Tolna Megyei Népújság, 1979. december (29. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-24 / 301. szám
/ i u népújság 1979. december 24. ....................................................... ........ S portrovatunk karácsonyfája — Ismét itt a karácsony, az ajándékozás ünnepe. — Igen, most mi is ajándékozzunk — képzeletben. — Hát, ami azt illeti, több ajándék is elfért volna a fenyőfán. — Mi is lépést tartunk a napi feladatokkal és takarékoskodunk. Különben is nem mindig vezet jóra a bőkezűség, bár ez a veszély nem áll fenn. — Nincs ok izgalomra, a minőségi sport megkapja a szükséges támogatást, esetleg az olyan „tömegversenyekre” nem adnak pénzt, melyeknek gyakorlatilag nincs jelentősége. — Ezt hogy értsem? — Például amikor egy üzemi kispályás labdarúgócsapat két-háromszáe kilométerre utazik, hogy ott két mérkőzést játszón, mindezt „potom” 3—4 ezer forintért. — Na, nézzük akkor az ajándék elosztását. Menjünk talán ABC alapján. — Igaza van, így nem lehet sértődés, bár ki tudja... — Asztalitenisz: sok szép sikert értek el a tolnai lányok, igazán megérdemlik a fáról az ütőt. Ráadásként egy szép oklevelet, hisz annyi elismerést szereztek a megyének,^ községnek, hogy példaként lehet állítani őket. Persze egy kis pénz sem ártana, abból a kötegből juttatunk nekik is. — Következnek az atléták: évről évre felszínre kerül néhány komoly tehetség, ugyanakkor a nagy körforgásban „eltűnnek”, a magasabb osztályokba igazolnák. — Látok a fán egy futócipőt, az atléták kapják? — Feltétlen. Nézze csak azt a trombitát a fán! — Mit nézzek rajta? — A cipőt egy ilyen trombitának nézték az egyik országos versenyen és megfújták. Szegény fiú gyorsan kért egy másik futócipőt magának annak reményében, hogy ezzel már nem lesz gond, baj és mérgében esetleg új csúcsot fut. Azt talán mondani sem kell, hogy erre nem került sor. — Miért? — Mert ezt a cipőt is trombitának nézték, megfújták. — Pedig szóról szóra igaz. — A birkózók következnek: itt a Dombóvári VSE szakosztályát lehet csak dicsérni, mivel nincs több a megyében. Igaz, ők rá is szolgáltak az elismerésre. — Szerintem a cseigáncsozók következnek. —; Igen, a majdnem NB I-esek. Tulajdonképpen magasabb osztályba kerülhettek volna ha ... — Ne feszegessük a témát, viszont adjunk nekik egy szép csomagot, melyben sok-sok cselgáncsruha található. — Álljanak elő a fogathajtók. — Adjunk az oklevélből valamennyi egyesületnek, téesz- nek, ahol segítik, felkarolják ezt a sportágat. Elsősorban a Paksi Duna menti Tsz fogatát és annak elnökét Bach Ferencet kell dicsérni, hisz a B kategóriában országos második lett. Persze elismerés a szakcsiaknak, a szedresieknek, a regölyiek- nek, a nagydorogiaknak, a tengelicieknek és annak reményében, hogy látjuk még őket a pályán, a felsőnyékieknek. Csak így tovább fogathajtók, még akkor is, ha sokan nem tartják ezt sportnak és ellenzik a propagálását. — Az ég áldja meg, a tények bizonyítják, hogy egy-egy fogatversenyen (nem beszélve Tamásiról, ahol 20 ezren vannak) 4—5 ezer ember is nézi a versenyt és órákon át gyönyörködik a látnivalókban. Két válogatott kerettagja is van a szekszárdi kajako- zóknak. Látom, nem feledkezett meg róluk, mert a karácsonyfára oda került a hajó az evezővel. Nem is szabad megfeledkezni róluk, tőlük várunk egy-két jó eredményt, hogy azzal is hozzájáruljanak megyénk eredményeinek javításához, hátha a megyék közötti rangsorban előbbre lépünk. — A Halász gyerekek és társaik következnek. — Tehát a kerékpárosok. — Igen, akik ebben, az évben is sikert sikerre halmoztak. — De mennyibe kerül ez a sportág? — Nem emészt fel annyit, mint például összességében egy körzeti labdarúgó-bajnokság. És mikor beszél a rádió, a televízió annyit például egy Tolna megyei körzeti labdarúgóbajnokságról, mint teszi kerékpárosainkról? Melyik labdarúgócsapatunk kap annyi dicséretet, elismerést az országos fórumokon, mint a kerekesek? — Hát, ami azt illeti, igaza van. ^ — A kézilabdások egy éve csökkentették a megyebajnokság létszámát, most meg felemelik azt. — És maga szerint melyik a helyes? — Nem vállalkozom a vitára, hisz éppen most került fel az NB II-be a hőgyészi és a mözsi csapat. Gratuláljunk nekik. — Persze egy kis pénz sem ártana, főleg a mözsieknek. Ha jók az értesüléseim, Hőgyészen nem lesz különösebb gond, hisz a tanács vezetői már az idén juttattak pénzt a szakosztálynak. — És a tolnai tanács? — Nem tudom, de már annak is tudnék örülni, ha a tolnai igényeket kielégítenék... — Hajrá kosarasok! — Nem panaszkodhatunk, hisz a dózsások várakozáson felül szerepeltek és az NB II-ben a dombóvári fiúk a másodikak lettek. — De hányadik helyen végzett a Bátaszék és a Bonyhád? — Az országos szövetség nem kapkodja el a táblázat készítését, majd úgy január közepén megtudjuk. Aimi a lényeg: ők sem estek ki. Nagyon bántana, ha búcsút kellett volna mondani akármelyik csapatnak, hisz akkor mi lenne velük. — Játszanának a megyebajnokságban. — Nagyon kérem ne nevettessen, mert így ünnep táján a tele gyomornak nem jó a megerőltetés. — Akkor most a focisták következnek. — Kezdjük a Szekszárdi Dózsával, mint legmagasabb osztályban szereplő csapattal. Nehéz, küzdelmes év volt számukra a ’79, de a jelekből ítélve a tavaszi idény sem lesz leány- álom. Ha a körülményeket figyelembe vesszük, nagyon elégedettek lehetünk szereplésükkel. Elismerésként adjunk nekik egy-egy csomagot. — Nagyon kérem, ha megyebajnokságról beszél, ne a szövetség bírálásával kezdje. — Miért bántanám a szövetséget? Ha történetesen az MLSZ vezérkara dolgozna Tolna megyében, ők sem tudnának többet kihozni ezekből a fiúkból. Végre vegyük tudomásul: a megyebajnokságban a játékosok a munkából és hem a sportból élnek. Csak az elismerés hangján lehet szólni róluk, arról, hogy hetenként két-három délután edzésre járnak és vasárnap délutánonként játszanak, hogy egyik-másik szurkoló „szórakozhasson” velük. — Ezek szerint tehát elégedett a megyebajnoksággal? — Megtanultam, az egyik ismerősömtől a mondást: nem kell csodát várni és nem csalódunk! — Lovasaink következnek. — Hát akkor talán Dalmanddal kezdjük, hisz most ők szerepeltek jobban, bár a Kapolit nélkülöző simontornyai csapat a körülményeket figyelembe véve tisztességgel helytállt. Dombóvárról nehéz véleményt mondani, mert ott felemás helyzet van, viszont ami jó: Szedresen már pályát is építettek. — Búgjanak fel a motorok. A karácsonyfán lévő motort adjuk a T£)TÉV szakosztályának, mert a legtöbb versenyen éppen motorhiba miatt estek ki a küzdelemből a MÉH-telepre való gépekkel. — Pedig tehetségben nincs náluk hiány. — Nem olcsó sportág és éppen ezért köszönet jár a TO- TÉV vezetőinek, hogy a körülményeikhez képest maximálisan támogatták őket. Egy mondat erejéig a lengyeliekről is szólni kell, hisz ők saját motorjaikkal országos túraversenyeken rajtoltak és mindenhonnan értékes helyezésekkel, jutalmakkal tértek haza. — Hajrá Lampert Gabi! — Tehát a bunyósokon a sor. Utánpótlásnevelés szempontjából a Dombóvár áll az élen, de a paksiak is fel tudnak mutatni idősebb versenyzők révén néhány jó helyezést. — Sőt van már válogatottjuk is. — Ne vegye ünneprontásnak, de ehhez hozzájárult, hogy a szigetországban nem tudtak ellenállni — néhányan — a kísértésnek az önkiszolgáló áruházban. — És a szekszárdi, valamint a bonyhádi ökölvívók teljesítményéről mi a véleménye? — Köszönöm, megvannak és az egyesületi vezetők biztos egyetértenek velem abban, hogy ők is többet vártak. A karácsonyfán lévő kesztyűt azért nekik adjuk. — A röplabdasportot nem lesz nehéz megajándékozni, hisz tulajdonképpen megyénkben ilyen bajnokság nem létezik. — Sajnos. Viszont majdnem lett NB Il-es sakkcsapatunk. — Csak majdnem. Igaz, már ez is eredmény. Tolnán hallottam viszont, meg kell, hogy szüntessék a sakkszakosztályt. , — Ök tudják, biztos meg van rá az ok. — A sportlövészetnél viszont nincs gond, az MHSZ biztosítja a szükséges feltételeket. Időnként már egy-egy jobb eredménnyel is találkozunk. — Akár a súlyemelésnél. Egy-két egészen tehetséges versenyzőnk van és bízunk abban, hogy eredményeikkel ők is „besegítenek” megyénk eredményjavulásába. Kár, hogy a Szekszárdi Sportiskola és a Szekszárdi Dózsa mellett csak Bonyhádon és Bátaszéken foglalkoznak komolyan >e sportággal. — Egy olyan sportág következik, mely fiatal, de jól szervezett és magára vonta a figyelmet: tájfutás. — Mindez a paksiak érdeme és mindazoké, akik a tájékozódási futást felkarolták. Bár a természetjárás fejlődne olyan ütemben megyénkben, mint a tájékozódási futás. — Tehát elmarasztalja a természetjárókat? — Erről szó sincs, csak megállapítom, mi lenne jó. — Akkor a majdnem NB I-esek. a dombóvári tekézők következnek. — Jól mondja, majdnem NB I-esek. Csak ők tudnák egyedül megmondani, mi történt tulajdonképpen az utolsó mérkőzésen, mikor a kiesőjelölttől vereséget szenvedtek. — Ennek felderítését bízzuk a Dombóvári Spartacus vezetőire. — Egy mondat erejéig beszéljünk a TÁÉV, valamint a szakcsi csapatról is. A TÁÉV női csapata szinte kicserélődött, de az új játékosok jól „összerázódtak”, megszokták az NB II. légkörét. Az NB Ill-ban a szekszárdiak a másodikak lettek, míg a szakcsiak tartják korábbi években megszerzett pozíciójukat, de ez sem baj, utóvégre a községben megkedveltették a sportágat és minden mérkőzésen pontosan megjelennek. Lesz ez még jobb is. — Itt vannak a tornászok, most mit tudok róluk mondani? — Hát, bizony nem sokat. — De viszont az úszóknál más a helyzet. Dombóváron van, Szekszárdon meg lesz életképes szakosztály és eredmény is. — Vitorlázó repülővel szálljunk a magasba. — Most kissé hideg lenne, de kora tavasztól késő őszig a hét végeken ott vannak a légtérben, tanítják, oktatják a fiatalokat, míg az idősebbek országos, és nemzetközi versenyeken indulnak, sőt rendeznek is ilyent. — Bár a vívóversenyek lennének olyan szinten, mint a vitorlázó repülőké. Persze így is jó, legalább van a megyének egy vívószakosztálya — a szekszárdi kórháznál. — A karácsonyfa tetején látok egy töltőtollat. Ezt kinek ajándékozzuk? — Tudósítóinknak, azoknak, akik egész éven át segítik munkánkat. — Ezek után nincs más hátra, mint koccintsunk és kívánjunk valamennyi sportvezetőnek, sportolónak, na meg persze a szurkolóknak, kellemes ünnepeket. — NY —
