Tolna Megyei Népújság, 1979. december (29. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-01 / 281. szám
1979. december 1. ^PÜJSÄG 3 Beszéljük meg Ilii Egy település szellemi élete, a falusi közművelődés nem lehet csak a fő hivatású népművelő szívügye. Erről beszélgettünk Regölyben Szabados Éva pedagógussal, _ dr. Dienes Ferencné könyvtárossal, Mészáros Gyulával, a helyi termelőszövetkezet párttitkárával és Riba Tibor agro- nómussal. Kérdés: Sok faluban hallani, hogy a fiatalok elvándorolnak, szakmát szerezve, a kenyeret már nagyobb településeken keresik. Regölyben is tapasztalható ez? Szabados Éva: Részben. Az általános iskolában évente végez átlag tizenöt gyerek. Ezek mindegyike tovább tanul. Jó, ha ketten-hárman visszajönnek a téesZbe dolgozni. És aki visszajön, az sem biztos, hogy véglegesen. Az is gyakori, hogy a fiatalok itt megszedik magukat, aztán továbbállnak. Házat már Tamásiban vagy Szék- szárdon Vásárolnak. Kérdés: Hány év kell ahhoz, hogy valaki megszedje magát ?- Riba Tibor: Ez változó. Azt hiszem, nem is csak a fiataloktól függ. Legtöbb esetben a szülők, nagyszülők is besegítenek, és amikor összejött a lakás, a kocsi ára, akkor lesz szűk a falu, kevés a lehetőség. Kérdés: Milyen lehetőség? Riba Tibor: Általában a kulturális lehetőségek 'hiányára panaszkodnak. Igaz, sokszor olyanok, akik még a könyvtárba se iratkoznak be. Tény az tó, hogy a kocsma többször van nyitva, mint a művelődési ház, de azt hiszem aVért itt, falun is lehet élni, kulturálódni, de ehhez a művelődési ház vezetőjének a legjobb szándéka, fel- készültsége is kevés. Mert egy fecske nem csinál nyarat, hiába a legjobb műsor, ha közöny, érdektelenség fogadja. Kérdés: Mit lehet tenni azért, hogy ne érdektelenség fogadjon egy műsort? Dr. Dienes Ferencné: Gyakorlatból tudom, hogy a személyes meggyőzés a legfontosabb. Sokszor rendezünk itt a könyvtárban irodalmi esteket, író—olvasó találkoSzabados Éva zók'at. Negyven, ötvenen mindig összejövünk. Kérdés: Kik jönnek el egy ilyen programra? Dr. Dienes Ferencné: Az olvasók, a könyvtár tagjai persze a témától is függ, hogy ki lesz itt. Az irodalmi műsorokra a pedagógusok mind eljönnek, itt Vannak a tsz-'értelmiségeiek, de az átlagolvasók is. Egyébként a szervezésben, a műsorok ösz- szeállításánál is számíthatok a tsz-re, annak vezetőire. Kérdés: Miért szívügye a tsz-nek a község kulturális élete? Mészáros Gyula: Talán még ma is furcsának hangzik, de meggyőződésünk, hogy a kultúra valahol munkaerővé válik. Ha itt a községben- a művelődési ház tartalmas programokat szervez, ha megteremtjük a közművelődési lehetőségeket, akkor a fiatalok letelepednek, mert a a pénzkeresés mellett mást is kapnak a falutól. Ha itt maradnak, azzal a itsz is jól jár, mert nincsenek utánpótlási, munkaerőgondjai. Azt hiszem, ezen a téren az utóbbi időben van változás. A műszaki szakembereink között egyre több a- fiatal. Kérdés: Be lehet vonni a közművelődési munkába a helyi szakembereket ? Dr. Dienes Ferencné: Pár éve az egyik mezőgazdasági ismeretterjesztő sorozatot helyi előadókkal szerettük volna megszervezni. Egyetlen előadásit sikerült így megtartani. Többre nem tudtunk előadót szerezni. Kérdés: Miért? Dr. Dienes Ferencné: Nem vállalták. Igaz, akkor még kevesebb szakkönyvünk volt, a felkészülés is nehezebb lett volna, de megoldható. Nehéz az emberéket megmozgatni. Kérdés: Azt hiszem, ebben a „megmozgatásban” lenne nagy szerepük a falun élő értelmiségieknek. Itt segíthetnék legjobban a népművelőt. Van erre Regölyben példa? Szabados Éva: A pedagógusok ilyen szempontból könnyebb helyzetben vannak. Ha mi szervezünk egy műsort, a gyerekek szülei biztos eljönnek, de elhívják ismerőseiket, Rokonaikat is, szinte láncreakció ez. A másik, hogy ha a gyerekben felébresztjük az igényt a kultúra, a könyvek iránt, .a gyerekek — és erre nem egy példa van — felébresztik szüléikben is ezt az igényt. Dr. Dienes Ferencné: Az biztos, hogy a pedagógusokon nagyon sok múlik. Ha nyolcadik osztályig belenevelik a gyerekbe a könyv szeretet ét, az később is olvasóm marad. Egyébként megfigyeltem, hogy a gyerekek és az idősek olvasnak sokat, a középkorosztály dolgozik, műveli a háztájit, este örül, ha lepihenhet, nemhogy könyvet venne a kezébe. Kérdés: Az agrárértelmiség hogyan segítheti a tsz- tagok kulturálódását? Mészáros Gyula: Természetesen nem csak azzal, hogy megveszünk ötven jegyet valamelyik színházi előadásra és azt szétosztjuk a tagok között. Bár ezt is csináljuk. Szerintem a legjobb prókátor a személyes példa. Ha egy brigádvezetőnek, vagy agronómusnak van tekintélye, akkor az emberek hallgatnak rá, követik. De hiába küldené a brigádtago- kat könyvtárba, színházi előadásra, ha őt ott még senki sem látta. Hiba Tibor: Nem elég, ha valaki jó agrárszakember. El kell fogadtatnia magát az emberekkel ahhoz, hogy hallgassanak a szavára. Ha ez sikerül, nyert ügye van. Akkor, amikor á földeken a munkát elosztja, de akkor is, amikor próbálja az embereket egy színházi előadás, vagy mozifilm megtekintésére rábeszélni. Persze a személyes példa fontosságát én is hangsúlyoznám. Mészáros Gyula: Ide tartozik a szocialista brigádmozgalom kérdése is. A vállalásokba beveszik általában a kulturális programokat. De hogy az ne csak kipipálandó, letudandó feladat legyen, abban a mozgalom irányítóira nagy feladat hárul. A szélesebb tájékozottságú vezetőknek, akiknek nem új a színházi élmény, a művészi film, úgy kell irányítaniuk a brigádtagok érdeklődését, hogy azok felfedezzék maguknak ugyanezeket az élményeket, hogy legközelebb már saját elhatározásból igényeljék ugyanezt. A szocialista módon élni jelszót tartalommal megtölteni a vezetők feladata, de ezt elvégezni csak az tudja, akinek erre lehetősége van, aki többet tanult, többet tud. Riba Tibor: Fontos az is, hogy a megszerzett bizalmat ne játsszuk el. Most a regö- lyi strand esete jutott eszembe. A lakosság társadalmi munkában megépítette, most nyáron pedig lezárták a strandot. Nehéz lesz itt még egyszer egy ilyen nagyszabású társadalmi munkára mozgósítani az embereket. Kérdés: Hány olyan értelmiségi él ’Regölyben, akire a művelődés fő hivatású szervezői számíthatnak? Dr. Dienes Ferencné: Szerintem negyven-ötven ilyen ember van. Persze munka is akad bőven. Gyuszi gondolatát folytatva elsősorban élni kell megtanítanunk az embereket. Hogy éljenek a