Tolna Megyei Népújság, 1979. november (29. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-11 / 264. szám

1979. november 11. NÉPÚJSÁG 3 BVK, Szekszárd Szita a jobb minőségért A Borsodi Vegyikombinát szekszárdi gyárában megma­gasították az egyik extrudert. A műanyaggranulátumból aránylag vékony falú drén­csövet készítő gépsor tetejé­re egy szitát szereltek. A borsszemnyi műanyagdarab­kák most ezen keresztül jut­nak a gépbe, s így a homo­gén alapanyag lehetővé te­szi, hogy a korábbinál egyen­letesebb legyen a kész ter­mék minősége. A megmagasjtott géptől pár méterre egészen más jel­legű munka folyik. Légkala­páccsal törik fel a műhely- csarnok padlóját, s betonala­pokat készítenek a hamaro­san érkező újabb gépsorok­nak. A gyár, melyre eddig is illett, hogy a megyeszékhely egyik legdinamikusabban fej­lődő üzeme, .az újabb gépso­rok üzembe állításával to­vább növeli a keresett mű­anyag profilidomok termelé­sét. A magasított extrudersor Sertésszerződések 1980-ra Az ÁHT igazgatójának nyilatkozata Az ideihez képest jövőre 100—150 ezerrel több sertés- átvételre számít a húsipar, kiindulva abból, hogy a jö­vedelmezőség javítására ho­zott intézkedések nyomán jó a tenyésztői kedv. Miután 1980-ban is a kistermelők ad­ják a felvásárolt sertések kö­zel felét, továbbra is meg­különböztetett figyelemben részesítik tenyésztői-állattar­tói tevékenységüket. Amel­lett, hogy a nagyüzemekben szintén erősítik az állatte­nyésztésnek ezt az ágazatát, amely a belföldi ellátás biz­tosításán túl mind nagyobb szerepet kap a külkereske­delemben is — amint arról Pillár László, az Állatforgal­mi és Húsipari Tröszt igazga­tója az MTI munkatársát tá­jékoztatta. A sertéságazat jövedelme­zőbbé vált az idén október­ben közzétett új felvásárlási árakkal — amelyek, mint is­meretes, a jövő év január el­sején lépnek életbe. Ezek egyebek közt a kistermelők­nek azt biztosítják, hogy az általuk leginkább „kedvelt” 95—115 kilogramm közötti súlyú sertések kilójáért há­rom forinttal többet adnak, mint az idén. Nemcsak a hí­zott sertések ára emelkedik: jövőre a süldők és malacok is magasabb áron értékesít­hetők. A nagyüzemekből kikerülő állatokért szintén többet fi­zetnek. Változatlan marad jövőre is a több éves szerző­déses felár, amely a kister­melőknek azt jelenti, aki há­rom éve áll szerződéses kap­csolatban az állami felvásár­lással — márpedig a kister­melői sertéskínálat 90 száza­léka ebbe a kategóriába tar­tozik — kilogrammonként 1,50 forint felárat kap. To­vábbá mennyiségi felárat is elszámolnak; 20 sertés után kilogrammonként 1 forint jár, ezt az összeget a kister­melővel kapcsolatban álló ér­tékesítő szerv, vállalat leg­alább fele arányban köteles megosztani a háztáji gazdá­val. Mindezek kétségtelenné teszik, hogy bár a takar­mányárak és a tartási költ­ségek is nőnek, továbbra is jövedelmező lesz a sertéstar­tás, esetenként pedig éppen a leginkább „használt” átvé­teli súlycsoportokban, a ko­rábbinál erőteljesebben nö­vekednek majd az állattartók bevételei. Országszerte megkezdődött a szerződéskötés a jövő év­ben szállítandó állományra. Az ehhez szükséges nyomtat­ványok mindenhol rendelke­zésre állnak. Az új feltételek nyomán az élénk érdeklődést jelzi, hogy a felvásárlók ar­ra számítanak: a nagyüze­mekkel még novemberben megkötik a szerződéseket, s a kistermelőkkel is az év vé­géig mindenüt megállapod­nak. A szerződések alapvető fel­tételei változatlanok, ami megkönnyíti az eligazodást, tartalmuk azonban — össz­hangban az árrendelettel és az ipar megnövekedett fel­adatával, kötelezettségével — némileg módosult. Változást jelent: a szerződésekben is kifejezésre jut majd az az igény, hogy az állatoknak egyenletesebben és folyama­tosan kell egész éven át ér­kezniük a húsipari üzemek­be, és ott az átvétellel nem késedelmeskedhetnek. Az át­vétel ütemét javítják azzal, hogy az- I—IV. hónapokban érkező sertésszállítmányokért a nagyüzemek időszaki fel­árat kapnak — kilogram­monként 0,50 forintot — a hasított disznókért 0.60 forin­tot. (Ez a 4 hónap ugyanis a húsiparban a pangás idősza­ka volt, a vágóhidakon sok­szor csak félerővel dolgoz­tak, majd ezután jött a ,.ser- tésdömping” ami esetenként bonyodalmakat okozott az átadásnál, átvételnél.) Elmondotta még az igaz­gató, hogy jövőre folytató­dik a szerződéses kocaakció is, amelynek keretében egészséges, kitűnő genetikai tulajdonságokkal rendelkező anyaállatokkal látják el a kistermelőket. Várhatóan a húsipari ter­mékek minőségének javulá­sát hozza majd magával, hogy miután az állatokat ki­sebb súlyban veszik át, mint korábban, csökken a húsáru­ban az értéktelenebb zsír részaránya. Az exportsonka feldolgozásával foglakozó üzemek számára lehetővé tették, hogy a továbbiakban nemcsak a megye területén szerződhetnek speciális mi­nőségű állományra, hanem az országban bárhol, területi megkötés nélkül. Az üzemi légkör, mint termelőerő A filozófiai kislexikonban ez szerepel: termelőerők: o ter­melési eszközök és az ember a maga termelési tapasztala­tával és munkában való jártasságával... A társadalom fő termelőerői a termelők, a dolgozók, akik szüntelenül tökéle­tesítik a munkaeszközöket, mind szélesebb körben használ­ják fel a természet gazdagságát, gyarapítják termelési ta­pasztalatukat, növelik a munka termelékenységét Tehát a legfontosabb ter­melőerő az ember. Minden rajta áll, vagy bukik. Ha job­ban dolgozik, nő a termékek mennyisége és javul a minő­ség. Ha rosszul, mindennek ellenkezője következik be. igen ám, de az ember nem gép, amelyet be lehet prog­ramozni s végzi dolgát, ha esik, ha fúj, ha van kedve, ha nincs. Az ember ember. Ebből következően ért és érez, hangulata változékony, kedélyállapota sok minden­től függ. Ha jól érzi magát, többet, gyorsabban, gondo­sabban dolgozik, ha rosszul érzi, kedvetlenül, lassan és nagyobb hibaszázalékkal. Mindebből egyértelműen kö­vetkezik, hogy kedvre kell deríteni az embereket, han­gulatukat jóra alakítani, el­érni, hogy szívesen végezzék munkájukat. Az ember élete egyharma- dát munkahelyén éli le. Igaz, hogy ide is elhozza az otthoni gondokat, illetve viszi haza az ittenieket, de elsősorban mégis ez a nyolc óra hatá­rozza meg közérzetét, érzés­világát. Az itteni örömök, az itteni gondok mindjárt itt, közvetlenül csapódnak le, nem közömbös tehát, hogyan érezzük magunkat munkahe­lyünkön. Először hadd beszéljek a „népszerűbb” dolgokról. Ha egy vezető konokul, mereven, a rang, a mundér valóságos, vagy vélt becsülete védelmé­ben nem enged eleve elfog­lalt véleményéből, álláspont­jából, akkor súlyos hibát kö­vet el. Ezt a hibát azzal csak tetézi, ha beosztottjainak el­lenvéleményét „hatalmi” póz­ból utasítja vissza. Nem is tudja, milyen hatalmas erőt , utasít el, amikor komolyta­lannak tekinti az alulról származó véleményeket. Kétszeresen hibázik ilyen­kor, egyszer, amikor a segít­séget utasítja el — lehet, hogy ez a