Tolna Megyei Népújság, 1980. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-17 / 13. szám
1980. január 17. NÉPÚJSÁG 3 A tomerőmű-építkezés Munkásszállás a Kishegyen Az első épületben már a belső szerelési munkákat végzik Az építési csúcsban nyolc és fél ezer embernek kell szállást adni Pakson. Az év közepén már az építési csúcs jelentkezik és várhatóan 1982 közepéig tart. Nem győzik építeni a lakásokat, a szállónak átalakítható panelháza- kat. Jelenleg sokan panaszkodnak zsúfoltságra, kényelmetlenségre. Nehéz és kemény munka kielégíteni az igényeket. Minden Pakson dolgozó munkás, technikus, mérnök joggal elvárhatja, hogy távol a családtól, a folyamatos, tíznapos munka mellett, olyan szállást és pihenőhelyet kapjon, ami elég a szervezetnek arra, hogy regenerálódjon, hogy frissen lehessen kezdeni az újabb munkanapot. A munkások elhelyezésére a beruházó és az építő vállalatok sokat költenek, milliókat. Az év elején naponta érkeznek az új emberek, számukra gondoskodni kell munkásszállásról. Hagyományos módon ezer személy elszállásolására alkalmas lakásokat 18—20 hónap alatt lehet megépíteni. Ez nyugodt körülmények között megfelelő, de Pakson az atomerőmű építkezésénél ilyen gyors létszámfelfutás mellett lassú. Ezért választották az Alu-tér lakóelemeket a tervezők, melyeket Hódmezővásárhelyen a Fémipari Vállalat gyárt. Az Alu-térből kétszintes lakótömböt lehet Szabó István a falak szigetelésén dolgozik rendkívül rövid idő alatt ösz- szeszerelni. Az első két, nyolcvanszemélyes szálló szerelését egy hónapja kezdték a 26-os vállalat szakemberei és február elsején adják át használatra. Egy-egy ilyen, nyolcvanszemélyes tömbben van: konyha, társalgó, fürdő, betegszoba, minden olyan berendezés, amelyre nyolcvan embernek szüksége lehet. A házak fűtését távvezetékkel oldják meg. A hódmezővásárhelyi Alu- tér elemekből hat hónap alatt 1040 munkásnak teremtenek szállást. Összesen 13 kétszintes ház lesz a Kishegyen és egy raktárhelyiség, amelyben ruhatárat és poggyászraktárat rendeznek be. — hj — Fotó: Gottvald Károly Tanácsi vb-üiések A költségvetési üzem feladatterve (Folytatás az 1. oldaliról). (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A dombóvári Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága a kedden délután megtartott ülésen tárgyalta Dombóvár város 1980. évi költségvetési és fejlesztési alap felhasználására tett tervjavaslatokat. Megállapították, hogy azok összhangban vannak az V. ötéves terv 1980. évre ütemezett feladataival, figyelembe véve az időközben bekövetkezett változásokat. Ezért, megbízta a vb a városi tanács él- nökét, hogy a tervjavaslatokat terjessze a tanács elé jóváhagyás végett. Ezután összeállították és jóváhagyták a városi tanács vb költségvetési üzemének 1980. évi feladattervét. A feladatterv tartalmazza és meghatározza az ellátandó szolgáltatások körét, azokat az építőipari, beruházási, felújítási és korszerűsítési munkákat, amelyek megvalósítását a tanács a költségvetési üzemmel kívánja biztosítani. A feladattervben előírt, mintegy 43 millió forint értékű munka elvégzéséhez 363 átlaglétszámot engedélyeztek. A költségvetési üzem feladatát képezik többek között a járdák felújítása, a városon belüli utak építése, a gunarasi kemping befejezése, a távhőszolgáltatás és egyéb köztisztasági — parkfenntartási — és ingatlankezelési munkák. Több olyan munka is szerepel a feladattervben, amely nem közvetlenül tanácsi fedezetből került megvalósításra, de tanácsi érdekek fűződnek hozzá. Ilyen pl. a gunarasi kemping befejezése, a gyógyfürdő építésének folytatása. MAGYARSZÉKI ENDRE Napirenden a VEGYÉPSZER A következő tanácsülésre készülve ülést tartott tegnap a tamási Nagyközségi Közös Tanács Végrehajtó Bizottsága. Az ülés első napirendjén a nagyközségi tanács elnöke, dr. Mózes György tájékoztatta a végrehajtó bizottság tagjait a vb-ihatározatok végrehajtásáról és a