos, hogy ezen a területen is vannak még ellentmondások. És nem is csak társadalmi vonatkozásiban, az egyénék életében is. Mert nem könnyű három helyen helytállni, egyszerre, akkor 6emi, hia távol; álljon tőlem, a női mám egyetemes sajnált,a- tása, és nem is arról van szó, hogy három példányban kellene létezni a munka elvégzéséhez- csupán arról, -hogy

— kompromisszumok nélkül nem megy...

EZ IS IKÖZÉLET, ÉS MI JÄR ÉRTE?

Kanyar Istvánná népfront- aktivista. Lassan 12 éve dolgozik a szülői munlkaközös- ség'ekfoen, jelenleg ,is az eglészsiégügyi szakközépiskola SZM K -elnöke.

— Nem mondom, hogy nem működik a szülői munkaközösség, de ahhoz képest semmi, ami lehetne. Van iskolai miunkaterv, végire is hajtjuk, mert ilyen-olyan társadalmi munka mindig akad, azt is megszervezzük, hogy legyen aki dolgozzon. Hamás meim, a munkahelyem szocialista brigádjai elvégzik, de egyedül, igen nehéz. Hol van a többi szülő?

Hát igen, a többi szülőotthon van, végzi a dolgát a munkahelyén, meg otthon a háztájiban, meg a közéletben is persze, csak éppen a saját munkahelyén és a falujában, arra már nem juthat ideje, hogy még a megye- székhelyre i,s bejárjon és az iskoláért is tegyen valamit. Érthető, ha csak a gyerek tanulmányi eredménye érdekli őlket, a nevelés kérdései és az iskola már nem. Helyi sajátosság ez a javából.

— Az általános iskolában miég más volt, akkor együtt voltunk, ismertük egymást, kirándulni jártunk á gyerekekkel, télapóünnepséget és farsangi bált rendeztünk. Persze az is igaz, hogy az

nyolc éve volt, a gyerekek is megismerték egymást. Itt meg legalább három csoport van: a bejárók, a szekszárdiak és a kollégisták.

És tudja, mi a legborzasztóbb ? A lányom arra kér, ne menjek be az iskolába tanítás alatt, mert ia többiek azt hiszik, „nyalni jöttem”, azért nyüzsgők annyit, mert előnyt akarok szerezni a lányomnak.

Ennyit arról, hogy miilyen köszönet jár esetenként a társadalmi munkáért. Azért az egész ügyet nem lehet elintézni azzal, hogy éretlen gyerekek csipkelődése, mert másutti is van olyan, hogy nyüzsgőnek, magamutogatónak neveziiik azt, aki csak tenni akar valamit, ha nem is az emberiségért, de legalább értelmes célért, értelmes feladatot vállal.

Ez sem egészen egyszerű, mert tényleg vannak nyüzsgők, izgágák, feltűnésre vágyók,', sőt lusták is, akik azért „közszerepelnek”, hogy eltereljék a figyelmet fizetett. munkájuk hiányosságairól. Márpedig alapszabály, hogy csak az végezzen társadalmi munkát, aki nem a kötelező helyett, hanem azon felül végzi, és azt, amiért a fizetését kapja, lehetőleg jól csinálja.

NEHÉZ ESET, DE MÉG BÍRJA

Érthető, ha nem akar névvel szerepelni, van elég baja ezenkívül is. A férje „nyugis pasas”, elvégzi a munkáját jól és kész. Siet haza. Világnézeti különbség nincs közöttük, de az „elvesztegetett” időt a férj sokallja. Miért nincs otthon az asszony, ha alkonyodik, ugyan kikkel és miféle ügyekben jár-kel állandóan ahelyett, hogy a családjával törődne, mint más rendes asszony? Pedig törődik erején felül is.

Munkásként kezdte, ma is az, de tagja egy választott testületnek, munkahelyén is van megbízatása. Sok idejét elveszi a közélet, de — szerinte — mégis megéri.

— Apró dolgokkal kezdődött. Nagy volt a szám, egy darabig tűrték, hogy folyton jártalom, aztán, egyszer csak azt mondták, most már ne csak beszéljek, hanem csináljam. Megválasztottak szakszervezeti bizalminak, Később a pártszervezetben is kaptam feladatot. Ma már egy választott testületnek is tagja vagyok —; ne nevezzük meg, mert olyan sok nincs belőle, hogy ne ismernének rám.

— Miért nem hagyja abba?.

