Tolna Megyei Népújság, 1980. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-10 / 7. szám
1980. január 10. /'tolna'N I irsíÉPCUSÁG 3 A tomerőmü-építkezés Utazik az iroda. A téli munkavégzés, a darukat irányító rádiósoknak néha okoz kellemetlenségeket. A napi munkaidejüket a szabad ég alatt töltik. Valamikor a mezőgazdasági munkák közül a legnehezebb föladat volt a betakarítás. Ebből a régi beidegződésből megmaradt, hogy még most is ezt az időszakot tartjuk a legnehezebbnek, pedig alig vész igénybe két-három hetet. milliárd forint értékű munkát kell elvégezni. Ezt csak akkor llehet teljesítieni, ha az év, a nap minden órájában dolgoznak. A téli munkavégzésre való felkészülésről nyilatkozott Szabó Benjamin kormány- biztos tavaly novemberben: Az ember fekete pont a fehérségben re a technológiai "szerelés miatt szükség is van. A kettes blokknál ugyanolyan zord körülmények között kell a téli munkát végezni, mint az egyesnél tavaly ilyenkor. A nyilatkozat óta — karácsony után — leesett a hó, a higany . a mínuszban jár. Az atomerőmű építkezésénél felkészülten várták a telet. Az egyes reaktorblokk már zárt térben van. Ügymond „szobahőmérsékleten” dolgozhatnak a .munkások. A gépházban is kellemes hőmérsékleten készülnek a fő keringetővezeték varratai, a második turbina összeállítása is a befejezés előtt áll. A kettes reaktor észrevétlenül készül — ezt szóvá tette Kádár e’lvtárs látogatásakor az egyik szerelő. — Itt tényleg zordabbak a körülmények, előkerült ismét a jurta, ezzel védekeznek a hideg ellen. A hatalmas falcellák helyre emelése is folyamatos, a betonágyukból folyik a beton, amely a hőtermelés folytán füstöl, gőzölög. A DÉLÉP munkásai folyamatosan szerelik a kisegítő épületet. A panelokat így, havasan szállítják a munkahelyre. — Nem vagyunk olyan helyzetben, hogy jó előre mindenre legyen időnk és mindent a legmegfelelőbb időben végezzünk el, sajnos hosszú ideig még néha tűzoltó munkát is kell végezni. Természetesen mindent megteszünk, hogy egyre tervszerűbb legyen a munkánk. A téliesítésnél is ez a helyzet. Már májusban elkezdtük a felkészülést, és meghatároztuk a feladatokat. Mégis bizonyos intézkedések, munkák a körmünkre égtek. Természetesen azért, mert mindig volt fontosabb tennivalónk. Pillanatnyilag derűlátó vágyóik és .még akkor is, hogyha rövid időn belül őszre, illetve télre fordul az időjárás. A reáktorcsamok lefedését, a téliesítés legnehezebb munkáit — úgy érzem időre meg fogjuk oldani. Az egyes blokknál lényegesen kedvezőbb körülményeket tudunk teremteni, persze erPakson a főbb munkaterületeken felkészültek a leghidegebb időjárásra is. Ennek ellenére azért a tízezer munkásból még sokan dolgoznak szabad ég alatt, elviselve a zord időjárást, a szállingózó hó, jeges szél csípését. H. J. Fotó: GOTTVALD KÁROLY -ir~ Az építőiparban a tél régebben egyenlő volt a fagy- szabadsággal, a tétlenséggel. Az utóbbi években már nincs téli szabadságolás. Nem is lehet: Pakson 1980-ban 11 Gőzöl a beton, amikor a hideg acélszerkezetek közé ömlik Ki kell szabadítani a hó alól a panel „fülét”, hogy a daru emelhessen. A betonágyú munka közben Megérkezett a beton Szemléletváltozás !:;l'i:::;i párbeszéd már harmaA l dik órája folytatódott. I Mind távolabb kerül- L.,,1 tünk az egyértelműen meghúzott startvonaltól: mit kívánnak tenni az idén? Némi magyarázatul hadd fűzzem hozzá: e közepes nagy- vállalat az új szabályozó- rendszer életbe lépésének pillanatában elvesztette az eddig élvezett állami támogatásokat. Jórészt kiapadtak azok a források, amelyek oly jótékonyan táplálták — évek óta — a különféle alapokat, a bérfejlesztéstől a technológia rekonstrukciójáig. Egyszeriben valósággá vált, hogy csak azt lehet majd az év, a hónapok végén elosztani, amit a kollektíva megtermel. Némi leegyszerűsítéssel, tehát nem az új szabályozórendszer taszította mélypontra a vállalatot — ahogy az igazgató fogalmaz.'—, hanem a reális követelmények hatására kiderült, hogy a vállalkozás — legalábbis mai formájában — alig életképes. Ám az igazgató ezt nem vállalja. Gondosan megtervezett mondataival úgy siklik el a lényeg mellett, ahogy a kés halad a vajban. Mi több. egy-egy szenvedélyes mellék- mondattal azt sejteti: valaki, valahol „cserbenhagyta” a vállalatot. „Bizony, nem lesz ennek jó vége, mert azokat teszik így tönkre, akik a forintot kitermelik.” Gyanítom, efféle vélekedést hallani több helyütt is. Azt is mondhatnám, hogy az ehhez hasonló szövegek lassan- lassan közhelyként állnak össze, és inkább hatnak valamiféle siránkozásnak, mint józan érvelésnek. Ha csak erről lenne szó, talán az ügy •sem érdemelne említést. Hogy mégis megteszem, annak oka — e beszélgetésből kibontakozó — szokatlanabb panasz is. „Visszadobták a beruházási javaslatunkat” — így az igazgató. „Nincs hitel, s ki tudja, mikor lesz? Nem építhetjük át a nagycsarnokot Hogy állunk majd az embe♦ rek elé, ha el kell számolni az évről évre ígért ütemes előrelépéssel? Hát lehet-e kilátások nélkül, jó szívvel hajtani? Becsapottnak érzik magukat, kérem.” Talán nem szorul különösebb bizonyításra, hogy többről van szó, mint a támogatások elvesztése miatti átmeneti elkeseredésről. Nem kevesebbet állít a vállalati vezető, mint azt: nincs értelme munkájának, ha évről évre nem tornászhatja feljebb az állóeszközök értékét, ha nem tervezhet többet, nagyobbat, terebélyesebbel» Meglehet, kézlegyintéssel eshetnénk túl a dolgon, ítélhetnénk e szemléletet valamiféle fóbiás ártalomnak. Vagy olyan reflexek továbbműkö- désének, amelyet majdcsak kigyógyít az idő, s a gyakorlat. Végtére is kiderül majd, hogy nem csupán a hivatalos elbírálásban került a hangsúly a mennyiségről a minőségre — hanem az elismerésben, a jövedelemben is eleve más elemek dominálnak majd. De ez a reflex, ez a szemlélet — meggyőződésem szerint — nem írható egyszerűen az igazgató számlájára vaskalaposságára; s „elmúlása” sem bízható csupán a múló időre. Azért sem, mert kár alábecsülni sok év hordalékával épült alapzatainak szilárdságát: azt hinni, hogy egyik évről a másikra átalakulhat a fejlődést csak mennyiségi többlettel azonosító értékrend. Amely kizárólagos abban az értelemben, hogy fejlődésnek csak a növekedést, a bővülést ítéli. És éppen itt szükséges leszögezni: az értékrend megújítása azt igényli, hogy e kategória helyett ésszerűen mérjünk a befektetés és a hozam viszonyával, a hatékonysággal. Az új értékmérő, az érték- .rend, a megítélés