Tolna Megyei Népújság, 1980. január (30. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-24 / 19. szám

1980. január 24. ítÉPÜJSÁG 3 Életmód az egykori pusztán (2) m Tavaly heten építettek, mind munkások Rompos néni szobája A tomerőmü-építkezés Megkezdődtek a tiszta szerelési munkák Az atomerőmű-építkezés Negyvenötben az utolsó tég­láig mindent fölosztottak ma­guk között az itt lakók, a volt cselédek, de csak elvileg. Vagy papíron. A földosztás megtörtént, házhelyet is mér­tek, hogy építkezzenek és ki­számították, melyik urasági istállóból, magtárból mennyi téglát, egyéb anyagot lehet kiszedni, mindenki megkapta jog szerint a maga bontani- valóját, aztán mégsem nyúl­tak semmihez, csak a szántó­földhöz. A puszta megmaradt külső képében olyannak, amilyen a felszabadulás előtt volt. A park fáit sem vágták ki, mint sok más helyen az országban. Ott élt közöttük a nagybir­tokos, akit nem gyűlöltek, mert nem hajcsárkodott. Nyil­ván ez is zavarta őket, ami­kor arról volt szó, hogy neki­lássanak a major megsemmi­sítéséhez, saját házaik fölépí­téséhez. A visszaemlékezé­sek úgy mondják, bérlő vette át a majort, a gazdaságot, te­hát a földosztásból kimaradt javakat és a pusztai emberek ezt természetesnek tartották. Másrészt nem is lett volna erejük, képességük a házépí­téshez. Bizonyos, hogy az épületek megmaradása nagyban előse­gítette az állami gazdaság lét­rehozását, a gazdaság pedig állandó és egyre jobb forrá­sa lett a boldogulásuknak. A dolgok így függnek össze. Le­het, hogy Gyapa már régen elsorvadt volna, ha nincs mód állami gazdaság létesítésére. Mert mi tartotta volna itt az embereket? Volt ugyan egy kis tsz, 1956 végén bomlott fel, de újjáalakítani már nem tudták. Ma sem lenne élet­képes szövetkezet 50—60 csa­ládból, ráadásul sok homok­kal megáldott határban. A homök most is csak arra jó, hogy a gyapai ásott kutak vizét megszűrje. Nincs víz­vezeték, kivéve az állami gazdaság szolgálati lakájait. De a kutak használhatók és 6okan megteremtették ma­guknak a saját vízvezetéket: szivattyúval „beviszik” a vi­zet a lakásba. így beszélnek erről: sok háznál bent a víz. Nyilván senki nem számolta össze, hány háznál. A gépko­csikra is ezt mondják, sok embernek van autója. A házak számát viszont tudják, annak ellenére, hogy Gyapán nincs házszám, mint ahogyan utcanév sincs. Posta­láda-számok vannak. Kinn ai út közelében, különböző he­lyeken található egy-egy sor láda, ide kell menni újságo­kért, levelekért. Ez gyors megoldás a gépkocsival Paks­ról kiszaladó „kézbesítő” pos­taautónak és jó a gyapai em­bereknek is. Kern Ferencék postaláda­száma 278. ök építették az első házat a pusztán. Akkor, 1958-ban még puszta volt. így is mondják: az egész puszta segített. Rögtön utána meg­épült a második, Vallner Jó­zsefé, ez is tömésfallal. Ak­kor, két esztendő alatt-16 há­zat építettek, majd még töb­bet, egész kis falura való ut­cát. Ledöntötték a cselédháza­Rompos Józsefné kát. Egy maradt. Csúfkodik még egy ideig. Múzeumnak is vehetnénk, ha belül nem ala­kultak volna át a lakások. Az egykori szegényes bútorokból már semmi nincs, megterem­tették ebben az egyszoba- konyhás-kamrás lakássorban is (nyolc lakás egy fedél alatt) a kényelmet, ami ide befér. Nézzük meg a szélsőséges esetet, a legszerényebb élet­módot, amilyent már alig le­het fölkutatni is. Rompos Józsefné 70 éves múlt, egyedül él. öt gyereket nevelt fel, közülük négy la­kik Gyapán és egyikük, Ba­log Lászlóné itt, ővele, a hosszú házban. De már nem sokáig. Balogék új háza tető alatt van. Hívják is a mamát, Rompos nénit, legyen majd náluk, elférnek három szobá­ban, de ő egyelőre itt akar maradni. Érdekes, szomorú ellentmondás, hogy a néni szenved a magánytól, még­sem meri föladni a magányát. De megvan a magyarázat. — Tönkrementem fiatalon. A cselédéletről én semmi jót nem mondhatok. Semmit. A szemem és a lábom már ak­kor tönkrement. Nagy kéve rozsét cipeltem a fejemen, messziről, hogy meg ne fagy­junk. Loptuk a fát, mi mást tehettünk volna. Keservesen hazaértem egy hosszú kévé­A megmaradt hosszú ház udvara vei, úgy számítottam, hogy a másik már kisebb, könnyebb lesz a fejemnek, de még ne­hezebbnek éreztem. Olvasnék gyakrabban, nem bírja a sze­mem. A lármát se viselem el. Ha elkezdik az unokák a zsivajt, már menekülök. Pe­dig nagyon szeretem őket. Minden gyerekem szereti a másikat, nem azért van ez bennem, mintha nem becsül­nének. A fejem beteg. A ma­gány is nagyon nehéz. A rá­diót se hallgatom. Nem bí­rom. Nem érdekel semmi. Dol­gozok. Főzök a lányomékra akik építenek, a vejem trak­toros, főzök nekik, könnyeb­ben legyenek a sok dologgal. A disznóikat, is megetetem, ök meg beteremtik nekem a tüzelőt. Elhozzák a kenyeret. Az a lányom, aki a bolt kö­zelében lakik, megveszi a ke­nyeremet minden másnap, és emez lányom elhozza. Télen, ha síkos az út, mást is meg­vesznek nekem. Itthon elvá­gyók én, csak messzebb ne kelljen menni. Mindig fáj a lábom. Ez kísér egész éle­temben. — A kenyeret miért csak kétnaponként hozzák magá­nak? — Én akarom így. Meg­szoktam. Régebben nem hoz­tak Gyapára mindennap és én ennél maradok. — Amíg élt a férje, köny- nyebb volt? Vagy legalábbis jobb volt? — Nem volt se jobb, se könnyebb. Nagyon beteges volt az uram mindig. Hálát adok az istennek, hogy ilyen hosszú életet élhetett mégis: 77 éves korában halt meg. Velem is megtörtént, amikor már járt az autóbusz, orvos­hoz kellett mennem, de nem vett föl a busz, nem volt hely. Nem úgy volt, mint most, egy­mást érik az autók. Gyalogol­hattam Paksra betegen, eső­ben. A nő, aki a rendelőből kinézett, nem akarta elhinni, hogy gyalog vagyok. Aztán vissza. Kár, hogy most sincs itt orvos. Még mindig be kell járni Paksra. Ha valakinek mindennap kell menni keze­lésre, az nem nyugvás a be­tegnek. Én nem is megyek, amíg nem muszáj. Úgy ment­jük magunkat, ahogy tudjuk. A pénzem megkapom, min­den hónapban 1240 forintot. Beosztom magamnak. Nem is kell nekem több. Megnéztem Rompos néni szobáját. Nagyon jó bútorok, a fal sehol nem nedves és az ölajkályha már elég jól be­melegítette abban a kutya­hideg időben. Csak estére tü­zel a szobában, lefekvéshez. A konyha berendezése sem szegényes és tiszta mindén. Fájdalmas dolog, hogy a régmúlt idő ennyire rátelepe­dett a szívére, hiszen ha nem így lenne, ha nem kísérné ál­landóan a sok kín, talán még boldog öregségről is beszél­hetnénk ebben az egyszoba- konyhában. , GEMENCI JÓZSEF Fotó: Gottvald Károly történetében vannak fontos dátumok. Olyanok, mint a gépházban átadott hatalmas híddaru, vagy a vízkivételi mű elkészülte. Ez év első napjaiban újabb szakaszhoz érkezett a beruházás. Az építési munkák mellett meg­kezdődött az igen aprólékos, pontos, biztonságos munkát követelő technológiái szere­lések sorozata. Munkáiba áll­tak a Gyár- és Gépszerelő Vállalat Szovjetunióiban és az NDK-ban gyakorlatot szerzett nagytudású szakem­berei, a különlegesen minő­sített vizsgával rendelkező hegesztők. Most a reaktort érben a primerköri csővezetékek he­gesztése a legfontosabb fel­adat, ezen belül a reaktorhoz tartozó hat darab főikeringe­tő szivattyú és a tizenkét da­rab elektromos vezérlésű to­lózár bekötése az ötszáz milliméter átmérőjű csőve­zetékekbe. Ezen a területen már megkezdődtek a tiszta szerelési munkák, ami ázt jelenti, hogy az ott dolgozó­kon kívül csak engedéllyel lehet bemenni, ügyélni kell összesen 74 szakszervezeti könyvtár van megyénkben, ebből egy a központi, Tol­nán pedig nan egy körzeti, melyhez hat letéti könyvtár tartozik. A többi fiókkönyv­tárat a központi könyvtár látja él könyvekkel és nyújt nékik szakmai irányítást. A Szakszervezetek Tolna megyei Tanácsának központi könyvtárában még nem ké­szülték el teljesen az elmúlt esztendő eredményeit, gond­jait összegző Statisztikákból kitűnik, hogy az olvasók lét­száma közéi kétszázzal emel­kedett, ami annál is örven- detesebb, miivel a könyvtár komoly személyi problémáik­kal küzdött az elmúlt esz­tendőben. Dr. Dán Milhályné, a könyvtár igazgatója el­mondja, hogy a Paksi Kon­zervgyár , letéti könyvtárá­ban most megy nyugdíjba a 87 esztendős Székely Sándor, (Folytatás az 1. oldalról) A második havazás után olyan hangosak voltak az erdők, mintha fegyverek ro­pogtak volna. Ugyanis a mínusz húsz—huszonöt fokos hidegben a hóteher alatt nyögő fák, az erős fagy miatt szétrobbantak. így valameny- nyi fenyőnek a csúcsa lehul­lott a földre, méteres vas­tagságú csúcs-ág-tűlevél bo­rítja azokat a szép erdőket, amelyekre oly büszkék vol­tak az erdészék. Ugyanis mindenütt olyan ültetvények szenvedték a legnagyobb kárt, amelyek 25—30 évesek voltak. Az eddigi erdőmun­ka következtében igen jó „termést” adott volna ez a százötven hektár, ám, nem érték meg a szép fák a vá­gási időt — általában hat­van év után vágják ki a fenyveseket. Semmi' remény nincs ar­ra, hogy ezek a kettétört fák majd kihajtanak, mint erről Szanyiszló Károly er­dőmérnök tájékoztatott ben­nünket. Ugyanis a fenyő nem tud úgy regenerálódni, mint a lombos fa. S így az összes károsult erdőrószt tarig kell vági. A fának csak egész kevés részét lehet ipari célra az egyes berendezések elhe­lyezésének pontosságára, va­lamint a szennyező anyagok — por, stb. — távoltartására. A munkák folyamatossá a bonyhádi zománcgyárban is könyvtárosváltás volt. Az elmúlt évben, az elő­zőekhez hasonlóan sok és változatos rendezvényit szer­vezett az SZMT-könyvitár. Alapfokú könyvtárosi tanfo­lyamöt szervezték a letéti könyvtárakban dolgozóknak, melyen huszonötén vettek részt, s huszonnégyen sikeres vizsgát tettek. Tovább bőví­tették a megyében a szak- szervezeti könyvtárhálózatot: két új könyvtárral, a dom­bóvári Csavaripari Vállalat és a Mosonmagyaróvári Kö­töttárugyár dombóvára gyár­egysége kapcsolódott be a könyvtári ellátási körzetbe. Több alkalommal látták vendégül Marosi Júlia nép- dálgyűjtőt, előadóművészt, aki emlékezetes előadóestjén erdélyi és moldvai csángó- gyűjtéséből adott elő. A ta­valyi mezőgazdasági könyv­hasznosítani, ugyanis nem­csak eltörött egy-egy fe­nyőfa, hanem hosszan be is hasadt. így a tavasz tájékán majd megkezdik a tisztító munkát, s előkészítik a te­repet újabb fásításra. A téli károk teljes felméré­se még nem fejeződött be, mert most csak a hótól nyo­mott, szétfagyott állomány külső sérülései rögzíthetők, tétele érdekében a Gyár- és Gépszerelő Vállalat szerelői is áttértek a folyamatos munkarendre, a 8+6-os mű­szakbeosztásra. hj—gk hónap keretében Villányi Miklós pénzügyminiszter- helyettes adott tájékoztatót az idén életbe lépő termelői ár­változásokról. Több alkalom­mal rendezett a központi könyvtár író-olvasó találko­zót megyeszerte. Találkoz­hattak az Olvasók László La­jossal, a Magyar Rádió pécsi stúdiójának helyettes vezető­jével, Pákoütz István költő­vel, Újhelyi János íróval, Soós Zoltán költővel. Az SZMT központi könyv­tára 1975-ben költözött a szekszárdi Kölcsey lakóte­lepre. Addig évente százezer forintért vásárolták könyve­ket, azóta" pedig 200—250 ezerért. A jelenlegi könyvtár is már kicsinek bizonyul, így ismét költözésre kerül sor: az épülő SZMT-székháznak tágas helyiségeiben nyer majd elhelyezést a központi de a fák biológiai károsodása tavasszal derül majd ki. Egyébként hozzávetőleges számítások szerint 8—10 ezer köbméter fa ment tönkre, illetve ennyi talán kiter­melhető az elpusztult terüle­tekről — természetesen en­nek értéke meg sem köze­líti az erdőségek tényleges értékét. PÁLKOVÁCS JENŐ Méteres vastagságú a fák tövében a lehullott ág Fotó: Gk. Milyen volt az elmúlt év az SZMT-könyvtárban? könyvtár. Jelentős kár az erdőkben Csanádi István és Rácz István hegesztők a ferritizáló- gyűrű felhelyezését végizk az 500 milliméteres csőcsonkra

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents