Tolna Megyei Népújság, 1980. március (30. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-16 / 64. szám
1980. március 16. Képújság 11 Kinek kellenek a filmnapok ? Vita Bátaszéken Magyar József filmrendező terveiről beszél — Megmondom én, hogyan élnek falun a fiatalok — szólt fel a színpadra a filmfórum első órájának végén egy fiatalember. — Reggel elmegyünk munkába, aztán ha meló után hazajövünk, ki-ki igyekszik valahogy agyonütni az időt. Van aki maszekol, mások csavarognak, kocsimáznak. Nagyítóba, amikor diszkót rendeznek, oda elmehetünk. Más nincs. Szerintem így nem lehet csodálkozni azon, ha mindenki menekül a falutól. Az indulatos kiszólás után fellángolt a vita, érvek és ellenérvek csaptak össze. A vitatkozók néha a színpad irányába,, máskor csak egymás közt beszéltek, hangosan gondolkodtak. A fórum előtt vetített film ekkor már csak ürügy volt, hogy önmagukról, életükről, terveikről és lehetőségeikről beszéljenek. Tolna megyében harmadszor, az országban negyedszer szervezték meg a Filmnapok Falun rendezvénysorozat vitaestjeit. A falusi élettel, a falu mai valóságával foglalkozó filmek vetítése utáni fórumokon lehetőséget teremtettek arra, hogy a nézők találkozzanak az alkotókkal, lakóhelyük, járásuk közéleti vezetőivel, hogy véleményt mondjanak a filmekről, vagy kifejtsék a fii. mek sugallta mondandójukat. Bevallom, a bátaszéki film- ankétra utazva kétségeim voltak. Vajon nem fáradt-e el az elmúlt négy év alatt a rendezvénysorozat? Van-e jelentősége, politikai súlya? Aztán a két és fél órás vita mindenről meggyőzött. Kiderült mennyire igénylik a véleménymondás lehetőségét, mennyire jegyzik, figyelik az emberek a magyar filmeket és mennyire igényük véleményükkel befolyásolni a filmalkotókat. Négy éve, 1977-ben a sióagárdi vitaesten — aztán később más községekben is —, sorra elhangzott, hogy a magyar filmek falut ábrázoló valóságismeretével baj van. A mai magyar falu nem olyan, mint amilyen a filmekben látszik, a filmcselekmények problémái álproblémák, ugyanakkor a falun nagy jelentőségű társadalmi változások, átalakulások következtek be és ezekről a magyar filmek hallgatnak, pedig a nézők igényelnék, hogy problémáikat, gondjaikat viszontláthassák a filmvásznon, uram bocsá’ még a megoldásra is kapjanak javaslatot, útmutatást. Áttekintve az idei filmnapokra megjelent új magyar filmeket, azt hiszem az előbbi vádakat elejthetjük. E kijelentés melletti érvül elég ha a Korkedvezményt, vagy a Harcmodort említjük. És ez nem csak a filmet hivatásból is rendszeresen néző újságíró véleménye. A bátaszéki vitaesten feltűnt, a nézők mennyire pontosan ismerik filmgyártásunk legújabb termését, milyen pontos, kialakult véleményük, ítéletük van egy-egy filmről. Csak sajnálni tudtam, hogy nem volt ott mindegyik film alkotója, hogy a bírálat kemény szavaival szemben a maga érveit felsorakoztassa, vagy nyugtázza az elismerő szavakat. Mindegyikből kijutott bőven. — Kérem szépen, meg kell, hogy mondjam, a Békeidő című film sértett bennünket, termelőszövetkezeti tagokat. Akármikor ki merem jelenteni, hogy ma nem fordul elő olyan dolog, hogy valaki ellopja az istállóajtót azért, hogy ágyat csináljon belőle —, mondta az egyik felszólaló. A következő csatlakozott hozzá: — Szerintem a Békeidő alkotói ia téesztagság leglum- penebb elemeivel ismerkedtek meg és abból általánosítottak. Vagy pedig kitalálták az egészet. De mi becsületes, dolgozó termelőszövetkezeti tagok mindkét variációt visszautasítjuk. Nagyon sajnálom, hogy nincs itt senki a film alkotói közül, hogy ezt elmondjam nekik is. A felvetések megválaszolatlanok maradtak. Mert Vi- ' tézit nem, de a film társíróját Szalai Györgyit meghívták Bátaszékre. ígérte is, hogy eljön, de az ankéton nem jelent meg. :::::: — Miért nem készítenek rólunk, falusi fiatalokról filmet a rendezők? — kérdezte egy fiatal munkásfiú, Magyar József filmrendezőt. — Ezek a filmek megmutatható nák a kiutat azokból a problémákból, amelyekből itt már beszéltünk — folytatta. — Jól tudjuk, hogy sok faluban a körülmények nem teszik lehetővé a falusi fiatalság fejlődését, lehetősége sincs ezeken a helyeken a fiatalnak arra, hogy művelődjön, szórakozzon. Nem tudom mit lehetne itt, változtatni. Jó lenne, ha a filmek erről is beszélnének. A rendező válaszában elmondta, hogy ezekre a kérdésekre nem elsősorban a filmekkel, hanem a mikrokörnyezet akarásával lehet válaszolni, ezeken változtatni. „Ne a filmektől várják a megoldást” — mondta, hanem a helyi erők megmozgatásával és a lehetőségek fnaximális kihasználásával próbáljanak előrelépni. Terveiről, elképzeléseiről is szólt Magyar József: — Amikor filmet szeretnék készíteni, sohasem „ról”, hanem „nak” készítem a filmet. Tehát, ha egyszer olyan filmtémába fogok, ami a falusi fiatalok életével foglalkozik, az a falun élő fiataloknak szól és nem a fiatalokról. A nagyközségi tanács elnöke, Erdei János, arról beszélt, hogy Bátaszéken a diszkó mellett, ott a könyvtár, a művelődési ház kis csoportos foglalkozásaival, néha színházi előadást, hangversenyt is rendeznek. De ezzel a városokhoz mérten kétség kívül szerényebb lehetőséggel sem mindig élnek a fiatalok. A hosszúra nyúlt filmvita után beszélgettünk Magyar József filmrendezővel. — Nagyon jó kezdeményezésnek tartom a Filmnapok Falun rendezvénysorozatot — mondotta. — Egyébként is mindent támogatok, aminek az a célja, hogy az embereket megmozgassa, vélemény- nyilvánításra kényszerítse. Szembesítés egy-egy filmvita. A fórum résztvevői önmagukkal szemben kimondanak olyan dolgokat is, amit különben nem neveznének a nevén, mi filmalkotók pedig nagyon sokat tanulhatunk. Ezek a fórumok is Jó lehetőf; ŰR \ -' * ' VV • 'ú'-ftv Ü , m m i "v // MUV ÉSZFT Ifi U V Jlllf x L W iintr ti- € ségek arra, hogy megmérjük, hol tartunk, a valóság talaján, járjunk-e, vagy csak saját képzeletünk tükrén keresztül szemléljük a mai magyar valóságot. Mintegy tizenöt községben rendeztek eddig Vitafórumot Tolna megyében. Az első sió- agárdi vitaest óta négy év telt el. A szervezők számára hosszú idő, de egy-egy községben mindenütt az újnak járó csodálattal és lelkesedéssel fogadják a fórumokat. Bátaszéken jártunk, de a pezsgő vita láttán remélhető, hogy így volt Ozorán is (12-én), de így lesz Mado- tsán, Apanhanton és Dal- mandon is. Mintegy hatvan gyerek ülte végig a bátaszéki vitaestet. A második órában már bizonyára unatkoztak is. Mégis azt mondom, nem baj, hogy ott voltak. Közéletisé- get, demokratizmust tanultak. Mert ha a Filmnapok falun rendezvénysorozatnak más haszna, értelme nincs is, mint az, hogy a falu . lakói ennek ürügyén találkozhatnak a község, a járás, vagy a megye életének vezetőivel, eszmecserét folytatnak egymással, hogy az egyszerű fiatal elmondhatja véleményét a tanácselnöknek, úgy, hogy azt a tanácsházán nem tenné, a rendezvény már elérte célját. TAMÁSI JÁNOS Fotó: Kerényi Antal Színjátszás amatőrökkel A veleméri „Bibliai Nincs még amatőr művészeti mozgalom, amelyről annyit vitáztak volna az elmúlt évtizedben, mint a szín, játszóról. És nincs más, amely ennyire megérdemelte volna a vitatkozói hevületet, annál is inkább, mert ebben az időszakban az amatőr színjátszók társadalmi szerepe kiemelkedő jelentő, ségű volt. S ennek következtében a problémák is jobban a feliszínre kerülték. .Légiin, fcább éppen a társadalmi kérdések iránti érzékenység csökkenése adott okot a vitákra. lAz amatőr színjátszó cső, portok lehetséges feladatai között az első helyre tehetjük a közvetlen környezettel' való szoros kapcsolatukat: a helyi problémák fölfedésé- foen és megoldásában való részvételüket. A közéleti szs, repet. E feladatnak, ennek a társadalmi funkciónak a falusi és munkásszínjátszásban több évtizedesek a hagyományai. Ez a feladat azonban az elmúlt néhány évben a háttérbe szorult. A társadalmi érzékenység csökkenésének egyik oka a csoportokat fenntartó szer. vekben keresendő. Általános tapasztalat, hogy a színjátszóktól csak az .ünnepi műsorokat kívánják meg., A cső, portok fejlődését nem csupán az alkalmi produkciókra való összpontosítás gátolja, hanem, a „megrendelt műsor” se- matitoussága, formalitása is. _ Az „ünneplő” színjátszó társulások alkalmiságát. fo. kozzák a szakmai irányítás hibái. A jelenlegi minősítési és tfesztiválirendszerben. ugyanis csak a 15—20 élmezőnyhöz és a körülbelül 170 derékhadhoz tartozó színjátszó csoportra figyel, nek az irányító szervek” Ókét „érik el” elsősorban a szakmai, módszertani kiadványok. Ezeknek a csoportoknak a rendezői között ta_ láthatók a legképzettebb szakemberek. A fejlődés lehetősége leginkább a számukra adott, Ez nem baj. De az már sokkal, inkább, hogy alig tudunk a még létező ezer-ezerötszáz csoportról, amelyek nagyon .gyakran ép, pen. a figyelem hiánya miatt, verődnek 'össze alkalmi társulásként. az ünnepek előtt, vagy a fejlődés bizonyos szintjén megrekedve, szakmai támogatás híján vegetál, nak. A színjátszó mozgalom leg,- több problémája éppen az említett ezer-ezerötszáz csoport ismeretlenségéből adó, dóan, főleg a számontartott együttesekre jellemző. így például a játszási helyek és alkalmak — a közönség — hiányának gondja. Részben ebből .adódhat a közvetlenül megfogalmazott társadalmi kérdésektől való eltávolodás, hiszen. a csoportokban erős törekvés él a közönség visiz- szahódítósára és ezt a célt az amatőr színjátszás pusiz-, -tán szórakoztató funkciója, nak" erősítésével kívánják elérni. Erre vezethető vissza, 'hogy egyre több komédiát, rövid bohózatot mutatnak be. Persze nem tagadható, hogy közvetve ezekből a produkciókból, is kitűnhet a társadalomalakító szándék. Sőti, még egy előnye lehet a hagyományos színjátékok" bemutatásának. A Déryné Színház átalakulásával — elsősorban vidéken — létrejött űrt részben betömhetnék a legjobb amatőr színjtószó csoportok programjai. A hi_ vatásos színházhoz közelítve az amatőrmozgalmat, amely kívánatos a legjobb együttesek számára. I(A hivatásos és amatőr színjátszás együttműködésének hiányáról sok szó esett a tavalyi budapesti konferencián. Öt magas színvonalon működő csoport amatőr- színházat kíván létrehozni — joggal. Mások a hivatásos színházaktól nagyobb megbecsülést várnak. Ez —mellesleg — érdeke lenne profi színművészetünknek, hiszen az amatőrök — kötetlenségük révén '— új módszereket, formákat tudnak kikísérle- tezni, amelyek segítségével a hivatásos színház könnyeb, ibeni megújulhat. Ezt az elmúlt. évtized színházi változásai is bizonyítják. A folyamatos fejlődés’, a szakmai kísérletek és a .hivatásossá válás lehetősége tehát viszonylag kevés csoportnak adatik meg. De még az alkalmi színjátszóknak is módjuk van arra, hogy a felkészülés csoportmunkájában és az előadás közös örömében átéljék az együttes élményt, amelynek a személyiség fejlődésében pótolhatatlan szerepe van. Számos embernek jelent életre szóló közösségi mintát és baráti kapcsolatokat a részvétel; egy-egy színjátszó csoport munkájában, függetlenül az elért produkció színvonalától. Ezt a lehetőséget ismerte fel például a gyermekszínjátszás, amely ma Magyarországon az amatőrmozgalom legfeljődőképe- sefob formája. Az amatőr színjátszásról vi- tázók tehát nem jelenthetik ki, hogy a mozgalom feladata csak ez vagy csak az lehet. Különböző településeken, különböző összetételű és felkészültségű csoportok különböző célokkal működhetnek. Az országos irányítás feladata az, hogy mindegyik csoport megkaphassa a sajátos céljaihoz szükséges társadalmi 'és szakmai támogatást. A Kemeneáhát délnyugati végén, Magyarország legnyugatibb részében elterülő őrség egyik legérdekesebb települése Velemér. Velemér határában magányosan áll a nemes egyszerűségű templom, amely a XIII. század utolsó éveiben, évtizedeiben épült. S amelynek freskói — bibliai képeskönyve — a XIV. század igen értékes festészeti hagyománya. A községről az első adatok 1275-ből valók. Neve — Velemér — „fehér fényt” vagy „napsütést” jelent. De összefüggésbe hozzák az V. században Pannóniába települt keleti gótok egyik vezérének, Valamár hercegnek a nevével is. A román kori templomot 1360-ban említik először oklevelekben. De építészeti stílusa alapján a műtörténet alapítását ennél korábbra datálja. Akkor a templomot kívül, belül freskók borították. Külsején ma már csak elvétve találkozunk a falfestmények maradványaival. Korabeli leírásokból tudjuk, hogy a torony nyugati falán Szent Kristóf, a torony alatti kapubejáratban Ádám-Éva jelenet és az ajtó fölötti timpanonban Krisztus-kép volt. A- Szentháromság nevet viselő templom szentélyében képi megfogalmazásban találkozunk a Szentháromság egyes személyeivel. Majd a templom falain felvonulnak az egyénített arcú szentek, imádságok és vallásos misztériumok jelenetei. A templom freskóit tudományosan feldolgozó Kovács József írja: „A képek összessége, vagyis a kivitelezett ikonográfiái program a skolasztika korára sajátosan jellemző prédiká- ciós elméletnek a szabályai szerint valósul meg. Az egész tehát nem más, mint egy hatalmas beszéd, amit a piktor egy nem verbális (de vele szorosan összefüggő) mesterséges nyelvrendszerben ad elő: ikonokban (képekben és ábrákban) és szimbólumokban (jelképekben). Az egyes képek tehát nem a szavak illlusztrációi, nem is egy-egy fogalom szemléltetései, hanem az igazság hordozói”. A freskók mestere saját magát is odafestette a falakra, a bibliai bölcs Salamon király alakjában. Térde előtt ott a háromszögletű művészcímer és a mellette lévő felirat — „Minden Szentek könyörögjetek érettem, Aquila János festőért.” Az Aquila János név azonban még nem árulta el a művész igazi nevét, mivel a középkörben e névvel jelölték a kódexmásolókat és az egyházi művészetek mestereit. Annyit azonban tudunk e művészről, hogy 1377—78-ig festette a veleméri freskókat, majd a mai Jugoszlávia területén lévő Bántornyán (Turnisce) és Mártonhelyen (Martjanic) működik. Neki tulajdonították a nagytótlaki (ma Selo, Jugoszlávia) kerektemplom freskóit, és stílus- kritikailag őt tartják a muraszombati (ma Murska Svobota, Jugoszlávia) freskók mesterének is. A magányosan álló templom N. G. (— kádár —)
