Tolna Megyei Népújság, 1980. február (30. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-22 / 44. szám

A NÉPÚJSÁG 1980. február 22. Tanács télutóra Bizony még soká lesz ta­vasz! Ember a talpán, aki a tél kellemetlenségeit köhögés vagy a legjobb esetben nát­ha nélkül megússza! Mert nincsenek felkészül­ve a hőmérséklet-változás ár­talmaira, mert a nyári és őszi napokon — amikor az edzést kezdeni kellene — vonogat- ják a váiltukat és azt mond­ják: majd lesz valahogy, ahogy esik, úgy puffan. Pe­dig a szervezet hozzáállítása, az edzés elengedhetetlenül szükséges. Mert nemcsak a testet erősíti, hanem az élet átállítását, átszervezését, hogy szokja meg a változá­sokat, a megpróbáltatásokat és bírja a váratlan megter­heléseket. Az edzés tehát az ellenállóképesség és a telje­sítő erő párhuzamos építése, folyamatos fokozása. — Hát ez az, amiről már lemaradtunk ... — húzza ösz. sze magán a téli gúnyát az elpuhútt és már önmagában sem bízó ember. Pedig nincs igaza! Aki bízik önmagában, aki tudja, hogy ellenáilóké- pesiségének a tartaléka még mozgósítható, az talpraállítja akaratát és a kettőbe vetett hite át fogja segíteni a tél még hátralévő gorombasága­in. Át... ! És talán meglesz még a haszna is, hogy a jövő esztendőben nem fog moso­lyogni azon, ha a hozzáértő, a rendszeres, a kiszámított, a szakszerű mozgással, vízkárá­val és természetes eszközök­kel kapcsolatos edzés fontos­ságát emlegeti. Most még a hideg belemar az ember fülébe, lábába; ha nem öltözik rétegesen, ha el­szorítja a vérkeringést, ha nem keni be az arcát védő­kenőccsel, sportkrémmel. Mert a szánkózás', a csúszká­lás, a korcsolyázás1, a levegőn tartózkodással egybekötött mozgás fontos, szinte elen­gedhetetlen. A levegőn tar­tózkodók, a szabadban dolgo­zók — furcsa, de igaz, hogy sokkal könnyebben legyőzik még a felsőlégúti hurutokat — a tél kellemetlenkedő cim­boráit — is. A téli mozgás szükségessé­géről azt még feltétlenül el kell mondani, hogy az élet­tan tudósai kimutatták, hogy mozgás mellett a szervezet anyagcseréje fokozódik, a szív és a vérkeringés szervei erősödnek, és a zsír, illetve a szénhidrát felhasználása biztosabb, általánosabb lesz. Egyszerűen szólva még az elfogyasztott táplálók sem hizlalja, nem növeli a test­súlyt, nem gyarapítja a zsírt, hanem a szervezet hasznára válik. Az ember téli kalóriaigénye bizonyos fokig megváltozik, mert a hideg feltétlenül meg­emeli a kalóriaszükségletet, de ugyanakkor megnöveli az emésztés-ütemét is, és a fel­használódás lehetőségét is. Főleg akkor, ha valaki nem­esink a tűz mellett üldögél, hanem dolgozik, sportol... egyszóval mozog. Mit is mon­dott az egyik régi orvos a mozgásról? „A mozgás orvos­ságot helyettesít, de a gyógy­szer nem helyettesíti a moz­gást!” Sőt, egyesek azt állít­ják, hogy a mozgás még a szellemi munkát, a gondolko­dást és gondolattársítást is meggyorsítja. A szeretet vadhajtásai Ha egy gyerekkel problé­ma van az iskolában, mi pe­dagógusok a rendezetlen csa­ládi körülményekre gyanak­szunk. Széthulló család, ita­lozás, a gyerek elhanyagolá­sa, érzelemszegény környe­zet — mindez tipikus ok. Ám ott is nemegyszer lehet baj a tanulóval, ahol nagyon is rendezettek a körülmények, s nagyon szeretik a gyereket. Ez a legtermészetesebb szü­lői érzés, a szeretet, elenged­hetetlen a kislány, kisfiú egészséges érzelmi fejlődésé­hez. Becézgetés, figyelem, gyengédség, bensőséges vi­szony híján nem nőhet fel normális lelkületű emberré. A keleti bölcs és korunk lé­lektani szakemberei egyaránt azt tanácsolják a szülőknek, hogy szeressék jobban gyer­meküket, s akkor nem lesz vele baj. Túlzásba is lehet vinni a szeretedet? Veszélyei is len­nének? Az okos szeretetnek semmiképpen! Az oktalan szeretet viszont megzavarja a gyerek fejlődését, eltorzítja a jellemét, önző, akaratgyenge, lusta lesz. A szülői gondos­kodást, sőt nemegyszer az áldozatokat érzéket fenséggel, szívtelenséggel, anyja, apja iránti közönnyel viszonozza felnőtt korában. Meg lehet-e határozni a szülői szeretet mértékét? Meg lehet és meg is kell. Hisz nem szabad a gyerek jövőjét, jellemét, a közösségben el­foglalt helyét, személyes bol­dogságát veszélyeztetni a mindent elnéző szeretettel. Gyermekünket csak okosan és emberségesen szabad sze­retnünk. „Amíg én élek — mondja egy anyuka —, semmit sem tudok megtagadni a fiamtól. Elvégre az . édesanyja va­gyok.” „Semmit nem engedek ott­hon csinálni a lányomnak. Dolgozhat még eleget az élet­ben.” Némely szülő felesleges ál­dozatot vállal, hogy a gyerek minden vágyát teljesítse, hogy megkímélje csemetéjét az életkoréhoz mért munká­tól, apró gondoktól, kellemet­lenségektől. Vajon hogyan értékeli a gyerek ezt a fölös fáradozást? S azt a lehetet­len helyzetet, hogy mint a mesében, majd minden vá­gya teljesül? Valóságos kény- úr lesz belőle, aki kihasznál­ja szüleit és környezetét. 'Egy anyuka így panaszko­dik : — Hagyjál, unlak, mondja a kislányom. — Ejnye, te há­látlan — próbálok rápirítani, hát ki lesi minden kívánsá­godat, ki főz, mos rád, ki öl­töztet. Mire ő; ez a köteles­séged, elvégre az anyám vagy. Egy másik szülő ezt mond­ja: — Nem kell nekem a gye­rek segítsége, megcsinálok én mindent magam is. Csak az bánt, hogy egy jó szót se ka­pok értté cserébe. A szeretet vadhajtásai ezek. A szeretet ürügyén ár­tunk a gyereknék, hisz nem készítjük fel kellően a fel­nőtt életre. Sőt, szinte védte­lenül bocsátjuk szárnyra nemegyszer. Nem tanult meg dolgozni, örök életére nyűg marad számára mindenfajta munka. Megkíméltük a kel­lemetlenségektől, már a leg­kisebb kudarc is kedvét sze­gi, soha semmilyen tervét nem lesz kitartása megvaló­sítani. Ajkkor szeretjük okosan és igazán gyermekünket, ha fo­kozatosam felkészítjük az életben reá váró feladatokra, céltudatossá és kudarctűrővé neveljük. Olyanná, akit nyu­godtan indíthatunk az önálló életbe, mert nem érheti kü­lönösebb meglepetés. ÁTÁNYI LÁSZLÓ Hozzávaló: 20—20 dkg fe­hér, világoskék „ámor” fonal (két szál összefogásával dol­gozunk), 5-ös kötőtű, horgoló­tű, 1 cm széles selyemszalag. Kötésminta: 1 sor kék: for­dított, 2. sor: sima, 3. sor fe­hér: 4 sima, 2 szemet le­emelni, a fonalat a munka bal oldalán vezetjük, 4. sor: 2 szemet eléteti szállal le­emelni, 4 fordított, 5. sor: 3. sorral, 6. sor: 4 sorra, 7. sor kékl fordított, 8, sor: sima, 9. sor fehér: 1 sima, 2 szemet leemelni, 4 sima, 2 szemet leemelni, x-től ismételni. Sor végén 1 sima, 10. sor: 1 for­dított, 2 szemet eléteti szállal leemelni, 4 fordítottt, x-től ismételni. Sor végén 2 szemet elétett szállal leemelni, 1 for­dítottt, 11. sor: 9. sorral, 12. sor: 10. sorral. Az 1—12. sor ismétlődik. Szélminta: fehér fonallal 1 rövidpálca az egyik sarok­HALSZELETEK PIRÍTOTT GOMBÁVAL Hozzávalók 4 személy ré­szére: 50 deka halfilé, 3 de­ka zsír, petrezselyem, 20 de­ka gomba, só, bors, citrom­lé. A sózott és citromlével meghintett halszeleteket zsír­ban hirtelen pirosra sütjük. Óvatosan, lapátkanállal ki­szemre, 5 egyráhajtásos pál­ca az oldalszél soron követke­ző 3. szemére, szélszemére, 1 rövidpálca a soron következő 3. szemre. 2. sor kék: az elő­ző, hullámos szélű sor min­den rövidpálcájára 5 egyrá­hajtásos pálca, a pálcacso­port középső, 3. szemére 1 rö­vidpálcát horgolunk. A sa- rokrövidpálcákra 9 egyráhaj­tásos pálcával fordulócakkot formálunk. Munkamenet: kék fonalból 52 szemre kezdjük, 5-ös kö­tőtűvel kék-fehér csíkos kö­tésmintával, egyenesen ha­ladó oldalszélekkel dolgo­zunk. Kezdéstől számított 70 cm elérése után a szemeket 2 kék sor után egyenként lefo­gyasztjuk. Az elkészült taka­rót hullámos horgolt szél­mintával díszítjük. A kö- tött-horgolt mintatalálkozás­ra, vékony selyemszalag-be­fűzést készítünk. emeljük és a tálalótálban melegen tartjuk. A visszama­radt zsírban a megtisztított és vékonyan felszeletelt gombát megpirítjuk, fűszerezzük, majd meghintjük finomra vá­gott zöldpetrezselyemmel. Végül a gombát a halszele­tekre halmozzuk és tálalás előtt az egészet összemelegít­jük. A szín nemcsak kiegészítés A lakásnak csaknem min­dig a színek adják meg a hatását, hangulatát. A kont­rasztnak és a színek kombi­nációjának minden helyiség­ben szerepe van. A belső- építészek minden épületet, helyiséget mint a forma, az anyag és a színek egységét alakítják ki. Aki lakását ma­ga rendezi be, és a lakásnak kelllemes hatást akar bizto­sítani, nincs könnyű dolga. Mindenekelőtt a színek és formák választásánál kell körültekintőnek lennie. A lakás színei nemcsak ki­egészítők. A színek hibás megválasztása megnehezíti a helyiség célszerű használa­tát, és gyakran kicsinek, szűknek vagy éppen ellenke­zőleg, túl nagynak, üresnek érezzük a lakás egyes része­it. Sokszor vásárol az ember egy függönyanyagot, mert tetszik a mintája és színe. Emellett azonban nem mindig gondol a tapéta színére, az ablak nagyságára és elhelyez­kedésére, és ezért később kel­lemetlenül ható tarkaságot tapasztalhat. Hogy az ilyen és hasonló hibákat elkerüljük, a követ­kező szabályokra kell ügyel­nünk: egy szobához, ahol ta­péta, szőnyegek és függönyök vannak, csak egyszínű bútor és falak illenek. Kellemesen hat ugyanannak a színnek két-három tónusa. A lakás színei meghatároz­zák az ember közérzetét, konkrét funkciójuk van. A színek kiválasztásakor nemcsak a személyes ízlés határoz. Elsősorban a helyi­séghez kell alkalmazkodni. Gyermekszobában a narancs- sárga vagy a sárga szín cél­szerű, mert ezek a színek bo­rús időben is frissítőbben hatnak, mint például a kék vagy a zöld. A szülők hálószobájába a kék-viola színt ajánljuk, mert ez a szín intim, nyugodt at­moszférát ad. A lakószobában a barna, a zöld, a narancssárga és a fe­hér színek meleg, nyugodt összhangot biztosítanak. Ezen színek közül az attrak­tív barna, narancssárga és fehér a dolgozósarokba, és a nyugtató barna, zöld, fehér szín az ülősarokba illik. Ma, amikor már az óvodá­ban is rendeznek jelmezbált, azon van a szülők többsége, hogy örömöt szerezzen a gyereknek, jól érezze magát. Ehhez persze, nem okvetle­nül kell rendikívüli kiadá­sókba ' verni magunkat és méregdrága kosztümöket varratnunk. Sókkal célszerűbb és ötle­tesebb dolgokat lebet az ott­hon már meglévő holmikból nómii fantáziával és egy kis kiegészítő kellékkel kitalálni és összeállítani. Rajzokkal próbáljuk érzé­keltetni elképzeléseinket, de szóban is megtőldjuk a taná­csokat. A bébijelmez például a kö­vetkező: fehér harisnyanad­rág, fehér hosszú ujjú pa­muting, rövid, fodros szélű, hátulgomboilós (virágos, koc­kás) blúz és ugyanilyen fod­ros bugyi. A fejtetőn össze­fogott hajba nagy, libegő masni, kezében csörgő. A nyuszi öltözéke fehér kapucnis kezeslábas, amely­hez csak két hegyes nyuszi- fület keld kiszabni es rávarr­ni vagy horgolni. Még élet- hűbb a jelmez, ha a „nyuszi” arcára filctollal orrocskát és bajuszt rajzolunk. Kezében jókora sárgarépát szorongat. A kalóz jelmeze: farmer- nadrág, rávarrt színes foltok­kal, garftópulóver, felgyűrt ujjú, középen összékötött ing, féloldalasain kötött fejkendő és egy függönykarika az egyik fülében. Az indián kislány ruhája: egyszerű, rövid ujjú ruha, al­jára és az ujja szélére rojto­kat varrunk. Fekete fonalból készült a copfos frizura, azon egy hímzett szalag és hátul tolldísz: filléres kiadást je­lent, inkább csak egy kis időbe kerül. Joan Mills: Hogyan kell kuglófot sütni? Gyújtsunk be a sütőbe... Készítsük elő iaz edényt és a szükséges hozzávalókat. Távolítsuk el az asztalról a játék­vonatot és a síneket. Kenjük be a formát. Kergessük el Johnnyt. Mérjünk ki két csésze lisztet, húzzuk ki a lisztből Johnny kezét, tisztítsuk meg a liszttől (a kezét és az egész Johnnyt is. Megint mérjük ki a lisztet. A lisztet, a sót és a szódát tegyük egy tálba. Fogjuk a seprűt és gyűjtsük a szemétlapátba a kistányér darabkáit, amelyet Johnny a padlóra ejtett. Vegyünk elő egy másik kis. tányért. Menjünk a telefonhoz. Siessünk vissza a konyhába. Húzzuk ki Johnny kezét a tálból. Vegyük ki a tálból a tmoz­donyt és a síneket. Mossuk meg Johnnyt. Megint mérjük ki a lisztet. Menjünk a telefonhoz. Sies­sünk vissza. Távolítsuk el a három centiméter vastag sóréte­get, amelyet Johnny eközben az odakészített sütőformába szórt. Keressük meg Johnnyt. Menjünk a telefonhoz. Siessünk vissza. Találjuk meg Johnnyt, húzzuk ki a fejét a tálból. Mossuk meg a szemét és a haját. Vegyük elő a bekent formát és győződjünk meg róla, hogy... telides-teli van tojáshéjjal. A tojáshéj alatt találjuk meg a játékmozdonyt. Szaladjunk Johnny után, aki menekülés közben lerántotta a tálat az asz­talról. Súroljuk fel a konyha padlóját, falait, mossuk le alaposan az edényeket, a mozdonyt, a síneket. Menjünk át a péküzlet­be, vegyünk egy friss kuglófot. Menjünk haza. Pofozzuk fel Johnnyt. Aztán feküdjünk le és pihenjünk. Fordította: Gellert György. Bébitakaró Jelmezben a gyerek

Next

/
Thumbnails
Contents