Tolna Megyei Népújság, 1980. február (30. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-24 / 46. szám
1980. február 24. KÉPÚJSÁG 7 Szakmaualtok Nagymányok az V. ötéves terv utolsó évében Tűzoltóság, posta, ifjúsági klub fására/ korszerűsítésére. Idei Nem akarok hinni a fülemnek, pedig a tények, tények. Radnai Mátyásné oktatási előadó dokumentumokkal igazolva mondja: — Huszonheten jelentkeztek a legutóbbi gépjárművezetői tanfolyamra. Az eddigi tapasztalatok alapján, megszoktuk, hogy általában azok jönnek a szakmásított jogosítványt megszerezni, akiknek nincs szakmájuk, ebben a csoportban viszont tizenkilenc szakmunkás van. Nézegetjük a tanfolyam hallgatóinak személyi lapját. Esztergályos, szerszámkészítő, kőműves, férfiszabó, lakatos, kereskedő, asztalos, gépszerelő, központifűtés-szerelő, hegesztő, villanyszerelő. A felsoroltak mindegyikét a jól fizető szakmák között szokták emlegetni. És most tizenkilenc ember otthagyja a szakmáját, hogy újat tanuljon, hogy utána új szakmájának megfelelő munkakörbe helyezkedjen el. Őket, a szakmaváltókat kerestem. Az MHSZ megyei vezetőségének székhaza egyik tantermében beszélgetünk, ahol az elméleti ismereteket megszerzik a Volán tanulói. — Négy évig tanult, hogy mezőgazdasági gépész legyen, és most szakít választott szakmájával? — kérdeztem Jusztin Józsefet. — Igen. Tizenhárom forintos órabért akartak adni, de én keveselltem. Inkább eljöttem. — Azt reméli, itt többet fog keresni ? — Először biztos nem, de ez szabadabb pálya, nem helyhez kötött. Nincs büdös, mint a műhelyben, nem olyan piszkos, mint a gépszerelés. — Néha azért itt is az autó alá kell feküdni... — Igen, de ez mégis más. Meg aztán az sem árt, ha két szakmája van az embernek. Gépszerelőnek akármikor visszamehetek, a tsz-eknek még sokáig kell a szakember, de most megpróbálok a volán mellett boldogulni. — A fiatalok közül nagyon sokan vonzódunk a gépekhez — veszi át a szót Csizmadia István. — Sokan szeretnénk már autót érezni magunk alatt. De húszévesen, kevés fizetéssel ez csak álom marad, hacsak nem jelentkezünk sofőrnek. Szerintem ez az egyetlen útja, hogy valaki gyorsan kormánykereket kapjon a keze közé. — Mi az eredeti szakmája? — Villanyszerelő vagyok. A dunaföldvári tanács költség- vetési üzemében dolgoztam, de nagyon sokszor kellett segédmunkát végezni, vagy falat bontani, a kőműveseknek segíteni. Máskor a csőszerelők mellett segédmunkáskodtam. Eluntam, hogy a szakmámban alig foglalkoztatnak. Igényesebb villanyszerelő munkát legutoljára az ipari- tanuló-műhelyben végeztem. — Ha szereti a szakmáját, igényli a komolyabb feladatot, akkor miért a szakmával, miért nem csak a munkahely- lyel szakít. — Mert az autót is szeretem. A régi helyemen is volt arról szó, hogy levizsgázok, de azt mondták; kocsit akkor se bíznak rám, mert túl fiatal vagyok. A Volán pedig megbízik bennünk, ha levizsgáztunk, egy hónap segédvezetés után gépkocsit ad a kezünkbe, szabadon, önállóan dolgozhatunk. — Lakatos a szakmája, a TÁÉV-nél megkereste a havi ötezret. Miért jött el mégis? — kérdeztem Boskó Andrást. — Betanított munkát végeztem. Az erkélyeket hegesztettük fel az új házakra heteken keresztül. Nem azért tanultam', hogy