Tolna Megyei Népújság, 1980. március (30. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-16 / 64. szám
A NÉPÚJSÁG 1980. március 16. Az emlék régi, de soha nem feledhető. A szeptember nyarat megszégyenitö meleggel érlelte-édesitette a szőlőket és izzasztotta az embereket. Amikor az autónk megállt, vidám, mezítlábas gyerekcsapat szétrebbent. Jó okuk volt félni az idegenektől, hiszen az iskolában már javában folyt a tanítás, ők pedig — amint a látvány mutatta — egészen mással voltak elfoglalva. No, de kinek van kedve ilyen időben a krétaporos iskolapadban rostokolni. Az egyik barlanglakás előtt vén ember -üldögélt, görnyedt hátát a napfényözön nek vetve. Mellette a földön vézna fiúcska kupor_ igott. A szeméből csendesen folydogáló könnyeit szutykos kezével szétmasza tolta az arcán, meztelen mellén. A jobb lábafejéből 3—4 centiméter hosszúságú szög állt ki, a talpa alatt 70—80 centiméter hosszú deszka. Beiéi épett a deszkából kiálló szögbe. Vért egy csépijét se látni, de a fájdalma nagy lehetett — Orvosnak szóltak? — Nem — mondja az öreg. — Majd az anyja. — Hol van? — Nem tudom. — Mikor jön tmeg? — Nem tudom. — Akkor elvisszük mi a gyereket az orvosihoz. Itt az autó. — Azt ugyan nem. A gyerek is menekülne (egy lábon ugrál), de szörnyű béklyója nem engedi mesz- sze. Nincs bátorságunk se nekem, se a társaimnak a szöget a kis lábfejből kárán, tani. De nem is nagyon le. hetne, mert a gyerek, mint valami vadállat, csapkod a feléje közeledőhöz. Deszkás lábát is -védelmezőn felemeli. Nem lehet azért sem, ímert lassan körülvesznek minket az eddig barlang, jaiktoan meghúzódott asszonyok, (férfiak, s-uhancok. „Mit zaklatják azt a gyereket”; „Semmi közük hozzá”; „Majd az anyja, tudja, hogy mit 'kell- csinálni”; ^Azért, mert imaguk nem cigányok, azt hiszik, hogy mindent megtehetnek?”; „-Hagyják azt a gyereket” — röpköd, nek felénk a szavak és a gyerek köriül gyűrű alakul — mintegy védelmezőn. Mitől védelmezőin? Minek megtartón? Halálnak adandón? EZ a gyerek, a lábára szö_ geződött deszka és 'kín terhétől- nyugodtan él tudna szaladni, sőt, repülni is tudna. Egészen más -teher, súly köti, fogja. * Anna akkora lehetett, mint ez a szögbe lépett gyerek — 6—7 éves —, amikor az anyja férjhez ment az apja mellőil a „pesti emberhez”. Az apa maga mellé vett egy asszonyt, akinek volt egy ugyanakkora lánya, mint Anna. Esküvő, válás nem volt nagy gond, hiszen a cigányok többségénél ma sem készül passzus a frigyről. A házasság nem olyan fontos, mint a lóvásár. Ott, Iha valami nem jól illeszkedik, nincs írás, akkor már a tör. vény ibüntet. A házasságnál ? Egyszerű a dolog, összeállónk, mint a tészta, aztán szétmegyünfc, mint a disznó lába a jégen. A ló az mégis, csak ló..j Anna szülei is szétmentek, meg Karolináé is — ígyhív- ták az új testvérét —, Anna apja és Karolina anyja meg összeálltak'. Siimontomyáról Bibe költöztek, az apa apjához, ahol éppen üresedés -volt a nem. régen épült házban, amit a tanácstól kapott az öreg, hosszú lejáratú hitéire. * — Varrónő szeretnék lenni', mert nagyon szeretem a szép ruhákat. Ha kirakatban vagy akárkin látok /valami, lyen szép blúzt vagy szoknyát, akkor megkívánom azt. Nem úgy, hogy az enyém legyen, hanem úgy, hogy azt én is csinálhattam volna. Ha én -varrónő leszek, akikor nekem nem lesznek különös ruháim, talán csak egy-kettő, amiben elmegyünk szórakozni. Én másoknak akarok szép ruhákat csinálni. Köszönnek nekem majd az utcán a nők és én tu. dom, hogy azért barátságosak, mert tetszik nekik a •ruha, amit én varrtam. * |Zs. Karolán ellenőrző- könyvében így szól egy be. írás: „A tanuló sorozatosan készületlenül jön az iskolába. -Felszerelése hiányos. Ké. rém a szülőket...” s a többi. — Én, mindig mondom Ka-- ■ rolinnak, bogy tanuljon. Én is segítek neki mindenben, de ő jobban szeret csavarogni, meg az apánk után a kocsmába... Egyszer mondta, hogy elvette az egyik részeg elől1 a poharat és megkóstolta a sört. Nagyon keserű volt. De a kevert az nagyon ízlett neki. Azt mondta, az jó édes. Én soha ríem megyek be a kocsmába. Ha apám után küld a Rájka mama — így hívom a mostohámat —, akkor mászkálok egy et, de nem nézek be egy -helyre se, inkább azt -hazudom, hogy nem láttam sehol az apáimat. * össze se lehet hasonlítani a két gyereket. Teljesen azonos környezetben élnek, azonos -hatások érik őket, Karol inra szinte ragad a piszok és a szenny, Annáról minden lepereg. Karolin külseje gondozatlan, ruhái gyűröttek, a tanszerei hiányosak, könyvei, füzetei gyűröttek. A leckéje csak nagyritkán kész. Anna mindig tiszta, önmagát, a dolgait rendben tartja. Nem jó tanuló, de a körülményeihez képest igen szépen tartja magát. * *-Én mindig -kimosom a ruháimat. A Karóimét is már többször kimostam. Mond-, tarn. neki, hogy fogjunk osz- sze, mi ketten, segítsünk egymásnak mindenben. És, ha nagyok leszünk, akkor is maradjunk együtt, legyünk mind a ketten varrónők és legyen közös műhelyünk. Arra is gondoltam — mert a Karolin nem akar -varrónő lenni —, hogy akkor az egyikőnk — nekem tulajdonképpen mindegy —, legyen kozmetikus, a másik meg fodrász. Én engedek a Karóimnak — azért is segítek neki mindent —, csak valamire határozza el magát. Most hetedik osztályosok vagyunk, jövőre már bekell jelenteni, hogy mit akarunk. A Karolin nem akar semmit. Úgy rendes hozzám. Én például mindig elrejtem a könyveimet, meg a füzeteimet, hogy az apám, ha részeg, ne dobálja szét őket. Különböző rejtekhelyeim vannak. A -Karolin tudja, hogy hol, de soha nem árul el. Amikor apám meg akarja nézni az ellenőrzőmet, -meg a füzeteimet, akkor mindig azt mondom, hogy az iskolában felejtettem a táskámat, vagy -valamelyik -gyereknél. Ha elküldenek érte, akikor elmegyek, csámborgok, aztán azt mondom, hogy be volt zárva az iskola, vagy akiket -mondtam, azok meg nem voltak otthon. Volt, hogy apám megvert ilyenkor. Elmondott mindenféle rühes, rendetlen kurvának. Hogy ő nem azért járat az iskolába, hogy szerte- széjjel szórjam a drága pénzen vett irkákat, meg könyveket és ne tanuljak, hanem azt akarja, hogy tanuljak és kivakaród-zak a cigányságbó'. Ilyenkor szokta a Karolin könyveit széttépni, meg a lakást törni-zúzni. Én ilyenkor mindig sírok, de a Karolin nagyon rendes, sohase árul -be. * — Tanár néni, kivesz az anyám az iskolából. — Anyád? Melyik anyád? — Hát az igazi. Szombaton éjjel beállított hozzánk, hogy látni akar engem. — De (hiszen azt mondtad, hogy soha, nyolc -vagy kilenc év alatt meg nem látogatott, levelet nem írt, azt mondtad, hogy meg s« ismernéd már. — Most mégis eljött és elvisz. -Nem volt nekem itt jó soha. — Anna, ne menj! 'Legalább járd ki a nyolcat. Hogyan lesz így varrónő belőled? — Tanár néni, én el akarok menni. * — Tanár néni, ki ikell, -hogy engedjen az iskolából. Az éjjel férjhez mentem. Lefeküdtem a porcelán na-drá- gossal. (Lehet, hogy gyerekem is desz. — Mit csináltál? Hiszen még nem vagy -tizenöt éves se. * — Anyám azt mondta, hogy miféle cigánylány vagyok én, ő ekkora korára már megszült engem, énnekem meg még udvarlóm se volt. Elhozta anagával- a porcelán nadrágost. Gyönyörű szép fehér farmeröltönye van annak a fiúnak. Azért hívják porcelán nadrágos. nak. Pesti, Itt senki sem ismeri. Az ő felesége lettem. Ki kell, hogy engedjen az iskolából. * — Hőgyészen az otthonban elvégeztem a nyolcat. Az apám kijárta, hogy elvegyenek az anyámtól, mert a Karolin is eljött utánnamés kiderült, hogy az anyám összejátszik a porcelán nad-rágossal. Ö is annak a nője, csak minket — a Karo- lint meg en-gem, meg még egy lányt — eladtak pénzért a férfiaknak. Nem mondom, volt mindenünk, de ő'k zsaroltak minket. — -És a gyerek? — Az lett, de nem akkor, amikor mondtam. Akkor nem lett semmi, pedig itattak is. Kólába pálinkát öntöttek. A porcelán n ad rágós udvarolt, de én nem engedtem • neki. Akkor azt mondta, hogy ő nem vacakol velem. Hülye birka, azt is mondta. Az anyám vett rá, hogy hazudjak. Mondjam azt, hogy férfival voltam és terhes vagyok. Akkor kiadnak az iskolából, mert arra törvény van, -hogy ilyen lány nem járhat iskolába. Én -meg mondtam, mert nagyon el akartam jönni, iHőgyész után lett gyerekem. -Fél évig szoptattam, aztán állami -gondozásba adtam. Most is ott v-an. Majd egyszer talán ki vehetem. Azt mondták, egyelőre csak látogassam szépen-, de nem adhatják oda, mert nálam nincs biztonságban. Szép, erős kislány. Most így magam vagyok. Az anyámat otthagytam, engem ne árulgassa-nak. A porcelán n-adirágos azt mondta, .hogy úgy szétveri a pofámat, ha nem megyek visz- sza hozzájuk, hogy olyan ocsmány leszek, mint a hányatnám. — Ö a gyerek apja? — Nem. Én a porcelán nadrágossal sohase feküdtem le. Nem -tudom, ki a gyerek apja. Nem is érdekel Ha maga megeszik egy -tányér babot, tudja, hogy melyiktől jön a szél? Különben is ocs- mány minden férfi. — Hány éves vagy? — ITizen-kilenc leszek. — És a varrónő? — Én az már soha nem leszek. ♦ Úgy láttam, hogy az a kisgyerek akkor, ott Simontor- nyán, nemhogy futni, de repülni is tudott volna, a lábára szegezödött deszka nem fogta. Egészen más súly nyomta, húzta. CZAKÓ SÁNDOR Tompa tiszteletes emlékezete KELEMÉR Miskolcról a ‘Kazincbarcikát, Putnokot érintő úton mehetünk Kelemérre. Ütköz- ben természeti ritkaságok keltik fel érdeklődésünket. A Putnok és Kelemér között haladó, nehezen járható országút mentén terül el a Kis- és Nagy-Mohostó természet- védelmi területe, ötholdnyi különleges mocsári és láp. növényzettel, dús tőzegmoha- láppal. Ezek a tavak a jégkorszak végén földcsuszamlással keletkeztek. Az azóta egyre vastagodó tőzegmoha- lápok a jégkorszak néhány ritka növényét is megőrizték. Miután e természeti -ritkaságban gyönyörködtünk, néhány kilométernyi út megtétele után máris az irodalmi nevezetességű kisközségbe, Kelemérre érkeztünk. Kelemér központjában a református templom fogad, szép gótikus ablakaival, értékes műemlék. -A templom mögötti temetőből festett, faragott kopjafás síremlékeket gyűjtötöttek össze. Rajzok és feliratok magyarázzák, hogy az idősek fejfáit ezen a vidéken feketére festették, a fiatalokét fehérre vagy kékre. Az öregek ma is megfaragják a maguk kopjafáit, de a sírokra csak ritkán kerülnek, mert a fiatalok kőemléket rakatnak halottaik sírjára. A templomban, s a templom körül meg csak gyűlnek a megkezdett évszámú faragott fejfák. A Tompa-emléktábla és egyik életrebívója, Illés István általános iskolai igazgató A templom egyik emléktábláján olvasom: ,,-Krasznai Mihálynak, az -1675. évben igaz hitéért Nápolyiban gályarabságot szenvedett kele- mér-gömörszőllősi lelkipásztornak dicső emlékezetére.” (De őrzi a hagyomány Kelemér egy nevesebb lelki- pásztorának emlékét is. Az egykori -parókia — ma Tompa Mihály-emlékmúzeum. Az alacsony gerendázatú épületben a költő személyes tárgyai, asztala, szekrénye, ruhái, írószerszámai. S a templom berendezéseiből Tompa lelkészsége idejének néhány darabja, terítő, úrasztala. Aztán a költő munkásságának dokuimen t u mai, kötetei, -levelezése, kéziratai, kritikák — korabeli lapokból és emlékezések száz évvel későbbről. Tompa Mihály, a beteges, hányatott sorsú költő 1849. áprilisától élt Keleméren. Azután, hogy mint nemzetőrlelkész részt vett a szabadságharcban, s csak súlyos betegsége miatt vált meg a honvédseregtől. Kelemérre költözött, amikor feleségül vette a szelíd Soldos /Emüiát, aki sok szenvedésében méltó társa, segítsége lett a költőnek. A világosi fegyverletétel után az irodalmi élet hirtelen összeomlott, az írók szétszéledtek, ki bújdosásba, ki börtönbe. „A szabadságharc bukása után nyílik ki Tompa szeme a teljes valóságra — írja Szalatnai Rezső. — A gyönge test makacs, határozott, tiszta lelket rejt. Alig álcázott szavakkal, szívbemarkoló allegóriákkal fordul az osztrák elnyomás ellen, kipellengérezi a Bach-korszakot.” 1850-ben Keleméren írja „A gólyához” című híressé vált versét. Ezért a rebellis hangú költeményért az osztrák zsandárok Kassára hurcolták, aztán Hanvára internálták, ahol egy évig nem mehetett ki a falu határába sem. De hogy az elzártság, a megfélemlítés nem befolyásolta Tompa költészetét, emlékeztessünk a Hanván írt nagy versére, a „Levél egy kibújdosott barátom után”- ra. Szállóigévé lett szép sorait -máig idézzük: „Szívet cseréljen az, aki hazát cserél”. Vagy említsük a költészet nemzetmentő szerepét hirdető ,,-A madár fiaihoz” című, s társadalombírálatának egyik legerősebb -példáját, a „Boldog sziget” című versét, amely a Baoh-korszak szatírája, a magyarság élős- dijeinek leleplezése. Ezekre a versekre hivatkozva írja Zi- lahy, a Magyar koszorúsok albumában, hogy „1850 után a magyar közérzület leghí- vébb és legigazabb tolmácsának nevezhetjük Tompa Mihályt”. B versek költőjének, a nemzetébresztő Tompának az emlékezete az 1963-ban létrehozott Keleméri emlékház. KÁDÁR MÁRTA Részlet a múzeumból Anna örökségé
