Tolna Megyei Népújság, 1980. március (30. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-16 / 64. szám
6 ^fePÜJSÄG 1980. március 16. 5 Múltunkból — Ne törődjünk vele, hogy jönnek-men- nek az emberek, kéziratokat hoznak-visz- nek, hisz a szerkesztői munka is hozzátartozik az életéhez, sőt mi több, a rádiós újságírás a fő hivatása, íróként csak szabad idejében dolgozik, kezdjük el a beszélgetést. Indítónak talán jó lesz a kérdés: Mi a véleménye, lehet-e valaki próféta a saját hazájában? — Olyan kérdés ez, amelyre igennel is, meg nemmel is válaszolhatok. 'Kezdjük az igennel. Az első könyvem, amely akadémiai díjat is nyert, doktori disszertáció, tudományos munka volt. A (Pécsett megjelenő Sorsunk című folyóirattal foglalkozott. A megjelenés után nagy volt a visszhangja, különösen nagy Pécsett és Baranyában. Jó kritikákat kaptam. A következő könyvem, a ■Busók földjén című is nagy érdeklődést váltott ki. Ebben a könyvemben egy szellemileg fehér foltot igyekeztem eltüntetni a térképről. Hasonló vállalkozás volt az Uránbányászok című könyv is, amely egy ismeretlen szakma ismeretlen embereinek a mindennapi életét mutatta be kendőzetlenül, a maga valóságában. Az Uránbányászokkal sok jó barátot és ugyancsak sok haragost szereztem magamnak. A régi igazságot: az emberek nem •szeretnek a tükörbe nézni, a bőrömön éreztem. .. — ... és a szívében. Ügy tudom, hogy 1974- ben vitték be infarktussal a klinikára. Volt ebben szerepe a „pró- fétaságnak”, a sok-sok támadásnak? — Feltehetően. Őröltem magam. Nem tudtam felfogni: miért haragszanak rám azok, akikre én nem haragszom, helyesebben, akikért én haragszom. Amit írtam, azt az uránbányászokért vetettem papírra és nem ellenük. Én azokat a hőseimet is szerettem és sseretem, akik konfliktushelyzetben gyengébbek, akik a könnyebb megoldást választják. — A betegség nem döntötte le, sőt, mintha utána új erőre kapott volna. Az első könyve 1966-ban jelent meg, a második 69-ben, a harmadik 74-ben. Felgyógyulása után szinte évente jelent meg egy- egy. 1976-ban SZOT- díjat is kapott. Mi volt e felgyorsulás oka: a bizonyítani akarás? — Az írói ambíció is, meg a rengeteg felgyülemlett élményanyag is kikívánkozott. E gyors megjelenéseket ismét megtorpanás követte. Egyre többször hallottam a vádat: gyorsan ír, felületesen ír. Olyanok mondták ezt, akik nem is olvasták a könyveimet. Az újságíró-íróval szemben mindig van ilyen vád. Valamikor a jó írók újságírók is voltak. Megbecsült újságírók és írók. Ma az újságíró-író gyanús, a felületesség vádja éri... — Én alapos embernek ismerem. Az indíttatása is az alaposság mellett szól. Tudományos . munkával kezdte, szociográfiával, irodalmi riporttal folytatta, majd áttért a szépírásra. Irt drámát, regényeket, rádiójátékokat, filmforgatókönyveket. .. Az Infarktus című könyvét például sokan orvosi könyvnek vélik. Mi volt a véleménye a munkáiról szűkebb hazája embereinek, a szekszárdi, Tolna megyei embereknek? — Nagyon nehéz lemérnem, hogyan fogadtak Szekszárdion, szülővárosomban, és szülőmegyémben az olvasók. Tolna megyéből ritkán jött ■kritika, nem hívtak író-olvasó találkozóra, így hát nem is tudom pontosan milyen vélemény alakult ki munkáimról a Tolna megyei olvasókban. Az utóbbi két évben mintha kezdenének visz- szafogadni. Tavaly ősszel már volt író-olvasó találkozóm Tolnán, a művelődési házban, Dombóváron a Láng gyárban, Szekszárdon, a