alapja az, hogy valaki vagy valakik milyen haszonnal képesek elvégezni az értékalkotás, értékképzés feladatát. M. I. Hopelyhek Minden időszaknak megadjuk a neki járó „ügyeletes” riportot, tárcát, glosszát. Most a hópelyhekkel kapcsolatos „kis- szinest” közüljük. A BUSZON Jön a busz. Szépen, s úgy látszik, mint a nagy hajó a tajtékzó vízen. Itt, az ötös járaton, a kapitány fiatal, alig ért húsz telet. Visz bennünket nagy gépével, előre. Törjük a havat Csatár felé. Mi vagyunk, azaz ez az ötös járat erre a hókotró — mondja a pilóta. „Legalább sós&rót is szereltek volna a kocsimra" — mondja, s ügyesen veszi a kanyart, szépen simán, ahol nyáron is nagy feladat befordulni. A KISTRAKTOR Éjfél van, éppen elmondta a rádió a híreket. Jókat, s rósz- szakot, egyaránt, ahogy megszoktuk már. Nézem az egyre gyérülő hószállingózást. S az ablaküveget halk zizegés remeg- teti, s hallom is már a kistraktor keményen pattogó hangját. A kis, piros traktor megy az éjben: parányi vezetőfülke, két világító fehér fény előre, kettő hátra vörös jelt ad. A kis gép csak megy, csak megy a járdán. Én álmatlanul állok az ablakban, a környező házak vakon nézik a téli éjszakát. S van-e még álmatlan lakótársam, aki az ablakhoz áll és azt próbálja megfejteni, vajon mire gondol az az ember, ott a kicsi vezetőfülkében? Éjfélkor, ki tudja hányadik órája ' ül már a fülkében? Vajon, most január nyolcadika első perceiben mire gondol, miközben kis gépével letakarítja a havat a járdáról. A TEJ Az jó szokása a városgazdálkodási vállalatnak, hogy ha esik a hó, akkor „kipucolja” az összes műhelyt. Lapátot nyomnak az asztalosok, a vízszerelők, fűtésszerelők, villanyosok — mindenki kezébe. „Szakembert” persze minden brigád kap: egy „virtigli” úttisztító személyében. Az a dolguk, hogy az átjáróknál tisztítsák az utat. Három ember ácsorog a 25-ös Népbolt ABC előtt. Az öregúr magyaráz a két lobogó hajú iparosnak. Azok rázzák a fejüket: „Nem, papa, előbb reggelizünk.” Negyed hét van. A fiúk zsebükből elővesznek fél-fél liter tejet, zacskóstól, két-két kiflit, és rágják az utcakereszteződésben, isszák a — gondolom — jéghideg tejet. Reggeliidő. Első emeleti szinten mínusz hét fok, az utcán a hó vastagsága tizennyolc centi — kétnapos ülepedés után. A VB-SZERELÖ Ballagunk a barátommal az újváros felé. Átmegyünk a patakon a Séd fölé a szerelmesek részére épített hídon, s megyünk utunkon, szépen tovább. Ám, ha nem lenne jeges az út, földbe gyökerezne lábunk. A cölöpözők dolgoznak. Igaz, csak egy ember. A vasbetonszerelő él, s mozog egyedül. A lakókocsiból vékonyka füst húzódik a magasba, sötét van a. bódéban. Az ember az álláson jó hatos betonacélt henger- get. Körül, körbe a cölöpvázon, amely majd ha elkészül, a földbe kerül, s közét kitöltik betonnal. Az ember kesztyű nélkül tekeri, drótozza a vasat. Azt mondja, sokat megért barátom: „Te kérdezd már meg a nevét? Ez az igazi munkás!” Szégyelltem odamenni. Kezemen frissen szerzett meleg kesztyű, fél óra múlva meleg szoba vesz körül. Az én emberem meg, ki tudja hányad magával, dolgozik, szépen, szó nélkül. Tekeri a dróttekercset, vezeti a buszt, kotorja hatalmas gépével az utat, vágja a fát.... Megkérdezzem a nevét? PÁLKOVÁCSJENŐ 0
