Tolna Megyei Népújság, 1979. december (29. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-02 / 282. szám

Mai számunkból XXIX. évfolyam 282. szám. ÁRA: 1,60 Ft 1979. december 2., vasárnap Felelősség az öregekért Egyszer egy évben összehívja a vállalat a nyugdí­jasokat. Trített asztal várja az idős asszonyokat és fér­fiakat, együtt vannak néhány órán át az egykori fő­osztályvezetők és a volt takarítónők. Demokratikus a légkör. Aztán szétszélednek, és egy évig ismét nem gondol rájuk senki. Mindez nem egy helyen van így, hanem szinte ál­talános. Az orvosi rendelőintézetek váróhelyiségeiben alkalmi ismeretségek szövődnék öregek között, az idő gyorsabban telik, ha van kihez szólniuk egy-két szót. Részletesen elmondják egymásnak vélt vagy valódi be­tegségük tüneteit, társalgásukba beleszövődik kínzó magányuk. Hajlamosak vagyunk arra, hogy mindezt törvény- szerűnek, az élet velejárójának fogadjuk el. Rohanó időnkben általában a munkából kiöregedettek magá­nyosságát természetesnek tekintik. Ki-ki a maga lelki­ismeretét nyugtatja azzal, hogy soha hazánkban nem tettek annyit az emberek késői napjainak megkönnyí­téséért, .mint amennyit szocialista rendszerünk eddig is tett. Nyugdíj, díjmentes egészségügyi ellátás, szociális otthonok, öregek napközi otthona, nyugdíjasházak — s még sorolhatnánk... Csakhogy mindezt az állam, a társadalom hozta és hozza létre, megkönnyítve nemcsak az idős embe­rek életét, de az aktív korosztály vállairól is levéve a gondok sokaságát. Intézkedések és intézmények azon­ban soha nem pótolhatták az emberi kapcsolatokat. A munkából kiöregedett emberek tudják és érzik — még akkor is, ha a nyugdíjak összege az államkassza te­herbíróképességével és nem a szükségletek növekedé­sével tart lépést —, hogy a társadalom méltányolja ko­rábban végzett munkájukat, egész életük tevékenységét. Mégsem oldja fel a magányt. Régi megállapítás, hogy az aktivitás meghosszab­bítja az életet, s igaz ez fordítva is: aki úgy érzi, hogy rá már nincs szükség sehol, elveszti önbizalmát, élet­kedvét. Számos országban felismerték ennek jelentő­ségét, s például úgy is igyekezték megvédeni a legidő­sebb nemzedéket az elszigetelődéstől, az étetúntságtól, hogy a nyugdíjasházakat a korábbi csöndes, városok­tól távoli helyekről fokozatosan áttelepítették forgal­masabb környékekre, az „élet sűrűjébe”. Az eredmény — a nyugdíjasok vitalitásának visszatérése, életük meghosszabbodása lett. Nálunk sokan, sokszor és szívesen hivatkoznak ar­ra, hogy az élet tempója felgyorsult, „nincs idő” az öregekkel való foglalkozásra. Ennek az álláspontnak hívei éppen a nyugdíjasházakat hozzák fel példának arra, hogy „van, aki törődjék az,öregekkel”, nem hagy­ják őket sorsukra. Csakhogy az idős embernek éppen azért kell az emberi melegség, a megszokott családi, baráti környe­zet, mert — azonkívül már nem sok, sőt, egyre keve­sebb maradt neki. Nem kell külön ecsetelni az öregség fizikai-bioilógiai tüneteit: nem megy már úgy a mun­ka, fogy az erő. Több idő maradna ugyan a sétára, de , lábbal egyre nehezebben bírja az idős ember. Lehetne sokat olvasni, de gyengül' a látás, fárasztó a betűten­ger. Egyre több tehát igényük a családtagok szere- tetére. Kétségtelen, hogy a nap 24 órájából erre kevesebb jut, mint az öregek szeretnék, hiszen a munkában álló korosztályoknak van első és — leggyakrabban — má­sodik műszak, ami kinek gyereknevelésből, házimunká­ból, kinek otthon, vagy házon kívül végzett külön­munkából áll. Teljesíteni kell a kötelességeket nemcsak a munkahelyen, de az utódok, a magáról gondoskodni még nem tudó gyermekek iránt is. Ám éppen azért.kell arra gondolni: valaha épp­úgy megtett mindent gyermekeiért a most már hajlott korú apa és anya is! Igaz, akkor sem vártak viszon­zást, s nem várnak a hetedik vagy a nyolcadik évti­zedükben aem. Csupán annyit — s még ezt ifem mond­ják, talán végig sem gondolják —, hogy ne tartsák őket fölöslegesnek. A nyugdíjasház kitűnő intézmény, máris sokkal nagyobb iránta az érdeklődés, mint amennyit ki lehet elégíteni. Megkapják ott az idős emberek mindazt, amire fizikailag szükségük van: lakást, ellátást, taka­rítást. Látogatót is fogadhatnak. De sajnos — inkább csak fogadhatnának. A legtöbb nyugdíjasházban rit­kaságszámba megy, valóságos szenzáció, ha valamelyik lakónak látogatója érkezik. Az igazi megoldás azonban nem is az időnkénti, kénytelen-kelletlen napirendre tűzött szülőlátogatás, hanem az, ha nem hagyjuk kiesni az időseket a min­dennapi élet zajlósából. Lehet, hogy — éppen félfoko­zott szeretetéhségük miatt — elkényeztetik unokáikat, ha többet vannak együtt velük. Mégis — csak hadd töltse egymással szabad idejét a legidősebb és a leg­fiatalabb nemzedék. Érzelmileg mindkettőnek sokat használ. S ha a házban — különösen az elmagányosodást amúgyds óhatatlanul tápláló lakótelepi házban — lá­tásból ismert öregeket bevonjuk a ház közös gondjai­ba, ha megkérjük őket, hogy vigyázzanak egy-két óra hosszat a ház előtt magukról megfeledkezve játszadozó gyerekekre, ha társadalmi megbízatásként a környék­beli park rendjén őrködnek — az életüket hosszabbít­juk meg. Sokat beszélünk, írunk arról, hogy mindannyian felelősek vagyunk a gyermekókért. Nincs különben ez az öregékkel sem. VÁRKONYI ENDRE Irán nem vesz részt a Biztonsági Tanács vitáján Az ENSZ Biztonsági Taná­csa helyi idő szerint szom­baton este (közép-európai idő szerint vasárnap hajnal­ban) ül össze New Yorkban, hogy megvitassa a bukott sah amerikai tartózkodása és a teheráni amerikai követ­ség megszállása miatt mind­inkább elfajuló amerikai— iráni viszonyt és ennek eset­leges nemzetközi következ­ményeit. Irán szerdán kinevezett új külügyminisztere, Szadegh Ghotbzadeh közölte: Irán nem tartja illetékesnek a vi­lágszervezetet arra, hogy az amerikai—iráni viszonyt megvitassa, és ezért Teherán nem küldi el képviselőjét a szombati BT-tanácskozásra. Hasonló szellemben nyilat­kozott Khomeini ajatollah, Irán vallási vezetője is. A Biztonsági Tanács tagjai egyébként pénteken nem hi­vatalos megbeszéléseket tar­tottak az iráni vita előkészí­tésére és a szombati hiva­talos ülés előtt is még egy ízben magánjellegű találko­zót tartottak. Hírügynökségi jelentések szerint a szombati BT-üIésen az amerikai kül­döttséget Donald McHenry amerikai állandó ENSZ- nagykövet vezeti. Szadegh Ghotbzadeh. Irán újonnan kinevezett külügy­minisztere sajtóértekezleten jelentette be, hogy Bruce Lainingen amerikai ügyvivő, és az a két másik magasran­gú diplomata, _ aki nem a nagykövetség, 'hanem a tehe­ráni külügyminisztérium épületében tartózkodik, sza­bad, s akkor hagyja el az or­szágot, amikor akarja. Az Egyesült Államok nagy- követségét november 4. óta megszálló diákok viszont szombaton bejelentették: a három diplomata szabadon bocsátásáról szó sem lehet. Sorsuk felett ők rendelkez­nek, és bíróság elé kívánják állítani őket, mivel a birto­kukban lévő dokumentumok tanúsága szerint ők voltak az Iránban működő amerikai kémközpont vezetői. A diákok a nyugati hír- ügynökségek teheráni irodái­val közölték: felelőtlennek és elfogadhatatlannak tartják a külügyminiszter kijelentéseit, amelyeket anélkül tett, hogy előzetesen konzultált volna a diákok képviselőivel. Ghotbzadeh külügyminisz­ter ezek után úgy nyilatko­zott, hogy soha nem állítot­ta: a külügyminisztériumban tartott diplomaták elhagy­hatják Iránt. Mindössze annyit mondott, hogy ha el­hagyják a minisztérium épü­letéi, az iráni hatóságok nem tudják garantálni biztonságu­kat. VASUTASNAK LENNI: SZOLGÁLAT (3. old.) A TANÁCS VÁLLALATA (4. old.) HAGYOMÁNYŐRZŐ GYEREKEK (7. old.) HEGYEN-VÖLGYÖN LAKODALOM? (7. old.) A FIZIKA SOKAT ÍGÉRŐ ÁGA (8. old.) ÜGY TŰNIK, MINTHA... (5. old.) A TERMELÉS HÁTTERE (5. old.) LENINGRÁD VÉDEKEZIK A TENGER ELLEN (9. old.) VASÁRNAPI BESZÉLGETÉS (6. old.) MÚLTUNKBÓL (6. old.) SZÁNTŐDPUSZTA (11. old.) EURÓPAI ŰRLABORATÓRIUM (12. old.) ­Úgy tűnik, mintha A munkaidő — elvileg — naponta nyolc óra. Ám vannak statisztikák, amelyek azt bizonyítják, néhány helyen, jó, ha ennek felét töltik effektiv munkával. Lazítanak, lógnak, pihennek, vagy éppen a szervezetlenség miatt a kö­rülmények, pontosabban, más dolgozók, kényszerítik tétlenségre őket. A teherautók vezetői reggelenként időben megjelennek munkahelyükön. Beülnek járművükbe, aztán irány az ABC. Itt, természetesen már munkaidő alatt, megveszik reggelijüket — otthon, saját idejükből nem pazarolnak a táplálkozásra, (Képeink az ötödik oldalon a nem munkával töltött pillanatokból örökítettek meg néhányat.)

Next

/
Thumbnails
Contents