Bőrdíszműben. Nagyon jól sikerültek ezek a találkozók. Nagy és őszinte volt az érdeklődés. Az olvasók nem is tudták, hogy én Tolna megyei, szekszárdi voltam. Ma is nagyon szeretem a szülőföldemet, de a hivatásom, a körzeti stúdió helyettes vezetői beosztása Pécshez köt. Regényeimbe mindig beleszövöm a tolnai táj szépségét, a tolnai ízeket, a tolnai emberek magatartását, lelkivilágát is hordozzák hőseim. Ügy érzem. hogy szellemileg tudtam adni a Tolna megyei embereknek-is. — Fájt, hogy elhanyagolta a szülőföld? Ez is közrejátszott az infarktusban? És, ha már szóba került ismét az infarktus, beszéljünk erről a betegségről. Az infarktus gyakori betegség és mindenki fél tőle. — Az első két kérdésről ne beszéljünk, inkább csak a betegségről. Én nem vagyok orvos. Én csak úgy tudok segíteni, hogy feltárom a valóságot, megmutatom az embereknek: hogyan nem szabad élni. — És hogyan nem szabad? — Ügy, ahogy a hőseim élnek, illetve éltek. Könyvemben én két nagy csoportra osztottam az infarktusos embereket. Az egyik csoportba azok tartoznak, akik túlbecsülik önmagukat, nagy becsvágy van bennük. Mondhatnám úgy is: karrieristák, akik mindenen és mindenkin keresztülgázolva rohannak az áhított cél felé. Ezek az emberek tönkreteszik önmagukat, családjukat, környezetüket. A másik típus, aki ismeri saját értékeit, aki másoktól szenved, mert nem értik meg, mert nem engedik, hogy érvényesüljön, hogy megvalósíthassa elképzeléseit. Az előbbi típus csak a saját érdekeiért küzd, az utóbbi a közért akar tenni. Előbb-utóbb mindkettő a klinikán köt ki. I — Ezzel azt akarja mondani, hogy a társaI dalom is, az egyén is sokat tehetne az infarktus megelőzéséért? — Igen. Véleményem szerint a társadalomban meglévő feszültségek, a felgyorsult tempójú élet, az emberek bizonyos mértékű elidegenedése is oka a betegség keletkezésének. Az infarktus nem a szocialista társadalom betegsége. Jó néhány európai ország: Anglia, Svédország, Ausztria, (Finnország előttünk van a statisztikában. A szocialista társadalom köztudomásúan a humanizmus társadalma, de mint átmeneti társadalomban, itt is érvényesülnek dehumanizáló tendenciák. Van karrierizmus, van kritika-elfojtás, vannak klikkek, amelyek tagjai megkaparintják, ha ideiglenesen is, de megkaparintják a vezetői posztokat, vannak rosszul élő családok, vanak gáncsosko- dók, akik nem engedik a másik embert érvényesülni. Hangsúlyozom, hogy a többség nem ilyen, de hogy vannak ilyenek, az tény. — A többség tehát olyan körülményeket teremthet, hogy ez a kisebbség minél kisebbre zsugorodjék? Hogyan képzeli el e kisebbség visszaszorítását? — A társadalom erejével. Már maga az is valami, hogy. korábban, akik vitatkoztak velem: van-e társadalmi háttere a betegségnek, ma már a társadalmi hátteret is vizsgálják. Tavaly például Pécsett volt egy országos szociológia^ vándorgyűlés, ahol egyik fő téma a társadalmi háttér vizsgálata volt. A társadalom sokat tehet annak érdekében, hogy az emberek a bennük felgyülemlett energiát, tudást, tapasztalatot hasznosíthassák. Sokat is tesz, de még mindig nem eleget. — A szocialista, az üzemi demokrácia mind szélesebb kibontakoztatására gondol? — Arra is. A fórumok már megvannak, de a tartalommal még közelítően sem lehetünk elégedettek. Ezek még nem olyan nyílt fórumok, ahol öszecsaphatnak a nézetek, ahol olyan légkör teremtődhet, amilyenben csak az igazán tenni