Tolna Megyei Népújság, 1980. január (30. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-04 / 2. szám

1980. január 4. Képújság 5 A megyei könyvtár alag­sorában járunk, ahol Bod­rogi Ferenc vezető kalauzo­lásával a könyivkötőlműlheily sokrétű munkájába nyerhe­tünk bepillantást. — Hogy érzik magukat itt, az alagsorban? . — Egy éve nagyon kelle­mes körülmények között dolgozunk. Jó'a fűtés, a vi­lágítás, gépeink, eszközeink jó minőségűek. Kollektívánk összetartó, barátságban dol­gozunk. — Látom, munkájuk bő­ven van. — Sok is. A javításokon kívül mi készítjük a Tolnai Könyvtárost, a meghívókat, azítán ajánló jegyzékeket, bibliográfiákat, házi haszná­latra a gyermekeknek rejt­vényfüzetet. Szakdolgozatok bekötését is vállaljuk, főleg olyanokat, amiket a megyei helytörténeti kutatásokhoz fel tudnak használni. Ilyen­kor egy példányt visszatar­tunk. Foglalkozunk ezenkí­vül restaurálással is. — Változatos a munkánk, azért szeretjük — mondja Szöllősi Ferencné. — A fantáziánkat is meg­mozgathatjuk, mert gyakran csak az elképzelés adott, nekünk kell a végleges for­mát kialakítanunk. Nagyí­tunk, kicsinyítünk, szépérzé­künk szerint helyezzük el a szövegeket és a képeket. Én nagyon elégedett vagyok a munkámmal. A gépem hi­bátlan, jól működik a Ro- minor. Kiss Ottóné gyönyörű ké.- zi munkával, és láthatóan féltő szeretettel köt újra egy régi könyvet. — Mitől romlik meg egy 50—100 éves könyv állaga? — fordulok újra Bodrogi Ferencihez. • — Ezek a könyvek, az ol­vasóteremben és a raktár­ban vannak. A levegő hihe­tetlenül száraz, a páratarta­lom nagyon alacsony. A könyvek bőrkötése ezért egy idő után megreped, töredez­ni kezd. Kiemelésükkor pe­regni kezd a bevonatuk, sőt, egy rossz mozdulattól el is szakadhat. — Azt mondják, kiég a könyv. — Ennek az a magyará­zata, hogy a régebbi idők­ben sem jutott mindig ele­gendő pénz a jó minőségű bőrökre. Hogy szép fényt kapjanak mégis, magas hő­mérsékleten megvasalták őket. Ez akkor még nem ár­tott a bőrnek. A baj mindig akkor következik be, ha egy könyv valamilyen oknál fog­va elveszti a rugalmasságát. — Nem gondolt arra, hogy könyvrestaurátor le­gyen, hiszen a megyében sok régi könyv megóvására van szükség? — Régóta foglalkoztat a gondolat. A régi könyvek megmentésével az utókornak teszünk szolgálatot, talán az utolsó pillanatban. — Beszéljünk most arról, hogy mi, olvasók, hogyan bá­nunk a kölcsönzött köny­vekkel. A kollektíva tagjai szinte egyszerre emelnek fel egy- egy tönkretett darabot. — Tessék ezt megnézni — mondja Pál Lászlóné. — Dobálódzás nyoma látszik a fedélén. Eltörték. Sok mun­kába kerül, mire kijavítjuk. Doróczi János, az 1978- ban mestervizsgát tett könyvkötő mutatja fel a kö­vetkező példányt, ami többé már nem használható. — Ha nemcsak egy lapot, hanem összefüggő oldalakat tépnek ki, már nem tehe­tünk semmit. Jön a selejte­zés é? a zúzda. — Ennyire rossz nálunk a könyvek becsülete? — Azért nem egészen. Sok függ a kötéstől is. Sajnos, a puha fedelűeket 3—4 ol­vasás után újra kell köt­nünk, mert elpiszkolódik, el- zsírosodik, nem bírja a stra­pát. A vászonkötésűek vi­szont jól állják a sarat. Meg­javítjuk a már elhasználó- dot tököt, mert nem esztéti­kusak, de egyre kevesebbet tudunk újrakötni, mert kor­látozottak az anyagi lehető­ségeink. — Milyen kérésük van hozzánk, olvasókhoz, annak érdekében, hogy tovább „áll­hassák a sarat” könyveink? — Néhány szélsőséges pél­dát is megemlítek — mond­ja a vezető —, de