Tolna Megyei Népújság, 1980. március (30. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-29 / 75. szám
MÁRCIUS 29 SZOMBAT Névnap: Auguszta A Nap kél 5.29 — nyugszik 18.10 órakor A Hold kél 16.02 — nyugszik 4.49 órakor Kilencvenöt évvel ezelőtt, 1885. március 29-én született Szabadkán és 51 éves korában, 1936-ban halt meg Budapesten Kosztolányi Dezső költő, író, ifiűfordító, újságíró, a Nyugat első nemzedékének egyik kiemelkedő alakja. — A TESZÖV-ELNÖKSÉG ülése. Tagnap délelőtt ülést tartott a Tolna megyei Termelőszövetkezetek Szövetségének elnöksége, Lakos József elnökletével. Részt vett a tanácskozáson Bartha Gyula, a TOT elnökségének tagja. 'Elfogadták a termelőszövetkezetek múlt évi munkáját értékelő jelentést, melyet Horváth József titkár terjesztett elő. Jávori Nándor, az ellenőrzési iroda vezetője az idei ellenőrzési programra tett javaslatot, melyet az elnökség elfogadott. Végül megállapították a szövetség idei költségvetését. * AGROKÉMIAI TÁRSULÁS. A mözsi székhellyel működő sárközi agrokémiai társulás tegnap délelőtt igazgatótanácsi ülést tartott. Balogh András számolt be az eddigi munkáról, a tanács pedig a tapasztalatok fel- használásával a távlati s idei munkára fogadott el tervet.-v DUNAFÖLDVÁR határában a 61-es úton levő vasúti felüljáró helyett, az út nyomvonalát megváltoztatva, újat építenek. A földmunkákat a Pécsi KÉV dolgozói megkezdték, s a tervek szerint az új felüljáró az idén elkészül. Szintén az idén új aszfaltburkolattal látják el a 61-es útnak a 6-os út és Fejér megye határa közti szakaszát. Az építkezésekkel megkönnyítik az Alföld és a Balaton közötti forgalmat. # NÖVÉNYVÉDELMI diagnosztikai állomást létesítettek a KSZE-nél. Műszerekkel felszerelt kocsik ellenőrzik a partnergazdaságok növényvédő gépeinek műszaki állapotát, a szórófejek beállítását. A rendszeres ellenőrzés következtében a szórófej megfelelően porlasztja a vegyszert, s így ha az eredeti mennyiségnek csupán egy- tizedét juttatják ki a felületre, a hatás akkor is meghaladja a kilencven százalékot. 'X/ BEFEJEZTÉK a metszést a Szekszárdi Állami Gazdaság szőlészetében. Idén összesen 384 hektár termőszőlőt és 115 hektár új telepítésű szőlőt metszettek meg a legújabb metszésmódok alkalmazásával. A 87 hektáros anyatelepről letermelték és feldolgozták az alanyvesszőt. Kísérletképpen idén megkezdték a fóliazsákos, perlit- közeges oltványtermelést: ezzel a módszerrel mintegy 21 ezer szőlőoltványt állítanak elő. Szekszórdon, a Béla téri trafikban, a dohányféleségeken, édességárun kívül húsvéti képeslapok, diszkótáskák, klip- szek és egyéb bizsuk, gázöngyújtók töltőpalackkal, Amanda Lear és népszerű együttesek matricái, Misa mackó jelvény, -kulcstartó, bűvös csillag logikai játék és más, húsvéti ajándékozásra alkalmas játék és ajándékáru — vasárnap is megvásárolható. (x) A Kossuth rádióban a Rádiószínház közvetítésére hívjuk fel olvasóink figyelmét. IS óra 40 perckor kezdődik Csokonai Vitéz Mihály vigjátéká- nak rádióváltozata a Karnyóné, avagy a vénasszony szerelme. A fej nélküli lovas című szovjet filmet vetíti a tv 16 óra 20 perckor az 1-es programban. A film Mayne Reid azonos című regénye nyomán készült. A kabarétörténet második részét, az Egy ház a körútont sugározza a tv 1-es műsora 20 óra 5 perckor. 22 órakor kezdődik a Mesterművek — műalkotások, a Magyar Televízió és a Nemzeti Galéria közös hangversenysorozata a 2-es programban, melynek műsorvezetője Antal Imre és Éry Gyöngyi. Jelenet A fej nélküli lovas-ból — A TAKARMANYTER- MESZTÉS, -ellátás és -fel- használás tapasztalatairól tárgyait a Tolna megyei Népi Ellenőrzési Bizottság. A témát utóvizsgálat keretében tekintette át a megyei népi ellenőrzés. OKÉZMÜVES kirakodóvásár Pécsett. Nem mindennapi eseménynek néznek elébe a héten a Mecsek alján: március 30-án, vasárnap reggel 8-tól délután 2 óráig Pécs új vásárcsarnokában kézműves kirakodóvásárt tartanaK az ország kisiparosai, népi iparművészei és népművészei a húsvéti ajándékozás, egyszersmind a népi iparművészeti és kézműipari kultúra ápolása és terjesztése jegyében. A KÉT ELŐADÁS hangzott el csütörtök este a TIT. székházában Szekszárdon a diabetes klub legutóbbi ösz- szejövetelén. Dr. Balikó Zoltán a magas vérnyomás és a cukorbetegség kapcsolatáról, dr. Sudár Géza pedig a dohányzás és a cukorbaj közötti összefüggésről beszélt. Az előadásokat követően hasonló témájú filmeket néztek meg a klub tagjai, majd a közelgő húsvéti ünnepekre diétás recepteket kaptak. A lottó nyerőszámai: 2, 23, 50, 64, 90 A március havi tárgynyere- mény-sorsoláson a 11. játékhét szelvényei vesznek részt. Erős szél Várható időjárás ma estig: Időnként erősen megnövekvő felhőzet, eleinte néhány, majd több helyen eső, záporeső, egy-két helyen zivatar, megélénkülő, átmenetileg megerősödő déli, délnyugati szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 12—17 fok között. Egy évtized után A felszabadulás negyedszázados évfordulója alkalmából adták át rendeltetésének Szekszárdon a Babits Mihály Megyei Művelődési Központot. Ennek már tíz éve. Most a felszabadulás 35. évfordulóján, egy évtizeddel a háta mögött gazdag programmal ünnepel a Babits. A rendezvények sorozatának az a célja, hogy a város és a megye lakosságának, a népművelő szakmának bemutassák az intézmény életét, a megye köz- művelődését irányító, szervező tevékenységét. Mindezzel nem titkolt céljuk a Babitsban dolgozó népművelőknek, hogy még jobban megismertessék a belső munkát, ezzel újabb tagokat toborozzanak a kiscsoportokba. Az április 4-i közművelődési aktíva után sorra követik egymást a legkülönfélébb hangversenyek, kiállítások, szakmai tanácskozások, baráti találkozók. A zene kedvelőinek fúvós- zenekari hangverseny, beat- és jazzbemutató, kórushangverseny lesz a kínálat. Láthatják és hallhatják az érdeklődők a Szinkron beatzenekart, önálló hangversenyt ad a Liszt Ferenc pedagóguskórus. A néptánc után érdeklődők a szekszárdi táncosok felnőtt-, utánpótlás- és gyermekcsoportjainak műsorában gyönyörködhetnek. Az évforduló alkalmából olyan kiállítás is lesz, melyen bemutatják a néptáncosok tevékenységét rögzítő dokumentumokat. Aztán lesz báb-, díszítőművészeti, szőtteskiállítás és bemutatják munkáikat'a szabó-varró tanfolyam résztvevői. Dokumentációs kiállításon az intézmény tíz évét tekinthetik át a látogatók. Érdekesnek ígérkeznek a nyílt napok, melyeket fiatalok részére, gyermekek részére rendeznek. De lesz textiles nap és megrendezik a felnőttcsoportok napját is. A baráti esteken műkedvelők bálját tartják meg, aztán a fiatalok és a felnőttcsoportok estjét. A szakmai tanácskozások sorában úgynevezett közéleti fórumot rendeznek, melyen az illetékesek a város köz- művelődési lehetőségeiről trágyáinak. A kétnapos szakmai tanácskozáson pedig a megye népművelői és a három szomszéd megye képviselői vesznek részt. Érdekes színfoltja lesz a rendezvénysorozatnak a német nemzetiségi est, melyen a táncosok és énekesek mellett kiállítást is láthatnak a nézők. Az április 4-től november 30-ig tartó színes közművelődési sorozatot gálaest zárja, melyen a bemutatók legjobbjai lépnek majd fel. OL VAST AM Kommunista műszak az egyetértés bizonysága Tegnap megírtuk, hogy mindhárom dunaföldvári szövetkezetben kommunista műszakot tartöttak a tagok és alkalmazottak, elősegítve ezzel a tavaszi munkák mielőbbi befejezését. Máskor is írtunk már hasonlóról, fogunk írni, minden bizonnyal, a jövőben is. De az is valószínű, hogy lesz olyan üzemi kollektíva, brigád, amelynek a pártkongresszus és a felszabadulási évforduló tiszteletére tett felajánlásáról, illetve a felajánlás teljesítéséről lapunk nem számol be. Nem a magunk mentségére mondom, de nem bizonyos, hogy mi tehetünk a tájékoztatás elmulasztásáról. Nem, mert terjedelmünk véges, dolgozóink lelkesedése pedig szinte végtelen. Nincs megyénknek, hazánknak egyetlen üzeme, szövetkezete, vállalata, intézménye, ahol ne talált volna a legteljesebb egyetértésre a Sziklai Sándor brigád felhívása és ahol ne tevékenykedtek volna fizikai és szellemi erejük teljes megfeszítésével a nemes célokért. így hát ez a pár sor is legyen tiszteletteli elismerés és köszönet. Bizonyosan sor kerül majd számos eredmény ismertetésére, a megyei összesítésre feltétlenül. De hiszem, hogy nem a mi beszámolásunk a legfontosabb, hanem az az anyagi és erkölcsi érték, amelyet a pártunk politikájával egyetértő cselekvése teremtett. — igy — Növényvédelmi előrejelzés A talaj vánhato melegedése a föld felszíne felé csalogatja a talajlakó kártevőket: drótférgeket, pajorokat, stb. Ez megköny- nyíti észlelésüket, egyedsűrűsé- güJk megállapítását. Ha a talajt két ásónyom mélyen feliássuk és átmorzsoljuk, a talált kártevők száma jelenti a fertőzés mértékét, ha azt 1 m2 felületre vonatkoztatjuk. A mintaterület nagysága célszerűen fél, vagy egy m2 lehet. Minél több mintaterületet jelölünk ki, annál pontosabb képet kapunk a fertőzésről. Védekezni akkor érdemes, ha átlagosain 1—2 db kártevő fordul elő maként. A talaj fertőtlenítést Basiudin 5 G-vel végezhetjük el, úgy hogy 100 m2-re számítva /35 dkg-ot egyenletesen kiszórunk és a talajba munkáljuk. Zöldségfélék esetében a vetett, vagy ültetett sorok kezelését is elvégezhetjük, úgy, hogy közvetlenül a sor mellé 1,5—2,0 gramm szert juttatunk a talajba 1 folyóméterre számítva. Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás Tavaszi szünet Közeledik a diákok számára a tavaszi szünet, amely az idén hivatalosan április 5—9 között lesz. Tekintettel azonban április 4-re, a rövid pihenő előtti utolsó tanítási nap április 3-a, csütörtök lesz. Április 9-ig nem csöngetnek órára az ország 3678 általános iskolájában 1 millió 128 ezer, s az 529 középiskolában 199 ezer tanulónak. Április 10-én, csütörtökön népesülnek be újra az osztálytermek, az előadók és a zsibongók. Az idei tavaszi szünet korábbinál kevesebb pihenő napját a szokottnál hosszabb téli vakáció indokolta. Az általános iskolákban és a gyógypedagógiai intézményekben június 13-ig tart a tanítás, míg azokban az iskolákban, ahol a kötelező tanítási napokat és a tantárgyakat éves óraszámát előbb teljesítik, június 10-től kötetlen sportfoglalkozásokat, kirándulásokat, más hasonló programokat szerveznek, Azokban az általános iskolákban, ahol az előírt 192 tanulónapot június 13- ig nem tudják teljesíteni, legfeljebb június 20-ig tanítanak. Az érettségi menetrendet is meghatározták az Oktatási Minisztériumban. Az idén érettségizők, illetve tanulmányaikat befejezők május 10-én ballagnak. A középiskolák utolsóévesei számára június 7-e, illetve a 11 napos munkarend szerint dolgozó iskolákban június 13-a lesz az utolsó tanítási nap. Az írásbeli érettségi vizsgák május 19-én, hétfőn kezdődnek, és a hét végével zárulnak. A közös írásbeli érettségi felvételi vizsgák időpontja: május 26—27, hétfő és kedd. A szóbeli érettségi vizsgák június 9-től 22-ig tartanak. A Népbolt óvodája Közel száz gyereknek ad nappali otthont a Tolna megyei Népbolt Vállalat nemrég bővített óvodája. A vállalat központjának udvarán lévő gyermekintézményben helyet tudtak biztosítani valamennyi dolgozójuk óvodás korú gyermekének. A szocialista brigádok folyamatosan patronálják a gyermekintézményt, amit bizonyítanak a szépen díszített csoportszobák,, s amiről tanúskodik az egyre több játék Fotó: Szepesi „A magunk ereje kevés lett volna’ Talán ez a mondat lehet egyik legjobb jellemzője a most véget ért közművelődési napoknak, melyet Szakoson, Nakon és Lá- pafőn rendeztek a dombóvári művelődési ház munkatársai a helyiek közreműködésével. Mint már korábban hint adtunk róla, az említett helységekben változatos foglalkozásokat, kiállításokat, klubesteket, bemutatókat rendeztek a városi ház munkatársai, szakkör- és klubvezetők, kisesoportvezetők, mintegy kínálva az ott lakóknak azokat a lehetőségeket, melyekkel a dombóvári művelődési ház segítheti a helybéli közművelődési munkát. A másik oldalon a kínálók állnak, akik ezzel az akcióval tájékozódni is akartak áz igényekről, a lehetőségekről, a területi munkát illetően. A kéthetes programot értékelve igen kedvező volt mindén résztvevő véleménye. Olyan igények, kívánságok tárultak fel, amelyek a munka folytatásában fontos támpontot jelentenek. Erre vonatkoztatva hangzott ei az együk falusi népművelő véleménye, amely a cím is: a magunk ereje kevés lett volna ilyen igényfeltáró munkához. Huszonegy különböző rendezvényt tartottak a falvakban, melyeken másfél ezer látogató jelent meg. A mostani tapasztalatok alapján akarják majd folytatni a város környéki községeket segítő munkát a dombóvári népművelőik. KOSSUTH RÁDIÓ 8.30: Lányok, asszonyok. 8.55: Tipegő. 9.30: Helyettem írták. 10.05: Alessandro Soarlatti: Ámor kertje. Egyfelvonásos opera. 11.06: Váci Mihály versei. 41.11: Mindenki szórakozik. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Magyarán szólva... 12.45: Tömegdalok. 13.00: Rádiószínház. 14.00: Haing- szersaóliók. 14.30: A kongresz- szus után... 15.05: Uj Zenei Uj. ság. 16.00: 168 óra. 17.30: Bemutatjuk új felvételünket. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.40: Rádiószínház. 19.40: Jussi Björling énekel. 20.00: Nótaest. 20.93: Világhírű zongoraművészek. 22.20: Híres előadóművészek lemezeiből. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Malek Miklós táncdalaiból. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Hattyúdal. Részletek. 8.40: Magnósok figyelem! 9.25: Válaszolunk hallgatóinknak. 9.40: Hétvége a vidám Parkban. 11.40: Fiataloknak! 12.33: Jó ebédhez szól a nóta. 13.30: Éneklő Ifjúság. 14.00: Harminc perc rock. 14.35: Orvosi tanácsok. 14.40: Emlékek Móricz Zsigmondról. 14.54: A Gainz-MÁVAG Kon- oertfúvós-zenekarának hangver. senye. 15.29: Krokodil Klub Uszpenszkij regénye. 16.33: Kör- kapcsolás bajnoki labdarúgó- mérkőzésekről. 16.50: Pophullám. 18.00: Közvetítés a Vasas—Bp. Honvéd bajnoki labdarúgó-mérkőzés II, félidejéről. 18.53: Egy rádiós naplójából. 1:9.45: Közvetítés az Újpesti Dózsa^FTC baj. maki labdarúgó-mérkőzés II. félidejéről. 20.38: Colas Breug- non. Romain Rolland regénye. 21.32: Operettkettősök. 22.10: Népdalok, néptáncok. 23.10: Slá. germúzeum. PÉCSI RADIO 8.00: Jó munkát, jó pihenést! A pécsi stúdió három nyelvű, zenés szolgáltató műsora. Műsorismertetés, hírek. — Szerb- horvát műsor. (Hírek, tudósítások, időjárásjelentés. — Lapszemle. Zenés percek. Ütinform). 8.30: Német műsor. (Hírek, tudósítások, információk. — Időjárásjelentés. — Ütinform. — Neue Zeitung-szemle. — Zenés kívánságok). 9.00—10.30: Magyar nyelvű program. Szerkesztő műsorvezető : Felső Pál. MAGYAR TV 8.15: Tévétoma. (Ism.) (SZ) 8.20: Iskolatévé. Korok művészete. 9.20: Világnézet. 10.00: Mindenki közlekedik... (Ism.) 10.115: Hat év történelem. Szovjet—amerikai dokumentumfilmsorozat. XX/2. (Isim.) (SZ) 14.05: Nyugalmunk érdekében. (Ism.) 14.35: Játék a betűkkel. (Ism.) 14.4i5: Hangoskodó. (SZ) 44.45: Idesüss 1 15.10: Hírek. 15.15: Reklám. 15.20: Szabó Lőrinc: Tücsökzene. I. (Ism.) (SZ) 15.50: Sukhothai. Az UNESCO filmje. (SZ) 1:6.20: A fej nélküli lovas. Szovjet film. (SZ) 17.55: Volt egyszer egv mese. A Csizmás Kandúr. (SZ) 18.35: Főzőcske — de okosan! (SZ) 49.00: Reklám. (SZ) 19.10: Tévétorna. (SZ) 19.15: Esti mese. (SZ) 19.30: Tv-híradó. (SZ) 20.00: Vers — mindenkinek. Paul Eluard: Szabadság. (SZ) Elmondja: Lukács Sándor. 20.05: Egy ház a körúton. II. (SZ) 21.20: Egymillió fontos hangjegy. (SZ) 21.40: Jean Gabin-soroz at Nagy családok. Francia film 23.10: Tv-híradó 3. (SZ) II. MŰSOR 17.35: Mexikói jegvzet'eook. I—H. (Ism.) (SZ) 18.35: Uj vendég érkezett. — 1019 május. — (SZ) Nagy Lajos drámája (Ism.) 19.10: Sakk-matt. 19.30: Tv-hír- adó. (SZ) 20.00: A fogoly ítéletre vár. Olasz film. (14 éven felülieknek) 21.40: Tv-híradó 2. (SZ) 22.00: Mesterművek — műalkotások. A Magyar Televízió és a Nemzeti Galéria közös hangversenysorozata. (SZ). JUGOSZLÁV TV 11.55: Harakov: Síugrások. 14.00: Lakáskultúra. 16.30: Ifjúsági vetélkedő. 17.30: Jugoszláv kosárlabda-bajnokság: Sibenik— Bosna (közvetítés). 19.00: Rövidfilm. 19.27: Ma este bemutatjuk. 20.00: A csillagtalan ember — amerikai film. 21.55: Szombat este. II. MŰSOR 17.45: Feljegyzések a faluról. 18.30: Népi muzsika. 19.00: Válogatás. 19.55: Ma este bemutatjuk. 20.00: Márta' — opera. 21.20: Huszonnégy óra. 21.30: Tv-tárca. 22.00: Sportszombat. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 30,— Ft, negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551.