Tolna Megyei Népújság, 1980. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-11 / 8. szám
1980. január 11. Képújság 3 Húskombinát-építkezés Terv szerint alakul a létszám Maradt feladat 1980-ra is Közel félezer munkás tanulja a szakmát A fiatalok korszerű műhelyekben tanulják a húsipari szakmát A szekszárdi húskombinát építése most már a tervszerint, a módosított programr nak megfelelően történik. Ezúttal nem az építkezésről, hanem a Tolna megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat felkészüléséről, annak is emberi oldaláról írunk. Korábban bemutattuk már több cikkünkben, hogy a megye mezőgazdasági üzemei a nyersanyagot előteremtik, mire a húskombinát elkezdi a termelést, és amint fokozatosan, egyre nagyobb tempóban kívánják az „éhes gépsorok” a sok sertést, szarvasmarhát, úgy fokozzák az állattenyésztési ágazatban az állatok tenyésztését. A hideg üzemet azonban emberek indítják el, ők működtetik majd a nagy értékű gépeket, gondoskodnak arról, hogy ez a Dél-Dunántúlon legnagyobb húsipari üzem a népgazdaság kívánta módon termeljen. Mintegy tíz éve annak, hogy először kezdtek a szekszárdi húskombinát építése kapcsán a szükséges személyzetről gondoskodni. Ugyanis 1071-ben indult az első olyan ipari tanuló osztály, amelynek közel harminc tagja húsos szakmát választott. Azóta minden évben körülbelül hetven tanuló végez, főleg a lengyeli mezőgazdasági szakmunkás- képző intézetben. S további tizenöt fiatal a budapesti húsipari szakközépiskolában, Pécsváradon a gimnáziumban — amely szakmát is ad a fiataloknak — is tizenöt fiatalt képeznek ki a szekszárdi vállalat számára. A létszámgazdálkodással foglalkozó szakemberek véleménye szerint máris olyan képességű és annyi szakmunkást tudnának egyik napról a másikra összehozni, hogy akár megkezdhetnék a vágást a gyárban. Hiszen Pécsett, Kaposvárott, Pápán, Szegeden és Budapesten, az ottani vágóhida- kon több, mint kétszáz „szekszárdi” munkás tanulja a szakmát. Ezek az emberek lesznek majd a fontosabb munkahelyeken. Köréjük osztják be azokat a segédmunkásokat, akik később betanított munkásokká, esetleg szakmunkássá képezhetik magukat, akik félezren már jelentkeztek. A vállalatnál úgy szervezik az embereket a gyár indulásáig, hogy felírják a jelentkezők címét, s jó előre értesítik, ahogy a m unkalh el yet elf 0 gl a 1 hat j ák. Arra is megadják a lehetőséget, hogy aki már most vállalkozik rá, elküldik a szakmát tanulni. Az ilyen feladatra vállalkozó dolgozó munkabérét a társvállalat fizeti, ám utazási és szállásköltségei a szekszárdit terhelik. A pillanatnyi helyzet az, hogy mintegy ezer személyt tudnának munkába állítani, ennyire lesz szükség a próbaüzem első menetében, de e létszámban benne vannak már azok az adminisztrációs dolgozók is, akik ennyien maradnak akkor is, ha 1982 vége felé a húskombinát teljes létszáma a valamivel több, mint kétezer főt eléri. Érdekes „szakmák” között válogathatnak azok, akik a húskombinátnál akarnak dolgozni. A sertésvágó vonalon nem kevesebb, mint háromszáz munkafázis van, a szúrástól a kétszázféle termék-gyártásáig —, s a program szerint is „illik” minden dolgozónak legalább négy-öt betanított „mesterséget” tudni. A húsos munkahelyeken természeteken az első hetekben lesz mozgás, hiszen nem biztos, hogy mindenki alkalmas arra a feladatra — csontozás, kaparás, fűrészelés, nyúzás, töltelékkészítés, dobozolás, stb. —, amellyel először megbízzák. Éppen a több munkafolyamat ismerete segíti majd át az első hetek izgalmain az új embereket, akik ebben, a megyénkben teljesen új iparban dolgoznak majd, Tudjuk, van néhány vágóhíd a megyében, de a szekszárdihoz hasonló munkafolyamat szinte sehol nincs — a magasfokú gépesítés, a legkorszerűbb berendezések teszik azzá —, és sehol nem készítenek olyan fontos exportárut, igen magas higiéniai színvonalon, mint majd itt. Természetes, hogy a dolgozók részére megadnak minden olyan felszerelést, amely a munkavégzéshez szükséges: naponta tiszta ruha, fekete-fehér öltöző, megfelelő lábbeli, rendszeres orvosi vizsgálatok, stb. A szekszárdi húskombináthoz még toborozzák az embereket. Hiszen az induláshoz szükséges szakembereket tudják máris adni, ám sok segédmunkásra van még szükség, és a karbantartáshoz különböző iparosokra. A vállalat rendszeresen tartja a kapcsolatot a községi tanácsokkal, az általános iskolákkal, a középiskolákkal — tájékoztatják a fiatalokat a szakma újszerűségéről, a munkafolyamatról, a kereseti lehetőségről és szociális ellátásról. Egyébként igen jó hírekkel jönnek haza kéthetenként a szekszárdi vállalat emberei a távoli munkahelyeikről. A betanulási időre átlagbért kapnak, utána pedig teljesítménybért számolnak részükre — a betanított munkások négyezer forint körül tudnak keresni, szintúgy a szakmunkások, de nem ritka az olyan munkahely, főleg a szegedi vágóhídon, ahol a dolgozó teljesítménye után akár hat-hétezer forintot is kaphat. A húskombinát létszáma a tervezett időre meglesz. Úgy számítják, hogy amikor teljes üzembe állítják a gyárat, akkor 140 mérnök, háromszáz középkáder — technikus, művezető —, háromszáz húsipari szakmunkás, 250 karbantartó szakmunkás és ezer segédmunkás foglalkozik a megyeszékhelyen a húsipari szakmában. PÄLKOVACS JENŐ Ünnepelt a falu — írjak a Magazin számára előzetest Sárpilisről — hangzott a kérés. — Szívesen, de szeretnék előbb Sárpilisre visszamenni! Gépkocsink a havas úton gördült Sárpilis felé. önkéntelenül dúdolom a dalt: Átugrattam a Sárvizét lovastul Beleesett a sarkantyúm rudastul Majd kifogja az a gyönge viola Aki engem megvigasztal valaha. Sokáig cseng a dallam fülembe. Éppen ezen az úton, 37 évvel ezelőtt, mint 20 éves, fiatal tanító, kerékpárral közeledtem leendő munkahelyem felé. Gondolatok kavarogtak bennem. Nem ismertem Sárpilist, pedig a szomszédban, Őcsényben éltem. Hogyan fogadnak az emberek? Felkészített-e iskolám a „nagy életre”? Elindulásomkor kaptam ugyan tanácsot, de az mind riasztó volt. — Ne menj Sárpilisre, Sárköz legelmaradottabb községébe! „Sárpilist az Isten a világ teremtésekor alul tartotta, amikor az áment kimondta.” Varjúország az csak varjak lakják! Mégik nagy lelkesedéssel, boldogan mentem. Sivár kép fogadott. Egy libalegelő közepén állt új iskolám, mellette a falu közepén, nagy kacsaúsztató. Míg odáig értem, cipőmbe becsapott a sár. A tanteremben 60 gyerek. A felszerelés egyenlő a nullával, a legmutatósabb eszköz a fényes nádpálca. Az első napon döntöttem. Sárpilisivé kell válnom, segítenem kell egy új Sárpilis kialakításában. Sikerült! Lelkes, mindenrekész emberek vettek körül. A felszabadulás után azonnal megalakítottuk a Sárpilisi Népi Együttest. Egy olyan közösség jött létre, amelyik nemcsak a helyi hagyományok ápolását tűzte ki célul, nemcsak a kultúrát terjesztette, hanem a falu életének alakításában is meghatározó szerepet játszott. Esténként a napi fáradságos munka után daloltunk, énekeltünk, táncoltunk, tanultunk. A munkás hétköznapokon pedig mindenki, a község vezetőivel egy akarattal tett valamit a falu szépítéséért, jobb életéért. Huszonöt év alatt átalakult a falu. Büszke volt mindenki. A Sárköz községei közül a legnagyobb fejlődést a sárpilisiek mondhatták magukénak. A felszabadulás előtt a faluból ketten érettségiztek. Utána nyolcvannégyen. Közben felgyújtották a falu népi hagyományait. Ápolására a népi együttes volt hivatva. Az ország figyelme is Sárpilis felé fordult. Sikerek országos versenyeken, külföldi szereplések. A falu lakói közül több mint ötszázan vettek aktívan részt az együttes munkájában. 1966-ban megrendeztük az első Sárközi napokat. E rendezvénysorozatra elkészült az ország első falusi szabadtéri színpada a 'Budapesti Kábelgyár segítségével a falu közepén lévő erdőben. Ünnepelt a falu, mint egy nagy, boldog család. Kimondatlanul érezte mindenki, érdemes voll dolgozni. Magam is sárpilisivé váltam. Az iskola megszűnésével azonban el kellett hagynom, fájó szívvel, szűkebb hazámat. Most egy napra visszatértem. Jó emlékezni, megszorítani azok kezét, akik tudtak tenni falujukért. A szabadtéri színpadnál beszélgetünk egy kis csoporttal. Az az érzésünk, mintha a levegőben a sárpilisi dalok hul- lámzanának, a színpadon pörögnének a sárközi szoknyák, K. Kovács János és Bóli János bátyám körül karikáz- nának a leányok, asszonyok. Ilyen gondolatokkal ülök gépkocsiba és hagyjuk el Sárpilist. Mesebeli csodára várok. Szeretném, ha kezem megnőne és átölelhetném falumat. Ezt nem tehetem, dú- dolásom hangos dallá erősödik: Látod milyen ködös idő, Látod, hogy esik az eső. De én azért fölkereslek, Mert én igazán