Tolna Megyei Népújság, 1980. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-27 / 22. szám
6 TnTÉPÜJSÁG 1980. január 27. Döntök Károly műszergyári osztályvezetővel — Nincs kialakult elképzelés, hogy ki a jó vezető, vagy ki alkalmas egyálalán emberek irányítására. Most nem a hivatalos állás- foglalásra gondolok: tehát a szakmai hozzáértés, a politikai alkalmasság és a vezetői készségre. Vajon ez ccz ellentmondás egy rossz beidegződés? — Ezt nem tudom eldönteni, sőt nem is akarom. Abban biztos vagyok — nem a mundér becsületét védem, — hogy a vezetők nagy többsége alkalmas közösségek, munkahelyek irányítására, mert máskülönben hol lenne ez az ország. Az biztos, hogy a rossz példák — mint sajnos minden rossz példa — általánosításra adnak ökot. Ha valahol van egy rossz brigádvagy művezető, vagy üzemvezető. akkor hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy ilyen a többség. Szerintem van jó, van rossz és van csapnivaló vezető. A három érték között sok tízezer ember mozog, dolgozik, tevékenykedik, ér el eredménye-, két, hoz jó és kevésbé jó döntéséket. Számomra az a gyárigazgató a jó vezető, aki például szilveszter előtt minden műhelyrészben ismertette a gyár 1979-es eredményeit, köszönetét mondott a munkáért és boldog új évet kívánt. Az én értékítéletem szerint ő jó vezető, szeretik a munkások. az alkalmazottak, tisztelik vezetőtársai. Ha hibát' követ el, vagy olyan feladatra kell neki mozgósítani a kollektívát, ami úgymond népszerűtlen," akkor is bíznak benne az emberek. Van olyan vezetőtípus. aki befelé fordul, néha a sok gondtól még köszönni is elfelejt, ö is eredményes lehet, de azok az eredmények sokkal kevesébbet érnek és ideig-óráig lesznek jók. De bármilyen eredményt is ér el, nekem akkor sem tetszik a stílusa. — Azt hiszem, a következő kérdésnél el kell árulni, hogy te voltál — innét a tege- ződés is — 1965-ben az első művezetőm a gyárban. Az a véleményem, és úgy tudom, a többieké is, akik akkor kezdtük ízlelgetni az ipart, s bizonyos fokig neked köszönhetjük; munkások lettünk, illetve, hogy abban az időben megmaradtunk a gép mellett. — Ennek örülök. — Akkor még keveset tudtunk mi „tacskók” a vezetésről, csak annyit, hogy van egy művezetőnk, akihez fordulhatunk bármivel, segíteni fog. Ez lenne a Dömök-féle vezetési módszer? — Módszerről nem beszélnék. Amit mint vezető csináltam és csinálok, az mindig az, hogy csak a beosztottakkal együtt szabad dolgozni. Ahhoz, hogy eredményes legyék, ismerni kell az embereket. Észre kell venni, ha reggel szomorúan, vagy rosszkedvűen érkezik valaki. Bármilyen más feladata van a vezetőnek, meg kell kérdeni; mi a baj. I — Ezzel vissza is lehet élni. — Természetesen. De csak egyszer vagy kétszer. Időben és jóakaratúan kell fegyelmezni is. Például az egyik kollégám — beosztott — szeretett elkésni. Egyszer- kétszer nem szóltam rá, mert egy-egy késést okozhat rossz útviszony, vagy a közlekedés és más egyéb is. A harmadik esetben, mikor nem volt senki sem a környéken, szóltam neki: „Nézd ... nekem kényelmetlen, hogy te háromnegyed nyolcra jössz be minden nap.” Erről elbeszélgettünk. A kollégám azóta nem késett egyszer sem. — Most erre a vála- , szódra azt mondhatják a vezetőtársaid; mikor van ideje erre az embernek! — Nem értek vele egyet. Pár percekről van szó. Vagy inkább apró figyelmességekről. Tudniillik, ha folyamatosan figyelemmel kísérem a munkatársaim életét, munkáját, gondjait, akkor szinte alig van fegyelmi kérdés, mert azonnal reagálni tudok és ők sem azon morfondíroznak állandóan, hogy miiképp lehetne a főnököt becsapni, így sokkal több idő marad a munkára, a napi tevékenységre. — De így nincs meg a távolságtartás a vezető és a beosztott között. — Dehogynem. Ö tiszteli az én munkámat, én tisztelem az övét. De soha nem szabad a munkát parancsként kiadni. Minden esetben, minden utasításhoz oda kell tenni, hogy kérem, erre a gyárnak szüksége van. és ezt te, vagy maga, vagy ön tudja megcsinálni. Amit hiányolok sök vezetőtársamnál: nem tudnak