— Mert nem lehet „kiszállni”, bíznak bennem. Ha jönnek hozzám valami gonddal, mondjam azt, hogy tegnap óta én nem csinálok semmit! Nem segítek, nem intézem, nem képviselem? Ez lehetetlen, de a házasságomat sem hagyhatom elromolni. így hát maradnak a kompromisszumok és az állandó idegeskedés, hogy máshol kellene lennem, mint ahol éppen vagyok.

— Gyerek?

— Azt mondják, kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond. Nekem van kicsi is és nagy is. A gyerek- nevelésben a férjem segít, de néha a lányok is fellázadnak, hogy keveset tudok velük lenni.

Ezért is van az, hogy egy asszony kétszer is meggondolja, hogy mit vállaljon el, főként akkor, ha a férje „nem vitte annyira”, mint ő maga. És ez esetben még az sem számit, ha a férj szakmunkás, az asszony pedig betanított, mert sértődésre a közéleti karrier is alkalmas, nemcsak a munkahelyi, bár meg kell hagyni, kiváltképp az utóbbi bosszantja a férjek egy részét.

MÉGIS

HOGYAN LEHET?

Vajda Istvánná mérnöktanár a Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakközépiskola alapszervezeti párttitkára, a TIT filozófiai szakosztályának vezetője, a megyei párt- bizottság mellett működő ifjúsági munkabizottság tagja. Mindig siet, de mégis valami megnevezhetetlen derű és kiegyensúlyozottság sugárzik belőle.

— Túlságosan is szerencsésnek tartom magamat,

mert nálunk családon belül mindig tiszteltük egymás

egyéniségét és munkáját. A két fiam, a kislányom és a férjem tudomásul vették,

hogy nekem az iskola is az otthonom és az otthonunk is kicsit iskola. Nekem mindenem a tanítás és a tanulás egysége. Az egyetem után még hét év szervezett oktatásban vettem részt, és

minden lehetséges tanfolyamot elvégeztem — ezt nem lehetett volna megcsinálni a családi háttér nélkül.

Elvittek a legeldugottabb faluba is előadást tartani, és nem tette senki szóvá, ha az egyórás előadás helyett három órát beszélgettünk. Nem kifogásolták, ha nálunk este hétig, meg nyolcig hét-nyolc gyerek tanult.

Olyan nagy volt bennük mindig a segítőkészség, hogy az örömök megsokszorozódtak, a gondokat pedig megosztottuk. Nem mondom, néha úgy éreztem, hogy keveset tudok nekik nyújtani, de mégsem rövidíthettem meg őket, hiszen ma úgy emlékeznek vissza, hogy szép gyerekkoruk volt, és ma felnőtten az ország távoli pontjáról is minden hét végén hazajárnak. Nekem a nyári szünet nem azért volt jó, mert nem kellett dolgozni, hanem mert akkor többet tudtam a családdal lenni. Tíz éven keresztül minden nyáron vittük őket a környező szocialista országokba.

És nem feledkeztem meg édesanyám támogatásáról sem, aki — amíg tartott az ereje — sokat helyettesített itthon, aztán meg már a gyerekek lettek elég nagyok.

Mindent összevetve, ma nem mondhatok mást, mint hogyha nem csinálnék eny- nyifélét, akkor egyik területen se tudnék annyira teljeset adni. Megismertem a megye gyárait, üzemeit, egy pillanatra sem maradt ki a látókörömből, hogy a munkásosztályt képviselve kell dolgoznom. A falusi előadásaim, arra emlékeztettek, hogy falusi lányként honnan jöttem. Tanítottam általános és középiskolában, felnőttekkel is foglalkoztam, úgy érzem, egyik tapasztalatai a másikat is segítik. A családi életünk se lehetett volna olyan gazdag, ha nem hozzuk haza ennyifelől az élményeket, rosszakat és jókat egyaránt.

IHÁROSI IBOLYA

Megtapsolták a dombóvári városi pártértekezlet utolsó felszólalóját, Bessenyei Zoltán szakcsi tsz-elnököt. Pedig amivel mondandóját kezdte, azzal, mondjuk, négyöt évvel ezelőtt nemigen dicsekedhetett volna. Inkább lapított volna, hogy „fejére olvassák”: „Huszonhárom

millió forinttal kevesebbet termeltetett, mint az előző esztendőben”.

Hogy most mégis tapsot kapott?

Nemcsak a termelési értékről beszélt, hanem arról beszámolt, hogy a bruttó jövedelem kétmillióval, az egy dolgozó tagra jutó, közösből származó jövedelem négy és fél ezer forinttal, a nyereség kétmillió-kétszázezer forinttal volt 1979-ben magasabb, mint 1977-ben.

Felszámoltuk a nem jövedelmező és bizonytalan perspektívájú baromfiágazatot, megkezdtük a sertéstelep rekonstrukcióját, javítottuk a növénytermesztés gazdaságosságát. Ebből és még néhány intézkedésből származik az alacsonyabb termelési érték ellenére a magasabb jövedelem.

Amikor most erről beszélgettünk, már a XII. kongresszuson is tárgyalták gazdasági helyzetünket, problémáinkat, tennivalóinkat. A hatékonyságról, a termelési

Konrád József: Példásan megállják helyüket

struktúra célszerű átalakításáról, a teljes foglalkoztatottság fenntartásáról, a bátor és ésszerű kockázatvállalásról sok szó esett.

— Igen nagy kockázatot vállaltunk két évvel ezelőtt — mondja Bessenyei Zoltán —, amikor a két állattenyésztési ágazat teljes leépítésével kívántuk-megteremteni a hatékonyságnövelés forrásait, a további fejlődés pénzügyi alapjait. Ma már látjuk, érdemes volt.

Mint az elnökkel és a szövetkezet vezető embereivel folytatott beszélgetésünkből

Bessenyei Zoltán: Érdemes volt vállalni a kockázatot

kiderült, alapos vizsgálódás, elemzés előzte meg a döntést. A baromfiágazat keltetőt üzemeltetett Dombóváron, Szakoson pedig tenyészhibrid tojást termelt. Az utóbbi időben bizonytalan, ingadozó volt a kereslet, „belépett” a piacra a rémi termelőszövetkezet modern, évi tizenkét- milliós kapacitásával, a szakcsi berendezések pedig már elavultak, elhasználódtak, felújításuk túl sokba került volna.

Elavult volt a sertéstelep is, a tenyészállomány leromlott. Itt azonban már nem végleges „leépítésről” volt szó, hanem teljes rekonstrukcióról, egyben bővítésről, a tenyészállomány kicseréléséről. Ha már mindenképpen beruházásra van szükség, akkor inkább a sertéságazatot fejlesszék, hiszen a Szekszárdi Húskombinát „belépése” a megye szinte mindegyik gazdaságának „feladja a leckét” : több sertést nevelni* hizlalni. A rekonstrukció folyamatban van, eredménye most még csak kezd jelentkezni, de pár év múlva már nem csak azt a huszonhárom milliós kiesést pótolja, amiről most beszélt az elnök.

— És mi lesz az épületekkel, a baromfigondozókkal?

— Az épületek egy része rozzant, elavult, lebontottuk. Ami megmaradt, ott megpróbálkozunk angóranyúl-te- nyésztéssel, de ez későbbi téma, majd ha már túl leszünk a sertésrekonstrukción. Van, amit malac- vagy borjúnevelőnek tudunk használni. A várdombi keltetőüzemet átadtuk a Csavaripari Vállalatnak, a vállalatnál kaptak munkát az üzem dolgozói is.

— A baromfiágazaf felszámolásakor a megmaradt néhány tyúkból, csirkéből búcsúvacsorát főztünk — mondja Konrád József technikus. Ott is bejelentettük, amiről már előtte hónapok- kal-hetekkel beszélgettünk: mindenkinek meglesz a helye. Van takarítói munkahely, lehet menni a borjúnevelőbe, vállalni a malacgondozást, sőt, segíteni az építkezésen és ha elkészült, ottmaradni gondozónak. A pártvezetőség határozottan kikötötte: senki sem maradhat munka nélkül és szervezni kell szakmunkás- képző-tanfolyamot. Az egyik malacnevelő már elkészült, három asszony itt dolgozik. Példásan megállják a helyüket.

László Lajosné: Keresetünk is több

A nemrég elkészült utónevelő már „benépesítve”. Fehér köpenyben eteti a malacokat és takarítja el a trágyát Kovács Ferencné és László Lajosné. Kovácsné nyolc, Lászlóné három évig volt baromfigondozó.

— Itt voltunk már az építkezésnél is, hordtuk az anyagot, takarítottunk. Most már a malacokat gondozzuk, de mire elkészül a battériás malacnevelő, ott kapunk munkát, akkorra meglesz a köpenyhez a fehér gumicsizma is — mondja Lászlóné. — Eleinte kicsit idegenkedtünk, féltünk, de most már látjuk: megérte vállalni. Keresetünk is több. Különben •hadd mondjam még el, este színházba megyünk. Brigádunknak, a Zrínyi Ilona szocialista brigádnak színház- bérlete van.

JANTNER JÁNOS

A malac-utónevelő már üzemel