Tolna Megyei Népújság, 1979. december (29. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-24 / 301. szám
1979. december 24. SvÉPtUSÁG 13 Kiss Benedek: Korong Matyi álma Mese Kovács Margit kerámiáira ogta Matyi a korsót, és fjte elköszönt a keskeny képű Csillagok Horgá- * szótól. Sajnálta kicsit, hogy nem embernek született, de más egyebet mit tehetett volna. A Világnagy Kiskos hátán termett újból, vállán a madár, s indult is vissza. A Hegyeknél Magasabb Tornyok Szigetén várta az íjgerincű Törpeszarvas, s miután a Világnagy Kiskost helyére kísérte s szolgálatát illendően megköszönte, azon folytatta útját. A szarvas is hamarosan leszállt vele az Óperenciás Tenger partján, ahol a Legenda-Hasú Ember vára, és fogadta kitörő örömmel — vagyis a teknőc, akivé változott. És persze a Kis. kondás parázzsal abrakolt táltoslova. — Látom, derék legény vagy, nem tévedett a Földöreg! — köszöntötte a Legenda-Hasú most is, mint először, de még nagyobb bi- zodalommal. — Indulhatunk, kis gazdám?’— nyargalt Matyihoz, fejét lesunyva a táltos, ő pedig megveregette fénylő szőrű nyakát, s még egy csókot is ragasztott homloka csillagára, úgy válaszolta: — Megvan minden, készülünk! A kék erdőben sétáló madár vasfüvével megélesítette közben a táltos patáit, mire az örömében kirúgott hátsó lábaival. Matyi sem tétovázott most már sokat, elő a korsóból a nap-ruhát s a napból téDett lándzsát, kardot, felöltözött, lovát is naperejű szerszámmal szerszámozta, fölpattant rá, s neki egyenest a Világrontó Banya rengetegének! A sárkányt otthon kapta éppen. Nagy-bőszen indult ki Matyi ellen, legrettenetesebb hét fejű alakját öltve magára, mert megérezte, hogy tán az is kevés lesz. Kénköves tüzet fújt mind a hét fej, amikor összecsaptak. Rengett a föld, ordítás lávája ömlött el forrón a tájon. Nem tartott soká a küzdelem, ha ádáz volt is. Matyi nap-ruhája jobban vakította a sárkány szemeit, mint ahogy a kénköves láng marta Matyiét, s amikor a napból tépett lándzsával szívét megcélozta, jobban villámlott az minden sárkányfognál! Döfött a lándzsa, a sárkány iszonyút hördült, kénköves tüze is nyomban hervadóban. Nap-fényű kardját kapta most kézbe Matyi, s hogy csillogását meglátta hunyó szemeivel, a hét fej még lejjebb kornyadt. Még arra sem volt érkezése, hogy egy fejének — amint az már szokásos — kegyelmet esdekel- jen: sorban lekaszabolta minden fejét máris a szablya. Mint az éjszaka, mint a felhős éj kátránya, sötéten, bűzösen sistergett Matyi felé támadva mérges mirigyeivel ijesztően a sárkányvér, a napfény elomló erején azonban mérge megtört, gombásán kifehéredett, aztán elhamvadt. Tüsszentett egyet a táltos, s hát csak úgy kavarogott, mint az őszi avar, a sárkány vér-pernye! Mikor a hetedik fej is porba hullott, hát uramfia, lásKovács Margit: Éjjeli erdövarázs NEMZETKÖZI GYERMEKÉV 1979 satofc csodát: minden fej ki- öklendezett nyomban egy- egy elnyelt leányt! így került meg az Eget Verő Fájdalom hét csodaszép lánya — mint ahogy Matyi meg is ígérte volt neki. Napsugár- szeműek voltak, holdfény- hajúak, s azon nyomban éne. kelni kezdtek. Nosza, égig csapó örvendezéssé változott az Eget Verő Fájdalom is, a