végrehajtó bizottság hatáskörében tett egyéb intézkedésekről. Ezt követően Horváth István igazgató számolt be a VEGYÉPSZER tamási gyáregységében dolgozók élet- és munkakörülményeiről, a gyáregység szociális, egészségügyi és kulturális helyzetéről, tevékenységéről. A gyáregységről szóló általános tájékoztató után beszélt az üzem tevékenységéről, termeléséről, a gyáregységben folyó szakmunkásképzésről, a balesetvédelmi helyzetről és a dolgozók üdülési, kulturálódási lehetőségeiről. Az ülés harmadik napirendjén a végrehajtó bizottság tagjai meghallgatták a Tamási és Pári községek postai szolgáltatásának helyzetéről szóló beszámolót, végezetül pedig a január 31-én következő tanácsülés anyagát tárgyalták meg. A „milliomos” — Idáig balesetmentesen vezetett. Volt-e már olyan helyzetben, amikor egy „hajszál” választotta el a baleset bekövetkezésétől ? — Ó, hogyne! Éppen tegnap volt, hogy egy IFA jött velem szemben. Már teljesen lehúzódtam a jeges, havas úton, de az csak egyre jött. Mikor már azon a ponton voltam, hogy félrehúzódni jobban nem tudok, levitte a visszapillantó túromét. Erre aztán megállt ő is, én is. Kiszól az IFA sofőrje: „Ne haragudj, elszundikáltam egy kicsit!” Erre én mit tudtam tenni? ' örültem, hogy nem lett nagyobb baj, s elkértem az ő visszapillantó tükrét az enyém helyett. — Volt-e már dolga a közlekedésrendészettel ? — Egyszer még nagyon régen, vagy 20 évvel ezelőtt. Legény voltam még. Pécsett jártam, s almát ettem a kocsiban, majd kidobtam a osutáját az ablakon. Véletlenül épp egy arra haladó hölgyet találtam el, s egy rendőr is kéznél volt, így húsz forint bírságot fizettem — meséli nevetve a „milliomos” sofőr, s én elgondolkodom, ha most minden megtett kilométer után csak egy forintot kapna, már milliomos lenne... Ábrándozásomat azonban egy éles fékcsikorgás szakítja félbe. Közútjaink száguldó „rémei” közül egy éppen erre tartott. Kinézek az ablakon, figyelem... Húsz év körüli fiatal gyerék a „tulaj”. Kiszáll a kocsiból, s csak úgy futtában becsapja az ajtót. Hamarosan visz- szatér. Hanyag mozdulattal ül be az autójába, sportos indítás, éles kanyarok, csikorog, nyikorog minden abban a szerencsétlen kocsiban. STOP-itátola ide, vagy oda, őt az nem érdekli — lassítás nélkül kifordul a parkírozóból, s mintha itt sem lett volna, elrobog. Vajon ő is képes lesz egymillió kilométert baleset- mentesen levezetni? Aligha... HABERSCHUSZ ERZSÉBET (TUDÓSÍTÓNKTÓL) — Milyen érzés milliomosnak lenni? — tettem fel a kérdést Novicki Józsefnek, a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat gépkocsivezetőjének. — Határozottan jó. Jó érzés az, hogy egymillió-kétszázezer kilométer baleset- mentesen levezetett út áll mögöttem. — A közlekedésben ad-e ez a több mint egymillió kilométer valamiféle biztonságérzetet? — Nem. Ez a mindennapi életben nem jelent semmi előnyt. Mindig a pillanatnyi helyzet határoz meg mindent az utakon. — Gondolt-e már arra, hogy ezzel a teljesítménnyel hová tudott volna eljutni? — Egyszer a fiam kiszámolta, hogy megközelítően harmincszor tudnám körüljárni az egyenlítőt. Egy kicsit én is meglepődtem rajta — Hány éves a fia? — Tizenhárom. — Ö is szereti az autókat? — Már egészen kicsi kora óta. Vezetni is tud már. No persze csak otthon, forgalom elől elzárt területen — a saját kocsinkkal. Mindene az autó. — Mióta ül volán mögött? — Huszonegy éve, s ennek java részét a TÁÉV-nél dolgoztam le. 1960-ban kerültem a vállalathoz, s három évig darus voltam. A hőskorban még öreg Csepeleken jártunk, majd jöttek a ZIL-ek. S azóta Sopron, Nyíregyháza, Kisvárda, Szombathely, Debrecen és folytathatnám még sokáig az úticélokat. Budapestet már nem is említem. Előfordult, hogy egy nap kétszer is fel kellett mennem Pestre. — Melyik útjára emlékszik vissza úgy, hogy az volt a legnehezebb ? — Régebben még nagy telek voltak. Egyszer Tatabányára kellett mennem, hajnali két órakor indultunk, s délután 4 órakor Bicskénél A „milliomos” gépkocsi- vezető <Fotó: Tóth László) benne maradtunk a hóban. Nem tudtunk tovább menni, csak másnap 11-kor szabadítottak ki bennünket a „hófogságból”. — Hallottam valamit a fehérgyarmati árvízről is... — Hát, az nagyon nehéz munka volt! Az elsők között értünk oda az árvíz területére. Segítettünk a vagonokból kirakni az anyagokat, szállítottunk éjjel-nappal. Volt, hogy éjjel 11 órakor feküdtünk le, de hajnali 2-kor már ébrésztettek. — A közutakon az ember viszonylag önállóan tevékenykedik, ám tevékenysége mások által meghatározott. Egy-egy ember cselekedete, moralitása meghatározó a többire nézve is. Milyennek tartja a közlekedési morált? — Két, vagy több gépkocsivezetőnek az úton „össze kell játszani”, egy gondolatuknak kell lenni. Mert ha valamelyik is akár egy másodperccel később mozdul, nem figyel, vagy éppen másra gondol, már megvan a baj... S ez sajnos gyakran előfordul. Kanacs-pusztán jártam (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Az 52 emlbert számláló Kanacs-puszta a paksi járásban található. Sokaknak e név nem mond semmit, de azoknak, akik itt laknak, az életet, a megélhetést jelenti. Ki tudja miért, miért nem, a település közigazgatásilag Némebkérhez, egészségügyi téren Pákához, míg a posta szempontjából Dunakötmlőd- höz tartozik. Megközelítése csak Gyapa-pusztán keresztül lehetséges. A közelebb eső Gyapa viszont Pakshoz, és nem Németkérhez tartozik. A régi értelemben használt világtól való elzárkó- zottság ma már erre a pusztára sem érvényes. A négy éve elkészült egy nyomsávú kövesét itt is sokat segített az ország vérkeringésébe való bekapcsolódásba. Vakmerőség lenne azonban azt hinni, hogy az útmodemizá- lás egyből alapvető, lényeges változásokat eredményezett. A nagyobb településtől való távolság megmaradt, a lakás- és életkörülmények az átlagnál sivárabbak, a kul- turálódás, a szolgáltatások igénybevételének lehetőségei minimálisak még mindig. Néhány év után a nép- számlálás jóvoltából újra Kanacson jártam. Nem lehetett nem észrevennem a megindult, folyamatos változásnak kézzel fogható, szemmel látható nyomait. Sok lakás tetejére került fel a tv-antenna, megszaporodtak a motorkerékpárok — különösen a mopedek —, két autó is található. Pb-gáz, rádió, hűtőszekrény, mosógép és még néhány háztartási gép szinte minden házban van. A statisztikai hivatal személyi és lak ás összeíró lapjainak kitöltése közben alkalmam nyílt az itteni emberek életének futólagos megismerésére. Ahogy teltmúlt összeírás közben az idő, mind jobban kibontakozott előtem a településnek régi világot idéző és sok ellentmondást tartalmozó képe. Az utcasort képező bérlakások rendezetlenebbek, mint a saját tulajdonú házak. A porták környéke is elhanyagol- tabb. A járda itt csak fogalom. Dagasztani lehet a sarat, havat. A gyerekek részére nincs játszótér, park. A megkérdezettek nem emlékeznek arra, hogy mikor volt itt utoljára mozivetítés. Fiatalok és középkorúak lakják zömmel a települést. Mi készteti őket a csak nagyon minimális igényekkel szolgáló településen való maradásra? Mindenekelőtt a lakás, a fedél alatt levés a legerőteljesebb marasztaló erő. A keresetek itt sem lényegesen nagyobbak, mint hasonló munkakörökben másutt. A fiatalok rövid távú terveket szőnek, csak addig maradnak, míg anyagilag meg nem erősödnek. Hajdanán az ekkora települések cselédjeit többféle szálak kötötték egymáshoz. Ma ennek az összetartásnak, ösz- szefogásnak nyomai sincsenek ezen a pusztán. Nagy a jövés-menés, a fluktuáció. Különböző szintű és igényű emberek nemigen közelednek egymáshoz. Rokonság, sógofkomaság kialakulása ma már ritkaságszámba megy. -Ha egyáltalán előfordul, az olyan, mint a fehér holló. A puszta embere az időzavarról beszél, akárcsak a városi. NAGYFALUSI ALBERT Csak a táj nyugalma a régi, a csőből folydogáló víz vastag oszloppá fagyott Munkában a fűtésszerelők