segítség amatőr színvonalú, vagy dilettáns, nélkülözi az úgynevezett ma­gasabb szempontokat, híjával van az egész áttekintésének, de mégis csak segítség és a jószándékhoz az esetek több­ségében nem férhet kétség —, másodszor, amikor elveszi a beosztott kedvét a további közreműködéstől. Van egy érdekes tapaszta­lat, szociológusok, pláne pszichológusok, de leginkább az érintettek jól ismerik — a nyugdíjas stressz. Vagyis amikor nyugdíjba kerül vala­ki, összeroppan, mert feles­legesnek érzi magát. Hiány­zik az alkotás kielégítő örö­me, s éppúgy hiányzik a be­leszólás joga, lehetősége a vi­lág dolgaiba. Hát még meny­nyire hiányzik ez egy élet­ereje teljében levő embernek, akit több mint három évti­zede arra nevel a párt, a tár­sadalom, hogy nyilvánítson véleményt, nyissa ki a száját, ha mondanivalója van, ne menjen el szó nélkül a ta­pasztaltak mellett, érezze ma­gát tulajdonosnak és a tulaj­donos gondosságával, felelős­ségérzetével vegyen részt a közügyek és a vállalati ügyek intézésében, s egyszer azt mondják neki: maga csak ne beszéljen bele, mert maga ehhez nem ért. Vagy még ot­rombább formában: ki kíván­csi a maga véleményére? Ne higgyék, hogy ezek fel- tételezések, előfordult már hasonló és nem vagyok any- nyira optimista, hogy a jövő lehetőségei közül is kizárjam az ilyen eseteket. Az kétségtelenül igaz, hogy teszem azt egy esztergályos — legyen akármilyen kiváló — mértékkel tud csak bele­szólni a vállalati tervek ké­szítésébe, vagy megítélni, hogy melyik export-, vagy importvonzatú üzletkötés a leggazdaságosabb. Ez a felső vezetés dolga, de ahhoz igen­is hozzá tud szólni, hogy mi­lyen legyen az adott üzem­rész szervezeti fölépítése, milyen új gépeket válassza­nak ki a tervezettek közül, melyik termékfajtát tudják a legkisebb ráfordítással, a legolcsóbban és a legnagyobb tömegben gyártani. Nem folytatom a sort, az olvasó, különösen ha üzemi dolgozó, tudja miről beszélek, sőt még azt is tudja, amit nem is mondtam el. Ezeket az embereket, pon­tosabban ezeknek az embe­reknek a véleményét nélkü­lözni, figyelmen kívül hagy­ni több mint bűn, hiba. Óriá­si értékeket veszthet ezen az áron az üzem, de az egész népgazdaság is. Most, a következőkben, hadd legyek „népszerűtlen”. Ne féljünk kimondani azt sem, hogy nem mindig a be­osztottnak van igaza. Még ak­kor sem, ha „jól hangzik”, amit mond. A mindenbe való belebeszélés, a mipdent meg­kontrázás, a kákán is csomót keresés, legalább annyira ha­szontalan és káros, mint a vélemények egy-az-egybeni elutasítása. Dolgoztam üzemben, egy évtizeden át, sokféle ember­rel találkoztam. Zömük meg­felelt annak a munkásesz­ménynek — ha nem is voltak olyan szentek és gáncsnélküli lovag-utánzatok —, mint az ötvenes évek rossz novellái­ban —, amelyet föltételezünk erről az osztályról és amelyet tetteivel hitelesít is. Akadtak, persze, lógósok és mihasznák és akadtak — demagógok. A jók között éppúgy mint a rosszak között, a többség a rosszak közül került ki. Fur­csa akarnokokat vet felszín­re egy-egy üzem adott pilla­natban. Nekik szolgál, ha az üzemi gondok sokasága ösz- szeesik mondjuk egy szak- szervezeti választással. Ilyen­kor meg lehet nyergelni e gondokat s ahogyan tovább kimódolása helyett bírálat- özönt zúdítani a vezetésre. Ez olcsó módszer és minden­képpen káros, még akkor is, ha népszerű. Csak két fő csoportját em­lítettem az olyan üzemi lég­körnek, mely nem konstruk­tív, hanem visszahúzó erő. Természetesen többről van szó, amikor munkahelyi lég­körről beszélünk, de véle­ményem szerint az említett kettő okozza a legtöbb gon­dot. Olcsó humor az, hogy „el­mennénk a munka temetésé­re”, főleg azért olcsó, mert nem igaz. Dolgozni tulajdon­képpen jó, ha van értelme a munkának, ha látjuk eredmé­nyét és hasznát, ha érezzük — és ha éreztetik velünk —, hogy a magunk érdekein túl a köz érdekeit is szolgálja cselekvésünk. így vagy úgy ez az igény, ez a szándék minden emberben megvan, ha nem hirdeti úton-útfélen akkor is. Felszínre hozni nemcsak érdemes, hanem kö­telesség A cselekvő szándék, a jobbítani akarás kibonta­koztatásának legjobb esz­köze a jó üzemi, munkahe­lyi légkör, amely így képes termelőerővé válni azzal, hogy segíti az embert töb­bet, jobbat alkotni. Úgy, hogy jobb saját magának és jobb az egész társada­lomnak. LETENYEI GYÖRGY Környezetvédelem A munkát szeretni kell Az idősebbeknek Editke, a fiatalabbaknak Edit néni, hivatalosan pedig Tóth La- josné, a nagykónyi Koppány- menti Egyesült Tsz növény- termesztője. így szerepel la­punk ünnepi számában is, a kitüntetésekről szóló tudósí­tásban. Tóth Lajosnét az El­nöki Tanács — eredményes munkája elismeréséül — a Munka Érdemrend ezüst fo­kozatával tüntette ki. — Meglepődtem egy ki­csit, amikor a megyei tanács elnökének levelét megkap­tam, hogy november 6-án délelőtt tíz órára legyek ott a tanács épületében, az ün­nepségen, kitüntetésem át­vételére — mondja. — Nem tudtam mire vélni, hiszen én sem tettem többet, mint rajtam kívül igen sokan. Tettem a dolgomat, becsülete­sen. Amiért megkaptam a tisztességes bért. Meddő próbálkozás ebből a termelőszövetkezeti pa­rasztasszonyból akárcsak egy szót is kihúzni arról, hogy mennyivel tett többet, mint ami a kötelessége. Csak a szövetkezet vezetői és párt­titkára árulja el, hogy Edit­ke mégis kiemelkedik a töb­bi közül. Ó az, akire bár­hol, ahova állítják, számíta­ni lehet. A növénytermesz­tésben éppúgy, mint az ál­latoknál, vagy épppen a ká­belüzemben, ahol most, a té­li hónapokban dolgoznak a növénytermesztők. És még valami, amivel többet ad társainál: Van mindenről vé­leménye és meg is mondja. Akár a mindennapi munká­ról, akár a nagyobb távlatú tennivalókról van szó. Ezért is — jóformán ahogy belé­pett a szövetkezetbe, az ak­kori koppányszántói Március 15. Tsz-be — hamarosan megválasztották a szociális bizottság tagjának. Hogy ho­gyan kezdődött? — Egyszer kint a földön megszólított az elnök: Mond­ja Editke, milyen természe­tű asszony maga. Pörölős? — Megütköztem én egy ki­csit, már hogyan lennék pö­Tóth Lajosné rölős. Sose voltam én vesze­kedős természetű. Aztán az elnök megnyugtatott. Nem olyasféle pörölésről van szó. Hanem arról, hogy az em­ber kiáll az igazságért. Akár a vezetőkkel szemben, akár munkatársaival szemben is, ha azoknak nincs igazuk. Olyanról, hogy az ember so­se a maga ügyét tolja előre, hanem a közösségét. — Hát ilyen előzmények után aján­lottak a szociális bizottság­ba. Aztán a szövetkezet nő­bizottságának elnöke lettem, majd egyesültünk a nagy- kónyiakkal, a nagy szövet­kezet nőbizottságának tagja vagyok. Persze, nem a szövetke­zetbe való belépéssel kezdő­dött a tsz-beni munkája Tóth Lajosnénak. Jó tíz év­vel korábban, amikor a fér­je belépett, bevive a család tizennyolc holdját. 1959-ben. — Férjem volt a tagia a szövetkezetnek, de én is bent dolgoztam. Amikor — 1968-ban — férjem, hosszú betegség után meghalt, én itt maradtam a tizenyolc- éves Gyula és a tizenkét esz­tendős Géza fiammal, be­léptem a szövetkezetbe. Ne­héz volt az életünk, de öröm volt látni, hogy egyre jobb lesz. Beleszülettem én a munkába, és már kislány­koromban megtanultam, hogy a munkát sZferetni kell. Szerettem én akkor is, egyé­ni paraszt korunkban is. De ez a munka igazán az­óta hoz eredményt, amióta itt a szövetkezet. Persze, az első Időkben sokat kellett kapálni, sok volt a gazos föld. Ma már a fő munká­kat a gépek, meg a vegysze­rek csinálják. Jól jött ne­künk ez a kábelüzem. Ha nincs dolog a mezőn, akkor ezekből a rossz, használt vagy selejt kábelekből nyer­jük vissza a rezet, meg az alumíniumot. így megvan a kereset, mégpedig a rend­szeres kereset, télen is. — Szóval, könnyebb a munka, mint tíz-húsz évvel ezelőtt... — Nemcsak ezt kaptam én, azaz, kaptuk mi a szö­vetkezéstől. Itt tanultunk meg világot látni. Számomra em­lékezetes élmény, amikor először szóltak az asszonyok, hogy jó lenne nekünk is, mint ahogy már hallották, máshol csinálják, kirándul­ni, megismerni az ország más tájait. Szóltam a szociá­lis bizottságban, majd a ve­zetőség elé vittük az ügyet. Azóta, minden évben jó né­hány utat szervezünk. Az idén például voltunk Kecs­keméten, Cegléden, Gyön­gyösön, Miskolcon, Parád- fürdőn, Lillafüreden, Kékes­tetőn. Jártunk többször Pes­ten, voltunk Kaposváron, Dombóváron, de számomra a legemlékezetesebb, amikor négy éve egy harminctagú turistacsoporttal — jutalom­ként — a Szovjetunióban jártam. Húzódoztam tőle, de a fiaim biztattak: Nem sza­bad az ilyen alkalmat elsza­lasztani. Ha a szövetkezet vezetősége kirándulást szer­vez, ha csak lehet, én is megyek a társasággal. Vala­hogy úgy gondolom, az együtt végzett munkához kapcsolódnia kell néha a sza­bad idő közös felhasználósá­nak is. (J) Szekszárdon, a Tolna me­gyei Növényvédelmi és Ag­rokémiai Állomáson az MTESZ Környezetvédelmi Bizottsága és a MAE Tolna megyei Szervezete Növény- védelmi és Agrokémiai Szakosztálya a híg trágya ke­zelése, elhelyezése témában tanácskozást szervezett. A tanácskozást dr. Nagy Elemér, a Tolna megyei Nö­vényvédelmi és Agrokémiai Állomás igazgatója, a MAE megyei szakosztályának el­nöke nyitotta meg. Bevezetőjében elmondta, hogy régen a környezeti ár­talmak forrásait az ipari üze­mekben fedezhettük fel. Az utóbbi időben mind gyak­rabban bukkannak elő az iparszerűen termelő mező- gazdasági üzemek környezet- szennyező hatásai. Naponta — a fő problé­mát jelentő 39 Tolna megyei szakosított sertéstelepen — 1843 köbméter híg trágya ter­melődik. Ennek csak 25 szá­zaléka kerül szakszerűen a mezőgazdaságban felhasz­nálásra, 50 százaléka szak­szerűtlenül és 25 százaléka felhasználatlan marad, ami egyrészt tápanyagtartalmát tekintve mintegy 25 millió forint érték veszendőbe me­netelét jelenti. Ennél is na­gyobb társadalmi gond az a környezetvédelmi kár, ami a híg trágya elfolyása miatt, mint víz- és talajvízszeny- nyezés, baktérium, féregfer­tőzés és bűzártalom előidé­zése miatt jelentkezik. A tanácskozáson Papp Ist­ván, az Állattenyésztési és Takarmányozási Felügyelő­ség főelőadója, Vajda István, a Szekszárd—paksi Vízitár­sulat főagronómusa, dr. Céh Miklós, az Állategészségügyi Állomás szakállatorvosa, Bo­gár György, az AGROBER igazgatóhelyettese és Máté János, az állomás agroké­miai főmérnöke tartott elő­adást. Az előadásokat élénk vita követte.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents