Tolna Megyei Népújság, 1979. december (29. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-20 / 297. szám

(BSV ­2 KÉPÚJSÁG 1919. december 20. Ráboczki János (Folytatás az 1. oldalról) lyen itt az élet. Neki sze­mélyesen is jóleső érzés volt tapasztalni, hogy ez az épít­kezési munka a gondok, ne­hézségek ellenére is dinami­kusan folyik. Úgy tapasztal­ta, hogy itt az építkezéssel egy időben egy jószellemű kollektíva született és erő­södik. Ezen a találkozón sokféle kérdés vetődött fel, de mind a fő cél irányába hat. Még azok sem kényelmi szem­pontból feszegettek kérdése­ket, akik a jobb munkaszer­vezést, a jobb munkarendet kérték, vagy a szolgáltatá­sok javítását tették szóvá. Kérte, hogy a jelenlévők tolmácsolják az építkezés valamennyi dolgozójának á Központi Bizottság és az ő személyes üdvözletét. Az el­ismerő szó mindenkit meg­illet, hiszen a legkisebb be­osztásútól az építkezés fele­lős vezetőjéig, mindenki szoros egymásrautaltságban dolgozik. Szólt arról, hogy örömmel tapasztalta: az atomerőmű­építkezésen dolgozók tisztá­ban vannak annak a fel­adatnak a fontosságával és nagyságával, amit ez az erő­mű jelent. Ez ma a Magyar Népköztársaság legnagyobb, legfontosabb beruházása. Ezt az erőművet a holnap- nap, a jövőnek, népünknek építjük. A legfontosabb azért is, hiszen energiatermelő egy­ség lesz, és energia nélkül nincs élet. Az építkezést ha­táridőre be kell fejezni, még akkor is, ha most tanuljuk ezt a munkát. Az építéshez szovjet tapasztalatok alapján fogtunk hozzá, és szovjet se­gítséggel végezzük. Kádár elvtárs kifejezte azt a meggyőződését, hogy az a felgyorsult ütem, amelyben jelenleg az építke­zés folyik, tartható, ha min­denki elvégzi a reá jutó munkát, ha az erőinket összpontosítjuk és igénybe vesszük azt a nagy nemzet­közi segítséget, amelyet már jelenleg is tapasztalhatunk. Szólt arról, hogy a ma­gyar kommunisták készül­nek a XII. kongresszusra. A kongresszusra készülés sok munkát ad, de ha ezt jól összhangba hozzuk napi fel­adataink teljesítésével, se­gít, és lendületet ad a to­vábbi munkánkhoz. A XII. kongresszus megvizsgálja, mit végeztünk az előző kong­resszus óta, mik a tapaszta­latok, hogyan menjünk to­vább. Ha számba vesszük a megtett utat, láthatjuk, nem keveset tettünk, sem gazda­sági, sem kulturális életünk­ben. Igaz, hogy új, szokat­lan problémák is jelentkez­tek, amiket meg kellett, és meg kell oldanunk. A minőség, a korábbinál lényegesen nagyobb követel­ménnyé lépett elő. csakúgy, mint a takarékosság. Ezek a kategóriák nem egy évre szóló feladatot adnak, ezek­nek állandó normává kell válniuk. Az előtte szólókra utalva mondotta Kádár elvtárs. hogy szóba került: Pakson tisztességesen fizetnek, de ezért becsületesen meg kell dolgozni. Ez a természetes, és ennek így kell lenni mindenütt, sehol ne lehessen jól keresni anélkül, hogy nem végeznek lelkiismere­tes munkát. A jog és a kö­telesség együtt jár, és ez ott kezdődik, hogy becsületesen kell dolgozni. Az itt folyó munkának van célja, van értelme, ezért érdemes áldo­zatokat is hozni. Ha lehet jobb feltételeket teremteni az itt folyó munkához, azt célúi kell tűzni. Legyen vonzó Paks. Amit lehet, meg kell oldani. De amit nem le­het, arról őszintén meg kell mondani azt is. Elmondotta, hogy itteni benyomásai alapján úgy lát­ja, a dolgozók és a vezetők teljes felelősséggel foglal­koznak az építkezés ügyei­vel, becsületesen, lelkiisme­retesen dolgoznak. A jó hangulatú beszélge­tés a késő délutáni órákban fejeződött be. majd a ven­déglátóktól elköszönve Ká­dár elvtárs visszaindult Bu­dapestre. FEJES ISTVÁN Fotó: Gottvald Károly A Központi Bizottság első titkárának felszólalása a szo­cialista brigádvezetők tanácskozásán Molnár József Dombi Imre New York, ENSZ Meghosszabbították az ülésszakot Kedden sem született dön­tés arról, hogy melyik látin- amerikai országé, Kubáé vagy Kolumbiáé legyen a Biztonsági Tanács egyetlen szabad helye, s emiatt az ENSZ-közgyűlés 34. üléssza­kát egy nappal meghosszab­bították. (A BT-tagság körü­li vita mellett egyéb napi­rendi pontokat is megvitat­nak.) Kedden egyébként a 112. szavazásig jutottak, s ennek során Kuba 88 sza­vazatot gyűjtött a szükséges 98 helyett, míg Kolumbiára 58 résztvevő adta szavazatát. A keddi plenáris ülésen két határozat született a tömeg­tájékoztatásról. Az ülésen megvitatták a közgyűlés, kü­lönleges politikai bizottságá­nak jelentését a tájékoztatást érintő kérdésekről. A határo­zat értelmében a tömegtájé­koztatási eszközöknek a bé­ke és a nemzetközi biztonság megszilárdítását, a népek kö­zötti megértés, valamint az általános és teljes leszerelés ügyét kell szolgálniok. A köz­gyűlés bizottságot hozott lét­re, amelynek feladata a vi­lágszervezet tájékoztatási te­vékenységének javítása és az, hogy előmozdítsa a tá­jékoztatási rendszer fejlődé­sét. A másik tájékoztatással kapcsolatos határozat felszó­lítja az UNESCO-t, hogy folytassa a nemzeti tájékoz­tatási rendszerek fejlesztését célzó tevékenységét. A KÖZGYŰLÉS HATÁROZATA RHODESIÁRÓL Az ENSZ-közgyűlés 34. ülésszakának kedd délutáni plenáris ülésén a küldöttek több mint kétharmada sza­vazta meg a 18 afrikai állam által előterjesztett határozati javaslatot. Ez kimondja, hogy a világszervezet tagállamai­nak nagy többsége továbbra is a Zimbabwe Hazafias Frontot tekinti a zimbabwei nép képviselőjének, s meg­erősíti Zimbabwe népének jogát, hogy a „Hazafias Front vezetésével vívja ki szabad­ságát és függetlenségét”. A határozat továbbá le­szögezi, hogy a londoni tár­gyalások „a Zimbabwe Ha­zafias Front vezette nép fegyveres harca közvetlen eredményének” tekintendők, s a Hazafias Frontnak a lon­doni megállapodás megvaló­sításában való részvétele nélkül nem lesz igazságos és tartós megoldás. A küldöttek külön határo­zatban ítélték el a Rhode­sia elleni szankciók egyol­dalú feloldását, s hangsú­lyozták: ezek megszüntetésé­re csak a Biztonsági Tanács illetékes. Az Egyesült Álla­mok, Nagy-Britannia és más NATO-tagállamok e határo­zat ellen szavaztak. NKOMO ÜZENETE ZIMBABWE NÉPÉHEZ A hétéves háborúban egy­mással szemben állt felek megbékélésére szólította fel Joshua Nkomo, a Zimbabwe Hazafias Front társelnöke azok után, hogy hétfőn Lon­donban parafálták a rhode- siai tűzszüneti megállapodást. Az interjúban, amelyet a Sa­lisbury-! állami rádió tele­fonon készített vele és su­gárzott, rámutatott: „A há­borúnak vége, a Londonban elért tűzszüneti megállapo­dás a feketék és a fehérek közötti új kapcsolatok meg­teremtésének alapjául szol­gál, s a múltra fátylat lehet borítani”. Jelezte, vissza fog térni Rhodesiába, hogy jelölt­ként induljon a választáso­kon, majd leszögezte: „A nép illetékes dönteni arról, hogy ki kormányozza az or­szágot”. Joshua Nkomo és Robert Mugabe, a Zimbabwe Haza­fias Front társelnökei egysé­gesen vesznek részt a soron- következő rhodesiai válasz­tási 4 hadjáratban. Ezt maga Nkomo hangsúlyozta abban az interjúban, amelyet a Sa- lisbury-i állami rádió készí­tett vele. A zimbabwei politi­kus ezzel cáfolta azokat az eddigi Salisbury-i hatalom­bitorlók által időről időre felröppentett célzatos híreket, hogy Nkomo és Mugabe kö­zött valamiféle rivalizálás, sőt ellentét van. Nkomo rádiónyilatkozatá­ban hangsúlyozta még: „Mint nemzetnek, az a feladatunk, hogy a békét építsük. Ennek gyümölcse lesz az új zimbab­wei nemzet, amely nem is­mer semmiféle diszkriminá­ciót”. Budapestre érkezett Kjeid Oleseu Szerdán hivatalos látoga­tásra Budapestre érkezett Kjeid Ölesen, a Dán Király­ság külügyminsztere. A Fe­rihegyi repülőtéren meghí­vója, Púja Frigyes külügy­miniszter köszöntötte a ven­déget. Fogadtatásán jelen volt Henrik Holger Haxthau­sen, a Dán Királyság buda­pesti nagykövete is. KIÉLD ÖLESEN DÁN KÜLÜGYMINISZTER ÉLETRAJZA Kjeid Ölesen 1932. július 8-án született Koppenhágában. Iskolái elvégzése után egy hajóstársaságnál, majd a kop­penhágai polgármester titkáraként dolgozott. Fiatalon bekapcsolódott a szociáldemokrata mozgalomba. 