akaró, becsületes emberek szava érvényesülhet. Az emberek még nem elég nyíltak. Indulataikat, gondjaikat, elképzeléseiket, tenni akarásukat gyakran magukba fojtják. Gyakran az otthoni körülmények is „kedveznek” a betegségnek. Elég sok az olyan család, amely nem ad menedéket, bátorítást a családtagoknak, megértés helyett gyűlölködnek. Az általam javasolt orvosság a betegségre: jó családi háttér, jó munkahelyi légkör, ahol nem aesarkodunk, hanem segítjük egymást, ahol értetlenség helyett megértés uralkodik, ahol mindenki a képességeinek megfelelő ■poszton van és fejti ki tevékenységét... Hangsúlyozom: társadalmunk sokat tett már mindezek érdekében, de akad még tennivaló bőven a családokban, a munkahelyeken, mindütt annak érdekében, hogy minél kevesebben legyenek a gáncsoskodók, a karrieristák és minél többen a közösségért tenni akarók. Ez utóbbiak előtt kell zöld- utat nyitni. Az orvosok a betegség gyógyításában tettek ' igen sokat, most rajtunk, mindannyiunkon a sor; mi is tegyünk többet a megelőzés érdekében. A betegség megelőzéséből mindenki kiveheti a részét, a gyógyító munkából csak az orvosok. — A könyvét olvasva, én is megijedtem egy kicsit. Gondolom mások is megijedtek. — Hallottam én is olyan véleményeket, még felelős emberektől is, jó a könyv, csak egy kicsit ijesztő. Lehet. Nekem nem volt célom megijeszteni az embereket. Én csak arra akartam rádöbbenteni az embereket: „Emberek, ne éljetek úgy, ahogy a könyvem szereplői.” — Nagyon szépen fogalmazta meg ezt a könyve előszavában, amelyben kifejti azt is: nem orvosi szakkönyvet írt, hanem oknyomozó társadalomrajzot. „A szív a köztudatban ma is a szeretet és a gyűlölet, a ragaszkodás és az ellenőrzés szimbóluma. Öklömnyi része csak? az emberi testnek, mégsincs nélküle élet. Titok, amely a cselekvésben fedi fel önmagát. Érték, amelyet őrizni, védeni kötelessége az egyes embernek éppen úgy, mint a társadalomnak.” Kifutunk az időből és még meg sem kérdeztem: mennyit dolgozik naponta és mikor jelenik meg újabb könyve? — A Táncsics Kiadónál van egy regényem. Valószínűleg az ünnepi könyvhétre jelenik meg Rétisasok címmel. Egy családon keresztül mutatom be, hogyan válik ■munkássá a ma is falun élő, volt paraszt. A munkaidőm mennyi? Több, mint nyolc óra. — Kiürült a szerkesztőség. Mindenki elment ebédelni. Mi is megyünk? — Én már'sajnos lekéstem. Kevés idő maradt egy óráig. Egykor kezdődik az értekezlet. Majd bekapok valamit. — Köszönöm a beszélgetést. SZALAI JANOS 1945. március 17-én jelent meg a földreformtörvény. A korabeli források, méltatva az eseményt, különösen arra hívják fel a figyelmet, hogy az agrárkérdés mindig akkor került közel a megoldáshoz hazánkban, amikor a parasztság és a munkásság együttesen lépett fel a feudális maradványok, a nagybirtokrendszer felszámolásáért. Ismeretes, hogy a Magyar Tanácsköztársaság megdöntését követően a fasiszta rendszer ígért, sőt „adott” is földet a Nagyatádi-féle földreform keretében. Olyan földhöz juttatta az igénylőket, amelyeket a nagybirtokosok általában használhatatlannak minősítettek, vagy olyan messze volt a juttatott terület, hogy az új gazda, már a következő évben lemondott a föld használatáról. Kiderült, hogy Magyarországon senki más, csak a munkás- osztály fog földet osztani- a parasztságnak. Ez következett be 1945-ben. Az ország keleti félében, a íViharsarok- ban meg sem várva a földreformtörvényt, a parasztság megkezdte a forradalmi földfoglalást, s megkezdte a birtokba vett föld megművelését. Az is tudott, hogy a nagybirtokrendszer felszámolása, az agrárkérdés mindig a fő politikai céloknak volt alárendelve. Ezért a különböző időszakokban más és más feladatokkal volt összekapcsolva. 