lehetőségekkel; ne azzal büntessék a gyereket, ha rosszat tesz, hogy nem mehet szakkörre, vagy sportolni; hogy a háztájiból befolyó pénzt ne negyvenezer forintos kerítésre vagy síremlékre fordítsák! Egy irodalmi estet egyedül is meg tudok szervezni, de hogy arra eljöjjenek az emberek, ahhoz annak a negyven-ötven embernek a munkája szükséges. Mert a tudatváltás — ahogy Gyuszi mondta — a szocialista módon élni jelszó mindennapi gyakorlattá válása a legnehezebb feladat, de az előrelépés egyetlen útja. A beszélgetést vezette és lejegyezte: TAMÁSI JÁNOS Csordás Janos életmentő Tegnap délelőtt Szekszár- don dr. Szabópál Antal, a megyei tanács elnöke életmentő emlékérmet adott át Csordás János honvédnek. Csordás János 1979. október 14-én lélekjelenlétével megakadályozta, hogy egy égő oxigéntömlö miatt robbanás következzen be az atomerőmű reaktorterében. Csordás János vékony don- gájú miskolci munkásgyerek. Sorkatonai szolgálatra Paks- ra, az atomerőmű építkezésére vonult be. Csendes, szerény, halk szavú. Az október 14. napra így emlékezik: — Jó volt azon a vasárnapon dolgozni. A langymeleg őszi napsütés bizsergette az ember bőrét. Az egyes reaktor szilfon konzoljánál voltunk. Ez lesz a védőpajzs felmenő fala. Mellettünk a siófoki Kőolajipari Vállalat és a gyár- és gépszerelő emberei dolgoztak. Az egész terület három méter átmérőjű kör. Az egyik siófoki fiú peremel- te-vágta le oxigénnel a borító lemezt. Háttal álltam a siófoki fiúnak. Valamiért, már nem tudom milyen indíttatásból, hirtelen megfordultam. Az oxigéntömlő lent volt a deszkán. Egyszer csak azt vettem észre, hogy ég a tömlő. Egy pillanat alatt megfordultam és megtörtem a csövet. Más megoldás nem volt. Tudtam, ha a palackig ér a láng, akkor kegyetlen munkát végez a robbanás. Elkiáltottam magam; ÉG A TÖMLÖ! A Lenin Kohászati Művekben láttam ilyen robbanást. Úgy szedték össze az embereket utána. Nem volt időm megijedni, a srác, aki hegesztett, nem vette volna észre, mert legalább három méter mélyen volt a reaktortérben. Esetleg csak azt, hogy repül. Egy palackban van 150 atmoszféra nyomás. Zárt tér, ahol az eset történt, ha robban, viszi magával az egészet, ott volt mellettünk 20 oxigén- és 15 dissousgáz- palack. Mikor elkiáltottam magam, hogy ég a tömlő, valaki elzárta a csapot. Láttam, hogy már nem ég, de a kezem, a jobb kezem igen. A kesztyűm gyulladt meg — teljesen leégett a kezemről. Lerántottam a maradékot, eldobtam és elszaladtam. Mikor láttam, hogy csupa seb a kezem, mondom a többieknek — na, megyek az orvoshoz — két bajtársam vitt el. Kaptam egy injekciót, befújták a sebet sprével. Nem is fájt az égés. A bajtársaim? Mindegyik ugyanígy cselekedett volna. Mind a tizenhárom, mert ennyien vagyunk a brigádban ... * Csordás János a kitüntetés átvétele után vigyázzba vágta magát és hangosan, katonásan mondta: „A dolgozó népet szolgálom”. Ekkor jutott eszembe, hogy mindenkinek van az életében egy pillanat, amikor minden kiderül. Az egész életet ez a pillanat vezényli tovább. És senki sem tudja, hogy mikor jön ez a másodperc töredékét jelentő idő. Ez a pillanat nem a véletlen műve, ez jellemzi az embert, az addigi tetteit, a jövőt. Csordás János pillanata 1979. október 14-én, vasárnap délután 15 óra 15 perckor volt. H. J. Fotó: COTTVALD KÁROLY A NEB életéből Merkl Ferenc elnökletével tegnap ülést tartott a megyei NEB. A szokásos elnöki jelentésen kívül a testület megtárgyalta a zöldség- és gyümölcsfelvásárlás alakulásáról szóló vizsgálat anyagát és a folyékony üzemanyagokkal való takarékos gazdálkodás utóvizsgálati megállapításait. * Majdnem egy órát töltöttem egy ízben az atomerőmű kijáratánál, a délutáni órákban. Nem számoltam meg, de legalább öt autóbusz indult ez alatt az idő alatt Szekszárdra. Vagy. Állnak az emberek a buszmegállóban, várnak. Jön egy autóbusz, ülnek benne tízen, de nem áll meg. Aztán végre megérkezik a menetrend szerinti és föl- szállnak rá annyian, hogy állni is alig lehet. Megyeszerte ismerős a kép, és szidjuk a Volánt, nem tudva róla, hogy azok az autóbuszok nem az 5 tulajdonában vannak. A megyei szállítási bizottság tavasszal megkereste a NEB- et és egy felméréshez kérte a bizottság és a közlekedési szakcsoport segítségét. Azt kívánták felmérni, hogy a vállalatók, szövetkezetek és más szervek tulajdonában lévő kisebb, nagyobb autóbuszok kihasználtsága milyen? A megyei NEB közlekedési szakcsoportja kérdőívet küldött mintegy hetven autóbusztulajdonos gazdasági egységnek és többek között arra kértek választ, hogy gépkocsinként mennyi azok napi megtett kilométere, és vállalnának-e menetrendszerű közlekedést ebekkel a járművekkel? Például iskolai, óvodai, vagy más rendszeres szállítást Volán díjtarifáért? A visszaérkezett kérdőíveket értékelő és a tapasztalatokat összegző szakcsoporti ülésre á héten került sor. Az első meglepő következtetés az volt, hogy majdnem akkora szállítási kapacitással rendelkeznek a megye gazdálkodó egységei, intézményei, mint maga a Volán. Nem a vizsgálatba bevont hetven egységről van szó, hanem a megyében lévő összes közületi autóbuszról. Az is kiderült, hogy igen gyakori a párhuzamos járat, ami egy más szempontból nemhogy természetes, hanem egyenesen eredmény. Arról van ugyanis szó, hogy a Volán-járatok is alkalmazkodnak a munka- és iskolakezdéshez, ami a saját autóbuszoknál természetes. Néhány állami gazdaság, pontosan a paksi, a dal- mandi és az alsótengelici eddig is törődött a dolgozói és azok családtagjai utaztatásával. Vannak bevásárló-, kiránduló- és még orvoshoz vivő járatok is. A megkérdezett közületek többsége nem is vállalkozna hasonlóra, más része pedig feltételekhez köti, például csak a nap meghatározott idejét hajlandó lekötni, vagy pedig központi felújítást és karbantartást kér. A napi megtett kilométerekben, tehát a kihasználtság mértékében, nagyon nagyok a különbségek az egyes autóbuszok és gazdálkodó egységek között. Szerepel a kimutatásokban napi 37,5, 43 és több 15—200 kilométer út is. A közlekedési szakcsoport megállapította, hogy a gazdasági egységek ma nincsenek kellőképpen ösztönözve arra, hogy ezeket a járműveket gazdaságosan használják ki. Hiszen ahol „szociális” fuvaroztatás van, ott sem számítanak fel viteldíjat, hanem saját költségre üzemelteti a vállalat az autóbuszt. Dr. Dienes Ferencné Riba Tibor Mészáros Gyula Csordás János átveszi a kitüntetést