Világrontó Banya rengetegében viszont volt riadalom, hajaj! A sárkány egy vércseppje távolabb gurult, nem támadt Matyi ellen. Hát e bűzös vércsepp-mirigy mikor már jó messzire gördült, egyszer- csak kígyóvá változott és menekülésre fogta a dolgot. Fejére röppent a Banya botfülű madara is, akiben a gonoszság lakott. Mikor azonban a hét lány csodálatos éneke fölharsant anyjukig, s a rengeteg egészen kivilágosodott: a gyönyörű énekhangtól, mit nem állhatott, menten gutaütést kapott a botfülű gonoszság-madár. Szárnyait fülére tapasztva bukott le holtan a kígyó fejéről, aki most aztán félelmében mit is tegyen, bebújt gyorsan egy ürgelyukba! Látta viszont ezt Matyi éles esőrű madara, s uccu, utána! Kiabálta az utolsó sárkány- vércseppből támadt kígyót is búvóhelyéről nyakánál fogva, fejét egy kőhöz verte, s egyben lenyelte. így semmisült meg az utolsó csepp sárkányvér is. Felirat a süteményen Ünnepek előtt a pék bácsi kedves meglepetéssel várta vásárlóit. Minden régi vevőjének kis doboz teasüteményt adott. A különféle virág formájú süteményeken másmás szótag volt csokoládéval felírva, amely összeolvasva a pék bácsi üzenetét tartalmazta. Igen ám, de mi véletlenül összekevertük a sorba rakott kis süteményeket, így is hagytuk, és most kíváncsian várjuk, vajon meg tudjátok-e fejteni a helyes szöveget. Bayer Béla: Bohóc Orra: gubacs, »eme: gyöngy, szája íve: mályva. Kerek képe: csattanó, boglyas haja: sárga. Rozsdaszínű: a kabát, lila: a nadrágja, kalucsnija: fekete, zöld: a sétapálca. Tapsfergeteg, hahota, móka — az aréna, minden fintor, mozdulat, könnycsurgató tréfa. A Bajkál átlátszó vize A Bajkál-tó világszerte híres áttetsző vizéről. Ez egy kis ráknak köszönhető, amely a világon sehol máshol nem él, csak itt. Csápjain keresztül szakadatlanul szűri a vizet. Ilyen módon a víz felső rétegei évente többször átszűrődnek. A különleges rákfajtát eddig még hiába próbálták áttelepíteni más vizekbe. KI ÉBRESSZE? — Péter, ébressze fel a szomszédját — mondja a tanár az iskolában. — Miért én, tanár úr? Hiszén maga altatta őt el! Hétfő KOSSUTH RADIO 6.05: Kellemes ünnepet! 7.23: Baráti körben. 8.06: Negyedóra háromnegyed ütemben. 8.21: Csehországi mozaikok. 9.19: Simon István versei. 9.29: A hét zeneműve. 10.03: Copperfield Dávid. Ch. Dickens regénye. 10.58: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa énekel. 11.18: Évszázadok mesterművei. 12.10: Édes anyanyelvűnk. 12.15: Bibliai földeken. 12.45: Szecsődy Irén és Palló Imre felvételeiből. 13.06: Húszas stúdió. 14.06: Magyar előadóművészek. 15.05: A lovag meg a kegyese. Óflamand játék. 15.37: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik. 16.15: Sziporka. 18.15: Hol volt, hol nem volt. . . 18.40: Egy rádiós naplójából. 20.30: Irodalmi összeállítás. 21.30: Enrico Caruso legszebb felvételeiből. 22.05: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 23.04: Simon István versei. 23.15:. Alfred Cortot, Jacques Thibaud és Pablo Casals triófelvételeiből. 0.05: Melódiakoktél. PETŐFI RÁDIÓ 7.00: A St. Martin-in-the-Fields-i kamarazenekar felvételeiből. 8.05: Slágermúzeum. 8.55: Móra Ferencről — Móra Panka. 9.51: Willi Boskovsky vezényel. 