azért nem általánosítok. Lehető­leg ne a lapokon nyilvánít­suk ki a véleményünket (pl. hogy ezt a könyvet ép­eszű ember ne olvassa el!), ne jegyzeteljünk a lapszé­lekre és az utolsó oldalra se írjuk ki az eszmei mondani­valót. Evés közben ne ol­vassunk és ne jelöljük meg szalámidarabbal azt, hogy hol tartunk! Ilyen célra még bicikli gumit se használjunk! De ezektől az esetektől el­tekintve az olvasók vigyáz­nak a könyvekre. Szerencsé­re, sokan. A könyvtár dol­gozóinak pedig, így nekünk is, az a feladatunk és cé­lunk, hogy megtartsuk és növeljük az olvasók táborát. Mindenki kezébe tiszta, szép kötésű könyvet akarunk adni! RUSKÓ N. JUDIT Gyorsfényképek jr Evek, ti még el jövendők! A megöregedéssel, az aggkorral kapcsolatos élettani je­lenségek tanulmányozásával egy fiatal tudomány, a geronto­lógia foglalkozik, no meg az öregek. * — Aki nyugdíjba ment, az haljon is meg. Rajtam min­den betegség kijött, mióta nem dolgozom — vallja egy nyug­díjas, esős időben. Most a szőlőhegyi kis birtokára kerekezik biciklijén, mert szép idő van. És tennivaló is elegendő... * öszes halántókú, jávorbajuszos, magas, elegáns megje­lenésű férfi sétál a városközpontban. Három éve nyugdíjas. Mikor milyen nap van, hányadika, nem kíséri figyelemmel. Nem fontos, hogy esik-e eső, vagy süt-e a Nap. Koreai, tö­rökországi élményeit meséli, ahova nyugdíjasként jutott már el. Nincs határidős jelenési és beszámolási kötelezettsége. Csak a szépre van időm! — mondja és csaknem kívülálló­ként figyeli kisvárosának rohanó világát. * Orvosi rendelő magasra vezető lépcsőin — mint Kálvá­ria stációja előtt — emberpár pihen meg pillanatra. Egy asszony meg egy férfi. Fekete viseletűk paraszt voltukról vall. Egymásba karol­va állnak. Ugyan melyikük segíti felfelé a másikat? * Nyolcvankét éves parasztasszony, egyedül él. Falusi kis házát csinosítgatja, korszerűsíti. Hat éve fürdőszoba-felsze­relést vásárolt és építtetett be, azért, hogy ha majd „meg­öregszik” kényelmesen tisztálkodhasson. * Az utcasarkon két bőszoknyás idős asszony beszélget. Az egyik a köténye alá rejtett kofazsebéből nylonzacskóba szo­rított dobozokat vesz elő. Gyógyszertárból jön. Sorolja, hogy a vérnyomására emésztésére, ízületére meg az idegeire nyolc­nál is több gyógyszert íratott az orvossal. A másik utcasarkon új ismerőssel találkozik. Köténye alá rejtett kofazsebéből nylonzacskóba szorított dobozokat vesz elő... Ennél több már nemigen történik vele, beszélgetni vi­szont kell. * Valamikori szépasszony hatvan éve él férje mellett. Bol­dognak nem mondta magát. Házassága kényszer volt talán? Föld a földhöz? Ki tudja? Szeretett egy fiatalembert, aki­nek még két éve van a nyugdíjazásig és aki minden reggel a házuk előtt megy munkába. • Az élet az örömeivel elment mellettük, de ő minden reggel keres valami fontos tennivalót az utcaajtóban. * -c Három férfi a két világháború három hadszínteréről em­lékezik békésen a kispadon. Beszélgetésük történelem, amely­ről a tankönyvek nem írnak, ök tudják csak, mit jelent a halott barátról lehúzott kucsma melege, a lövészárokban töl­tött karácsonyest. A rádió, televízió híreit sajátosan értel­mezik. Hiszik, hogy békében nagyszerű a fiatalság, az öregség is, ha egészség van... * * A községi művelődési ház nyugdíjasklubot szervezett. Évek óta a legaktívabbak a ház kis csoportjai közül. Minden héten összejönnek, előadásokon, országjáró kirándulásokon vesznek részt. Társadalmi munkát segítenek. Mindent meg­ünnepelnek. Gyermeki mohósággal szívnak magukba mindent mi új, mindent mi valamikor az életükből kimaradt. * A vállalat nyugdíjastalálkozót rendezett. A lemezjátszón forog a lemez: „ ... futnak az évek, nem tudjuk melyik mit ígér, melyik hoz könnyet, melyik lesz könnyebb, s hogy jó vagy rossz ha véget ér.. Egészségügyi műszerek A RADELKIS Elektrokémiai és Műszergyártó Szövetkezet orvosi és laboratóriumi műszereket készít. Saját tervező- gárdájának munkája alapján, 1979-ben kezdte meg a leg­modernebb „nagy intelligenciájú” egészségügyi műszerek prototípusának, illetve nullszériájának gyártását. Ezek az új műszerek önmagukat ellenőrzik, és teljesen automatiku­san jelzik az orvosnak az összes diagnosztikai eredményt. Alkalmazásukkal tovább növekszik a biztonság a gyógyító munkában. Hallássérült gyermekek oktatása Debrecenben a Siketek Általános Iskolája és Nevelőottho­nában 176 hallássérült tanuló általános iskolai nevelésével és oktatásával 49 általános iskolai tanár és szakember fog­lalkozik. Az ide kerülő óvodás korú gyerekek 16 éves kor­ban fejezik be tanulmányaikat. Az iskola elvégzése 2 év­vel tart tovább, mert a hallás és hangos beszéd oktatása fontos része a tanításnak. Képünkön: Hallásritmus nevelés — hangszerek segítségével — az előkészítő I. osztályban. Honvédelmi kabinet a nevelés szolgálatában Iskolája válogatja, hogy a hazafiasságra, internacionalizmusra nevelés csak a tanterv része, vagy pedig kiemelten kezelt, fon­tosnak tartott feladat. Mert a formálisan megtartott, előírt óraszámon túl lehet ezt jól, jelentőségének tudatában alapos felkészültséggel, változatos módszereket és eszközöket felhasz­nálva csinálni. Erről Szekszárdon, a Rózsa Ferenc Finommecha­nikai Műszeripari és Gépészeti Szakközépiskolában győződhet­tem meg, ahol — mint már megírtuk — megalakult és intenzi­ven működik a honvédelmi kabinet. Az iskolában a hazafias és honvéd,plrni nevelés gyökerei régebbre nyúlnak. Mint arról Bézi Lászlóné igazgatóhelyet­tes és Juhász József tanár, a honvédelmi kabinet munká­jának irányítói tájékoztatták, az iskola 1969-ben — indulás után két évvel — zászlót ka­pott a megyei munkásőrség­től. Az akkor alakult kapcso­lat napjainkban egyre szoro­sabb a szakközépiskola és a városban lévő fegyveres tes­tületek között. A tanulók körében végzett hazafias és honvédelmi neve- .lőmunka fontos állomása volt az 1975—76-os tanév. Akkor kötöttek először együttműkö­dési szerződést a magyar nép­hadsereg vegyvédelmi főnök­ségével, amit azóta évente megismételnek. A szerződés tartalmazza mindkét fél cél­ját, kötelezettségeit és fel­adatait. A honvédek vállalták, hogy segítik az iskolai ifjúgárdis­ták képzését, továbbképzését, aktívan bekapcsolódnak a honvédelmi nevelőmunkába, akár úgy, hogy előadót bizto­sítanak, de úgy is, hogy a fia­tal tanárokat felkészítik, módszertani és propaganda­anyagokkal segítik az ilyen jellegű órák megtartásában. Nagy segítség volt a vegyvé­delmi főnökségtől, hogy együtt a város más fegyveres testületéivel biztosították a honvédelmi kabinet technikai felszerelését. Az iskolai KISZ-bizottság is sok segítsé­get kap a honvédektől a kü­lönböző évfordulók, esemé­nyek megünnepléséhez, a ta­nulók katonai szolgálatra való felkészítéséhez. Ugyanakkor tedhnikai eszközeikkel az is­kolai oktatást, az iskolában működő szakkörök munkáját segítik. Viszonzásul csak e ta­nulók pályairányításában — a fiúk katonatiszti pályára való orientálásában — és a katonai szolgálatra való fel­készítésében kémek segítsé­get az iskola vezetőitől. A hazafiasságra nevelés sokrétű feladat. A szakközép- iskolában a történelemórának épp úgy része, mint a test­nevelésnek, vagy az osztály- főnöki óráknak. Mert honvé­delemre is csak az igazán al­kalmas, aki ismeri hazája történetét, világnézetileg szi­lárd, aki szellemileg és nem utolsósorban fizikailag is al­kalmas erre a megtisztelő fel­adatra. A szakközépiskolában ki­alakult jó hagyományokra, eddigi alapokra támaszkodva került sor a honvédelmi ka­binet beindítására. Az 1979. júniusi átadást mintegy egy­éves munka előzte meg. Amíg a technikai felszerelést, a tablókat, a szemléltető eszkö­zöket összegyűjtötték, amíg tisztázódott a kabinetalakítás pontos célja, az ott folyó munka módja, működési me­chanizmusa. — Azt hisszük a honvédel­mi kabinetben minden felté­tel biztosított a tanulók ha­zafias és honvédelmi nevelé­séhez — mondja Bézi László­né. — A kabinetben a kör­nyezet,_ az eszköztár és nem utolsósorban a szakképzett előadó, vitavezető a biztosí­ték arra, hogy hatékony, eredményes munkát lehessen végezni. — Tanárok az előadók? — Nem mindig, — veszi át a szót JuJhász József. — Leg­utóbb a Babits-iskolások tar­tottak itt órát. Elmondták, hogy mit szeretnének, mit várnak a foglalkozástól. Az iskolai Ifjú Gárda egyik sza­kaszparancsnokával megbe­széltem a dolgot, együtt dön­töttünk arról, hogy milyen szemléltetést használjon, kö­rülbelül miről beszéljen és a gárda szakaszparancsnok egyedül megtartotta a foglal­kozást. Természetesen nagyon sokszor bevonjuk ebbe a fiatal pedagógusokat is. — A kabinetalakítással már az első percektől az volt a cé­lunk, — folytatja Bézi László­né —, hogy más iskoláknak is segítsük a munkáját. A kabi­net itt van, örömmel vesszük más iskolák jelentkezését, bármikor szívesen odaadjuk akármelyik iskolának. Ter­mészetesen itt közlekedési okokból elsősorban a szek­szárdi iskolák jöhetnek szá­mításba, de vidékieket is szí­vesen látunk. Az eddigiekből is kiderül hogy a Rózsa Ferenc szakkö­zépiskolában a hazafias, hon­védelmi nevelés nem szólam, hanem komoly tartalommal töltött tevékenység. De köz­vetlenül bizonyítják ezt a mű­ködő és eredményekről szá­mot adó szakköreik, így a mo­dellező-, a lövészszakkör, az alakuló kismotorbarát-szak- kör, bizonyítják azok a „Ró­zsások”, akik az MHSZ külön­böző szakköreiben rendszere­sen tevékenykednek (az M'HSZ-szel is szoros kapcso­lat, együttműködés alakult ki) bizonyítja, hogy az iskola egyik tanulója tavaly az or­szágos lövészversenyen nyol­cadik lett, bizonyítja ezt Bé­zi Lászlóné, a hazafias és honvédelmi nevelőmunkában végzett tevékenységéért ka­pott miniszteri dicsérete és az iskola mindennapi munkája. A honvédelmi kabinet ké­nyelmes foteljeit, játékait, technikai eszközeit, tablóit nézve látszik, hogy a helyiség nem üres kirakat, hanem élet­ről, a mindennapos haszná­latról árulkodik. Erről két újabb bizonyíték is meggyőz. A terem végében a honvédelmi minisztertől kapott, gazdagon díszített fémtál, benne a vésett fel­irat: „A katonai pályára irá­nyítás területén végzett ki­emelkedő munkáért...” És a sarokban álló Vak Bottyán- szobor, a magyar néphadse­reg vegyvédelmi főcsoportfő­nökének ajándéka, a csatolt oklevél szerint: „A honvédel­mi nevelőmunkában huzamos időn keresztül kifejtett együttműködési készségü­kért.” DECSI KISS JÁNOS TAMÄSI JÁNOS

Next

/
Thumbnails
Contents