Tolna Megyei Népújság, 1980. március (30. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-16 / 64. szám
10 ^PÜJSÁG 1980. március 16. Molnár Zoltán: Jelenünk és múltunk pillérei Ahogy az idő múlik, az ifjúság mind közelebb jön; formákat ölt, ami akkor még formátlan volt, megkapják az események végleges értelmüket, minden a helyére áll, beilleszkedik a történelem folyamatába. Aminek meg nincs időtálló jelentősége, az el is halványul az emlékezetben, elfelejtődik, kihull a rostán. Az a tavasz, a fényes szellők emlékével is pezsdítő tavasza — istenem, harmincöt éve — számomra ma már klasszikus hármas pillért kapott, azon a három pilléren szilárdan köti össze a múltat, s jövendőt. A spontán és közvetlen népi hatalom — az önkéntes új hadsereg — és a földreform. * • Ahogy a front átvonult, maga után hagyva a temetetlen halottakat, a romokat, a kilőtt tankokat és ágyúkat, repülőgépek égett roncsait — mindenütt megteremtette a nép, s napok alatt, a maga önkormányzatát, az ideiglenes helyi hatalmat a hatalomnélküliség állapotában. Semmi tétovázás, semmi ingadozás. Ez a válasz legelső mondata arra a mai fiatalok által is még gyakorta megfogalmazott kérdésre, hogy forradalom volt-e, vagy csak egy, a történelem véletlen szeszélyéből felszabadítóvá lett hadsereg kergetett ki egy másik megszálló hadsereget. Az iskolában a háborút oly felületesen, s közhely bélyegekben megtanult fiatalok megannyi vizsga után is sokszor értetlenül maradnak a kérdés előtt. Nem felesleges nekik elismételni. A magyar történelem utolsó saját szava a Tanácsköztársaság volt. Az egyesült európai burzsoázia fegyveres erői verték le, s ültették nyakukba az önerejéből erre képtelennek bizonyult úri ellenforradalmat, s az elvállalta a helytartó szerepet. Az 6 háborúba sodródásuk — kétévtizedes terror után — a magyar népnek csak újabb vérébe, szenvedésébe került, s semmiképpen nem vállalhatja a nekiszánt, sokáig és sokat emlegetett „Hitler utolsó csatlósa” szerepet. Ennek a legvilágosabb bizonyítéka a fényes szellők tavasza. Amikor a magyar nép újra azt tehette, amit akar, évszázadok óta és újrakezdett forradalmait folytatta, s részben fejezte is be. A földreformmal. Hiszen a közvetlen népi hatalom jellegét nem pusztán az mutatta, hogy létrejött. Hanem az, hogy mit tett. Nemcsak temetett, takarított, rendet tartott, élelmet gyűjtött, hanem már küldte is szabadságharcos osztagait az új csata- mezőkre, már készítette is elő a földreformot. A tizennyolc-tizenkilences két forradalom veteránjai, az ellenforradalmi korszak ellenzékének itthon elrejtőzött, vagy hazaszökött harcosai, illegális kommunistáktól, szociáldemokratáktól Bajcsy- Zsilinszky kisgazdáiig, polgári humanista értelmiségiekig összefogtak, hogy újrakezdjék ' a nemzet életét, bizakodva, hogy lesz magyar újjászületés. * Az igazán nyomatékos és látványos bizonyíték az, hogy úgyszólván minden fegyverfogható férfi — öreg szökött katonáktól az éppencsak pelyhedző suhancokig —, akit ez a lehetőség már otthon talált, azonnal fegyvert kért, követelt. Nem rajtuk múlott, hogy mire kiértek a harctérre, már alig-alig vehették ki a részüket a fenevad megsemmisítéséből. De még mennyi hőst áldoztak: Az aknamezők felrobbant tetemei, a vasútépítők, de hozzájuk kell számítanunk azokat, akik elestek Franciaországban, Jugoszláviában, Szlovákiában más népek fiai között, akik hadifoglyokként partizánnak jelentkezve harcoltak Ukrajnában, vagy leugrottak ejtőernyővel Magyar- ország felett, s elestek csendőrgolyóktól. Ha mind összeszámoljuk, nem szégyenkezhetünk. * Minden felhívás és jeladás nélkül alakultak meg az első földigénylő bizottságok. Lehet-e perdöntőbb bizonyítéka annak, hogy a népnek, még a legelnyomottabbak-_ nak, sötétségben tartottaknak sem volt egy' pillanatig sem kétségük az iránt, hogy forradalom kezdődik, s hogy ők ennek a forradalomnak természetesen és eleve harcosai. Alig alakult meg Debrecenben az Ideiglenes Kormány, már érkeztek is a küldöttségek az ország addig felszabadult részeiből, hogy sürgessék a földreformot. A forradalami módon létrejött népi ön- kormányzat mellett — af szintén történelmi szerepű üzemi bizottságokat is megelőzve — a földigénylő bizottságok alkották a népi demokratikus forradalom lelkes, szenvedélyes, harcos rohamcsapatait. A nemzetgyűlés és a kormány — melyek korántsem voltak oly egységesek — kénytelenek voltak velük lépést tartani. A földreformtörvény egy-két napot szépített történelmi dátuma március 15. Hogy igazán szent legyen. Itt és ekkor, a „földosztásban” ismertem meg a gyakorlatban a „dolgozó nép okos gyülekezeteit”, mennyire okosok,- bölcsek, hogyan dolgoznak. Az ő példájuk tette nevetségessé bennem a szikkadt dogmatikus okoskodást: a magyar nép nem érett a demokráciára, nincsenek demokratikus hagyományai. Dehogynem érett, dehogy nincsenek! Történelmi feladatot, ekkorát, talán még soha sehol a történelemben nem oldottak meg ilyen viharos gyorsasággal, néhány hónap alatt, ilyen szakszerűen, ilyen demokratikusan és hibátlanul. A feudalizmus sokévszázados bástyái, a grófi, főpapi (meg a velük oly gyorsan harmóniát talált részvénytársasági) birtokok hetek alatt omlottak össze a forradalmi nép kérlelhetetlen csapásai alatt. Történelmünk aztán — sajnos — nem úgy alakult, ahogyan alakulhatott volna. Voltak rossz kitérők is. Ha évfordulókon visszaemlékezünk, azt hiszem mégsem az kell, hogy eszünkbe jusson, mennyivel könnyebb is lett volna az utunk a rossz kitérők nélkül, s mennyivel gyorsabban folytathattuk volna haladásunkat a fényes szellők töretlen szárnyán. Hanem arra kellene gondolnunk, mit hasznosíthatunk még mindig, még ezután is az akkori tapasztalatokból. Mit használhatunk fél, hogy könnyebben megküzdjünk mai nehézségeinkkel. Valahogy hasonló módon kellene feladatokat rónunk a dolgozó nép okos gyülekezeteire. Nem sajnálkoznunk kellene a demokratikus tapasztalataink hiánya miatt, hanem arra törekednünk, hogy kibányász- szuk és felelevenítsük a valóságosan és tevékenyen működő demokráciánk ma is felhasználható tapasztalatait. Adjon nekünk ma is erőt, segítséget a bizonyos értelemben összes történelmi tapasztalatunk csúcsán fújó fényes szél, a negyvenötös tavasz még mindig feltámasztható szele. Szép magyar nyelv Nyakára vagy nyakába varr? i IRQ DALOM Oláh Zoltán : „Mert holnapok alapját ásva temeted a mát” Szilágyi Domokos Mit is kívánhatnék