őszinték lenni a beosztottakhoz. Például Osztályvezetői értekezlet után az ott hallottakat mindjárt el kell mondani az embereknek, vagy van egy összeg jutalmazásra, nékem kell elosztani. de mikor a kollektívának felolvasom a javaslatomat, Okkor mindig megkérdezem. hogy egyetértenek-e vele. Egy ellenkező példa: számtalanszor kapunk olyan utasítást, ami nekünk sem tetszik. Van ilyen és még lesz is többször. Az már csak úgy juthat az emberékhez el — ha előtte az utasítás-osztásnál esetleg ellene is szóltam —. hogy nem mondom el az ellenvéleményemet, hanem végrehajtatom a feladatot, mert ez a kötelességem. — Karcsi bácsi! Te voltál művezető is és most osztályvezető vagy. Lehet, hogy kényelmetlen a kérdésem, illetve a véleményem, de úgy gondolom, a művezetők sokkal többet dolgoznak. nagyobb a felelősségük. mint egynéhány osztályvezetőnek! — Sokkal összetettebb feladata van egy művezetőnek. Akik közvetlenül — a közvetlen termelésirányítók — a dolgozókkal, a munkásokkal együtt végzik a napi feladatokat, azoknak sokkal több nehézséggel kell szembenézniük. Az alkatrészgyártásban a gép- és az anyagproblémától kezdve a létszámhiányig mindennel foglalkozni kell. Ezen felül ott van a teljesítménybérezés, ott van a több műszak. A szereldékben pedig azért, mert sok a nő, sok az asz- szony, a családanya. Ilyen területeken az emberi tényezők játszanak nagyobb szerepet. Az osztályvezető már más feladatokat lát el, a csoportvezetőkkel és a művezetőkkel tárgyal... szerintem is egyszerűbb, illetve sok esetben könnyebb osztályvezetőnek lenni. — De mégis találkoztam olyan osztályvezetővel, aki rangon alulinak tartotta tárgyalni a művezetővel. Olyan példákat tudnék mondani, hogy nem hajlandó lemenni az üzembe, minden szire-szóra hivatja a beosztottakat, stb. — Véletlenül sem szabad általánosítani. Annyi biztos, hogy a rangkórság lassan megközelíti a háború előttit az országban. Tudok olyan vezetőt, akinek az első feladata az volt. hogy névjegy- kártyát készíttetett vagy ehhez hasonló dolgot, szóval ma a rang az osztályvezetőnél kezdődik. — Térjünk vissza ismét hozzád. Négy évig voltál a műszergyárban párttitkár. Ebben a választásban szerepe volt annak, hogy népszerű művezető voltál? — Úgy hiszem igen. A kezem alatt nőtt- fel sok fiatal és később a gyár más területén lettek művezetők és sökan párttagok is. — Alkalmas voltál párttitkárnak? — Ezt most könnyen meg tudom állapítani, de akkor azt hittem alkalmas vagyok. Tisztességgel, becsülettel végeztem azt a munkát, de látszott és éreztem is. hogy nem nékem való. Kértem felmentésemet. — Nehezebb lett eez életed, mikor nem választottak meg újra? — Nékem így volt jó, de sokan éreztették velem, mintha lebuktam volna. Az idősebb, mondhatom harcostársaim és a volt szerszám- műhelyi beosztottak továbbra is közéjük valónak tartottak. így egyszerűen, ment az élet tovább. — A párttitkárságod — ami egyben nagyobb feladat — azért firtattam ennyire, mert vannak olyanok, akik mint csoportvezetők, vagy művezetők, sikeres munkát végeztek, de ha magasabb beosztásba jutottak, akár gazdasági, akár politikai beosztásba, akkor megbicsaklott az életük. — Sajnos vannak ilyenek. Az egyik ok a rangkórság, a másik, hogy nem képes beismerni. hogy ő mire képes, és a legfontosabb: sajnos manapság nálunk ha egy ember kisebb beosztásba kerül, mindjárt más szemmel néznék rá. És ezért rettegnek attól, hogy lemondjanak, vagy leváltsák őket. — Szerinted feltétlen fontos, hogy valakinek meglegyen az iskolai végzettsége a beosztásához? — Erre nehéz egyértelműen válaszolni. Nem hiszek abban, — sok példát lehetne rá mondani —, hogy valaki bárhol lehet vezető. Kell szakmai alap. ismerni kell azt a területet, ahol dolgozik az ember. Tehát feltétlenül fontos, hogy emberileg és szakmailag is fel tudjanak nézni rá. A politikai felkészültséget nem említem, mert az elsődleges. De mindezek nem jelentik azt, hogy minden mérnökből jó vezető lesz. Vannak típusok, akik nem képesek emberekkel bánni. Az olyannak pedig hiába van