Tolna Megyei Népújság, 1980. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-19 / 15. szám
TOLNA MEGYEI , JANUAR 19 ~ SZOMBAT Névnap: Sára A Nap kél 7.25 — nyugszik 16.24 órakor A «old kél 8.18 — nyugszik 18.34 órakor Kétszázhuszonöt évvel ezelőtt, 1755. január 19-én született Miskolcon és 64 éves korában, 1819 februárjában halt meg Csurgón Xagyváthy János úttörő mezőgazdász, az első magyar mezőgazdasági kézikönyv szerzője. # A TANÁCSI ügyintézés gyorsabbá, korszerűbbé tétele érdekében ügyfélszolgálati irodát hoztak létre Duna- földváron. Az ügyfélszolgálati irodában a község lakói olyan ügyekét is elintézhettek, amelyeket máskor csak fogadási időben a különböző osztályok előadóinak megkeresésével tudtak. A kapu alatti irodából — szükség esetén — házi telefonon valamennyi előadó elérhető. + AZ IREGSZEMCSEI Takarmánytermesztési Kutató Intézet közös szójafajták előállítására nemesítési együttműködést folytat az újvidéki egyetemmel. Ennek eredményeként két magyar —jugoszláv szójafajtát jelentették be jugoszláviai elismerésre. Az új szójafajták a jugoszláviai és a FAO-kí- sérletekben szerepelnek. O A BALÁZS BÉLA stúdió: A feltaláló című filmjéről tartottak vitaestet tegnap este Faddon, a művelődési ház ifjúsági klubjában. A beszélgetést Pörös Géza filmrendező vezette. * JÁRÁSI, VÁROSI óvodai felügyelők értekeztek Szekszárdim a pedagógus- továbbképzési intézetben. Megtárgyalták a részben osztott és osztatlan óvodák nevelő-oktató munkájának fejlesztési lehetőségeit és vizsgálták működési feltételeiket. A ÖNKÉNTES ápolónő- képző tanfolyamét szervezett a Vöröskereszt Tolna megyei vezetősége. A négyhónapos tanfolyamon a jelentkezők elméleti kérdésekről hallgattak előadásokat, a gyakorlati felkészülést pedig a megyei kórház különböző osztályain tartották. A héten befejeződött tanfolyam harminckét hallgatója tett sikeres vizsgát. — TOLNA MEGYÉBEN tizenegy gazdasági körzet működik, melynek a megye valamennyi mezőgazdasági szövetkezete és a dalmandi, paksi, valamint a Tamási Állami Gazdaság a tagja. A gazdasági körzetek elnökei a közelmúltban megbeszélést tartottak, melyen az eddigi tapasztalatokról és a további tennivalókról esett szó. A lottó nyerőszámai 22, 36,53, 54, 87 A Kossuth Rádióban 18.45-kor jelentkezik a Rádiószínház Sza- konyi Károly hangjátékával, címe Három dobás hat forint. A rendező Varga Géza, és a darabban nyújtott alakításáért Te- messy Hédi elnyerte a kritikusok 1979. évi díját. A televízióban 20 óra 5-kor új angol bűnügyi tévéfilmsorozat indul, címe „Uj** Scotland Yard. Az első epizódban a „védelmet** nyújtó tevékenységért fizetett összegek ellenére ismétlődő gyújtogatás nyugtalanítja a játékklub-tulajdonosokat. Sőt, gyilkosság történik. # TIZENEGY MEGYE gabonaforgalmi és malomipari vállalatának képviselője tart konzultációt január 22-én Szekszárdon, a Babits Mihály Művelődési Központ kistermében. A téma az idei év gazdasági szabályozóinak ismertetése lesz. + RIPORT Szekszárdról. Január 22—24. között a tv Bán János vezette stábja harmincperces filmet készít a szekszárdi Skála Áruházról. A film annak a sorozatnak a része, amely a közgazdasági helyzetben a hasznos, célravezető megoldásokat mutatja be. O ÜDÜLÖPROGRAM. Az 1980-as évtől Dambóvár- Gunaras fürdőn a Tolna megyei Idegenforgalmi Hivatal Jugoszláviából érkező csoportoknak és a nem szocialista országból érkező egyéni turistáknak üdülőprogrambt szervez konvertibilis valutáért. A programban az idegenforgalmi hivatal szállást, teljes ellátást és fürdő- jegyet biztosít a vendégeknek. •\i VÉGKÖZPONT. Elkészült és átadták Gerjenben a postai végközpont elhelyezésére szolgáló épületet. A háromszázezer forintnyi munkával épült létesítménybe várhatóan még ez évben bekapcsolják a crossbar-vonalat. * EGYÜTTES ÜLÉS. A Szekszárdi Állami Gazdaság vezetősége és szakszervezeti bizottsága tegnap délelőtt a szekszárdi Művész moziban tartotta a vállalati szakszervezeti tanács és a bizalmiak együttes ülését. ^ BONYHÁDON megtörtént a 22 tantermes iskola és a 2500 adagos gyermekélelmezési centrum területének biztosítása. A létesítmény tervéinek előkészítésén már dolgoznak a tervezők. Felhős, ködös idő Várható időjárás ma estig: erősen felhős, helyenként ködös idő, eleinte elszórtan hószállingózás, majd több helyen havazás, időnként megélén- , külő déli, délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 0 fok körül, északkeleten mínusz 5 fok közelében. Szekszárdi úttörőház Bemutatkozó kiállítás Komlón Hosszú évék óta baráti, jó kapcsolat van a komlói és a szekszárdi úttöröház között. A komlóiak nem felejtik el, hogy a fadd-dombori táborban tölthették a nyár egy részét, expedíciós kiránduláson voltak a sötétvölgyi táborban, fotósaik részt vehettek a megyei honismereti táborban... A gyerekek mindezekről sokat meséltek otthon szüleiknek. A szülők is az élmények részeseivé váltak. A kiállítás megrendezésének célja is az volt: a komlói felnőttek és gyerekek közelebbről is megismerkedhessenek a szekszárdi úttörőház életével, tevékenységi területeivel. A kiállított naplók, tárgyak a különböző szakkörökkel ismertetik meg a nézőket. A vízi úttörők életét külön kisfiún mutatja be. Gazdag anyag látható a honismereti szakkör, a népek barátsága klub több éves eredményes munkájáról. A természetbarát szakkör oklevele is igen szép teljesítményt takar. A kiállításon látható a repülő- és hajómodéllezők tevékenysége. A képzőművészeti szakkör nagyméretű, vidám képeivel, kedves, igen szép agyagszobrocskáival nyeri el a látogatók tetszését, a kézimunka- szakkör pedig gondosan elkészített hímzéseivel hívja fel magára a figyelmet. A kiállítás kiegészítéseként a földszinti klubban diaképeken és mozgófilmen mutatják be a látogatóknak az úttörőház életét. A kiállítás megnyitója január 14-én volt. A vendégkönyvbe az első beírás a komlói városi tanács elnök- helyettesétől, és a városi KISZ-bizottság titkárától száiinazik: „Gratulálunk a szekszárdi úttörőház kiállításához, további munkájukhoz sok sikert, erőt, egészséget kívánunk.” L VAST AM Jo tanácsokról Lapunk tegnapi számában megmagyarázták a feleségemnek (és még sok feleségnek), hogy mit adjon vacsorára. Hideget vagy meleget. Sok éves tapasztalataim szerint hideget ad. Megbocsáthatatlan módon nem ügyel azonban arra, hogy a vacsora hétkor kerüljön az asztalra. Főleg akkor nem, amikor ügyeletes, taggyűlésen van, termelési tanácskozáson, netán késik a menetrend szerinti busz. Teljes értékű (állati) fehérje ugyan van a vacsoráinkban, de azért nem teszem tűzbe a kezemet, hogy a konyhaasztalt mindig ízlésesen terítjük meg. Többnyire meg se terítjük, én pedig kellően el nem ítélhető módon szeretek húsvágó deszkáról szalonnázni. Ezt se a Gundelben, se a Gemencben nem lehet. Tulajdonképpen miért írok minderről? Azért, mert csakugyan szeretem a jó tanácsokat. Ha minden megerőltetés nélkül, bármelyik háztartásban, műszak- és időbeosztásra való tekintet nélkül megvalósíthatók. O. I. Hajók a befagyott Sió-zsilipnél Őlyvek tanyája 1 A szálkai erdészkerületben az egerészölyvek nagy fészkét tartó egyik csertölgyet és a körülötte levő facsoportot megkímélték, miközben széles körben kivágták az erdőt- A nagy fészek és facsoportja már több mint egy évtizede az igen hasznos egerészölyvek költőtanyája. B. L.—G. K. Párizs, London, Kanári-szigetek... A Tolna megyei Idegenforgalmi Hivatalnál dr. Konca Tibomé kereskedelmi osztályvezető elmondta, hogy az új esztendő három hete alatt ezeddig 498-an kopogtatták be a hivatal ajtaján külföldre utazás igényével. Az igénylők között szép számmal akadnak tsz-tagok, pedagógusok, és különböző vállalatok, intézmények alkalmazottai. A belföldi egynapos túrákra ez ideig 48 csoport kérte a hivatal szervezését, főleg észak-magyarországi és dunántúli utakra. A legnépszerűbbek a spanyol, görög, törökországi, a háromnapos, repülőgépes utak, Londonba, Párizsba, valamint a háromnapos autóbuszutak Bécsbe, illetve a Jugoszlávián átmenő velencei utak. A Tolna" megyei Idegen- forgalmi Hivatal, a Budapest Touristtaí közösen szervez a Kanári-szigetekre egyéni turistautat — oda repülőgéppel és hajóval jutnak el a turisták. — Sá — A gemenci erdőben, a Siótorkolati műnél csütörtökön sikerült szabaddá tenni a befagyott Sión a jégtorlaszok következtében szombat és vasárnap óta ott veszteglő, a Balatonfüredi Hajógyárból Budapestre indított két új hajót. Az árvízkapu mindkét oldalán a felszín felett is, másfél méternyire torlódott és összefagyott jégtáblák miatt nem működhetett a zsilip a műtárgy károsodása nélkül. Szerencsére, szerdán megenyhült az időjárás és egy erős, Fóka 331-es típusú vontatóhajóval összetörték, szétaprózták a jégtorlaszokat, s a jeges törmeléket átengedték a zsilipen. A vízfelület megtisztítása után, csütörtökön a déli órákban átzsili- pelték a két új hajót — köztük egy önjáró tolóhajót és egy tolóuszályt. így azok, jégtörők biztosításával folytathatják útjukat a Dunán Budapestre, amint azt Szákál Imre, a torkolati mű vezetője elmondotta. A Sió-csatorna most már végig befagyott Tolna megyei szakaszán. Mentőhelikopterék Két MI—2-es típusú mentőhelikopter érkezett az Országos Mentőszolgálat légi betegszállító csoportjának. A Lengyel- országból — „saját lábukon” — a budaörsi repülőtéren leszálló gépeket május közepén állítják üzembe. Addig a leendő pilóták „taneszköze” lesz. Munkavédelmi napló Két figyelmet érdemlő üzemi baleset történt az építőipaiban. Egy-egy FO—506. típusú gyorsfelvonó összeszerelése közben a meghatározott technológiától eltérő szerelés miatt mindkét esetben súlyos baleset történt. Ugyanazon ok miatt egyszer kéztörés, a másik esetben láb- és medencecsonttörés történt. A munkavégzés során szögvasból készült, kb. — 3— 4 m hosszú és 200—300 kg Súlyú elemeket kell a kívánt magasságig összeszerelni. Az emelőszerkezetet az alaptestre kell 5 db M16 csavarral felerősíteni. A balesetek oka mindkét esetben az volt, hogy a technológiától eltérően az 5 db csavar helyett mindössze egyet használtak, amit kézzel szorítottak meg. Az emelés megkezdése után a csavar el- nyíródott és a felemelt teher lezuhant. Tekintettel, hogy a szerelést 4—5 dolgozó végzi, akik a földön a felvonó közelében tartózkodtak, az említett sérülések ellenére, a balesetek „szerencsés kimenetelűek” voltak. A vizsgálat megállapította, hogy a felvonót korábban is szabálytalanul, egy csavarkötéssel szerelték össze, így sorozatosan megszegték a biztonságos munkavégzésre vonatkozó előírásokat. Felelőtlenül, a gyors munkavégzés reményében folytatott szabályitlan munkavégzés eredménye a két baleset, amely intő példa lehet arra, hogy a növekvő munkaütemet nem egy-egy munkaművelet kihagyásával kell, illetve lehet elérni. Munka- és szabadnap- áthelyezések 1980-ban A , munkaügyi miniszter — az érintett társadalmi szervezetekkel egyetértésben — egész évre szabályozta a munkaszüneti napok körüli • munka-, illetve szabadnap áthelyezéseket. Függetlenül attól, hogy a vállalatnál melyik hétre esik a szabad szombat, a munkarend az idén a következőképpen alakul: Március 29. szombati munkanap, április 4. munkaszüneti nap, április 5. szabad szombat, április 6. heti pihenőnap, április 7. munkaszüneti nap, április 26. szombati munkanap, május 1. munkaszüneti nap, május 2. heti pihenőnap, május 3. szabad szombat, május 4. teljes munkanap, november 1. szabad szombat, november 6. szombati munkanap, november 7. munkaszüneti nap, november 8. heti pihenőnap, november 9. teljes munkanap, december 20. szabad szombat, december 24. szombati munkanap. December 25. munkaszüneti nap, december 26. munkaszüneti nap, december 27. heti pihenőnap, december 28. teljes munkanap, december 31. teljes munkanap, 1981. január 1. munkaszüneti nap, január 2. heti pihenőnap, január 3. szabad szombat, január 4. teljes munkanap, január 10. pedig szombati munkanap. A rendelet nem érinti a megszakítás nélkül üzemelő (folytonos) és a rendeltetése folytán a murtkaszüneti napokon is működő vállalatnál, illetve ilyen munkakörben foglalkoztatott dolgozók munkarendjét. A lakosság ellátása érdekében, valamint az építési munkahelyeken a munkaszüneti napok körüli munkarendet az ágazati miniszter ugyancsak az említettektől eltérően is meghatározhatja. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÄN, főszerkesztő-helyettes: SZÁLAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100..Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: BENIZS SÄNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, .teleion: 11-422. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 30,— Ft, negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551.