ezeken a nélküled — hétköznapok, egycsatornás esték után? Mit is kívánhatnék mást, mint veled lenni újra a szerelem súlytalanságában, mikor nem érezni a testrészek, fáradságtól részeg mozdulatait, s ilyenkor az agy is a csönd pihenő szárnyán virraszt, s a szerelem újra meg újra alászáll a szépnek, és. nem hallgatózik a sötét, de nem is faggat — Aztán fölöltöztet megint egy búcsúzás. A másnapok megmérik megint kézfogásainkat s agyunk is fáradtan húz el ismerős és ismeretlen arcok előtt Mi tudjuk, hogy ezek a kötöttfogású-hétköznapok csak azért vannak, hogy mi csitítsuk le az évszakok szokásos harcát, aztán álmodunk egy Földről. Álmodunk, s mi mégis mindig ittmaradunk, kiknek a haza nem bölcső, csak bölcsőnyi, aztán megint várjuk a hétvégeket, hogy újra élvezzük szerelmünk súlytalanságát összeütközik megint két fáradt nevetés, s ha egymásra nézünk tudjuk: tükörbe néz a szerelem. DÁVID ÁGNES VERSEI: Százszorszép A roskadozó máglya ölén a lángok összeborulnak a széllel, s az arc föl-fölbukkanó fényét megüti egy hang csöndes erejével. Egymáshoz közelit félve két párhuzamosan lassuló légzés, s a szelek metszéspontjain fölborzolódik egy régen várt érzés. Shelley Csónakkirándulás. A tenger huzatos arcát apró dombokban ráncolja a szél. A hangok csöndes menedékei a fénynek. Az ég sötét szárnyát egyre hangosabban gyászolja a szél. Billen a tenger nyargaló ágya, s egy ember hullámot vág ki a vizböl. Bízik a barátjában. — Fél a kutyától. — Gondoskodik a szüleiről — három olyan kifejezés, amelyben a szavak együtállását, jelentésük kapcsolatát, sőt az alakjukat is a nyelv belső törvényei határozzák meg. Nekünk, magyar anyanyelvűeknek any- nyira természetesek, hogy eszünkbe se jut a legcsekélyebbet is változtatni rajtuk. Mivel a barátjában, a kutyától, a szüleiről szavak határozónak nevezett mondatrészek, s mivel ugyanahhoz az alaptagihoz mindig ugyan, abban az alakban kapcsolódnak, állandó határozónak, vagy az idegen nyelvi grammatikák szakszavával von- zatnak nevezzük őket. Nyugodtan mondhatjuk, hogy egy-egy nyelvnek a sajátossága, belső logikája éppen ezekben az állandó határozókban, vonzatokban nyilvánul meg. Ha tudjuk például, hogy a fél alaptaghoz mindig -tói, -tői, rágós bővítmény, mint határozó kapcsolódik, akkor szinte korlátlan mennyiségben tudjuk megalkotni a szókapcsolatoknak ezt a típusát: fél a hidegtől, a melegtől, a fájdalomtól, az éjszakától, a szégyentől, a haláltól. Sorolhatnánk tovább mindent, amitől egyáltalán félni lehet. Az anyanyelv tanulásában, az idegen nyelvek elsajátításában az állandó határozóknak a von- zatoknak kiemelkedő jelentőségük van. Általában nyelvérzékünk el i gazí t benn ünket a z áll ahdó határozók végtelen gazdag“ ságában, de néha ez a nyelvérzék felmondja a szolgálatot, nemcsak az egyszerű emberek, hanem az iskolázottak, a toliforgatók, a hivatásos beszélők, írók nyelvi gyakorlatában is. Ezt a megállapítást igazolják a következő idézetek. „A tanulónak legyen igénye arra, hogy szabad idejét értékes művek olvasásával használja fel” — A használja fel mellett csak az olvasására állandó határozó állhat. Az olvasásával alakot viszont a töltse alaptag vonzza. „E munka