Tolna Megyei Népújság, 1980. február (30. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-02 / 27. szám
2 NÉPÚJSÁG 1980. február 2. ENSZ-BT Folytatódik a Búcsú dr. Szentgáli Gyulától Az ENSZ Biztonsági Tanácsa péntek délutánra halasztotta el a rhodesiai helyzetről folyó vitát annak reményében, hogy napközben, a kétoldalú tárgyalásokon közeledés jön létre a vitát kezdeményező afrikai országok és Nagy-Britannia között. Sir Anthony Parsons, a brit küldöttség vezetője az Afrikai Egységszervezet által közzétett határozati javaslatot elfogadhatatlannak nevezte és közölte, hogy amennyiben a BT azt elfogadja, Nagy- Britannia él vétójogával. Tűz ütött ki csütörtökön Spanyolország guatemalavá- rosi nagykövetségén. A lángokban mintegy negyvenen lelték halálukat, köztük Adolfo Molina, volt guatemalai külügyminiszter és Eduardo Caceres, volt alelnök. Csupán a nagykövetnek sikerült kisebb égési sérülésekkel megmenekülnie: kiugrott az ablakon, s egy mentőkocsi kórházba vitte. Előzőleg harminckét, az ország északi Quiche tartományából érkező paraszt megszállta a követség épületét, túszul ejtette a személyzetet és az éppen ott tartózkodó magas rangú guatemalai személyiségeket. Amiatt tiltakoztak, hogy a guatemalai hadsereg „felforgató elemek’’ Az afrikai államok határozattervezete a londoni Rhode- sia-szerződés több pontjának megsértésével vádolja Nagy- Britanniát, valamint azzal, hogy mindent megtesz a fajgyűlölő Smith—Muzorewa rendszer fenntartásáért. A Biztonsági Tanács csütörtöki ülésén felszólalt a zimbabwei hazafias erők küldötte, s határozottan követelte, hogy vonják ki a mintegy hatezer dél-afrikai katonát Rhodesiából és vonják vissza a Muzorewa-reridszer katonáit és zsoldosait állomén kutatva, elnyomó intézkedéseiket léptetett életbe a tartományban, és zaklatta a lakosságot. A parasztok követelték, hogy bizottság alakulton az ügy kivizsgálására. A tűz azt követően tört ki, hogy a rendőrség — a nagykövet tiltakozása ellenére — megrohamozta az épületet. A nagykövet a kórházból telefoninterjút adott a bogotai rádiónak, s ebben közölte: a parasztoknál csupán kés, néhány pisztoly és benzinespalack volt, s a rendőrök támadásakor egy palack robbanása okozta a tüzet. A nagykövet — aki egyébként indokoltnak minősítette a parasztok követeléseit — hangsúlyozta, hogy a tragédia nem máshelyeikre. A küldött síkra szállt a mind a mai napig érvényben lévő hadiállapot eltörléséért és a szomszédos országokba menekült rhodesiai- ak hazatérése elé állított akadályok megszüntetéséért. A csütörtöki ülésen felszólalt többek között a Szovjetunió, az NDK és Kuba küldötte. Támogatásukról biztosították a zimbabwei nép harcát és követelték a rhodesiai kérdés békés rendezését, a londoni szerződés betartását. történt volna meg a rendőrség közbelépése nélkül, mivel a tárgyalások már kezdtek eredményre vezetni. Madridban Adolfo Suarez spanyol kormányfő csütörtökön este rendkívüli ülést hívott össze az ügy megvitatására. A kormány élesen tiltakozott a guatemalai rendőrség közbelépése miatt, hangsúlyozva, hogy azt sem a spanyol kormány, sem pedig az ország guatemalai nagykövete nem engedélyezte. A kormány végül is a kapcsolatok megszakítása mellett döntött, hangsúlyozva, hogy a guatemalai kormánynak kell viselnie minden felelősséget a tragikusan végződött rendőri akcióiért. Szovjet földgáz Franciaországnak Nemrégiben kezdődtek meg a Szovjetunióból Franciaországba irányuló közvetlen földgázszállítások. A „Gas de France” állairrji vállalat és a szovjet Szojuzgazexport kül- keresíkedelmi vállalat megállapodása alapján 1980. és 1995. között évi 4 milliárd köbméter földgázt exportál a Szovjetunió Franciaországba. A csővezeték, amelyen keresztül a szovjet gázt szállítják az Ural lábától az Atlanti-óceán partjáig, 5 országon halad keresztül. Irán fenntartja kapcsolatait Kanadával A hat amerikai diplomata Iránból váló kijuttatása késleltetni fogja a Teheránban fogva tartott túszok kiszabadulását — közölte csütörtöki sajtóértekezletén Mohammed Adel.i, Irán ottawai ügyvivője. Kijelentette, hogy Irán és az Egyesült Államok közvetítők útján már megegyezett a volt sah bűneit kivizsgáló nemzetközi bíróság felállításában. A per a túszok szabadon bocsátásához vezethet majd, mondotta, de hozzátette, hogy a kanadai lépés a végkiifejlődést késlelteti. Az ügyvivő kijelentette ugyanakkor, hogy Irán egyelőre nem szándékozik bezárni ottawai nagykövetségét, s továbbra is kész kereskedni Kanadával, beleértve az olajszállításokat, „f eltéve, hogy a szállítmányok nem az amerikai multinacionális vállala- toikihoz jutnak el”.# Elutazott Costa Gomes tábornok Costa Gomes tábornok a Portugál Köztársaság volt elnöke, a portugál Béke- és Együttműködési Tanács elnöke, a BVT elnökségének tagja, aki az Országos Béketanács vendégeként látogatást tett Magyarországon, pénteken elutazott Budapestről. A Ferihegyi repülőtéren Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács elnöke búcsúztatta. A portugál vendéget magyarországi tartózkodása során fogadta Sarlós István, a ■Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsiának és az európai biztonság és ..együttműködés magyar nemzeti bizottságának elnöke, Péter János, az országgyűlés alelnö- ke, valamint Púja Frigyes külügyminiszter. A portugál vendég megbeszélést folytatott Sebestyén Nándoméval, az OBT elnökével, Kovács Bélával, az Országos Béketanács főtitkárával és az Országos Béketanács több más vezetőjével. (MTI) Dr Szentgáli Gyula, c. egyetemi docenstől, a megyei kórház-rendelőintézet főigazgató főorvosától, az MSZMP megyei végrehajtó bizottságának tagjától Szekszárdon, az alsóvárosi temetőben, tegnap délután vettek búcsút családjának tagjai, munkatársai, elvtársai, barátai, ismerősei és tisztelői. A kitartóan szemerkélő esőben közel ezren állták körül az elhunyt tölgyfa koporsóját, amit a ravatalozóból három óra előtt néhány perccel hoztak ki a munkásőrök által lezárt előtérre, ahol akkor már lobogott a kandeláberek lángja és szólt a gyászzene. A váratlanul elhunyt és megyeszerte ismert vezetőtől és közéleti embertől nemcsak családja, pályatársai, az egészségügy dolgozói búcsúztak. K. Papp Józseffel, az MSZMP megyei bizottságának első titkárával az élen, jelen voltak a hamvasztás előtti gyászszertartáson a megye párt-, állami és társadalmi életének vezetői, az Egészségügyi Minisztérium képviselői is. Kívülük számosán olyanok, akik személyesen talán soha sem találkoztak az elhunyttal, de ismerik azt, amit ma már életműnek nevezhetünk. A koszorúkkal övezett ravatal mellett tizenegy csoportban álltak díszőrséget a kórház-rendelőintézet dolgozói, a megyei tanács tisztségviselői és az MSZMP végrehajtó bizottságának tagjai. A kegyeletnek e perceit követően a megyei tanács elnöke, dr. Szabópál Antal mondott gyászbeszédet a család, a megyei tanács és a megyei pártbizottság nevében emlékezve és emlékeztetve arra, hogy az elhunyt, akinek életútja három hónap híján 57 évvel ezelőtt Szegedről indult el, az ötvenesek kegyetlenül megpróbált, de mindhalálig elkötelezett nemzedékéhez tartozott. A búcsú szavait mondhattuk volna akár valahányan, akik ott álltunk a távozó koporsója körül. Dr. Szentgáli Gyulával az az ember távozott el közülünk, aki csaknem két évtizeden át vezette, Irányította városunkban és megyénkben a küzdelmet a szenvedés, a betegség nyomorúsága és a halál ellen. Vezetésével a kórház-rendelőintézet szervezettsége, az egészségügyi ellátás országos viszonylatban is elismerésre méltó fejlődést ért el. — Az új iránti fogékonysága, az új keresésének igénye, az újszerű megoldások bátorsága egész életében fiatalos lendületet, frisseséget kölcsönöztek Szentgáli elvtársnak, az orvosnak és kommunistának — mondotta. — Munkabírása, kitartó szorgalma, alkotókészsége, ügyszeretete, kommunista elvhűsége, embersége és vasakarata példaként állhat mindenki előtt. A kórház-rendelőintézet dolgozóinak nevében dr. Balogh József igazgatóhelyettes búcsúzott a felejthetetlen vezetőtől és pályatárstól. — Olyan személyiségtől kell fájdalmas búcsút venni — hallhattuk megrendültén —, aki teremtő erejét, alkotó- készségét állította intézetünk szolgálatába, s aki korán bekövetkezett haláláig féltőn vigyázta a vezetése alatt álló intézmény minden tevékenységét, irányította zavartalan működését, miközben mindig emberközelben maradt, részese volt közelebbi és távolabbi munkatársai örömeinek és osztozott gondjaikban. — Szigorú volt és igényes, következetes és megértő, önmagától kívánta mindig a legtöbbet, de ezt a mércét állította munkatársai elé is. — Akik vele együtt dolgoztak — mondotta végül — elvesztésének sajgó fájdalmát nem tudják talán életük végéig sem elfelejteni. De példáját is megőrzi az emlékezet! Gromiko és Ceausescu folytatta megbeszéléseit Andrej Gromiko, szovjet külügyminiszter (jobbról) Nicolae Ceausescu román államfővel tárgyal Bukarestben Rendőrtámadás a guatemalai spanyol nagykövetség ellen A salvadori baloldal a terrorizmus leküzdéséért Pénteken a román fővárosban Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere másodszor folytatott megbeszélést Nicolae Ceausescuval, a Román KP főtitkárával, a Román Szocialista Köztársaság elBÉCS Dr. Pozsgay Imire kulturális miniszter aki Herta Fdm- berg tudomány- és kutatási, illetve Fred Sinowatz közoktatási és művészeti miniszteriek meghívására kedden érkezett négynapos, hivatalos látogatásra Bécsibe, pénteken a burgenlandi Matersburg- ban folytatott megbeszéléseivel befejezte ausztriai programját. Dr. Pozsgay Imrét fogadta dr. Hannes AnSoreh osztrák al kancellár. TORINO Torinóban csütörtök éjjel nyolc terrorista gyújtóbomnökével. A felék folytatták az időszerű nemzetközi problémák megvitatását és a problémákkal kapcsolatos álláspontjuk kifejtését. Tekintettel a Varsói Szerződés aláírásának közelgő huszonötödik évfordulójára, érintették az európai szociabás támadást intézett a Fiat autógyár egyik leányvállalata ellen. A merénylet következtében egy éjjeliőr életét vesztette. egy másik pedig súlyosan megsebesült. KOPPENHÁGA Joszip Vrhovec jugoszláv külügyminiszter háromnapos hivatalos dániai látogatásira Koppenhágába érkezett. Vrhovec találkozott Kjeid lista országok védelmi szervezete tevékenységének kérdéseit. Ceausescu 'ezután villásreggelit adott Andrej Gromi- ko tiszteletére. A viillásregge- lin baráti pohárköszöntők hangzottak el. Ölesen dán külügyminiszterrel és a két politikus áttekintette a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseit. Vrhovec és Kjeid a moszkvai olimpiai játékok ellen irányuló kampánnyal kapcsolatban hangoztatta, hogy ez a kérdés kizárólag a sport- szervezetekre tartozik. BÉCS Csütörtökön Becsben 14 szocialista és tőkés ország 40 szakértőjének részvételével négynapos értekezlet nyílt az atomfegyverek terjedésének megakadályozásával kapcsolatos kérdésekről. Békés legyen a holdújév ;Diimh Nlho Liem külügyminiszter-helyettes — a kínai— vietnami kormányközi tárgyalásokon résztvevő vietnami küldöttség vezetője — pénteken feljegyzésit juttatott el Han Nien-lung kínai külügyminiszter-helyettesihez, a kíinái delegáció vezetőjéhez és ebben a következőket javasolta: 1. Tekintettel a határmenti feszültségre, mielőbb vitassák meg azokat a sürgős lépéseket, amelyeket a vietnami fél javasolt a béke és a stabilitás biztosítása érdekében. 2. Azonnali lépésként a vietnami fél javasolja, hogy tekintettel a közelgő holdújév- re, amelyet mind Vietnamban, mind Kínában megünnepelnék, február 15. és 21. között semmiféle ellenséges fegyveres akcióra vagy lövöldözésre ne kerüljön sor a két ország közötti határövezetben. Salvadorban, a Népi Forradalmi Tömb (BPR) nevű baloldali tömörülés felhívta az összes haladó és demokratikus szervezetet, hogy erősítsék tovább a'koióegységüket az országban egyre gyakoribbá váló terrorcselekmények elleni harcban. A felhívás szerint az erőszakért az imperialista körök, az oligarchia, az általa félfegyver- z-etf szervezetek, az ellenforradalmi kormányzó junta és a hadsereg reakciós elemei a felelősek. A reakciós oligarchia véres terrorral igyekszik elnyomni a forradalmi szervezetek egyre erősödő akcióegységét. A január 22-i felvonuláson több mint 60 baloldali tüntetőt lőttek agyon a rendőrség és a biztonsági erők kivezényelt egységei. Az ezt követő héten is mintegy százötven hazafi esett a terror áldozatául. Csütörtökön újabb hat személyt, köztük két tanárt gyilkoltak meg. A brit nagy- követség szóvivője bejelentette, hogy a növekvő politikai erőszak miatt csütörtökön bezárták a nagykövetséget. A február 28. Népi Liga nevű szervezet ötven tagja harmadik napja tartja megszállás alatt a kereszténydemokrata párt székházát San Salvadorban. Az általuk ejtett 15 túsz között van Jose Antonio Moralesnek, az ország élén álló junta egyik tagjának 16 éves lánya és Eduardo Colin- deras közoktatási miniszternek a félesége is. Díszőrségben a megye párt- és állami életének vezetői