Tolna Megyei Népújság, 1979. december (29. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-09 / 288. szám
a Képújság 1979. deceiiiber 9. Árnyalatok az árnyon----- inden beszélgetést beS kJf: szüntetek magával — 1*1 föláll és a rozoga tűz- —■—J helyhez megy. A parazsat piszkálgatja. — vfegyem úgy, hogy kidobott? — Azt én nem . mondtam — miként a sparheltben a tűz, az asszonyban is felizzik a szenvedély, vagy inkább a düh. — De nem hagyom, hogy a saját házamban sértegessen. És sehol se sértegethet se engemet, se az uramat. Mink erőnkhöz mérten adunk a gyerekeknek. Akinek nem tetszik, az majd tesz róla. Adjon a tanács pénzt. A mi életünkhöz, se magának, sem másnak semmi köze. Érti! — A kutya még láncon, s még pórázon az asszony indulata is. A konyha szegényes berendezéséből — lavór, tűzhely, a tűzhely mellett tuskó, a tüskön rövid nyelű balta — ez utóbbi élét megvillanni látom. Persze lehet, hogy csak krimivel rogyasztott idegeim látomása a baltafény. Mindenesetre jobb innen távozni, hogy szépen fejezzem ki magam. A kutya veszetten tépi a láncát. Az asszony nem csi- títja. Kiöínti utánam a lavórból a mocskos vizet. —Nagyon nehéz, szinte lehetetlen a mi „ügyfeleink” bizalmába kerülni, belső világukba furakodni. Ha mégoly mocskos, ha mégoly gyalázatos viselkedést tanúsít a gyerekeivel szemben, akkor is sértésnek veszi, ha az ember viselt dolgairól beszél — hangzik egy hivatásos pártfogó vagy gondviselő véleménye. — A gyerekek esetében meg az van, hogy a legtöbb nem ismeri fel veszélyeztetett voltát. Ez természetes is, hiszen a gyereknek nagyon kevés tapasztalata van még. Hajlamos azt hinni, hogy úgy van jól, ahogy van, különösen, ha nem verik vagy kínozzák. Ezért is van aztán az, hogy megszökdösnek az ilyen gyerekek az otthonból, miután állami gondozásba, veszik őket. Hogy a legtöbb jól érzi magát a veszélyeztetett helyzetben is, azt az is bizonyítja, hogy elég rossz hatásfokkal tudunk csak működni, azaz sok erőfeszítés ellenére is a veszélyeztetők sorába lép a felnőtté serdült veszélyeztetett. Az előbbiek mellett szól az is, hogy nyolc év alatt, mióta ezt a munkát végzem két gyerek jelentkezett csak önként, hogy szeretne állami gondozásba kerülni. Azok is 15—16 éves korukban. Úgy érzem, ide kívánkozik még, hogy a kirívóan rossz helyzetű gyerekeket leszámítva az első három-négy osztályban nem mutatkozik nagyobb lemaradás a többiekhez képest. Addig úgy, ahogy tartják magukat a veszélyeztetettek, és hátrányos helyzetűek is. Tíz-tizenegy éves koruk táján — lassan kamaszodván — jelentkeznek a bajok és mutatkozik meg az. hogy erősebb hatású minden másnál az otthoni környezet. * — Álljatok már meg! Béla! Éppen beszélni akartam veled. — Mielőtt a lovak megállnának, a gyerek leugrik a kocsiról és usgyi! Futásnak ered. — Állj már meg a fene a dolgodat. Csak beszélni akarok veled. — Bélának jó oka van előlem elszaladni, mert most is szökésben van. Hol az iskolából, hol a nevelőotthonból. Most éppen az otthonból. Én ugyan nem - akarom elfogni, sohasem akartam, de úgy látszik a gyerk lelke nagyon zaklatott. Végül mégis megáll és három-négy lépésnyi biztonsági távolságot tartva szóba áll velem. — Én mindig veszélyben vagyok, mert akármikor elkaphatnak és visszavihetnek az intézetbe — szól a bölcs válasz nem éppen bölcs kérdésemre. — Ez igaz Béla, de én most arra gondoltam, hogy a csavargással, az iskolakerüléssel az életed van, a jövőd van veszélyben. Ezért vagy veszélyeztetett. — Már a hatot kijártam. Őszre tizenhat éves leszek. A Tibi is ilyenkor hagyta ott az iskolát. Élment. a téglagyárba dolgozni. Éppen akkor szervezték a