1953—54-ben a dán szociáldemokrata ifjúsági mozgalom köz­ponti vezetőségének elnöke, 1958—62. között pedig a szo- szociáldemokrata párt koppenhágai titkára volt. 1962-ben a szociáldemokrata párt szervező titkárává, majd 1973-ban a párt alelnökévé választották. 1966 óta parlamenti képviselő. Tagja volt a parlament kül­ügyi, illetve honvédelmi bizottságának. 1971 óta többször volt tagja a dán kormánynak, előbb honvédelmi, majd köz­munkaügyi miniszterként. Az 1979. október 23-i választások után megalakult szo­ciáldemokrata kisebbségi kormányban ő kapta a külügymi­niszteri tárcát. Angolai párt- és kormányküldöttség Moszkvában Leonyid Brezsnyev az SZKP KB főtitkára, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke köszön­tötte szerdán délben a moszkvai repülőtéren az an­golai párt. és kormánykül­döttséget, amely az SZKP Központi Bizottsága, a Leg­felsőbb Tanács Elnöksége és a szovjet kormány meghívá­sára érkezett hivatalos ba­ráti látogatásra a szovjet fő­városba. A küldöttséget ka­tonai tiszteletadással fogad­ták. A két ország zászlóival feldíszített repülőtéren nagy számban voltak jelen az SZKP és a szovjet állam ve­zető személyiségei. Ott vol­tak a szovjet főváros dolgo­zóinak képviselői is. akik meleg szeretettel köszöntöt­ték a kedves vendégeket. Lelkesen üdvözölte a delegá­ciót a Moszkvában tanuló angolai diákok csoportja is. Jose Eduardo dos Santos, az MPLA-Munkapárt Köz­ponti Bizottságának elnöke, az Angolai Népi Köztársaság elnöke, a delegáció vezetője Leonyid Brezsnyev társaságá­ban üdvözölte a megjelente­ket. Salvador A hadsereget vetették be a földfoglalók ellen Négyórás tűzharcot vívtak kedden az LP—28 elnevezé­sű salvadori gerillaszervezet által támogatott helyi lakosok és a hadsereg egységei az ország fővárosától mintegy 50 kilométerre egy kávéül­tetvényen. A hadsereg jelen­tése szerint 25 gerilla és pa­raszt életét vesztette, tíz meg­sebesült, 16-ot pedig foglyul ejtettek. A katonaság vesz­teségeit nem közölték. A közlemény szerint föld nélküli parasztok bérkövete­léseik alátámasztására fog­lalták el azt az ültetvényt, ahol dolgoztak. Miután a tu­lajdonossal folytatott tár­gyalások nem vezettek ered­ményre, a kormány katoná­kat vetett be. Az esemény alátámasztja a kormány be­jelentett szándékát, hogy ke­ményen föllép az általa il­legálisnak tartott birtokfog­lalások ellen. Kedden az ország más vi­dékén is történt hasonló in­cidens, San Salvadortól 120 kilométerre egy Berlin nevű helységben is összecsaptak a rendőrség és az LP—28 tag­jai. A lövöldözés következté­ben ott — az El Mundo cí­mű lap szerint — nyolc em­ber halt meg. A hivatalos jelentés csak egy áldozatról számol be. PANORÁMA BUDAPEST Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára a Központi Bizottság nevében jókívánságait fejez­te ki Leonyid Iljics Brezs- nyevnék, a Szovjetunió Kom­munista Pártja Központi Bi­zottsága főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa Elnöksége elnökének 73. születésnapja alkalmából. TOKIÓ A tokiói törvényhozás fel­sőházának külpolitikai vitá­jában Okita Szaburo külügy­miniszter interpellációkra vá­laszolva elismerte, hogy az Obira kormányfő legutóbbi pekingi látogatása alkalmá­val folytatott hivatalos tár­gyalásokon a kínai vezetők ismét Vietnam-ellenes „bün­tetőhadjárattal” fenyegetőz­tek. Ohira kijelentette, hogy Japán „a nemzetközi viszá­lyok békés megoldását szor­galmazza, s ez az álláspontja vonatkozik Indokínára is”. A parlamenti vitával egy­idejűleg a japán külügymi­nisztériumban bejelentették, hogy Tokió januárban folyó­sítani óhajtja a Vietnamnak megígért, de mind ez ideig visszatartott gazdasági se­gélyt. Kádár János látogatása Pakson

Next

/
Thumbnails
Contents