szeretlek. (A községről készült magazinunk lapunk holnapi számában található.) BOGÁR ISTVÁN A paksi Üzemegység madártávlatból (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Az 1979-es év utolsó hónapja is lázas tevékenységgel teLt a Volán 11. sz. Vállalat beruházási osztályán. Mérlegelések, kalkulációk, a végzett munka alakulása, az 1980-as év feladatai voltak napirenden. Barkó László az osztály vezetője elégedetten mutatja a szobája falán elhelyezett képeket, amelyek szemléletesen bizonyítják, hogy jelenlegi létszámukkal gyakran erejüket felülmúlva végezték a vállalat gazdasági vezetése által meghatározott ötödik ötéves terv célkitűzéseit. — Milyen feladatok oldódtak meg 1979-ben? — Az év legjelentősebb beruházási eseménye a paksi forgalmi és műszaki javítótelep átadása volt, ami 250 jármű ellátására alkalmas. Ez az első olyan telep, amely nemcsak a karbantartó dolgozóknak, hanem a tehergép- kicsi-vezetőnek is biztosítja a szociális ellátottságot. A műhelyek modern technikai eszközökkel lettek felszerelve. A dolgozók étkeztetését tálalókonyhás üzemi étkezdében oldottuk meg. — A kisebb egységeknél hogyan valósultak meg az elképzelések? — Paks után a tamási ki- rendeltségen a legszembetűnőbb a változás. Két kimustmég a „fafcarusz”-világöól való rált autóbusz — az egyik — és egy bádogépület jelentette a munkahelyet karbantartóinknak. Dombóváron a közel 3 millió forintért épült szociális létesítmény is a dolgozók ellátását szolgálja. Itt helyet kapott mindez, ami a mai ember számára a kulturált étkezést, a munkaidő utáni tisztálkodást, a szabad idő eltöltését biztosíthatja. — A Volán 11. sz. Vállalat két éve vette át Pincehelyen a gáztöltő állomáson a gázszállítását. Itt sem volt minden fenékig tejfel, a dolgozók és a gépjárműpark ellátása terén — folytatja Borkő László. — A gázszállítók szociális létesítményének felújítását elvégeztük, új műhelyt építettünk a közel 40 gépkocsi karbantartásához, futójavításaihoz, az épület fűtését automatikus rendszer vezérli. — Fontos feladatot jelentett a szekszárdi üzemegység központi javítótelepén egy korábbi tűzeset által megrongált szerelőcsarnok helyreállítása. 1979-ben eltűnt a műhely nagy részét elfoglaló alátámasztásra használt „állványerdő”, ami 1979 elején még sok keserűséget okozott a szerelést végzők-; nek. Sok esetben emiatt szabadban voltak kénytelenek dolgozni. A munkálatok persze itt még nem fejeződtek be egészen, maradt belőle 1980-ra is, például a világítás, a végleges fűtés megoldása, raktárkialakítás, stb., de az elkészült tágas öltöző, mosdóhelyiségek dolgozóink kényelmét szolgálják. — Bonyhádon a paksi ideiglenes telepükön felszabaduló faházat oktatási célokra és egyéb rendezvények megtartására hasznosítják. Az építkezést gyorsította az itteniek jelentős társadalmi munkavállalása. Megemlítem még hínközJlési hálózatunk bővítését, korszerűsítését, de azt hiszem nagy vonalakban ismertettem megvalósult terveinket. Elmondhatom, hogy az ötéves tervidőszakra meghatározott feladatok időarányosan valósulnak meg. — Milyen feladatok várhatók még e tervciklus befejező szakában? — 1980-ban sem fogunk unatkozni. Dombóváron a munkafeltételek javítása érdekében a meglévő javító- műhely kapacitását megduplázzuk, így egyszerre 8 jármű javítását végezhetik el. Az új műhely üzembe helyezését ez év I. negyedére tervezzük. Tamásiban is elkészül egy új, nagyobb igényt és létszámot kielégítő szociális létesítmény. — A járműbontó egységünk területén elkezdtük egy jól felszerelt színvonalas felújítóműhely építését, ahol a bontott alkatrészek szétszerelése, válogatása és felújítása történik majd. A létesítmény elkészülésének komoly gazdasági jelentősége van, mert nem lényegtelen, hogy bontott, vagy felújított alkatrészeket értékesítünk. — Végezetül még egy kérdés. Milyen elképzelések szerepelnék a hatodik'ötéves terv előzetes programjában? — A tervek végleges jóváhagyása még messze van, így elképzeléseink közül az egyik legfontosabbat említem. Hatmillió forint beruházással, paksi telepünkhöz hasonlóan Székszárdon is szennyvíztisztító épül. Ennek jelentőségét nem ecsetelem, mert fontossága minden környezetét szerető ember számára egyértelműen érthető. Kép és szöveg: BOGNÁR CECIL A szarvasmarha bontását is gyárban tanulják A tamási új műhely