segédmunkás legyek. Szeretem a szakmámat, mégsem dolgozhattam abban. Szerintem az erkélyhegesztést bárki egy nap alatt megtanulhatja. Hát ezért jöttem el. — Miért épp ide, miért nem más munkahelyre, de lakatosként ? — így lesz egy új szakmám. Nem mondom, hogy véglegesen átnyergelek a volán mellé, majd kialakul. Nem árt szerintem, ha ott egy háttérszakma, ahova bármikor visszatérhetek. — Huszonöt forintos órabérben dolgoztam az atomerőműnél — mondta Nyíró Sándor. — Központifűtés- szerelő a szakmám, de sok egyéb munkát is kellett végezni. Sokszor hordta a szél a havat, de mi harminc méteres magasságban dolgoztunk. Máskor a legnagyobb kánikulában egy szűk lyukban kellett hegeszteni, de csináltam. A munkától nem féltem soha. — Most mégis szakított a szakmájával... — Igen, mert a szabad időt nem lehet megfizetni. Tíz napig dolgoztunk, utána négy szabadnap volt. Nekünk nem volt- vasárnapunk, ünnepünk, semmi. Tizenkét óra munka után az ember esetleg megiszik egy-két sört, aztán beleesik az ágyba, elegem volt ebből. Olvastam a hirdetést és jelentkeztem. Megpróbálom a gépkocsivezetést. Fiatal vagyok, még sok mindent csinálhatok. Nyitott kapuk állnak előtterp, de mögöttem is. A Volán 11. számú Vállalata személyzeti és oktatási osztályvezetőjének, Kovács Andrásnak idézem az elhangzott véleményeket. — Tévednek a fiúk, ha azt hiszik, hogy itt könnyebb a munka, nagyobb a szabadság, mint egy üzemben — mondja. — Az autó veszélyes üzem. Elég pillanatnyi kihagyás es emberéletekbe kerülhet, milliós értékek veszhetnek el. Éppen az adja a fokozott felelősséget, hogy nem tudunk ott lenni minden gépjármű- vezető mellett. Folyamatos koncentrálást követel ez a munka. — Akik választották, úgy tűnik mégis azt hiszik, hogy könnnyű, szabad pálya... — Igen. Amikor rájönnek, hogy itt se fenékig tejfel minden, akkor továbbállnak né- hányan. De aki marad, arra szükségünk van, az jó dolgozónk lehet, mert akkor már nem csak a pálya szépségeit, hanem buktatóit is ismeri, mégis ezt választja. — Hány embert képeznek ki gépkocsivezetőnek évente? — Átlagban negyven-ötven embert. Persze sokan vannak közöttük, akik szerződést bontanak, továbbállnak. — Mennyibe kerül a vállalatnak egy-egy ember felkészítése, vizsgáztatása? — A négy hónapra fizetett havi ezerötszáz forinttal együtt közel tizenháromezer forintba. — Megéri ez? — Nem, de mégis csinálni kell. Nincs más útja annak, hogy megoldjuk munkaerőgondjainkat. Persze, aki a Volánnál új munkaerő, az valahol máshol a hiánylistára kerül. Fiatal szakemberek, akiknek taníttatására az állam súlyos ezreket költött, most szakmát váltanak. Indokaik többé- kevésbé elfogadhatóak, máskor csak kalandvágy, az újat keresés viszi el szakmájuktól őket. Tulajdonképpen mindenkinek joga olyan munkát választani, amit szívesen csinál, amit szeret. Akár szakmaváltás árán is. De azért a szakmaváltás mégis elgondolkodtató. Ilyen sokan választottak rosszul? Ilyen könnyű eldobni egy tizenéves korban még életre szólóként kiválasztott szakmát? Örülök, hogy erre a kérdésre nem egyedül nekem kell válaszolnom... TAMÁSI JÁNOS Az V. ötéves terv legfontosabb községpolitikai feladatául a nagymányoki »»Nagyközségi Közös Tanács Végrehajtó Bizottsága a három község — Nagymányok, Kis- mányok és Váralja — egészséges ivóvízzel való ellátását tűzte ki: regionális vízmű megépítésével. Teleki István tanácselnök a vízkérdéssel kapcsolatban gondjaikról szólt. Elmondta, hogy ez idáig négy kutat fúrták már, de vízbázis nincs. Most tervezik az ötödik — mélyfuratú — kút készítését. A vízellátás gondjai miatt az építkezésekkel sem haladnak, a nagyközség központjába nem építhetnek kétszintes lakóházakat, nagyobb beruházásba pedig egyszerűen nem mernék belefogni. Jó ivóvize csupán a község vasúton túli részének van. Remélik, gondjukra találnak megoldást. Szűkös anyagi eszközeik miatt nem tudnak tehát látványos eredményeket produkálni a nagy.mányokiiak, akik problémáik enyhítésére minden lehetőséget megragadnak. 1979. január 1-vel alakították meg a házilagos ópí- tőbrigádot, melynek jelenleg 10 tagja van, de március 1-ág további öt szakembert vesznek fel. A brigádnak akad munkája bőven. Ok a célcsoportos beruházások kivitelezői, az állami házak tatarozásét végzik; út- és járdaépítésben is dolgoznak. 1977-ben adtak át Nagymá- nyokon két pedagógus- és nagycsaládos-lakást. Az újtelepen kétszázezer forint értékű víz- és csatornabővítést Végeztek, szintén három évvel ezelőtt készült el az egy épületben levő postahivatal, tűzolltószertár és ifjúsági klulb. Ebben az évben három állami célcsoportos lakás épül fel, valamint hétszázezer forintot fordítanak az utak és a járdák hosszának gyarapíterveik között szerepel még a kereskedelmi ellátás és vendéglátás javítása is. t Bővítik az üzleteket és a vendéglátó egységeket. Nagy gond Nagy,Hiányokon, hogy az óvodákba kevés gyereket tudnak felvenni. A nagyközség központjában levő óvodába 75 gyerek jár (két csoport, 140 százalékos feltöltéssel), s tavaly kezdték el az öregtelepi volt általános iskola átalakítását napközis óvodává. Itt ugyan egy csoport már működik, s idén április 4-én kerül sor még két csoport helyének átadására. A megyei tanács illetékeseitől informálódtunk: szeptember elsejével az öregtelepi óvodában két csoport biztosan megkapja az engedélyt az üzemeléshez, de amennyiben az igények indokolják, a harmadik is. Valószínű, hogy az utóbbira is szükség lesz, hiszen tavaly szeptemberiben a száznegyven százalékos feltöltés mellett is 46 óvodai kérvényt kényszerültek Nagymlányo- kon elutasítani. A társközségek tulajdonképpen szerencsés helyzetben vannak, illetve voltak az elmúlt években: az iskolák be- körzetesítésével, a tanácsok kirendeltséggé való átminősül ésével sok helyiség üresedett meg, melyekben ifjúsági klubokat, könyvtárat, öregek napközijét, postát stb. létesítettek. Persze, új létesítményeket is adtak át: Váralján két buszváró, posta és gázcseretelep, Kismánydkon ravatalozó és szintén gázcseretelep épült. — h — Fotó: Sz. L. Csináld magad - fizess másnak?! Mottó: „Némely kisebb betegség egyes tünetei szinte azonosak a súlyosakéval.” (A szerző.) Színhely: Szekszárd. Idő: Napjaink. Főszereplők: Egy olajkályha (aminek az a rossz tulajdonsága, hogy télen romlik el, valamint annak műszakilag képzetlen, de tanulékony, ám olykor naiv, kezdő tulajdonosa. * A kezdő olajkályha-tulaj- donos szombaton reggel döbbenten konstatálja, hogy ébredésekor a lakása szobájának fűtésére hivatott szerkezet — kakaskukorékolás idején! — szégyentelenül elaludt. Érzőszívű hősünk először becézi, majd szidja, rázza a kályhát, sőt — mikor felesége kimegy — bele is rúg a szerkentyűbe. De e műveletek nyomán csak néhány csepp olaj kerül az égéstérbe, amelynek falait és csövét is vastag koromszőrzet borítja. Ki kell takarítani, aztán irány a szolgáltató szövetkezet. A hibafelvételi irodának titulált helyiségben egy magányos hölgy sajnálattal közli, hogy valamennyi szerelő szabadszombatos. Hősünk elnézést kér, amiért kályhája nem vette figyelembe e fontos tényt, s pont most döglött be. Távozik, majd valakitől megtudja, hogy van egy pincér Szek- szárdon, aki olajkályhát szokott javítani. Azonban az utána való nyomozás eredménytelennek bizonyul, viszont hősünk elhatározása érlelődik: most megmutatja feleségének, hogy mit tud ő! Kicipeli a kályhát a szobából, rövidesen tetőtől-talpig olajos, ám megérte, mert megszüntette a kályha olajvezetékének dugulását. „Mégis érdemes élni!” — korrigálja korábbi, ezzel szögesen ellentétes megállapítását, de öröme hamar elmúlik: a kályha kívül csöpög. Bármennyire is meghúzza a csavarokat, mindkét végénél szivárog az olajat' az égéstérségbe vezető cső. Hősünk mégis begyújt, s a hétvége azzal telik el, hogy családtagjaival egymást váltogatva itatják fel a szivárgó olajat. Hősünk tanácsokat kér. Ismerősei hétfőn elküldik a vasboltba, mert mint mondják, az csak természetes, sőt nyilvánvaló, hogy minden ilyen javítás után új alátétek, tömítőgyűrűk kellenek. Itt a bibi! A vasboltból az Otthon áruházba irányítják, ahol megtudja: a keresett árucikkből náluk sincs egy darab se, nézzen be a jövő héten, addig itassa az olajat éjjel-nappal, hátha akkor nem ég le a lakás. A lehetséges alternatívák: hősünk vagy itat, vagy tüdő- gyulladást vagy tömítőgyű- • rűt kap. Az utóbbit akarja megszerezni, s újfent elmegy a szolgáltató szövetkezetbe. Mosolyogva közlik vele, hogy anyagot nem adnak, ők csakis javítanak, ami persze nemcsak anyagköltséggel, hanem kiszállási díjjal is jár, sőt ha az illető tömítéseket a helyszínre kiszállt szerelő netán öt perc alatt felteszi, az elszámolandó (felszámolandó) javítási idő akkor sem lehet kevesebb fél óránál. S röpködnek a számok: ez 40 forint, az 60 és a többi — szóval két tömítőgyűrűért sok, már csak elvi okok miatt is. Hősünk ekkorra némileg megedződött, s — ő is mosolyogva — megkérdezi: Nem tudnak-e ajánlani egy maszek szerelőt, akinek van ilyen tömítőgyűrűje? Mégsem dobják ki. * A történet itt holtpontra jut. A renitens olajkályha érző szívű, műszakilag képzetlen, de tanulékony, ám olykor naiv, kezdő tulajdonosa mélységes felháborodással utasítja el egyik talpraesett ismerőse tanácsát, miszerint forduljon bizalommal az említett szövetkezet valamelyik szerelőjéhez, s némi hálapénz ellenében meglesznek a gyűrűk. (így még mindig olcsóbb és egyszerűbb, mint kiszállási költséggel és javítási díjjal...) Hősünket elutasítása nyomán már nemcsak naivnak nézik, pedig ő logikusan érvel: — De hát a csúszópénz és a pult alóli hiánycikk-eladások ellen harcolunk...! Vagy nem?! VITASZEK ZOLTÁN Bővítik az óvodái