bármilyen diploma a zsebében. Helyette inkább kisebb iskolai végzettséggel kell kinevezni alkalmas embert. — Véleményed szerint a jelenlegi gazdasági helyzetben másképpen kell megítélni a vezetői munkát is? — Azt remélem, hogy sokkal jobban elfogadott lesz az, ha valaki léköszön a beosztásáról, és sokkal több embernek is kell megmondani, hogy nem alkalmas vezetői beosztásra. Ahhoz, hogy ez zökkenőmentesen menjen, a társadalomban is más értékítéleteknek kell kialakulnia. Ne kelljen rettegni a leváltástól, ne kelljen ragaszkodni ezáltal az íróasztalhoz. Több becsületet kell adni a vezetőknek, de azoknak is, akik már nem vezetők. Ezzel egyenes arányiban többet kell foglalkozni az utánpótlással. Továbbra is az a véleményem hogy vannak ragyogó és jó eredményeket elérő vezetők, de vannak rosszak is. Azt hiszem nem kell bizonygatnom, hogy kik vannak többségben. Annyi biztos, sóikkal bátrabban kellene keresni mindenkinek a megfelelő beosztást. Saját példámból indulok ki: mikor a párttitkárság abba maradt, fődiszpécser lettem. Voltak vitáim a felsőbb vezetőkkel, konkrétan a főmérnökkel. Azt mondtam akkor: rendbe teszem a területet és akkor lemondok. Ezt be is váltottam. Akkor az igazgatónk — régi munkatársam — a kooperátor munkát ajánlotta. Mit tudtam válaszolni: a fő- diszpécserség jól hangzott, de nem jelentett számomra semmit. A kooperátort munka pedig egyik régi vágyamat teljesítette. Gyerekkoromban mindig szerettem volna kereskedő lenni. emberekkel foglalkozni. Ez a feladat pedig ehhez hasonlít a legjobban. Később a kooperációnak lettem az osztályvezetője. Szívesen csinálom. — Elégedett vagy eddigi életeddel? — Jól érzem magam! — Köszönöm a beszélgetést. HAZAFI JÓZSEF Fotó: G. K. Múltunkból mint arról a Tolna megyei Népújság már beszámolt olvasóinak, a Tolna megyei Levéltárban folyamatban van a megye kapitalizmus-kori dokumentumainak feltárása, hogy belőlük elkészüljön az Évszázadokon át című doku- men tűm-gyűjtemény második kötete. Mit találtak a kutatók? A bőség zavarával küszködnek. A politikai, a gazdasági, a kulturális élet sóik forrása vált ismertté. A kutatók gyakran találnak a közbiztonsággal, a munkás- és parasztaiozgalmakikal, az ifjúsági mozgalmakkal kapcsolatos iratokat. Nagy az egészségügyi kérdésekkel foglalkozó írások száma is. Ma ezek közül ismertetünk egyet. A megye főorvosa 1849. június 7-én terjedelmes orvosi körlevelet írt, amelyben a kolerával foglalkozik. Bevezetőként megemlíti, hogy ismét jelentkezik a megyében ez a rettegett betegség, fel kell készülni a védekezésre. Ehhez szükséges, hogy a lakosság is isimerje a legfontosabb teendőket. Néhány jó tanácsot írt le — az akkori ismereteknek megfelelően. Ezek a következők: „1. Vidám élet, a oholerá- tól ne félj, mert nem ragályos, csupán meghütés s életrendi kihágások szomorú következtménye; ezért 2. Étel-italban kihágásoktól óvakodjál, különösen: éretlen gyümölcs, állott halak. aludt téj, sajt használatától tartózkodjál, legjobb: hogy az ember szokott életmódján, mellynél különben is egésséges maradt, .ne változtasson, az az sem ételében sem italában szokatlanokat ne keressen, mert az egésség a változtatást megérzi. 3. Álmatlanság és paráz- naság által ki ne merítsd magadat. Hasad fájni kezdvén vagy hasmenésed lévén testedet ágymelegével ápol- gasd. 4. Főképp éjjel meg ne hűtsd magadat; nyitott ajtó és ablaknál ne aludjál; altestedet és lábaidat melegen tarstd; puszta földre — kivált fárasztott testtel ne fékül j él. 5. Nagy testi strapátziók- tól, mellyek alatt nagyon felmelegedhetnél és nagyon elfáradhatnál szinte óvakodjál. 6. Tisztátlanságot s számos emberekkel egy helybeni összetorlódását kerüld, — lakszobádat szorgalmasan szellőztesd — eczetel is gőzöld. 7. Életrendi tekintetben: lelki nyugalom, czélszerű testi mozgások, könnyen emészthető eledelek és mérsékelt borrali élés ajánlható. Általában meg kell jegyezni, hogy akár milyen ragálynak is kiteheti 'magát az ember, csak arra ügyeljen, hagy utána őrizkedjék a megbetegedésitől azért, mert ilyenkor p. o. a meghűlésből nem csúz, vagy nátha, hanem az uralgó betegség fejük ki”. Ezt követően az orvos részletes leírást ad a kolera tüneteiről, -majd terjedelmesen foglalkozik a gyógymódokkal. Igen részletes tanácsot ad a dörzsölésről, mint az egyik leghatásosabb gyógymódról. „A dőzsölés puszta kézzel, vagy perk-ál, vagy pálya (flanel!) darabbal, puhább vagy keményebb seréjű kefével a szerint, a mint a beteg bőre finomabb vagy durvább, a mint a betegség kezdeténél van, vagy már a bőrszélhü- déseig előrehaladt. A dörzsölés történik szárazon, vagy nedvesen. Ez Utolsó esetben alkalmaztatok: víz, eczet, bor, égett bor, lél (spiritusz), kánforos-pap- rikás pálinka és más csípős szerek, miilyenek a festvények (tinctura). Az eczet, a bor melegen dörzsöltessenek, az égett bor és lél, úgy fűszeres készítményei pedig langyosan. Még hathatósb bedörzsölési szer az itt következő vegyiték: Rp. Spiritus matricalis inc. duas, Ammon, pur liguid. Tinct. thebaic. Ölei terebinth, ana unc. semis. — A párnák alatt bedörzsöltetik a gyomortáj és a has, ez a betegre nézve igen kellemes melegséget idéz elő és a görcsöket csillapítja; ezen dörzsölések minden fél órában ismételteinek, még a bőr némileg megvörösödik”. A dörzsölés mellett a test melengetését is fontosnak tartja az orvos. Célszerű fűszeres folyadék párologtatásával és mustárpéppel melegen tartani a testet. ‘ Számos házi szert ajánl a kolera ellen az orvos. Mustárliszt, reszelt torma, kőrös- bogárfestvény, kutya- vagy farkastej, és meleg széna- polyva továbbá a borkősav, citromsav, felhígított kénsav, sósav, folyósav; Haller-sa- vany. Ezeket a savakat és egyéb felsorolt szereket (a szénapolyva kivételével) a betegnek be kell vennie, lehetőleg szilva-, vagy barack- lekvárral. A fellépő szomjúság ellen teákkal kell védekezni. Sokfélét j avai l az orvos. Közülük is említsünk meg néhányat. A fodor-, a borsos- menta, mézfű, narancs, citrom, fahéj, és gyömbérforrá- zatok hasznosíthatók leginkább. Mindebből egyszerre azonban csupán egy-két kanálnyit kaphat a beteg. A megyei orvos megállapítja; ..Nem lévén többet előadni szándékunk, mint a mennyit, oly helyütt, hol orvos nincs, míg az érkeznék, tenni polgártársaink életmentésére szükségesnek tartunk, mindazon szereket, mellyek a kérdéses betegségben ügyfeleink által ajánltatnak — elő nem számlálhatjuk”. A megyei orvost az emberszeretet késztette levelének megírására. Az országban, megyénkben gyakran ütötte fel fejét a kolera. Volt időszak, amikor egész vidékeket tett néptelenné ez a betegség. Szomorú statisztikát állított össze Egyed Antal dunaföldvári plébános a kolerajárványról. A hónapok szerinti statisztikának mi csak az évi összesítőjét közöljük. Ezek szerint csupán Dunaföldváron 1826-ban 324, 1827-ben 330, 1828-ban 427, 1829-ben 564, 1830-ban 933, 1831 első hét hónapjában 376 volt a kolerában elhunytak száma. Mindennap volt nyitott sír a temetőkben. A kolerának a múlt század első harmadában végzett pusztításairól dr. Gutay Miklós írt tanulmányt. Kimutatta, hogy például 1831. június 13-tól október 18-ig terjedő időben Tolna megye 48 helységében 5215 volt a megbetegedettek, a meghaltak száma pedig 2415. E számok azonban csak akkor mutatják igazán a betegség rendkívül súlyos voltát, ha megemlítjük, hogy a megye lakossága akkor alig haladta meg a 100 000 főt. A szerzőnek igaza van, amikor korabeli forrásokra hivatkozva megállapítja: nem volt abban semmi túlzás, hogy a kolerajárvány ideién. megyénkben alig győzték készíteni a koporsókat. Az összefoglaló jelentés szerint a betegség első megyei jelentkezésétől — 1831. július 29-től augusztus 12-ig — tehát két hét alaítt összesen 17 községben 772 kolerás megbetegedés történt. A betegek közül 471 személv meghalt. A halandóság 60,01 százalékos volt! Mai ismereteink birtokában, ha egyik-másik „gyógymód” hallatán mosolygunk is, őszinte tisztelettel tartozunk azoknak, akik minden eszközt megragadtak a népeket pusztító veszedelem ellen. K. BALOG JÁNOS ÓM