1945-ben a demokratikus rendszer, a népi demokratikus forradalom érdekeit szolgálta elsősorban a földreform, amely ősi jussához juttatta a magyar parasztságot. Tolna megyében 1945. április 4-én, hazánk felszabadulása napján kezdődött a nagybirtok felszámolása. Ozorán indult a történelmi esemény. A mozgalom élén a Magyar Kommunista Párt helyi szervezetének vezetői állották. Előző napon tartották meg az ünnepélyt. Erről még 3-án este Miklós István a következő jelentést küldte a megyei pártbizottságnak, a kommunista főispánnak, a politikai rendőrségnek és a megyéi földbirtokrendező tanácsnak. „Van szerencsém bejelenteni, hogy a kormánybiztos itt volt nálunk, a vele való beszélgetés folyamán úgy fejtette ki, hogy a Dunántúlon a nagybirtok megszüntetését, a földosztást Fürgédén, Montenuovo herceg birtokából mi nyitjuk meg Ozorán. 1945. ápríl is 3-ra lett ez az ünnepélyes földosztás megállapítva. Erre a megállapításra maga a kormány- biztos nem jelent meg, a tamási szovjet hadsereg főparancsnoksága képviseletében Kucsera kapitány képviselte a Szovjetuniót és a szovjet hadsereget. Ezt a földosztást hatalmas ünnepi felvonulásokkal tartottuk meg, hatalmas föliratokkal, amit az ifjúságból egy férfi és egy nő vitt, kiváló felírásokkal, vörös zászlók, koszorúk özönével és virágcsokrokkal. Vörösre festett mezőgazdasági eszközök, vörös díszbe húzott kocsisor, úgy 3000 lélek vett részt ezen az ünnepélyen, akik Fürgédre . vonultak, csak az a sajnos benne, hogy egy fényképet a történelem számára nem tudtunk megalapozni, a filmek hiányában. Ez egy olyan földosztást megnyitó ünnepély volt, amely sehol a világon (másutt) meg nem történt. Én, Miklós István tartottam meg a földosztással kapcsolatos történelmi beszédet, szavalatok, versek hangzottak el, tömeg megesküdött a neki juttatott föld örök időkre való megvédésére, s kíván a neki adott szabóságért, földért, ha kell, fegyvert is fogni. A nagybirtok maradéktalan megsemmisítését követeli és a földért azt a váltságdíjat helyezi kilátásba fizetni, amit a herceg urak maguk fizettek a földért...” (azaz, semmit — a szerk.). Feltűnő a fenti sorok olvasásakor, hogy a jelentés mennyire agitatív, mennyire dinamikus, érződik szinte hogy a levél írója jóval a gyűlés után is még annak hatása alatt állt. Ez érthető, hiszen például az ozorai föld- nélküliek számtalanszor kerültek börtönbe a fasiszta rendszer idején, mert szervezkedtek a rendszer, a nagybirtok hatalma ellen. Most megvalósult álmuk, valósággá lett céljuk. Ezért oly rendezetlen, szaggatott, töredékes a fogalmazás. Mindent el akart mondani, szinte egyetlen mondatban, mintegy pótolva az el nem készült fényképet. S másnap megkezdődött a hercegi birtok parcellázása... Tolna megye összterületének csaknem 40 százaléka került a földreformtörvény rendelkezései alá és csaknem 26 500 földigénylő kapott földet. Az újgazdák elsősorban a volt gazdasági cselédekből, a napszámosokból és a kisbirtokosokból kerültek ki. K. BALOG JÁNOS Az újgazdák akkor érezték igazán magukénak a földet, amikor kézhez kapták a birtoklevelet. László Lafos íróval