tévés, iskolát Ö is beiratkozott. Addig amíg a többiek, .akik az iskolába maradtak és. kijárták a hetediket, a Tibi az esti iskoládban kijárta a hetet meg á nyolcat. Egy év alatt. Előbb végzett mint a többiek. És közben keresett. Mindig van pénzé. Nekem is fizetett már sört. Nem is egyszer. Meg vett magának kétezerért farmeröltönyt. Van pénze. Ha bemegy a bárba, vagy a Ge- mencbe, a külföldi előtt kiszolgálják, soron kívül. Okés szerelése van, van sus- ka bőven. Mindig ő megy elől. Utána a haverok. Nője is van, amennyit akar. Ha betölti a tizennyolcat, akkor elmegy a tanfolyamra és jogosítványt szerez. Hivatásost. Azt mondta: „Öcsi, ha meglesz a jogsi és fönt ülök az emeleten, az IFA-volán mellett, mindenkit leszarok.” Nem szólok közbe, hagyom hadd duzzadozzon a monológ. Hadd kerekedjen a látvány: milyen a példa. — Én is így akarom. Csak nem hagynak. Az apám részeg fejjel aláírta, hogy elvihetnek az intézetbe. Most két évig rostokoljak ott, hogy meglegyen a nyolc osztályom, mikor egy év alatt is meglehet szerezni és még pénzt is kereshetek? Ilyent! Úgyse maradok ott. Visszavisznek, újra eljövök. Megmondtam mindenkinek, hogy dolgozni akarok. Engedjenek engemet is a téglagyárba, ahol a Tiba van. Ott egykettőre megszerzem a papírt a nyolc általánosról. Nekem csak a papír kell, mert anélkül nem mehetek sofőrnek. Azt amit a sofőrnek tudni kell úgyse az iskolában tanítják, hanem a tanfolyamon, de, hogy járhassak vezetői tanfolyamra, ahhoz papír kell. Ezt nem akarják megérteni. Sehol se, meg senki se. Pedig ha egyszer én azt mondom, hogy dolgozok és nem csavargók és az esti iskolában tanulok, akkor arra mérget lehet venni. Nem hisznek nekem és nem engednek dolgozni. Hát én se hiszek nekik és én se engedek a magaméból. Megszökök, szökök és ezerszer is megszökök. * A gyilkosnak is van lelke, hát még a nem gyilkosnak. Néha mesére vágyok. — Kislányom nagyon félek. Engedj be. Anyádat halva látom. Drága feleségem! Miért fektettek téged koporsóba. Csak a kórházba vittek, nem a hullaházba. Jaj, drága feleségem! Hogyan láthatlak én tégedet a ko-. porsóban?! Jaj, de nagyon félek. Kislányom engedj be! Az asszonyt aznap vitték a kórházba — mentővel. Az apa egyedül maradt tizenkét- éves lányával. (Több gyerekük is van, a nagyja kiházasodott már, az apraját meg állami gondozásba vették.) Karolina az egyetlen, aki otthon maradt! Az apa jó apa. Nem hagyja magára a leányt az otromba nagy házban. Magával viszi a kocsmába, ahova felesége baja fölött érzett bánata hívja, enyhíteni a szenvedést. Jócskán iszik. A lány azt mondja, hogy ő csak féldeci kevertet ivott. Zárórakor hazatérnek. — Menjen aludni. Én is álmos vagyok. — Jaj engedj be! Kivert a halál hideg verítéke. — Hogy nem tud hát nyugodni. — Hadd bújjak a takaród alá. Megdermeszt a halál hidege. Jaj szegény anyád! Minek fektették a koporsóba? — Maradjon nyugton ott a széken, ne üljön az ágyamra, meg ne nyúlkáljon. — Lagalább beszélj valamit. Mondj egy mesét! Mondd el a Piroska és a farkast. Karolina belekezd a mesébe mondja, ahogy tudja. Az apja ezen az éjszakán kétszer megerőszakolja. „Védekeztem, sikítottam, de hiába. Másnap panaszt tettem az iskolában. Elmondtam, hogy nekem van már fiúm egy év óta, aki belém jár — így tudom csak mondani, mindig elfelejtem azt a másik szót, a rendőrök is kinevettek — és nekem ő elég, más nem kell.” (Ezt a gondolatmenetet folytatva, óhatatlanul felvetődik a kérdés, vajon mi lett volna, ha nincs a tizenkét- éves Karóimnak fiúja?) Az apát letartóztatják. Hasonló bűncselekményért már ült hat évet. Az asszonyt a kórházi ágyon éri a hír. — Hát minek viszik el az én uramat? Hát olyan nagy dolog amit csinált? Az a leány már úgyis ki volt kezdvé. Szegény uram! A lónak is négy lába van, mégis megbotlik. Mi lesz szegény kislányommal? Ki viseli gondját? Én itt a kórházban, az uram a börtönben ... Minek vitték el • aj uramat? Ki viseli gondját szegény lánynak? Jaj, széthasogatják szegény beteg szívemet! * Az asztalon papírok. Hosz- szú lajstromok. Élöl gyereknevek, utánuk adatok, a szülők nevei és így tovább. A veszélyeztetettség mértéke, oka rovatban: felelőtlen életvitel, alkoholista apa, hasonló anya, szesztársi közösségre lépett szülők, felelőtlen életvitel, valamely fertőző betegség ... Hivatalos feljegyzések, fogalmak, meghatározások. Sivatag. A sivatagban kis papírdarabok. „Én ha nagy leszek varrónő leszek. A varrónőnek azért jó, mert sokat keres és mindig otthon van. Nekem két gyerekem lesz. Azért kell sok pénz, hogyha részeges lesz az uram, akkor eltudjak nyugodtan válni és rendesen tudjam tartani a pénzemből a gyerekeket. Én azért akarok otthon lenni, hogy a gyerekeknek ne kelljen napközibe járni. A napközibe én se szeretek járni és a többi gyerek se. A gyerek szeret otthon lenni a szüleivel. Én azt akarom, hogy az én gyerekeim minden olyan jót, amit én is szeretek, megkapjanak”. — Sajnos az ember gyerekét veszélyeztető okokat csak ilyen „materiális” jelenségekben látjuk, holott ezek tünetek. Valaminek a következményei. Ennek a valaminek a feltárása — én se tudnék hirtelen, mást mondani, mint morál, szocialista öntudat — lenne a legfontosabb feladat. Valamiféle téveszmékkel való magyarázás, félremagyarázás, elkendőzés csak növeli a veszélyeztetettséget. sőt a téveszmék hirdetése maga a veszélyeztetettség. Mindannyiunk veszélyeztetettsége. Amíg ez áll az árnyon, csak szaporodnak az árnyalatok. * ■ I fénvlő üvegfal előtt — Ä a fény falán — az emberi sötét folt. Fe- t- - - kete lyuk. A fekete lyukak a világmindenség részei. Tudjuk róluk, olyan hatalmas a tömegvonzásuk, hogy a fényt is magukba szippantják, elnyelik. Magukból, semmit ki nem bocsájta- nak. Ennyik volnánk? Mindent pusztítóan elnyelő sötét foltok? Az árnyon egy árnyalat? CZAKÓ SÁNDOR Szántó Péter Történet a fiú nevű lányról Nem volt mit tenni, mert a szomszédos utcában laktak, és így a csoportbuli után egyfelé vitt az útjuk. Pi- pecz és Didike már három év óta ki nem állhatták egymást. Végül is sosem bántotta egyik a másikát, de Dilike nem bírta elviselni a rekedten nagyhangú fiút, Pipecz pedig vöröset látott, ha csak közelében volt a fölényes, mindig mosolygó lány. Éjjel egy óra lehetett. A hosszú, széles utca még harr matos volt az iménti záportól. A higanylámpák halkan zúgtak, és az utca végén, mint egy szomorú, szirti albérletét elúnt várkastély, feltűnt a locsolókocsi. Mert a locsolókocsik mindig eső után öntöznek. Három éve voltak egyetemisták, sőt, csoporttársak. Mikor az ellenszenv kellőképp tudatosult bennük, számtalan disznóságot követtek él a másik rovására.- Pipecz az olcsó tréfák híve volt: rajzszöget csempészett a lány székébe, zsebébe színtelen • fenolftaleint töltött. Diliké viszont felszólalásával nevetségessé tette, és megbuktatta Pipeczet a csoportbizalmi-választáson. — Arra lennék kíváncsi — mondja a lány —, miért jársz egyáltalán ilyen bulikra. Nem zavarsz különösebben, csak már kínos, hogy három év alatt nem sikerült egy nőt összeszedned. Pipecz zsebre vágta á kezét, kihúzta magát és kráko- gott: — Ez tán attól van, hogy biztosan szerelmes vagyok beléd. - ■ • . Dilike komoly arccal végigmérte: — Erről meg vagyok győződve! A fiú mérgében nem tud ta, köpjön vagy nyeljen-e. Az ’ nagyon kínos lenne, ha ez a felfuvalkodott középszer!... • Ha ez tényleg azt hinné! Megállt: — Egy tapodtat se kísérlek tovább! Diliké vállat vont. Tétován nézték egymást, azután a lány megkérdezte: — Tudod egyáltalán, miért haragszunk egymásra? Pipecz magában azt számolta, hány lámpaoszlop van még az utca végéig. A lány újra vállat vont és elindult. A fiú mérgében nem tudta, köpjön vagy nyeljen-e. Az otthon húsz év előtti kookatömbjét. A főbejárat melletti talapzaton másfélszeres embernagyságú kalapácsos figura állt pucéran.. Az elszántságot volt hivatott bizonyítani, Pipecz azonban ránézésre megállapította, hogy a szobrász anatómiai tévedései folytán a szobor egy kis ágyéki kifózisban, valamint enyhe lordózisban szenved. — Vitamindúsabb táplálkozás, több mozgás, és tegye le végre azt a súlyos kalapácsot! A szobor hallgatott. — Mondja — kérdezte már dühösebben Pipecz —, van nekünk egyáltalán közös témánk?! — Te tényleg hülye vagy! — mondta valaki. Pipecz megfordult: Dilike jött vissza. Skótkockás karbonári köpenyéből kidugta a karját: — Nézd, mit hoztam! Két tenyerében, mint kis cipót, parányi macskát tartott. i — Pár hetes lehet, itt volt az utcán. — A cicát átfordítva megcirógatta a kis fehér pocakot, — Gondoltam, idehozom. Majd te hazaviszed. Pipecz mérges lett a m agától értetődő természetességen : — Miért pont én? Mit csináljak vele? Fölboncolni meg úgyse lehet! Dilike szeme megszürkült, arca álarcként feszült. A hold alapos késéssel, de megérkezett. Mint egy kohóból az égre csöppent vörös acélcsepp, úgy emelkedett a kémények fölé. A lassan száradó út tócsáiban ezerszeresen tükröződött. A lány letette a macskát. — Tűnés! — mondta. Nem fog ez a hülye felboncol- tatni. A cica Pipecz lába körül a saját farkát kezdte kergetni. A fiú lehajolt, hogy fölvegye. — Azonnal tedd le! — kiáltott a lány. Pipecz feléje nyújtotta a macskát. Dilike tűnődött: — Tudod mit? Legyen a mi macskánk! . — Jó. De akkor adsz harminc forintot havonta. Tej- -< re. Űjabb hosszú utcán mentek végig, itt már kirakatok is voltak. — Nézd, Kondorosi úr! — mutatott rá Pipecz egy kirakatra. :— Farmernadrágok. Dilike nevetni kezdett: — Ki az a Kondorosi úr? — A macska. Úgy hívják. — Hát Pipecz, te meg vagy lőve! Hiszen ez lány- macska. Pipecz eltűnődött: — Különben biztosan lány, mert nagy a feje. De attól még lehet a neve Kondorosi úr! Egy lány, akinek fiúneve van. Bandukoltak tovább. — Mit csinál? — kérdezte aggódva Dilike. — Hörög. A lány ijedten kapta föl a fejét. — Hörög — tette hozzá magyarázóan Pipecz. — Ül a vállamon, és azt mondja torokhangon: hörr, hörr. Különben zsibbad a karom. — Te ostoba, csak dorombol... Add ide egy picit! — Ugye akar menni... Meg összekarmolná az új kabátodat. Diliké sóhajtott. — Honnan tudod, hogy új kabátom i van? Nevettek. Dilike hirtelen megfogta Pipecz kezét. — Ez jó neki. Tudod, így van támasztéka. Jobb az izomtónus. A kollégium tömbje az utca végén magasodott. Ló- bálták egymás kezét, ahogy közeledtek. Diliké szemközt fordult velük, Kondorosi úrral és Pipeczcel. — Hát szervusz, Kondorosi úr. — Szia — felelte Pipecz. Azután csak álltak. — Tessék? — Semmi — a lány megrázta a fejét. — Vagyis... Pipecz krákogott. — Ide figyelj, te hülye Bodnár — mondta Dilike —, nem akarsz megcsókolni? — Nem tehetem — felelte. Dilike kérdően nézett. — Kondorosi úr folyton az orrom alá mászik. De... — De?... Vigyázz, hátha holnap nem akarom! — Majd elmúlik ez is... Álltak, markolták egymás kezét. Valahol kattant és zúgni kezdett egy reléállomás. A kollégiumban lassan kihúnytak az utolsó fények is. A fénylő üvegfal előtt — a fény falán — az emberi alak sötét folt
