Tolna Megyei Népújság, 1979. december (29. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-16 / 294. szám
IO tfÉPÜJSÁG 1979. december 16. Vlasta Smrzová: Nagymama és unokája • Mennyire várta ezt a napot, hogy számlálta az órákat, és most teljesült a kívánsága : végre valahára megérkezett Prágából kedvenc unokája, a csodaszép Milenka. Karcsú, magas, a szeme folyton nevet — szinte megfiatalodott az öreg 'ház, mikor a kislány belépett a bőröndjével. Vannak öregek, akik örökké elegédetlenek a fiatalokkal: hogy a maiak nem úgy viselkednek, ahogy illik, hogy a külsejük is fura, és a beszédük is komolytalan, meg hogy nem táncolnak ■rendesen, hanem egyre csak ugrándoznak, mint a verebek. Jana nagyanyó azonban nem ilyen, őt nem sokkolja se unokája kifakult, szűk farmere, se a pulóvere, melyen akkora a kivágás, hogy úgy tűnik, mindjárt kettésfeslik. Mit lehet tenni, ha ez a divat ... Az a fő, hogy taktikusak legyünk a fiatalokkal. Jana anyót pedig kényes beszélgetés várja Milenkával. Olyan kényes, hogy a lélegzete is elfullad. Jaj, csak meg ne sértse. Nem, biztosan nem fog megsértődni, megérti, hogy mindez őérte van, az ő boldogságáért. Este nagy lélegzetet véve Jana nagyanyó megkérdezte a kislányt: — Milenka, ugye már elmúltál tizenhat éves? — Igen, nagyi, már öregszem — mosolyodon el Milenka. — Attól még messze vagy, de itt az ideje, hogy az életedre gondolj. Én a te korodban már gyűrűt húztam nagyapád ujjara. — Miket beszélsz, nagyi, még a sulit se fejeztem be. Tudod, mennyi leckét adnak fel? Táncolni menni sincs időm, nemhogy vőlegényre gondolni. ■— Ne haragudj, kisuno- kám, de az én koromban az ember körültekintőbb, mint a tiédben ... Egyelőre persze csak tanuld a kémiádat- fizikádat, de az idő az repül. Én mindenesetre elkészítettem a stafírungodat. Nézz csak ide! Jana nagyanyó büszke mozdulattal nyitotta fel egy kovácsolt pántos láda súlyos fedelét. — Nézd, Milenka, ez mind a tied! Lepedők, párnacihák, dunyhahuzatok, törülköző egy tucat, gyapjútakaró... Anyád ilyet száz év alatt se csinálna neked! — Jana nagyanyó nem tudott megállni egy menyének címzett epés megjegyzést. — Most már bátran férjhez mehetsz. Befejezed az iskolát, találsz egy derék legényt és — isten hírivei!... Mindenetek lesz bőviben. Nézd csak, micsoda szövetet tartogatok neked. Import! Nagyanyád bizony sokáig állt sorba a kedvence miatt. Nézd, Milenka, ez mind a tied. Csak ne pironkodj, nagylány vagy már. Akartál valamit mondani? — Igen, nagyi. — Mondd csak, mondd, ne szégyelid. — Nagyi... nem tetted el véletlenül a számlákat? — Dehogynem, én mindent megőrzők. — Akkor jó! Szükségem lehet rájuk a váláskor, ha azt kell bizonyítani, hogy ezeket a holmikat a házasságom előtt szereztem... Szép magyar nyelv Ez, az, emez amaz - e, a, eme, ama Gyűléseken, értekezleteken gyakran hallunk ilyen mondatokat: „Ez mellett a jelenség mellett nem mehetünk el közömbösen”. — Ez nélkül tétlenségre vagyunk kárhoztatva”. — „Ez miatt lelassult a munka.” Az ez mellett, ez nélkül, ez miatt és társaik nemcsak nyelvi modorosságnak minősíthetők, hanem kiejtési hibának, amely ellen a beszélők többségének egészséges nyelvérzéke tiltakozik. Mire hivatkozhatunk, amikor ezeket az alakokat hibáztatjuk? A határozott névelő alakváltozatainak használatára. Szinte mindenki tudja, hogy mikor az és mikor a. Az ország és a haza. sohasem megfordítva: a ország, és az haza. A régi magyar nyelvet természetesen most figyelmen kívül hagyjuk. A szabály úgy szól, hogy magánhangzóval kezdődő szavak előtt az, mássalhangzóval indulók előtt pedig a. Ez azonban nemcsak a határozott névelőre érvényes, hanem a hozzá közel álló mutató névmásókra is. Tehát e mellett, e nélkül, e miatt a helyes, mert a mellett, nélkül, miatt egyaránt mássalhangzóval kezdődik. A mutató névmásoknak vannak hosszabb, nyomaté- kosító alakjai is: eme, ama, emez, amaz. Ezeknek a helytelen használatával már nemcsak szóban, hanem írásban gyakran találkozunk: eme ötlet, eme elvek. Ez a jelenség fordítottja az előzőnek. Az ott fölösleges z ugyanis innen hiányzik. Analógiaérzékünk lép működésbe, amikor az ilyen szókapcsolatokban is a mutató névmásoknak z-s változatát tartjuk helyesnek. Az analógiaérzék, vagyis a hasonlóságon alapuló megítélés alapja a határozott névelő kétféle változatának általánosan érvényesülő használata. A szabályt már az előbb megfogalmaztuk. Van ugyan kivétel, de ez nyelvjárási, amely csak az a változatot ismeri és használja: a iskola, a igazgató. — A helyes nyelvhasználat szempontjából azonban ez csak érdekesség, kuriózum. A mértékadó, a szabályos mindig a köznyelv, egy-egy jelenség köznyelvi megvalósulása. Ha a helyesnek elfogadott köznyelvi megoldás alapját, eredetét kutatjuk, eljutunk nyelvünk hangtani arculatához, közelebbről a jó hangzás, sőt a szép hangzás, az eufónia jelenségéhez. Ezek szerint tehát az eme ötlet, eme elvek, illetve az ez mellett, ez nélkül, ez miatt vétség nyelvünk jó hangzása ellen. Igen! Az egynemű vagy rokon természetű beszédhangok egymás mellé kerülése igen változatos kiejtési, hangképzési próbatétel elé állít bennünket. Ezeket a próbatételeket általában törvényszerűen oldjuk meg. Két vagy több magánhang. zó egymás mellé kerülése és helyes kiejtése különös feladat. Grammatikai szempontból teljesen szabályos pl. a következő szóalak: fi-a-i-é-i, bolívi-a-i-é-i. Viszont ha ilyeneket kell kimondanunk, egy kicsit mindig az az érzésünk, hogy szójátékkal szórakozunk. S valóban: a megoldás nem fedi teljesen az írásképet, amely így fest: fi-a-i-é-i. bolívi-a-i-é-i, hanem a magánhangzók között támadt hangűrt j-féle hanggal, ill. hangokkal kitöltve így hangzik: fijajijéji, bolívijaji- jéji. Ez a szabály azonban nem kiyétel nélküli. Nyelvünk ugyanis megtűri, hangsúlyozom : megtűri az azonos és az eltérő mássalhangzók egy- másmellettiségét: beenged, kiissza, beáll, szemébe ötlik. Sőt az ilyenekben helyteleníti a hangoknak ejtéskönnyítő j-vel való összekapcsolását: bejenged, kijissza, bejáll, szemébejötlik. Ez azonban csak kényszerűség, megtűrés, amelyre más, a jó hangzást is figyelembe vevő megoldás nem kínálkozik. De az eme ötlet, eme elvek ilyen ejtésével már nem vagyunk kénytelenek, hisz közismert példák alapján ezt a hangtalálkozást, simábbá, gördülékenyebbé, szebbé és szabályosabbá tudjuk tenni a z-s változatok használatával. Szívleljük meg tehát emez ötletet, tartsuk magunkat ez általános elvekhez. RÓNAI BÉLA Battyán Kiss Mihály: József Attilához Te érted Hogy mért lesz Oly közel a jelen A múlt olyan távol Annak aki a Munkáséletből kilóból? Hem i ngway-i 11 usztráció Feledy Gyula Kossuth-díjas grafikusművész rajza a Műcsarnokban rendezett kiállításáról Molnár Zoltán: Eljegyzés Egyszerű és érdekes történetet mond el Molnár Zoltán legújabb könyvében, az Eljegyzésben. Kati, a főhős már régóta jár Tiborral, a kis mulya tudósjelölttel. Kati anyja, Gitta rábeszéli lányát, jegyeztesse el magát Tiborral. Kati rövid unszolás után beadja derekát, sőt később már neki is nagyon tetszik a dolog. Gitta, a nagy szervező gondosan készít el mindent kislánya boldogsága és némi anyagi haszon megkaparintása érdekében. Már minden rendben van, mindkét család hozzátartozóikkal együtt mulatozik a kis Duna-parti víkend- ■ házban, amikor Kati, vőlegénye és a többi vendég szeme láttára csókolózni kezd Lacival, az egyik daliás vendéggel. A gondosan összeeszká- bált tákolmány egyszeribe szétrombolódott. Tibor, s a többi vendég szép sorjában eltűnik az idilli környezetből, Gitta pedig nagy zokogásba kezd. Molnár tudta, hogy két ennyire ellentétes beállítottságú ember között nem jöhet létre házasság, még ebben a kiismerhetetlen világban sem. Szomorú történet ez, s a végén maga az olvasó is szomorúvá válik. Kiváló téma egy ilyen eljegyzés a mai kor „katijainak” jellemzésére, bár, érzésem szerint Molnár Zoltán nem tudott teljesen a fiatalok gondolat-vágányába kerülni. Jól mutatja be viszont korunk fiatalságának erkölcsiségét, megoldást ellenben ő sem talál, s ezért adósa maradt az olvasónak. Ámbár lehet, hogy Molnár Zoltánnak van igaza, mert minden kornak örökös problémája volt ez, s tán az is marad örökké. Útra Hívó Káldi Judit rajza Gacsályi József Az énekes (KODÁLY ZOLTÁN EMLÉKÉNEK) Kileng és megáll az inga Vejnő ujjábán felébred a forrás \ kellemes mint a kalász csörgése kezeikre röpülne de azok ölfoehullanak hisz kell a hang miint sírásónak az eldobott liapát de nem varasodnak a papírra zuhant szavak hátukban ékezetek pengéje sebvirág nyit Vejnő ujjam most vérzik el egy világ Reicheid Ilona versei: Karácsony-elő ANYÁM! Ünnepre készül egy híján három milliárd ember — Arany-gyűrű csdllogású harang szavú csillagok! Anyácskámnak daloljatok! Kései döbbenet Elképzelem, Anyám, amint haza várod lányod: megszokott székeden ülsz, fejed felkapod kutya-vakkantásra, tekinteted az ajtó kilincsére feszül, majd kihűl egy Idegen kopogtatására. Zahemszky László fordítása. OLÁH ZOLTÁN
