Tolna Megyei Népújság, 1980. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-04 / 2. szám
1980. január 4. NÉPÚJSÁG 3 Harminc évvel ezelőtt, 1950. január 2-án kezdték el az első ötéves terv megvalósítását Magyarországon. Az ötéves tervről szóló törvény első paragrafusában kijelölték a fő feladatokat: Magyarország átalakítását agrár-ipari országból ipari-agrár országgá. A feladatok teljesítése nem volt könnyű, a napi termelőmunka mellett még a háborús károk helyreállításán is dolgozniuk kellett az embereknek. Ilyen körülmények között szükségszerű volt a gyors iparosítás, elsősorban a nehéz- és a gépipar fejlesztése. „Ez a döntő feltétele — állapította meg a törvény — népünk további gazdasági és kulturális felemelkedésének is, népi államunk és nemzeti függetlenségünk megszilárdításának, a szocializmus építésének hazánkban”. Az öt év eredményei a tervkészítők elképzeléseit igazolták. A gyáripar az ötéves terv utolsó esztendejében több, mint két és félszer annyit termelt, mint a terv megkezdése előtt, a nehézipar termelése 188 százalékkal, ezen belül a gépiparé 267 százalékkal nőtt, s a nemzeti jövedelem ez idő alatt több, mint másfélszeresére emelkedett. Imponáló számok; különösen ha figyelembe vesszük, hogy a gyáripar, a nagyüzemű építőipar, a közlekedés, a külkereskedelem és nagykereskedelem területén ekkor váltak kizárólagossá a szocialista termelési viszonyok. Az országépítő munka eredményeit gyárak, városok sora jelzi; új utak, hidak és sínpárok hozták közelebb egymáshoz a különböző településeket. Az első ötéves terv a mezőgazdaság számára is jelentős sikereket hozott. Már ekkor hatékony erőt jelentettek a termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok. A mezőgazdaság sok tekintetben korszerűbbé vált: tízezernél több traktort és kombájnt, s számtalan más gépet kapott az ágazat, s öt év alatt több, mint 150 ezer katasztrális holdat tettek öntözhetővé. Az ötéves terv célul tűzte ki „népünk életszínvonalának további emelését, fokozott ellátását mindenféle szükségleti cikkel, a lakásviszonyok megjavítását, az egészség- védelem kiépítését”. Az ipari munkásság reáljövedelme például több, mint húsz százalékkal, a dolgozó parasztságé pedig ennél is nagyobb mértékben emelkedett. Az egyéni jövedelmeken túlmenően igen magas volt a közvetett juttatások értéke. Az ötéves terv első évének sikerei büszkeséggel és — most már világosabban látjuk — túlzott magabiztossággal töltötték el az embereket. Felemelték a tervszámokat. „Az ötéves terv felemelése azt jelenti, hogy gyorsabban számoljuk fel gazdasági elmaradottságunkat, hamarabb leszünk élenjáró országgá” — írta a Szabad Nép 1951 tavaszán. A tervmódosítás súlyos következményei ismertek. A jelszó: legyünk a vas és acél országa — nyersanyagbázis nélkül irreális volt. Eltorzult az iparosítás irama és üteme, az egyoldalú, erőltetett iparfejlesztés — s mindez főként a mezőgazdaság rovására — komoly gondok forrásává vált. Ismertek hát az eredmények, csakúgy mint a hibák. A mérleg nyelve mégis az előbbiek felé billen: az első ötéves terv legnagyobb eredménye, hogy megváltozott az ország, s ezzel együtt népünk arculata. Szebb, jobb lett hazánkban a dolgozó emberek élete. F. S. P. az üzemben, 15 kismama van gyesen. Az elmúlt évben szakmunkásképző tanfolyamot indítottunk, 29 jelentkezővel. Mindannyian levizsgáztak, 4-es átfeggal, ami a vizsgáztatók szerint országos szinten is nagyon jó eredmény — tájékoztat Czeitler József telepvezető. — Asszonyaink, lányaink szeretnek nálunk dolgozni. Igaz, mindent el is követünk annak érdekében, hogy második otthonuknak érezzék munkahelyüket. Decemberben festettünk, parkettát csi- szoltattunk. — Budapesti központunk vásárolja a fonalat, megkötik, kiszabják az árut. Mi összeállítjuk, s kivasaljuk. Termékeink 95 százaléka gyermekruházati cikk. Áruink keresettek, nem győzünk annyit gyártani, amennyit a kereskedelem meg ne vásárolna. Elmúlt évi tervünket november 27-re teljesítettük. Van két ezüstkoszorús brigádunk, a Magyar László és a Petőfi, Ifjúsági brigádunk pedig bronzkoszorús jelvényt szerzett. Itt említeném meg, hogy az átlagéletkor nálunk 33 év. Társadalmi munkánk elismeréséért Dunaföldvár emlékplakettet kaptunk, a művelődési háztól pedig egy ígéretet, hogy adnak nekünk egy-két órás nonstop műsort, amikor és ahol akarjuk. (Duna- földvári magazinunk lapunk holnapi számában olvasható.) ( TUDÓSÍTÓNKTÓL) Réti Gyulának még három éve van vissza a nyugdíjig. A kisvasúinál kezdte, mint jegyvizsgáló, a nagy vasútnál megy nyugdíjba. 1979. december 31-én élmen't az utolsó kisvonat. Harminc évig járt Dombóvár ésNosz- tány között. Az emberek megszokták, megszerették. Réti Gyula is elbúcsúzott a régi utasoktól, akik szinte családtagként köszöntötték harminc éven keresztül. Felültem a kisvonatra, hogy elkísérjem utolsó előtti útjára. 'Esett a hó. Az irodában azt mondták: azért elindul a kisvonat. Délután 13.50- kor már tizenöt centis volt a hó. A két személykocsi tele utasokkal. A kocsiban duruzsol a széntüzelésű kályha. Pontosan 14 órakor Kovács Tibor motorvezető indít. A mozdony erőlködve, a havat kotorva, elindul. A kórház alatti szakaszhoz érve az emberek megjegyzik: „Ez is csak volt...” A téma a leégett takarmánykeverő. A horgásztónál két horgász topog, a vonat zakatol, erőlködve, de megy. Az emberek sajnálják, hogy megszűnik, mert ezen lehetett szállítani kerékpárt, meg mindent. Ahogy az állomások követik egymást, úgy fogynak az emberek. A végállomásra kis késéssel érkezünk. Rövid pihenő, a motor átáll visszirányba, a váltót kiszabadítják a hóból, a kocsikat kisöprik és indulás vissza, Cseresznye-pusztáról Dombóvárra. Rajtam kívül csak egy utas van a vonaton. Kezd sötétedni. Megállunk. Szilfás. Egy fiatalember száll fel: „Várjon, Gyula bátyám, várjon még, mert jön még két utas.” Várunk. Lihegve, kipirul- tan érkezik a két ember. Erről a vonatról nem nagyon lehetett lemaradni. Dombóváron Bőzsöny János állomásfőnök kérdezi: „Sikerült végigmenni?” Sikerült. Bőzsöny János 19 óra 55 perckor útjára engedi majd az utolsó kisvonatot, amely visszafelé már utasok nélkül jön. Aztán nyugdíjba megy Bőzsöny János is, a kisvonat is. Nehéz a búcsúzás. TILLINGER SÁNDOR Szánkóval a vonaton A községben bármerre jártunk, mindenütt így emlegették őket: a duxosok. Az öregek napközi otthonában, az iskolákban, bölcsődékben, óvodákban, a művelődési házban arról beszeltek, hogy milyen segítőkészek. Ha kell, függönyt varrnak, vagy „fektetőket” az óvodásoknak, nadrágot kötnek a tánccsoportnak. Egyszóval, mindenütt ott vannak, %hol segíteni lehet. Kik is hát a duxosok? — A „Dux” Kötőipari Szövetkezet dunai öidvári telepén 1971. július 1-vel kezdődött meg a munka. Jelenleg hetvennyolcán dolgoznak Az összeállítócsarnokban serényen folyik a munka Réti Gyula kalauz: Milyen utunk lesz? Átszállás Csorna felé Autók, álljatok, jön a vonat Utoljára a kisvonaton, leszálláshoz készülődve A váltót is belepte a hó A vonat megvár, nem késünk le Kiürült a szerelvény Elmeit a kisvonat Emlékszel, amikor belepett a hó... Teknő és szánkó is utazhat Az átlagéletkor 33 év Ezt a kerékpárt bezzeg a buszon nem vihetem...
