Tolna Megyei Népújság, 1979. december (29. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-01 / 281. szám
népújság DECEMBER I SZOMBAT Névnap: Elza A Nap kél 7.10 — nyugszik 15.56 órakor A Hold kél 14.58 — nyugszik 3.58 órakor Harmincnégy évvel ezelőtt, 1945. december 1-én alakult meg Párizsban a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség. A világ valamennyi földrészére kiterjedő szervezet november 26. és december 1. között tartotta antifasiszta kongresszusát a francia fővárosban. — GERJENI bérletesek. Jelentősen hozzájárul Gerjen lakóinak művelődéséhez, szórakozásához a helyi termelő- szövetkezet és a Paksi Állami Gazdaság. Segítségükkel több mint hatvan bérletes látogat el rendszeresen külön- autóbusszal a szekszárdi színházi előadásokra. * LAKÁSÉPÍTÉSRE, illetve -vásárlásra több mint 15 millió forintot fordítottak az elmúlt években megyénk élelmiszeripari vállalatai, dolgozóik támogatására. A húsipari vállalat például — mintegy tízmillió forint értékben — 29 lakás megvásárlását tervezi Szekszárdon, idetelepülő szakemberei számára. # A SZOCIÁLPOLITIKÁI célkitűzések megvalósításának lehetőségeiről tárgyalt tegnapi ülésén a Dalmandi Állami Gazdaság szakszervezeti bizottsága, továbbá megvitatták a gazdaság sportkörének pénzügyi-gazdasági munkáját és elfogadták a jövő évi költségvetést. — ABORTUSZ FRANCIAORSZÁGBAN. A francia nemzetgyűlés pénteken hajnalban, a baloldali ellenzék szavazataival végleges formájában elfogadta a művi terhességmegszakításról szóló törvényt. A művi terhességmegszakítást a magzat tízhetes koráig bizottság engedélyezi. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott 48. heti lottósorsolás alkalmával a következő számokat húzták ki: 8, 36, 38, 68, 73 A november havi tárgy- nyeremény-sorsoláson a 44. játékhét szelvényei vesznek részt. A Kossuth Rádióban 13 órakor hallhatjuk a Hídfők a végtelenbe c. műsorban H. G. Wells és Ray Bradbury sci-fi műveinek rádióra alkalmazott változatát. 14 óra 30-kor szerkesztőségi beszélgetés kezdődik a Falurádióban, Műszaki fejlesztés a termelésben címmel. A Petőfin 18 óra 15-kor New York szépe, részleteket hallhatunk Warren filmzenéjéből. A televízió éjszakai műsorában az Elátkozottak című magyarul beszélő olasz—nyugatnémet film lesz látható, 18 éven felülieknek. 22 óra 5 perces kezdettel. Jelenet a filmből O JÁRDAÉPÍTÉS, felújítás. Tevelen, Bonyhádvaras- don és Kisdorogon 600 négyzetméter járda építését, felújítását végezték el az év végéig 132 ezer forintos költséggel. — TÖMEGES KARAMBOLOK. Hét ember meghalt és harmincán súlyosan megsebesültek egy tömeges összeütközés következtében, a Milánót Torinóval összekötő országúton csütörtökön este. A balesetsorozat akkor kezdődött, amikor a sűrű ködben egy új autókat szállító vontatójármű beleszaladt egy álló gépkocsiba. Ugyancsak a köd okozott tömeges közlekedési balesetet a Milánó—Párma országúton; itt az összeütközések következtében öten vesztették életüket, és hatvannál több á sebesült. A versenyautózásról készít filmet Róna Péter rendező és Dobay Sándor operatőr. A több mint kétórás dokumentumfilmben a magyar autósport legjobbjai szerepelnek és a nézők ízelítőt kapnak a kül földi nagy versenyekről is. Felvételünk a Farkasgyepű és Huszárokelőpuszta közötti gyorsasági pályán készült. Felhős idő Várható időjárás ma estig: eleinte változóan felhős idő, később felhő- átvonulások, szórványos záporral. Fokozatosan megélénkülő, időnként megerősödő északnyugati, északi szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában: 2—7 fok között, néhány derült, szélvédett helyen fagypont körül, legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 8—13 fok között. MHSZ-klubházal avattak A nagyközség felszabadulásának harmincötödik évfordulóján, tegnap MHSZ- klu'bházat avattak Tolnán. Az ünnepségen megjelent Kiss Lajos vezérőrnagy, az MHSZ főtitkára, Horváth József, a megyei pártbizottság titkára, István József, a megyei tanács elnökhelyettese és Tatár Lajos, a szekszárdi járási pártbizottság első titkára, Részt vettek még az avatón a megye nagyközségeinek tanácselnökei és a járási hivatalok vezetői. Az ünnepséget Négyesi József alezredes, az MHSZ megyei titkára nyitotta meg, majd Toronyi István, a nagyközségi tanács elnöke emlékezett meg a község fel- szabadulásának évfordulójáról. Az MHSZ főtitkára egy festményt ajándékozott a klubháznak, elismerő oklevelet és jutalmat adott át a klubház átalakításán legtöbbet dolgozó társadalmi munkásoknak. Ezen az ünnepségen vette át Tatár Lajos, a járási pártbizottság első titkára az MHSZ főtitkárának jutalmát, eredményes honvédelmi nevelőmunkájáért. Az MHSZ megyei titkára is adott át okleveleket és jutaimákat. Az ünnepség után a vendégek megtekintették a klubházat. Az épületet a községi tanács vásárolta meg az öt tolnai MHSZ-klub és a rádiósszakosztály számára. A tatarozást, az átalakítást az udvar parkosítását, mintegy kétszázezer forint értékben a klubok tagjai végezték el a honvédség segítségével. Éppen az a társadalmi összefogás az, ami jelentőséget ad a klübháznak. A tolnai MHSZ-klubok otthont kaptak és jó körülmények között, fejthetik ki a jövőben hazafias és honvédelmi nevelő- munkájukat. Hitek Dombóvár környékéről A KIPSZEr dalmandi üzemének szocialista brigádjai sokat segítenek a községi tanács feladatainak megoldásában. így többek között társadalmi munkában elkészítették a községben már felszerelésre került közlekedési jelzőtáblákat. Ezenkívül az új gázcseretelep vaskapujának átalakítását is vállalták. A község lakosságának jobb tájékoztatása érdekében új •hirdetőtáblát készítettek, amelyet a község legforgalmasabb helyén, az ABC-bolt előtt helyeztek el. Most van folyamatban ugyanott egy kerékpártároló felállítása is. Vízműtársulat alakult Szakcson. 1980 végéig minden utcába bevezetik az ivóvizet. Nagy szükség volt erre, mert a kútellenőrzések szerint a szakcsi kutakban lévő víz nem mondható a legegészségesebbnek. Ezért már két új, nagy teljesítményű kút elkészült, amelyek alkalmasá'k lesznek a község egészséges vízzel való ellátására. A mintegy 15 kilométer bosszú vízvezeték építési munkái elkezdődtek. A község lakói tetemes összeggel járultak hozzá, abban, a reményben, hogy már nem sokat kell várni arra, hogy a meglévő fürdőszobákban is megszűnjék a „vízhiány”. Döforöközön, a községrendezési terv alapján beépíthető házhelyeket biztosítanak a község belterületén. Első lépésként, 25 telekkel új utcát nyitnak meg. A közművesített telek iránt megnőtt a kereslet, s a tanács vezetői azt remélik hogy ezzel a módszerrel a fiatalokat is a községhez tudják kötni. * Kurdon befejeződött az Ady utca útkorszerűsítése. A körülbelül egy kilométer hosszú utcában bitumenes, impregnált utat építettek, s ezzel1 a község úthálózatának 90 százaléka már portalaní- tott. MAGYARSZÉKI ENDRE OL VAST AM A „rejtett” tartalék A furkópusztai telepet harminc éve ismerem, az ott élő családok némelyik férfitagja személyes ismerősöm, s amikor elbúcsúztattam a kendergyárat egy riporttal, nem gondoltam, hogy ez a telep még felvirágzik. A bátai termelőszövetkezet vezetői rájöttek, hogy a régi épületeket felújítani érdemes, hogy élettel töltik meg a telepet. Ez a termelőeszköz, mint rejtett tartalék szerepelt. Az épület, a környezet, a meglévő kendergyári elhagyott házak alkalmasak állatok elhelyezésére. Vizet, utat kell ide vezetni — és felújítani a néhány lakást, és akkor a telep teljes, komplett lehet, és jó eredményeivel öregbíti a termelőszövetkezet hírét. Ez a furkópusztai felújítás juttatja eszünkbe, hogy hány és hány helyen akarják elhagyni a régi tanyák, puszták gazdasági épületeit — mert az újért, a drága korszerűért kapálóznak, holott ezekbe az évszázados jó téglaépületekbe csak az új technikát kellene bevezetni — mint teszik Kocsolán, Szakcson és Nakon. S így a régi puszták felújítva új termelő eszközökké válnak — úgy is mint Dalmandon, hogy a jó úton, szép fényes, tiszta autóbuszok viszik a munkásokat az állattartótelepekre, amelyek a rejtettségből nyílttá váltak, válnak — hasznára a közösségnek.- Pj KARÁCSONYI AJANDEK VASAK A SKÁLÁBAN Vásárlásait Szekszárdon is kezdje a Skálában, ahol széles áruválasztékkal várjuk kedves vásárlóinkat. Naponta 16-tól 18 óráig a gyermekeket A TÉLAPÓ LÁNYA fogadja. (56) Munkavédelmi napló Megyénkben mintegy 12 ezer 6—14 éves korú gyermek jár általános iskolába. Közülük 1978-ban 177 gyerek valamilyen oknál fogva iskolai foglalkozáson sérülést, balesetet szenvedett. A gyerekek mozgásigénye nagyobb, gondolkodásuk szertelen, a veszélyes, illetve veszélyessé váló helyzetek megítélése eltér a felnőttek hasonló tulajdonságaitól. A gyerekek a nap nagy részét az iskolában töltik, nem mindig a legjobb feltételek között. A balesetek nagy része óraközi szünetekben (51 százalék) és tornaórán történik. Az általános iskolákban történt balesetek kivizsgálásáról és bejelentéséről a 107/1966. (M. K. 3.) MM. számú utasítása rendelkezik. Ezen utasítás a 3/1967. (VII. 21.) SZOT számú szabályzat általános iskolákban történő végrehajtását határozza meg. Az iskolákban történt balesetek kivizsgálása az. iskola vezetőjének és a biztonsági megbízottnak a feladata. A készült jegyzőkönyvet, ha a tanuló 16 évnél fiatalabb, be kell mutatni a tanuló szülőjének vagy gondviselőjének. Ha a szülő a jegyzőkönyvben foglaltakkal nem ért egyet, úgy aláírása helyett írásban nyilatkozhat, az eltérő véleményéről. A balesetekről a „A. Tü. 1020/a. r. sz. baleseti jegyzőkönyv” formanyomtatványon kell a körülményeket írásban rögzíteni. Sajnos a legtöbb esetben helytelenül a tanuló figyelmetlensége, és a tanuló felelőssége szerepel a jegyzőkönyveken. Pedig a tanulóknál is a balesetek valódi okát kell megállapítani, ahhoz, hogy a szükséges intézkedésekkel a hasonló balesetek elkerülhetők legyenek. Ha a tanuló az iskolaudvarban gödörbe lép és baleset éri, akkor nem a tanuló figyelmét kell felhívni, hanem a gondnok figyelmét, hogy szüntesse meg a gödröt. Ha a tornaórán összefutnak a gyerekek, az esetleg jobb szervezéssel elkerülhető lenne. Tény, hogy a legjobb sportolókat is érik sérülések, balesetek, de a gyerekek mozgáskoordinációja, gyakorlatlansága gyakoribbá teszi az ilyen’ eseteket. Sokszor az osztályok és ebből adódóan az iskolák nagy létszámához sem idő, sem hely nem áll a pedagógusok rendelkezésére, ahhoz, hogy a szükséges feltételeket biztosítsák, ill. egy-egy bonyolultabb, a gyerekkel szemben nagyobb követelményt támasztó gyakorlatot megtanítsanak. De az előzőektől függetle- rül, helytelen és nagyon rosz- szul hangzik, hogy a jegyzőkönyveken. a sérültet teszik felelőssé a baleset bekövetkezéséért. Pedig — csak meg akarta fogni a felé dobott labdát. A jelenlegi balesetvizsgálatok gyakorlata szerint a baleseteket előidéző körülmények továbbra is okozhatnak balesetet. Az intézkedések a tanulóktól várják el a nagyobb figyelmességet. De elvárható-e egy 10—14 éves gyerektől, hogy a nap 8—10 órájában maximális figyelmet tanúsítson és „rendesen” viselkedő „jó gyerek” legyen? TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100 Telefon: titkárság: 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja: a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: PETRITS FERENC. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. —. Előfizetési díj: egy hónapra 30,— Ft, negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551 A nagyközség tanácselnöke ünnepi beszédét mondja