elvégzésére ollyan embereket kell megbízni...” — A megbízni vonzata az elvégzésével. Az elvégzésére csak úgy helyes, ha a megkérni, megnyerni, mozgósítani szóalakok valamelyikével kerül kapcsolatba : elvégzésével megbízni vagy elvégzésére megkérni. „Erős napsütés esetén, ha a friss ültetést árnyékolni tudjuk, nagyban hozzásegítjük virágainkat a gyors talpra- állásban” — Azzal, hogy a segítjük alaptagot kiegészítette az író, az állandó határozót is meg kellett volna változtatnia: a segítjük valamiben képlet szerint jó a talpraállásban, de a hozzásegítjük már -hoz, -höz rágós határozót vonz, vagyis: hozzásegítjük a talpraállás- hoz. Egy neves prózaírónk így vétette el a vonzat használatát: „Ezt a kínos ügyet a művezető varrta a gyáregység vezetőinek nyakára” — Valakinek járhatunk a nyakára, hogy megunván a zaklatást, teljesítse kívánságunkat, de a kínos ügyeket meg sokszor saját magún, kát is másnak csak a nyakába varrhatjuk. DR. RÓNAI BÉLA Mattioni Eszter képei Mattioni Eszter képeiből, himesköveiböl kiállítás nyílt a budapesti Csók Galériában Virágos ablak dunai hegyekkel Őszi Dunakanyar Dino Buzzati : Házkutatás V — Nos uram, ehhez mit szól? — Esküszöm, biztos úr, a pisztoly még egy órája itt volt, ebben a fiókban. Egy szép, töltött pisztoly, engedély nélkül. — Mind ezt mondják, de ha utánanézünk a nyilvántartásban, kiderül, hogy nagyon is van engedélyük. — Nem, nem, esküszöm. — Akkor hol van? — Hát... nem tudom... valaki elvette... — Túl kényelmes kifogás. — Szavamat adom, törzsőrmester úr, valaki titokban el- vihette... Giuditta. Giuditta, nem te nyúltál bele a fiókomba? — Mi jut eszébe, uram? — Pedig valaki volt, valaki tönkre akar tenni... — No, hogy bebizonyítsam a jóindulatomat, mutassa legalább azokat a felforgató iratokat és kiáltványokat. — Ó azonnal, főtörzsőrmester úr. Tessék, ide vannak zárva, ebbe a kis faliszekrénybe, látja, van itt egy titkos rekesz, he-he, tudunk ám szervezni mi, a társadalom ellenségei! Tessék, itt, tessék... várjon... pedig... itt voltak... Istenem, nincsenek, ellopták,.... hogy tönkretegyenek a disznók! — Drága uram, azt hiszem túl sok türelmet tanúsítottam már eddig is. — Ö, én szerencsétlen... felügyelő úr, szánjon meg, valaki tönkre akar tenni, hagyjon még egy lehetőséget a menekvésre. Két hullát tartok a pincében. — Mindjárt kettőt! — Igenis uram. — Kinek a hulláját? — Nőkét. Nagyon fiatalokét. Ezzel a két kezemmel fojtottam meg őket. — És az ok? — Ej, ej főfelügyelő úr, nem fogja elhinni: igazi perverzió... Erre tessék, az a kisajtó jobbra, óvatosan, meredek lépcső... Tessék, menjenek csak előre. Oft, a sarokban, a ponyva alatt. — Itt? — Igen. — Itt csak egy rakás szén van. — Kegyelem!... Én nem értem, excellenciás uram, nem több mint két napja... Itt üssön meg a guta, ha ... Giuditta, Giuditta, nem te vitted el azt a két hullát? — Én? Még tréfából se mondjon ilyet a nagyságos úr, én ebben a házban egy tűhöz sem értem... — Most már elég. Megelégeltem, hogy az orromnál fogva vezessen... Pisztoly... felforgatható iratok.... hullák... mind mese” A törvény nevében letartóztatlak. Ide a kezedet! (És hallatszott? a bilincs kattanása.) Csantavéri Júlia fordítása