10.33: Leo Ferré hangversenye. 11.25: Állami Thália. 12.05: Molnár Ferenc, Jákó Vera és Kiss Károly nótákat énekel. 13.00: Tánczenei koktél. 14.00: Kettőtől ötig. 17.00: Nótamuzsika. 17.33: Örökzöld dallamok. 18.33: Történeteink. 19.35: A Népművészet Ifjú Mestereinek találkozója. 20.33: Csajkovszkij: Diótörő — balettszvit. 20.57: Aián- dékmelódiák. 22.00: Varázskering- gő. Részletek. 23.05: Könnyűzene. PÉCSI RÁDIÓ 17.00. Akkinek nagy a családjuk. Zenés riportösszeállítás. Szerkesztő riporter: Nógrádi Erzsébet. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. (A nap eseményei. Hírek. — Karácsonyi népszokások. Baranya, Báes-Kiskun és Somogy megyében, összeállítás. — Zene futószalagon). 19.15—20.00: Német műsor. (O Tannenbaum, o Tannenbaum... Zenés irodalmi műsor a karácsonyfa körül. Szerkesztő: Kerner Lőrinc.) MAGYAR TV 8.50: Tévétorna (ism.) (Színes) 8.55: Óvodások filmműsora. Kis- film-összeáUítás. 9.15: Játsszunk együtt! 9.25: Egészségünkért! (Színes) 9.35: Csak gyerekeknek! Kisfilm-összeállítás. 10.05: Mindent bele! 11.05: Tom Sawyer kalandjai két részben, felvételről. (Színes) 13.50: A Télapót Willinek hívták. NDK-film. 14.55: Reklámműsor. (Színes) 15.05: Aladin és a csodalámpa. Szovjet bábfilm. (Színes) 16.05: Nyugdíjasok műsora. (Színes) 16.55: Tündér Erzséböt. Mesejáték. (Színes) 17.20: Én szerintem az élet. . . Irodalmi műsor. (Színes) 17.55: „Szél hozott, szél visz el. . Halász Judit zenés-verses műsora. (Színes) 18.30: Tévétorna. (Színes) 18.35: Esti mese. (Színes) 18.45: Beethoven: IX. szimfónia. (Színes) 20.00: Hírek. 20.05: A kék madár. Szovjet—amerikai film. (Színes) 21.35: Perry Como karácsonya Ausztriában. Angol zenés film. (Színes) II. MŰSOR 20.00: Hírek. 20.05: „Lángos csillag állt felettünk” Cserépfalvi Imre versekkel színesített emlékei. (Színes) 20.45: Mozart: Varázsfuvola. Operafllm. (Színes) 22.55: Andrásfalviak Betlehemes játéka, (ism.) (Színes) JUGOSZLÁV TV 17.10: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: Gyermekműsor. 18.00: Az idény kis slágere. 18.15: Az újabb kor Iparművészete. 18.45: Szervusztok, fiatalok! 19.15: Rajzfilm. 20.Ó0: Tévédráma. 21.10: Kiválasztott pillanat. 21.15: A kultúra — ma. 22.15: Gluhak: So- norno — balett. II. MOSOR 17.15: Tévéhíradó. 17.30: Dokumentumfilm. 17.45: Belgrádi krónika. 18.45: Válogatás. 20.00: Közvetlenül. 20.30: Sport — karikatúrában. 20.35: Aktualitások. 21.05: Huszonnégy óra. 21.15: Házi mozi: Déli szél — algériai film. Kedd KOSSUTH RÁDIÓ 6.05: Kellemes ünnepet! 8.45: Szomszédasszonyok. 9.15: A tegnap slágereiből. 10.03: Sziget-kék. Szabó Magda meseregénye. 11.08: Leonard Bernsteinnel Párizsban 12.05: Opera-művészlemezek. 13.09: Máshonnan. 13.39: A Magyar Rádió sanzonpódiuma. 14.29: Az év portréi. 15.05; Budapesti beszélgetés. 15.52: Délsziget. Részletek. 16.12: Brahms: Négy dal női kórusra két kürtre és hárfára. 16.31: Mozart: Esz-dúr vonósötös. K. 614. 17.05: Három a kislány. Részletek. 17.45: A Szabó család. 18.15: Hol volt, hol nem volt. . . 18.40: Haydn: D-dúr „Londoni” szimfónia. 19.08: Un- nepeste Simándy Józseffel. 20.18: Az Állami Népi Együttes műsorából. 21.03: Világhírű zongora- művészek. 22.10: Bemutatjuk új felvételeinket. 23.09: Olasz vígoperákból. 0.10: Melódiákoktól. PETŐFI RÁDIÓ 7.00: A római katolikus egyház félórája. 7.30: Albert Schweitzer orgonái. 8.05: Népszerű fúvósátiratok. 8.33: Társalgó. 10.33: Híres zenekarok albuma. 11.05- Melis György énekel. 11.20: Mi lett volna? . . . 11.50: Volt egyszer egy dal... 12.49: Egri csillagok. Gárdonyi Géza regénye. I. r. 14.00: Operaslágerek. 14.33: Tánczenei koktél. 15.20: Magyarl Imre népi zenekara játszik. 15.58: Az európai popzene csillagai. 16.33: Közvetítés a Madách Színházból. Kései találkozás. Alekszej Arbuzov lírai játéka. 17.49: Honthy Hanna énekel. 18.00: Tip-top parádé. 18.33: Török Erzsébet népdalfelvételéiből. 19.00: Szép a világ. 19.30: Csak fiataloknak! 20.33: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. 21.13: Szerkesszünk együtt! 22.13: Verbunkosok, nóták. 23.10: Slágermúzeum. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: János vitéz. Részletek Ka- csóh Pongrác—Heltai Jenő daljátékából. (Közreműködik: Ágoston Edit, Cseh Mária, Juhász Pál és Berczeli Tibor. Vezényel Károly Róbert). 17.40: Ünnepi kívánságok. Szerkesztő: Lenk Irén. Közben: Tamás Ervin jegyzete. — Mikrofonstaféta. 18.30- Szerb-horvát műsor. (A béke és szeretet ünnepe. Zenés összeá' tás. — A legszebb vers. Elmondja Győri Emil, a Pécsi Nemzeti Színház művésze). 19.15 —20.00: Német műsor. (Történetek a karácsonyról és a télről. Reii József zenés összeállítása). MAGYAR TV 8.50: Tévétorna, (ism.) (Színes) 8.55: Csak gyerekeknek! Kisfilm- összeállítás. 9.25: Zsebtévé. 9.55: Hangoskodó. 10.25: Hárs László: A dicsekvő varga. Tévéjáték, (ism.) (Színes) 11.15: Cimbora matiné. Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde. (Színes) 12.15: Déli muzsika. A Televízió nyilvános felvétele. (Színes) 14.15: Sír-nevet. Humor a gyermekirodalomban. (Színes) 15.15: Tarzan szökése. Amerikai film. 16.40: Sport ’79. összefoglaló. (Színes) 17.40: Hármasikrek. Dokumentumfllm-sorozat. 17.50: Kéznyomok. Dokumentumfilm. (Színes) 18.30: Lázár Ervin: A kisfiú meg az oroszlánok. Mesejáték. (Színes) 19.35: Reklám. (Színes) 19.40: Tévétorna. (Színes) 19.45: Esti mese. (Színes) 20.00: Hírek. 20.05: Piedone, a zsaru. Olaszfrancia kalandfilm. (Színes) 21.55: Zenés Tv-szinház . Millöcker: Koldusdiák. — Operett. (Színes) II. MŰSOR 20.00: Hírek. 20.05: Mahler: II. szimfónia. 21.40: A rajzfilmek kedvelőinek. 21.55: A diktátor. Amerikai film. (ism.) JUGOSZLÁV TV 17.10: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: Kaland. 18.10: Irodalom. 18.45: Népi muzsika. 19.15: Rajzfilm. 20.00: Aktualitások. 21.00: Fajar bíró — francia bűnügyi film. n. MŰSOR 17.10: Tévéhírek. 17.30: Dokumentumfilm. 17.45: Belgrádi krónika. 18.45: Show-műsor. 20.00: Színházi vendégjáték. 21.10: Huszonnégy óra. 21.30: A tudomány jegyében. 22.15: Szórakoztató zene. Szerda KOSSUTH RADIO 6.05: Kellemes ünnepet! 8.06: Népszerű melódiák trombitán. 8.40: Verbunkosok, népdalok. 9.29: Quo vadis „homine”? 10.03: Sziget-kék. Szabó Magda meseregénye. II. r. 10.53: A zene nem ismer határokat. Közben: 11.54: Kis magyar néprajz. 12.50: Pillantás a nagyvilágba. Riport. 13.10: A kamarazene kedvelőinek. 14.42: Az Ambrosian ének- együttes felvételeiből. 15.10: Pécsi Sándor. Irta és összeállította: Rátonyi Róbert. 16.10: Régi magyar dalok és táncok. 16.29: Perjés Klára műsora. 17.10: Zenekari muzsika. 17.58: Bemutatjuk új operettfelvételünket. 18.15: Hol volt, hol nem volt. . . 18.50: A Rádiószínház bemutatója. 19.42: Ravel: Gaspard de la Nuit — zongoradarabok. 20.04 ■ Népzenekedvelőknek. 20.34: Aida. Verdi négyfelvonásos operája. 23.27: Mozart: Esz-dúr sinfonia concer- tante 0.10 f Koncz Tibor táncda- laibói. PETŐFI RADIO 7.00: Meseoperákból. 8.05: A kismalac és a farkasok. Meseopera. 8.35: Idősebbek hullámhosszán. 9.30: Indulók, táncok fúvószenekarra. 9.53: Lili. Hervé operettje. 11.30: A Szabó család. 12.00- Lakatos Antal népi zenekara'játszik. 12.40: Egri csillagok. Gárdonyi Géza regénye. II. r. 14.00: A Magyar Rádió esztrád- zenekara játszik. 14.33: Újdonságainkból. 15.20: Énekszóval, muzsikával. 16.00: Alpár Gitta és Herbert Ernst Groh felvételeiből. 16.35: Fiataloknak! 17.25: Sportösszefoglaló. 18.15: Fehér karácsony. Részletek. 18.33: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. 18.55: Nótacsokor. 19.45- A beat kedvelőinek. 20.38: Eldorá- dó. Történetek. 21.18: Fáy András szerzői estje. 23.10: Zenés játékokból. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Sportfotók. Szerkesztő riporter: Somogy vári Valéria. 18.30: Szerb-horvát műsor. (December az ünnepek jegyében. Vass Béla összeállítása. — Tél a fenyvesben. Elbeszélés. — Gyermekversek. gyermekdalok). 19.15 —20.00: Német műsor. (Karácsonyi ajándékok régen és ma. Gráf Vilmos zenés riportműsora. — Kedvelt dallamok). MAGYAR TV 8.45: Tévétorna (ism.) (Színes) 8.50: Csak gyerekeknek! Kisfilm-összeállítás. 9.20: Az áruló. Szovjet játékfilm. (Színes) 10.45: Cimbora matiné II. Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde. (Színes) 11.45: Karácsonyi hangverseny. NDK-film. (Színes) 14.55: A torreádorok. Amerikai filmkomédia. 15.55: Reklám . 16.00; Sport ’79. összefoglaló. (Színes) 17.00: Pár-beszéd. (Színes) 17.40: Diszkó, diszkó, diszkó (ism.) (Színes) 19.10: Sok van mi csodálatos . . . Vitray Tamás műsora. (Színes) 19.35: Riklám (Színes) 19.40: .Tévétorna. (Színes) 19.45: Esti mese. 20.00: Hírek. 20.05: Móricz Zsigmond: Forró mezők. Tévéfilm, (Színes) 21.15: Johnny Mathis műsora. Angol zenés film. (Színes) II. MŰSOR 20.00: Hírek. 20.05: Shakespeare: Téli rege. Színmű három felvonásban. (Színes) JUGOSZLÁV TV • 17.00: Jugoszláv kosárlabdabajnokság (közvetítés). 18.10: Dokumentumfilm Chiléről. 19.15: Rajzfilm. 20.00: Szabad szerda. 21.30: Pop-expressz. 22.30: Egy szerző — egy film. II. MŰSOR 17.15: Tévéhirek. 17.30: Dokumentumfilm. 17.45: Belgrádi krónika. 18.45: Miki egér csapata 19.15: Akciók. 20.00: Barbara — filmsorozat. 20.50: Források. 21.20: Huszonnégy óra. 21.40: Elsüllyedt városok — dokumentumműsor. Csütörtök KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Zenekari muzsika. 9.15: Mai dalok. 9.29: Fotó. 9.44: Brum- madzag, a zenebohóc. 10.05: Tudod-e? 10.35: Blow: Vénusz és Adonisz. Háromíelvonásos opera. 11.39: A sziget. Robert Merle regénye. XIX. r. 12.35: Grezsa Ferenc: Németh László vásárhelyi korszaka. 12.45: Zenemúzeum. 13.47: Kóczé Gyula népi zenekara játszik. 14.07: Kóruspódium. 15.10: Igor herceg. Részletek. 16.05: Csajkovszkij: Francesca da Rimini — szimfonikus fantázia. 16.29: Az év portréi. 17.07: Sza- kály Agnes cimbalmozik. 17.21: Körülmények. Dokumentumműsor. 18.15: liol volt, hol nem volt... 19.15: Manón Lescaut. Részletek. 20.00: Színes népi muzsika. 20.42: Bemutatjuk új felvételeinket. 21.30: Beszélgetés Kovács Andrással. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Híres előadó- művészek felvételeiből. 0.10; Presser Gábor táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Mezők, falvak éneke. 8.33: Klasszikus operettrészletek. 9.40: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.00: Zenedélelőtt. 12.33: Karácsonyi, szilveszteri népszokások. 13.25: Gyermekek könyvespolca. 13.30: Sántikáló kiskutya. Serly Tibor zongoramuzsikájából. 14.00: Kettőtől fél ötig... 16.35: Idősebbek hullámhosszán. 17.30: Belépés nemcsak tornacipőben. 18.33- Hétvégi panoráma. 19.55: Slágerlista. 20.33: Mit játsszunk? 22.00: A country muzsikáról. 22.30: Gigi. Részletek. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Zenélő Dél- Dunántúi. Dr. Nádor Tamás ösz- szeállítása. 17.25: Föld, víz levegő. Simon Márta és Mészáros Attila környezetvédelmi műsora. 17.40: Gyermán István hegedül, Báraky József zongorázik. 17.45: öt perc közgazdaság. Dr. Zeller Gyula előadása. 17.50: Táncritmusban. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Zenés percek. 18.30: Szerb-horvát műsor. (Hírek. — Ünnep előtt, ünnep után. — Já- nos-napi köszöntő. — Lukács János énekel, Kovács Antal tam- burazenekara játszik). 19.00— 19.30: Német műsor. (Hírek. — Túl a holtponton. Kerner Lőrinc nagymányoki rinortműsora az újjászervezett nemzetiségi kulturális munkáról. — önök kérték). MAGYAR TV 8.30: Tévétorna, (ism.) (Színes) 8.35: Szünidei matiné. Kisfilm- összeállítás. 10.45: Delta, (ism.) 11.05: Louis Armstrong Chicagó- Moziszem. 23.00: Huszonnégy óra ban. Amerikai film. (ism.) (Szí- nes) 12.20: Lehet egy kérdéssel több? 16.35: Hírek. 16.40: Melyiket az ötezerből? (ism.) 16.55: Csavarnvúzó. Humoros magazin. 17.25: Tévébörze. 17.35: A' nvelv világa. (Színes) 18.20: Staféta. 18.30: Gondolatok a holnapról. Pálfalvi Nándor dokumentum- film-sorozata. V/4. 19.00: Reklám. 19.10: Tévétorna. (Színes) 19.15: Esti mese (Színes) 19.30: Tv-hir- adó (Színes) 20.00: Gvökerek. Amerikai filmsorozat. XII/5. (Színes) 20.45: Egy nyári nan Óbudán. (Színes) 21.30: Nézőpont. 22.30: Tv-híradó 3. (Színes) II. MŰSOR 20.00: A Húsvét-szigeti szobrok nyomában. Amerikai rövidfilm. (ism.) (Színes) 20.20: Kedvünkre. Magazinműsor. 21.00: Tv-híradó 2. (Színes) 2120: Reklám. 21.25: A tető. Olasz film. JUGOSZLÁV TV 17.10: Magyar nyelvű tévéhíradó. 17.45: Gyermekműsor. 18.15: Tudományos műsor. 18.45: Humoristák klubja. 19.15: Rajzfilm. 20.00: Párhuzamok. 20.50: Nikola Tesla — tévéjáték-sorozat, befejező rész. 21.55: Akciók. 22.15: Ismerjük-e egymást eléggé? II. MOSOR 17.15: Tévéhírek. 17.30: Doku- menitumfilm. 17.45: Belgrádi krónika. 18.45: Népi muzsika. 19.15: Idegenforgalmi szemle. 20.00: